DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

MotoGP: Bezzecchi büntetéssel és hatalmas körrekorddal nyitott Phillip Islanden

Marco Bezzecchi elsőségével zárult a MotoGP Ausztrál Nagydíjának első napja: a délelőtti szabadedzésen még a hazai hős Jack Miller volt a leggyorsabb, délután viszont az Aprilia olasz motorosa 1:26,492-es óriási rekordidővel – ez több mint hét tizeddel jobb az előző csúcsnál – ragadta magához a kezdeményezést (miközben a futamon majd dupla hosszúkörös büntetés vár rá a Marc Marquezzel történt indonéziai ütközésért). A noalei gyártó ráadásul kettős sikert könyvelhetett el, hiszen a Trackhouse-t erősítő Raul Fernandez lett Bezzecchi mögött a második, megelőzve a VR46 Ducatin ülő Fabio di Giannantoniót.

Jól kezdett a Yamaha is, hiszen a gyári páros, Fabio Quartararo és Alex Rins a negyedik és hatodik helyen zárt – kettejük közé Alex Marquez fért be a Gresini Ducatival. Luca Marini hetedik a Hondával, a sérült Maverick Vinalest pótló Pol Espargaro legjobb KTM-esként a nyolcadik, míg Francesco Bagnaia hullámvasútszerű edzések után lett kilencedik: mindkét gyakorláson egyből megszakította az első körét és motort cserélt a bokszban. Rajtuk kívül az edzés első felében eleső Pedro Acosta verekedte még be magát a szombati időmérő második szakaszába, viszont a Q1-ben lesz jelenése például a legutóbbi győztes Fermin Aldeguernek, valamint az FP1-et még behúzó Millernek. Jorge Martin és Marc Marquez helyettesei, Lorenzo Savadori és Michele Pirro csak a sor végén.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'26.492  
2. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'26.783 0.291
3. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'26.912 0.420
4. Fabio Quartararo Yamaha 1'26.926 0.434
5. Álex Márquez Gresini Ducati 1'26.945 0.453
6. Alex Rins Yamaha 1'27.006 0.514
7. Luca Marini Honda 1'27.051 0.559
8. Pol Espargaró Tech3 KTM 1'27.054 0.562
9. Francesco Bagnaia Ducati 1'27.132 0.640
10. Pedro Acosta KTM 1'27.145 0.653
11. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'27.150 0.658
12. Brad Binder KTM 1'27.269 0.777
13. Jack Miller Pramac Yamaha 1'27.309 0.817
14. Joan Mir Honda 1'27.319 0.827
15. Johann Zarco LCR Honda 1'27.376 0.884
16. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'27.696 1.204
17. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'27.906 1.414
18. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'27.920 1.428
19. Lorenzo Savadori Aprilia 1'27.978 1.486
20. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'28.115 1.623
21. Michele Pirro Ducati 1'29.040 2.548
22. Somkiat Chantra LCR Honda 1'29.112 2.620

motogp-bezzecchi-day1-phillipisland

fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán! 

Így köszöntette az F1 mezőnye Jackie Stewartot

Ma, június 11-én ünnepli 80. születésnapját a legendás F1-es pilóta, Jackie Stewart, ebből az alkalomból pedig a mezőny tagjai is készültek egy videóval.

 

Visszanézhető a hétvégi Motorsporthíradó

A műsor a gyorsasági és ralikrossz szakág hazai, valamint magyar vonatkozású nemzetközi híreiről számol be 30 percben, valamint egy stúdióbeszélgetést is tartalmaz Bakó Csabával, Kiss Norbert kamionversenyző Európa-bajnok versenymérnökével. Alább visszanézhető:

 

Visszatér az élvonalbeli autósportba a Goodyear

Már idén újra láthatjuk egy világbajnoki sorozatban a Goodyear gumiabroncsokat. Az amerikai gyártó talán a legismertebb és az egyik legsikeresebb abroncscégnek számított az autóversenyzésben a 20. század folyamán, az utóbbi két évtizedben azonban kevesebbet hallatott magáról. Egy most tett bejelentés értelmében azonban hamarosan visszatérnek az egyik legfőbb porondra, a Hosszútávú-világbajnokságba: már a 2019-2020-as szezon kezdetén, a szeptember 1-jén zajló silverstone-i 4 órás versenyen lesznek autók, amelyek az ő gumijaikat használják majd. 

A Goodyear legutóbb 1997-ben látta el a Le Mans-i 24 órást megnyerő autót - egy Porschét - gumikkal, az volt Tom Kristensen első győzelme. Emellett máig a Formula-1 legsikeresebb beszállítójának számítanak, 1964-től 1998-as kiszállásukig összesen 368 futamgyőzelmet szereztek. Mögöttük a jelenleg második helyezett Pirelli is még csak 209-nél jár, azaz még egyedüli beszállítóként is jó sok időbe fog teli számukra, hogy átvegyék az első helyet e tekintetben. 

1920_goodyearracingtires-545441

Donald Trump ritka gesztust tett azzal, hogy fogadta az Indy 500 győztesét

Lehet a világ leghíresebb autóversenye az Indianapolis 500, de az Egyesült Államok elnökének így is csak elvétve kerül be a látókörébe az esemény. Legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy az aktuális elnök, George W. Bush vendégül látta a futam győztesét a Fehér Házban: akkor Sam Hornish Jr.-nak és a Team Penske-nek jutott ez a megtiszteltetés.

Tizenhárom évvel később Donald Trump élesztette újra ezt a szokást, rezidenciáján fogadva az idei győztes Simon Pagenaud-t és csapatát, amely ezúttal is a Penske lett. Az istállót Roger Penske vezetésével nagyjából 35 csapattag képviselte a fogadáson, de jelen voltak az IndyCar és az indianapolisi pálya vezetői is. 

Az alábbi videóban a teljes esemény megnézhető:

A Ferrarinál kitűzték a zászlót, amit csak győzelem esetén szoktak

Büszkén áll Olaszország és a Ferrari zászlaja a maranellói istálló főhadiszállásának bejárata előtt, mint azt egy Twitter-felhasználó megörökítette. A helyzet érdekessége, hogy ezt csak a Formula-1-es futamgyőzelmeiket követően szokták megtenni, a vasárnapi Kanadai Nagydíjon azonban Lewis Hamilton kezében landolt a legnagyobb trófea. A gesztussal a Ferrari egyértelműen jelzi, hogy nem ért egyet a Sebastian Vettel első helyébe kerülő 5 másodperces időbüntetéssel, és magukat tartják győztesnek.

A csapat jelezte, hogy fellebbezést fontolgat a döntés ellen, még ha futam alatt kisztott büntetések esetében ezt nem is lehetne megtenni. A leintést követően 96 órájuk, vagyis négy napjuk van ezt megtenni. A Ferrarinál bennfentesnek számító olasz újságíró, Leo Turrini úgy értesült Laurent Mekiestől, aki korábban az FIA-nál dolgozott, mielőtt a Ferrari sportigazgatója lett, hogy mégis lehet tér a döntés megmásítására.

Eközben a Sky Sports adott számot egy érdekes megfigyelésről, miszerint a Montrealból hazafelé tartó repülőgépen Sebastian Vettel hosszasan írt valamit egy fűzetbe.

Hangolódjunk a Le Mans-i 24 órásra a tavalyi verseny összefoglalójával!

A hétvégén rendezik a legendás egynapos viadalt - amelyről a Formula.hu a hagyományoknak megfelelően percről percre tudósításban közvetít -, így hát elevenítsük fel, mi is történt a tavalyi, de ugyanehhez a WEC-szezonhoz tartozó futamon:

 

Norris ismét zseniális mémet kreált montreali kieséséből

A humorát az interneten már többször megcsillantó brit mostani nullázása kapcsán is sziporkázott:

Lány: Gyere át!

Én: Nem tehetem, vezetek.

Lány: De egyedül vagyok itthon.

Én:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Run forest, Run...

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

Bepillantás a kulisszák mögé: ez történt Petrucci győzelme után

Miről beszélgetett a pódiumceremónia előtt és után Petrucci és Marquez? Hogyan ünnepelte a Ducati az első sikerét megkönnyező olaszt? Mindez kiderül az alábbi videóból:

 

Vettel kifakadása, Steiner és Magnussen szócsatája – így szólt a rádió Kanadában

Megérkezett a szokásos összeállítás, amely a címben foglaltak mellett természetesen tartalmaz egy újabb Raikkönen-aranyköpést is (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Azért van, amiben a Williams vitte a prímet Kanadában

Sovány vigasz lehet a rendre az utolsó helyeken végző grove-i alakulat számára, hogy a bokszkiállásaik általában igen gyorsak: a montreali futamon is ők hajtották végre a leggyorsabb kerékcserét, konkrétan kereken két másodperc alatt végeztek Robert Kubica autóján (a videó a YouTube-ra való átkattintás után indul!):

 

Állt a verseny, nézőkkel passzolgattak a NASCAR versenyzői

Eső miatt állították le a NASCAR Cup Series vasárnapi futamát Michiganben, ám két versenyző így is tökéletesen elszórakoztatta a nézőket. Bubba Wallace és Corey LaJoie úgy döntött, hogy a felszabaduló idejükben egy amerikai focilabdával fogja elütni az üresjáratot. Néhány szurkolónak még egy visszapasszra is lehetősége volt, miközben a pálya szélén már azt taglalták, melyiküket lenne érdemes draftelni a következő fociszezonra.

Pszichedelikus festéssel indul Le Mansban a Rebellion

A Le Mans-i 24 órás viadal kedvéért vibráló neon hatású színekre cserélte jól megszokott fekete-piros színkombinációját a WEC LMP1-es osztályában versenyző Rebellion csapata. A mintázat a Los Angeles-i Rocketbyz márka alkotása, amely még a több mint 60 fős mezőnyben is kétségkívül feltűnő jelenség lesz. Adre Lotterer, Neel Jani és Bruno Senna 1-es számú autóján fekete alapon a sárga, a pink és a zöld dominál, míg Gustavo Menezes, Thomas Laurent és Nathanael Berthon 3-as számú gépén fehér alapon főként a sárga és a pink került túlsúlyba.

A versenyt szombaton 15 órakor indítják és vasárnap 15 órakor intik le, mi pedig a teljes időszak alatt élő szöveges közvetítéssel készülünk.

rebellion1

rebellion2

rebellion3

Fotók: Autosport és DPPI

Itt újranézheted a Kanadai Nagydíj minden fontos mozzanatát

Ha vasárnap este bármiről is lemaradtál volna, itt bepótolhatod bő hét percben.

Nézőket ütöttek el a tótkomlósi ralin

Több személy is megsérült, amikor vasárnap késő délután a Tótkomlós belvárosában rendezett raliversenyen egy autó a szurkolók közé hajtott. Az eset ráadásul a levezető körön körön történt. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit, amelyről egy nézői felvétel is készült.

Így edzenek a W Series pilótái a futam előtt

A női sorozatban minden a legnagyobb szervezettséggel működik, hogy a hölgyek a lehető legjobb - és legegyenlőbb - felkészítést kapják. Trénereket is kirendeltek melléjük, és a paddock egy eldugott sarkában, egymás társaságában végzik el a szükséges nyújtásokat. Gosia Rdestnek eközben még beszélni is volt ideje, hogy prezentálja a nézők felé, milyen gyakorlatok is fontosak egy versenyző számára a rajt előtt - nemtől függetlenül.

Vettel öccsének arcába nyílt a motorháztető, ijesztő balesetet vészelt át

Fabian Vettel, a négyszeres világbajnok Sebastian öccse szintén ismert név az autósportban, idén az ADAC GT Mastersben versenyez egy Mercedes AMG GT3-assal. A sorozat a hétvégén a Red Bull Ringen járt, ahol Vettel a vasárnapi futam utolsó körében bukott óriásit. Autójának motorházteteje már hosszú ideje mozgott, az utolsó pár kilométert pedig már nem bírta ki: felnyílt és nekicsapódott a szélvédőnek, a féktáv előtt teljesen elsötétítve Vettel elől a kilátást, aki bár a fékre taposott, de autója kivágódott oldalra, és egy pályabírói poszt mellett csapódott a szalagkorlátba. A németet megvizsgálták a pályakórházban, és állapotát rendben találták, mint ahogy a pályabírók is megúszták sérülés nélkül.

A videó optimális esetben indítás után rögtön a balesethez ugrik, 1 óra 13 perc környékére.

Videó: Az eset, ami miatt elvették Vetteltől a győzelmet

Sebastian Vettel elrontotta a hármas-négyes kanyarkombinációt, ami után az FIA felügyelői szerint veszélyesen sorolt vissza Lewis Hamilton elé, így ötmásodperces időbüntetésben részesült. Vettelnek nem igazán tetszett a versenyfelügyelők döntése, ezt pedig látványos módon adta tudtukra.

 

Videó: Vettel kicseréli a táblát Hamilton autója előtt

Nem a nap, nem a hétvége, hanem alighanem az egész 2019-es F1-es szezon egyik meghatározó pillanata lesz az alábbi megmozdulás. Sebastian Vettel hiába ért célba az első helyen, egy 5 másodperces büntetés miatt az a mögötte befutó Lewis Hamiltonhoz került. 

A német a leintés után látványosan dühös volt, kerülőúton egyből a Ferrari motorhome-jába ment, úgy kellett onnan kirángatnia a csapat sportigazgatójának, hiszen a díjátadó ceremónia elmulasztásával újabb szabálysértést követett volna el. Vettel végül beadta a derekát és felment a dobogóra, de előtte még tüntetőleg elvette a Hamilton autója elé helyezett 1-es számú táblát és kicserélte azt a 2-esre. Az 1-est oda tette, ahol az ő autójának kellett volna állnia, viszont az nem volt ott, mivel mérgében nem parkolt oda vele a dobogó alá.

Hidraulikai hiba Hamiltonnál a rajt előtt

Nagy sürgés-forgás vette kezdetét a Mercedesnél pár órával a Kanadai Nagydíj rajtja előtt, hiszen egy hidraulikai hiba miatt kellett szétszedni a 44-es számú autót, hogy Lewis Hamilton fel tudjon állni a rajtrács második helyére. A csapat szombat este lett figyelmes a meghibásodásra, ám a parc fermé-szabályok miatt csak vasárnap délelőtt kezdhettek hozzá a kijavításához. A Mercedes egy szóvivője azt mondta a Motorsportnak, hogy terveik szerint mindennel készen lesznek a verseny kezdetére, és Hamilton hibátlan autóval állhat fel a pole-t megszerző Sebastian Vettel mögé.

Charlie Whitingról nevezték el a versenyirányító-központot Montrealban

Az idei F1-es szezonkezdet előtt váratlanul elhunyt versenyigazgató, Charlie Whiting emléke tovább él a Kanadai Nagydíj helyszínén. A montreali pálya idén új bokszlétesítményeket kapott, a termet pedig, amelyben a versenyirányítás tagjai ülnek a Whiting utódjává vált Michael Masi vezetésével, a tiszteletadás jeleként a legendás szakemberről nevezték el. A felavatás az FIA elnöke, a Liberty Media sportszakmai vezetője és a pálya promótere, azaz Jean Todt, Ross Brown és Francois Dumontier jelenlétében történt.

D8kqgjWXYAYJ6gN

D8kqgjWW4AEBAC-

D8kqgjXXkAAR095