DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

Többször is leállhatott a szíve a Moto3-as horrorbalesetben megsérült versenyzőnek

Ijesztő balesettel indult a versenynap a Malajziai GP-n: még a Moto3-asok futama előtt, a kivezetőkörön ütközött bele hátulról nagy tempóval a világbajnok Jose Antonio Rueda a – meg nem erősített hírek szerint műszaki gond miatt – lassan haladó Noah Dettwiler motorjába. A versenyzőket több mint fél órán át ápolták a baleset helyszínén, majd helikopterrel a közeli kórházba szállították. Csupán a másfél órás késéssel megrendezett Moto3-as és a MotoGP-s nagydíj után közöltek annyit, hogy Rueda viszonylag megúszta az incidenst: kéztörés mellett néhány zúzódást szenvedett, de magánál volt a spanyol.

Dettwilerről nem osztottak még meg hivatalos információkat, a svájci motoros édesapja viszont a Blicknek nyilatkozva elárulta, hogy nála súlyosabb a helyzet, a fia életéért kellett küzdeni: a lap arról ír, hogy többször is leállt a szíve, újra kellett éleszteni, sok vért veszített, sérült a tüdeje és a lépe is, valamint nyílt lábtörést is szenvedett. Mindezek ellenére a lap úgy tudja, hogy Dettwiler túl van a közvetlen életveszélyen.

A cikkünk élesítése után pár perccel aztán Detwiller csapata, a CIP Green Power annyit közölt a közösségi médiában, hogy a versenyzőre több műtét vár majd a súlyos baleset után, de jó kezekben van, és kérik a privát szféra tiszteletben tartását, egyelőre pedig nem osztanak meg több információt.

A MotoGP-mezőnyből egyébként többen is nehezményezték, hogy a történtek után megrendezték a Moto3-as futamok: Francesco Bagnaia szerint nem volt jó ötlet a fiatal versenyzők számára, hogy ezek után versenyezniük, de Joan Mir is arról beszélt, hogy még nekik is nehéz volt fenntartaniuk a koncentrációt, miután látták a jelenetet.

dettwiler

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Nagy álmok, kis lábak - egy fotó Hamilton múltjából

Lewis Hamilton szereti megosztani múltja bizonyos mozzanatait a rajongóival. Így tett legutóbb is, amikor egy gyermekkori fotóját posztolta Instagramra, amelyen vélhetően egy sikeres gokartverseny után büszkén mosolyog, magához szorítva legújabb trófeáit.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Big dreams, small feet

7 mód az F1-es dohányreklámok (ideiglenes) eltüntetésére

A Ferrari és a McLaren is az Ausztrál Nagydíj hétvégéjére változtatott idei hivatalos festésén, ám nem ez az első alkalom, hogy egy F1-es csapat ilyen módosításokra kényszerül. A dohányipari reklámok régóta ellenállást váltanak ki a sorozaton belül, így a múltban számtalanszor előfordult már, hogy egy-egy autó jól ismert kinézete külső nyomásra ideiglenesen megváltozott. Az Autosport összegyűjtötte azt a hét előszeretettel alkalmazott módszert, amellyel a csapatok lecsillapították a kedélyeket.

 

Megérkeztek az F1-es csapatok csomagjai Bahreinbe

A pálya Twitter-oldalán büszkén hirdetik a Formula-1-es csapatok érkezését a közel-keleti versenyhelyszínre, ahol jövő hétvégén rajtol el a szezon második futama. A Mercedes dominanciája miatt aggódóknak jó hír, hogy az utóbbi két Bahreini Nagydíjat Sebastian Vettel nyerte meg, aki a pálya 14 éves története során 4 alkalommal hódította el a győzelmet. Lewis Hamilton ezen a helyszínen utoljára 2015-ben állt a dobogó tetején.

Walter Csaba győzelemmel kezdte a szezont

 Kategóriaelsőséggel nyitott Walter Csaba és csapata a VLN idei első versenyén a Nordschleifén. A magyar endurance-pilóta David Ackermann-nal és Dmitriy Lukovnikovval osztozott a Porsche 911 GT3 Cup kormányán, amelyet közel négy és fél perc előnnyel hoztak be az SP8-as kategória másik két célba érője előtt. Ahogy Csaba a Facebook-oldalán írta, az ünneplés németesen zajlott, a kupák mellé ugyanis egy-egy üveg helyi sört is kaptak. Csabáék összesítettben 24. helyen végeztek. 

wcsaba-vln-gyozelem

A futam, amelyen Vettel szembeszállt csapatával

2013. március 24-én rendezték a Formula-1-es Malajziai Nagydíjat, amelyre sokak csak úgy emlékeznek, mint a sorozat egyik legnagyobb csapaton belüli botrányának helyszíne. A futamot a Red Bull párosa uralta Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben, így csapat menet közben arra kérte pilótáit, hogy egymásra vigyázva, változatlan sorrendben érjenek célba. Az utasítást a hátul haladó Vettel önkényesen felülírta, előbb megtámadta, később meg is előzte az élen haladó csapattársát. Az esetről alább egy részletesebb videó, itt pedig egy cikk formájában a saját összefoglalónk.

A legjobb csapatrádiós ünneplések

Elképesztő, mekkora feszültség lakozik egy Formula-1-es pilótában, de aztán mikor végre beérik a sok évnyi munka gyümölcse, ez mind felszabadul belőlük. Kiből így, kiből úgy. Azt azért javasolnánk, hogy ne egy zsúfolt helyen nézzétek meg a videót...

IndyCar: Will Poweré az austini rajtelsőség

Will Power szerezte meg a pole-pozíciót az IndyCar idei második, Texasban rendezett versenyhétvégéjén. A Team Penske pilótája 1:46.017-et teljesített a Formula-1-ből is ismert aszfaltcsíkon, mögötte 0,16 másodperccel Alexander Rossi, 0,3 másodperccel pedig Ryan Hunter-Reay futott be. Őket az utolsó etapban Colton Herta, Felix Rosenqvist és Scott Dixon követte.

power-cota-pole

Ez a diadal Power karrierjének 56., idei második pole-pozíciója. Ha vasárnap a futamot is megnyeri, akkor övé lesz a sorozat által felajánlott 100 000 dolláros pénzjutalom is.

Egy elképesztő statisztika Hamiltonról és a mezőnyről

Az Ausztrál Nagydíjon elért pole-pozíció volt Lewis Hamilton Formula-1-es karrierjében a 84. alkalom, mikor megszerezte az első rajtkockát, ami pontosan annyi, mint az összes többi pilótának a jelenlegi mezőnyben együttvéve. Elképesztő!

Kovács Miklósék átestek a tűzkeresztségen (is)

Egy borulás, mégis jó hangulat: így kezdte a 2019-es tereprali-szezont a Bugac térségében zajló Adrenalin Kupán a Qualisport Racing kamionos egysége.

Kovács Miklós és két társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő az első szakaszt gond nélkül, a legjobb kamionos idővel teljesítette, a második menet viszont nem a trió tervei szerint alakult...

- Átestünk a tűzkeresztségen! Versenyeztünk már számos sivatagban szerte a világon, de borulni még soha nem borultunk. Ennek itt kellett megtörténnie, a hazai pályánkon... Nagy volt a tempó, az egyik kanyarban pedig megfogta a kamiont a mély homok, a billenésből pedig borulás lett. Szerencsére sem velünk, sem pedig a Scaniával nincs gond, a hangulat kifogástalan, így megyünk tovább. Köszönet a versenytársaknak, akik segítettek talpra állítani a masinát - mondta az Adrenalin Kupa nyitónapjának végén Kovács Miklós.

A terepralis évadnyitó első napja után a Fazekas. Motorsport egysége áll az élen. Őket 14 perc 34 másodperccel követi a Qualisport Racing gárdája, míg a 3.pozícióban a HT Racing DAF kamionja tanyázik.

Így néz ki az autogramvadászat az IndyCarban

Kifejezetten emberközelinek és szurkolóbarátnak tűnik az egész a Circuit of the Americason, Austinban.

 

Isten éltesse Alexander Albont

A Toro Rosso thai versenyzője a mai napon ünnepli 23. születésnapját. Ezúton szeretnénk minden jót kívánni neki!

 

Raikkönen először nyer - Palik László kommentálásával

A 2003-as Maláj Nagydíjon - pont ezen a napon - Kimi Raikkönen megszerezte élete első Formula-1-es sikerét, melyet azóta további 20 követett, így e tekintetben ő az F1 legeredményesebb finn pilótája. Nosztalgiázzunk együtt, Palik László hangjának kíséretében.

A Sanya ePrix összefoglalója

Érdemes megnézni, mert itt aztán volt minden: balesetek, safety car, piros zászló... Na de a szavak helyett beszéljen inkább a videó:

A MotoGP katari befutója a világ nyelvein

Fantasztikus versenyhez fantasztikus videó is dukál. A MotoGP Twitter-oldala összevágta a katari befutót, amelyet így a világ kommentátoraival élvezhetünk végig újból!

 

Próbáld ki magad F1-es versenyzőként az AFM AMTS-standján

Keressétek az A106 standot az AMTS-en, ahol megtalálhatjátok az Autósport és Formula Magazin pultját, és próbáljátok ki magatokat F1-es pilótaként a Simhouse szimulátorával. Emellett délután 3 órától találkozhattok Nagy Norbival is, és értékes ajándékokat nyerhettek, már egyetlen fotónak köszönhetően!

Egy Schumacher-feliratú F1-es Ferrari-replikát is találhattok a standunknál

Éljétek át, milyen lehet Formula-1-es pilótának lenni

Nagy bejelentést tett a Gender Racing Team az AMTS-en

"Csapatunk nagy bejelentéssel készült az AMTS-re, egy Forma 3-as versenyautóval is rajthoz fog állni az idei versenyszezonban" - áll a csapat Facebook-oldalán.

Fotók: Kollár Attila

Megint nevet fog váltani a Ferrari

A RaceFans-re hivatkozva több külföldi sajtóorgánum is arról ír, hogy visszatér a Mission Winnow felirat a Ferrari autóira a következő versenytől. Ausztráliában nagyon szigorúak a dohánytermékekre vonatkozó jogszabályok, így az olaszok inkább úgy döntöttek, hogy a szezonnyitóra nevet változtatnak, és eltűnt a Missin Winnow kampány az autókról is. Könnyen lehet, hogy az év során még szüksége lesz erre a lépésre a Ferrarinak, amennyiben újból egy olyan helyszínre érkezik a Formula-1, ahol nem nézik jó szemmel a cigaretta-reklámokat. Kérdés, az FIA meddig tűri ezt...

Kép forrása: DPPI

Keresd a Formula standját az AMTS-en és fotózkodj a Ferrari-replikával nyereményekért!

Az autózás és autósport szerelmesei március 22-24-én nem találhatnak jobb programot az AMTS-nél a Hungexpóban: ha pedig ott jártok, feltétlenül keressétek fel az Autósport és Formula Magazint az A106 standon. Kiadónk az idén 50 éves Michael Schumacher előtt tiszteleg, ebből az apropóból kiállítjuk a Ferrari F2004 replikáját, melynek eredetijével hetedik világbajnoki címét szerezte.

A Schumacher 50 évfordulóhoz kapcsolódik hétvégi játékunk. Készíts fotót az AFM standján az F1-es replikával, oszd meg Instagramon vagy Facebookon #FormulaAMTS2019 hashtaggel, és páros belépőt nyerhetsz a Magyar Nagydíjra! A @Formula.hu új Instagram-követői között Autósport és Formula ajándékcsomagot sorsolunk ki!

 

Ma 15 órakor Nagy Norbert dedikál a Formula standján az AMTS-en!

Március 23-án, szombaton 15 órakor Nagy Norbert, a WTCR dobogós helyezettje látogat el hozzánk az A106 standra. Ha valaki felkeres minket és fotót posztol Facebook- vagy Instagram-oldalára a #FormulaNagyNorbi hashtaggel, a következő héten AFM ajándékcsomagot nyerhet!

A Schumacher 50 évfordulóhoz kapcsolódik hétvégi játékunk. Készíts fotót az AFM standján az F1-es replikával, oszd meg Instagramon vagy Facebookon #FormulaAMTS2019 hashtaggel, és páros belépőt nyerhetsz a Magyar Nagydíjra! A @Formula.hu új Instagram-követői között Autósport és Formula ajándékcsomagot sorsolunk ki!

Vak rajongója már biztosan fel fogja ismerni Robert Kubicát

A lengyel egy találkozás alkalmával két legmarkánsabb fizikai tulajdonságával segített ebben a lánynak: megmutatta a ralibalesetben sérült jobb kezét, valamint... nos, a saját maga által is nagynak gondolt orrát.