DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 22. szerda

MotoGP: Bezzecchi dupla bukás után az élen pénteken Motegiben

A Japán Nagydíj pénteki edzéseivel kezdetét vette a MotoGP ázsiai túrája. A nap legjobb körét az Apriliával remek formában lévő Marco Bezzecchi motorozta – azok után, hogy a délelőtti szabadedzésen kétszer is elesett az olasz. Mögötte a KTM-es Pedro Acosta zárt, ő a délutáni tréning végén törte össze a versenygépét. A vb-címét akár már Motegiben bebiztosító Marc Marqueznek csak a harmadik hely jutott, de így is jócskán előzte egyetlen matematikai ellenfelét, az öccsét, Alex Marquez ugyanis csupán 15. lett, és ezzel idén először nem jutott automatikusan a Q2-be.

Kiemelendő a két gyári Honda negyedik és hatodik helyezése – sőt, az LCR-es Johann Zarco is befért a top 10-be –, Joan Mirnek köszönhetően így négy gyártó végzett az első négyben; ahogy az is, hogy az egész idényben szenvedő Francesco Bagnaia ezúttal biztatóbban kezdett: a délelőtti elsősége után hetedik lett. Fabio di Giannantonio, Fabio Quartararo és Raul Fernandez kvalifikálta még magát az időmérő második felvonásába, míg erről az ifjabb Marquez mellett lecsúszott még például a délután kétszer is bukó Jorge Martin.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'43.193  
2. Pedro Acosta KTM 1'43.329 0.136
3. Marc Márquez Ducati 1'43.360 0.167
4. Joan Mir Honda 1'43.361 0.168
5. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'43.391 0.198
6. Luca Marini Honda 1'43.503 0.310
7. Francesco Bagnaia Ducati 1'43.539 0.346
8. Fabio Quartararo Yamaha 1'43.594 0.401
9. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'43.666 0.473
10. Johann Zarco LCR Honda 1'43.734 0.541
11. Fermín Aldeguer Gresini Dudcati 1'43.742 0.549
12. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'43.743 0.550
13. Jorge Martín Aprilia 1'43.784 0.591
14. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'43.784 0.591
15. Álex Márquez Gresini Dudcati 1'43.784 0.591
16. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'43.828 0.635
17. Brad Binder KTM 1'43.855 0.662
18. Somkiat Chantra LCR Honda 1'43.911 0.718
19. Alex Rins Yamaha 1'44.013 0.820
20. Jack Miller Pramac Yamaha 1'44.113 0.920
21. Takaaki Nakagami Honda 1'44.202 1.009
22. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'44.654 1.461
23. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'44.801 1.608

motogp-bezzecchi-motegi-day1

Fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Bottas elért egy statisztikai különlegességet, amelyre sosem gondolnál

A finn pilóta nyerte 2017 utolsó és 2019 első futamát, miközben 2018-as szezonjában egyetlen győzelmet sem szerzett. Ő az első pilóta a Formula-1 történetében, akinek nyeretlen évét két győzelem szegélyezi.

Megvan, hogy ki hogyan döntött a bahreini gumikkal kapcsolatban

Ezúttal nincs eltérés, a három topcsapat hat pilótája közül csak Pierre Gasly választása tér el minimálisan a többiekétől, egyébként egy C1-es, három C2-es és kilenc C3-as keveréket választott a Hamilton-Bottas-Vettel-Leclerc-Verstappen ötösfogat. A többiek kicsit azért variáltak, de túl nagy eltérés nincs - íme a kiosztás a Bahreini Nagydíjra:

pf2_15

Schumacher és Bianchi a két legnépszerűbb F3-as bajnok

A Formula-3-as Európa-bajnokság örököse, a Formula European Masters írt ki egy szavazást a rajongóknak, melyben az elmúlt 10 év legnépszerűbb F3-as bajnokát kereste. A szavazás során előbb összepárosították a bajnokokat, majd a kettes harcok öt győztesének írták ki a döntőt.

A legtöbb voks a 2018-as Európa-bajnokra, Mick Schumacherre érkezett, aki mögött az F3 Euro Series 2009-es nyertese, a néhai Jules Bianchi végzett. Felix Rosenqvist lett harmadik a szavazáson, Esteban Ocon és Roberto Merhi szerepelt még a döntőben.

Rekordáron kelt el a galambok Lewis Hamiltonja

Először írunk versenygalambokról a Formula.hu-n, és most is csak azért tesszük, mert a rekordáron eladott belga Armandóra a „galambok Lewis Hamiltonjaként” hivatkoznak. A BBC számolt be arról, hogy Armando egy árverésen 1,25 millió euróért, azaz közel 400 millió forintért kelt el, miközben korábban minden idők legdrágább galambjáért 120 millió forintnak megfelelő összeget adtak. Egy normál versenygalamb ára 2500 euró (800 ezer forint körül van)

A belga Armando, aki számos rangos galambversenyt megnyert aktív pályafutása során, 5 évesen visszavonult, idejét utódok nemzésével tölti. A galambbajnok akár 20 évig is elélhet.

Büszkén mutogatja a három ikonikus pályán gyűjtött trófeákat Alonso

Csodálatos volt eddigi kalandja a hosszútávú versenyzésben, mivel az elmúlt kilenc hónapban a szakág legfontosabb pályái közül három helyszínen is nyerni tudott: a Le Mans-i és daytonai 24 óráson, valamint sebringi 1000 mérföldesen kapott trófeákat posztolta a spanyol.

Az idei első F1-es hétvége összes bakija

Nem láthattunk túl sok hibát Melbourne-ben, íme a "felhozatal":

Bottas elküld mindenkit a francba, Vettel felteszi a legfontosabb kérdést - megjöttek a legjobb melbourne-i rádiózások

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj legjobb rádióüzeneti ezúttal talán kicsit laposabbak a tavaly megszokottnál - a videó megtekinthető a Youtube-on:

Átrohant a padlógázzal érkező versenyautó előtt

Könnyen lehet, hogy emiatt dobta el a pilóta az autót. Hogy gondolta?

 

Ez volt Hamilton autójának hibája vasárnap

Az alábbi fotón látszik, hogy valóban hiányzott egy elem a brit Mercedeséről az időmérőhöz képest - a csapat ezzel magyarázza a világbajnok lassúságát Valtteri Bottashoz képest.

image (1)

Verstappenből a mezőny legstabilabb pilótája lett

Napi statisztika: A hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét nagyszerűen vezetett Max Verstappen, megelőzte Sebastian Vettelt, sőt, támadta Lewis Hamiltont és kihozta a maximumot a Red Bull-Hondából. Ezzel zsinórban hatodszor állhatott fel a dobogóra (az előző szezon végén volt egy ötös szériája), amely pályafutás leghosszabb ilyen jellegű sorozata, ráadásul az aktuális mezőnyben is övé a leghosszabb aktív széria.

pf7_8

Danyiil Kvjat is apuka lesz

Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

Megjött a teljes videó Verstappen és Gasly tokiói mókájáról

A Red Bull két pilótája még az Ausztrál Nagydíj előtt ugrott el egy utcai parádéra a Honda hazájába, Tokióba. Mivel a versenyzők korábbi Red Bull-lal parádéztak, a hanghatást Renault-motor szolgáltatta.

3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda

A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.

Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra

Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:

„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre:

 

Ilyen lenne Ricciardo Renault-ja az ausztrál sisakfestésével

Meglehetősen extrém bukósisakdizájn mellett tette le a voksát a csapatot is váltó Daniel Ricciardo, egy grafikus pedig megálmodta, milyen lenne, ha a teljes F1-es autója hasonló színvilágban pompázna:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

If Daniel Ricciardo's new helmet design was a full livery @timholmesdesign #f1 #formula1 #danielricciardo #renaultsportf1 #australiangp #ausgp #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

Visszatért az F1, visszatért a pezsgő-perspektíva is

Így ünnepelt Valtteri Bottas a pezsgő szemszögéből:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

BOT-toms up!

Igazából csak egyetlen fejlesztésre volt szüksége Bottasnak... és nem az autón

A szakállon múlik minden. A WTF1 mémje szerint legalábbis.

 

© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu