DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 21. kedd

WRX: Összeeresztik a vb és Eb mezőnyét, három magyar is megmérkőzik Kristofferssonékkal

Különleges formátumot gondoltak ki a Ralikrossz-világbajnokság szervezői a szeptember 20-21-i szezonzáró hétvégére: a WRX és az RX1 Európa-bajnokság mezőnye összeömlesztve versenyez majd Törökországban, az Istanbul Parkban, így az év utolsó versenye az eddigi legnagyobb, 14 fős mezőnnyel zajlik majd.

A változtatást a kényszer szülte, hiszen a WRX-ben a szezon elején sem túl nagy, kilencfős létszámból mindössze négy autó maradt a végére, ez vezetett a kreatív megoldáshoz, hogy vegyítik őket az Euro RX1 tíz résztvevőjével, méghozzá olyan módon, hogy a szombati nap során közös előfutamokat teljesít a két bajnokság (külön pontozással), majd önálló elődöntőket és döntőket futnak.

Az Euro RX1 szezonja hivatalosan véget is ér szombaton, a versenyzők azonban maradnak vasárnapra, ahol „szabadkártyás” státuszban vesznek részt a WRX második versenynapján, immár nem csupán az előfutamokon, hanem az elődöntőkben és a döntőkben is, így harcba szállhatnak a dobogóért és akár győzelemért, de pontokat nem szerezhetnek.

A különleges hétvégére három magyar is benevezett az RX1-es mezőnyben: az ötszörös hazai bajnok Kárai Tamás, Mózer Attila és Mózer Márk, akik Nyirádon is jelen voltak, Isztambulban pedig közvetlenül a (megmaradt) vb-sztárok ellen versenyezhetnek.

Az Euro RX3 hétvégéje a szokásos, kétnapos lebonyolításban zajlik, a hatfősre zsugorodó mezőnyben egy további magyarral, Kovács Sámuellel.

A WRX-ben Johan Kristoffersson a fő esélyes nyolcadik vb-címére, de Niclas Grönholm 15 pontos lemaradása még fordítható a dupla fordulón, ahol 56 vb-egység szerezhető. Az Euro RX1-ben Jurij Belevszkij előnye 10 pont, az RX3-ban Joao Ribeirónak tulajdonképpen csak rajthoz kell állnia az Eb-sikerhez.

„Eh, a szimulátorokat egy kutya is el tudná vezetni!” – És tényleg!

Legalábbis a videóban szereplő kutyus azt a pár kanyart egész jól abszolválta a melbourne-i Albert Parkban… Beszédes egyébként George Russell és Sergio Perez kommentje is az F1 Instagram-posztja alatt:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Paws for thought . #Formula1 #F1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Baráti ölelkezések, parázs szóváltások a leintés után

A futamok és a pódiumceremóniák közötti pillanatokból készített top 10-es válogatást a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája, amelyből többek között azt is nyomon követhetjük, hogyan változott az évek során Lewis Hamilton és Nico Rosberg kapcsolata: 2008-ban Ausztráliában még kis túlzással egymás nyakába ugrottak, hét évvel később Austinban aztán jött a hírhedt sapkadobálás… (A videó a YouTube-ra átkattintva indul!)

 

Hét percbe sűrítve az idei Dakar leglátványosabb pillanatai

Íme, a 2020-as, első szaúd-arábiai kiírás hivatalos összefoglaló klipje:

 

Baleset miatt csak kilencedik lett Bottas a lappföldi ralin

Nem úgy sikerült az Arctic Rally Lapland Valtteri Bottas számára hazájában, ahogy remélte. A decemberben Paul Ricard pályán első raligyőzelmét szerző finn a második szakaszon második időt teljesített, ezt követően azonban kicsúszott, épp azon a gyorsaságin, melyet egy évvel korábban megnyert. A PH Sport Citroenjével versenyző pilóta a 22. helyről a 9. pozícióig tudott felzárkózni.

A versenyt az a Kalle Rovanpera nyerte Toyota Yaris WRC-vel, aki nemrég Magyarországon is vendégszerepelt, megnyerve a Szilveszter Ralit. A Toyota gyári csapatához csatlakozó 19 éves tehetség tízből nyolc szakaszt nyert Finnországban, három és fél másodperc különbséggel előzte meg a második helyezettet.

Dráma az utolsó körben: Összefoglaló a chilei Formula-E-ről

A szombati esti Santiago ePrix történéseiről összefoglaló cikkünkben már írtunk, most a vizuális típusúaknak megmutatjuk a futam 6 perces összefoglalását:

Koncerthelyszín válhat a Hockenheimringből

Az üzleti rendezvények és koncertek befogadása lehet a német versenypálya elsődleges tevékenysége, írta a Rhein-Neckar-Zeitung. Hockenheim 2020-ban újra elveszítette a Német Nagydíjat, amely már 2015-ben és 2017-ben is elmaradt, mivel pedig az F1-es naptár 22 állomást számlál, a rendezés iránt pedig olyan helyszínek érdeklődnek, mint Szaúd-Arábia, Miami és Panama, egyre kisebb a valószínűsége a visszatérésnek.

A pályán szereplő másik legfontosabb sorozat a DTM, amely hagyományosan az első és utolsó fordulóját tartotta Baden-Württembergben: idén azonban a német sorozat már csak egyszer versenyez a pályán. Hockenheimben kisebb rendezvények maradnak, Jorn Teske ügyvezető mindössze „egy-két versenysorozatról” beszél.

A település polgármestere, Marcus Zeitler elmondta, hogy az autósportot más tevékenységek váltják fel a pálya profiljában: „A jövőben a Hockenheimringet modern üzleti helyszínné kell alakítani” – mondta. A magánszektor rendezvényei, nyilvános események és koncertek kerülnek nagyobb számmal a programba, például a e4 Testival elrendezésű, önvezető elektromos autók kiállítása, melyet júniusban rendeznek meg.

Így néz ki egy Racing Point-fanatikus hölgyrajongó

Még a körme is csapatszínű.

 

Tavaly még csapattárs volt a két Ferrari-junior, 2020-ban már erre sem kell figyelniük egymás ellen

Tavaly az F3-ban csapattársakként sem kímélte egymást Marcus Armstrong és Robert Svarcman az F3-ban, ez jól látszik az alábbi videóban is. És akkor még mi lesz akkor, ha jövőre az F2-ben már ellenfelek is lesznek!

Svarcmant a Prema az F3-ból vitte magával a következő szintre is, és Mick Schumacher csapattársa lesz, Armstrong viszont már az ART-nál kezdi meg 2020-at.

 

Tudod, hogy néz ki belülről, amikor NASCAR-versenyzők dirt-pályán versenyeznek?

Jóval munkásabb egy ilyen verseny (esetünkben a Chili Bowl elnevezésű futam), mint egy tükörsima aszfaltú NASCAR-versenypályán, ennek ellenére évről évre számos versenyző teszi itt vendégként tiszteletét a NASCAR különböző kategóriáiból is.

 

A MotoGP versenyzői néha taxiszolgáltatást is vállalnak

A MotoGP Twitterén 2019 legjobb pillanatait idézik fel, így került elő tavalyról Jack Miller taxiszolgáltatása, a gesztus, amit Maverick Vinalesnek nyújtott.

Néhány métert már segítség nélkül is tud sétálni Robert Wickens

A gerincsérült kanadai autóversenyző újabb lépcsőhöz ért a rehabilitációban.

 

Nagy elismerést kap 2020-ban Jorge Lorenzo

A Motorsport.com tanúsága szerint Jorge Lorenzo hazája (egyik) nagydíján, Jerezben kapja meg a sportág vezetőségétől a Legenda státuszt. A kétszeres 250-es, valamint háromszoros MotoGP-világbajnok mellett még ketten, Max Biaggi (négyszeres 250-es bajnok), valamint a hőskor 50-es és 125-ös világbajnoka, az új-zélandi Hugh Anderson kapják meg a kitüntetést.

Illusztris társaság ünnepelte Carlos Sainz újabb Dakar-sikerét

A motorsport nehézbombázói gyűltek össze azért, hogy megünnepeljék a Matador harmadik győzelmét.

 

Az Alpha Tauri és a Williams is átment a törésteszten

Újabb két F1-es csapat teljesítette az előszezon egyik kritikus feladatát, a karosszéria töréstesztjét. Ez főleg a Williams istállója számára lehet megkönnyebbülést hozó hír, nekik a tavalyi szezon valamikor ez idő tájt csúszhatott teljesen félre. A Toro Rossóról átnevezett Alpha Tauri a hír mellé egy fotót is mellékelt, amelyen megvillantotta az idei autó körvonalait.

Ogier jegen-havon is feltérképezte új fegyverét a jövő heti szezonrajt előtt

Nem lehet mondani, hogy nem próbálhatta ki minden talajon az új Yaris WRC-t Sebastien Ogier a jövő heti Monte-Carlo Rali előtt - ráadásul egy fotó szerint kicsit meg is törte, bár arról videó nem készült. A tesztet viszont meg tudjuk mutatni:

Elköszöntek az austini pálya buckáitól

Az Amerikai Nagydíj helyszíne örömmel hirdette, hogy megkezdődött a pálya egyenetlenségeinek kijavítása, miután tavaly számos pilóta arra panaszkodott, hogy az úthibák miatt már-már fájdalmasan rázkódnak az autók. Ebből a hétvége során több megpörgés következett, néhányan pedig aerodinamikai elemeket is elveszítettek a karoszériáról.

Kritikus állapotban a Dakar egyik motorosa

Egyelőre nem nyugodhatnak meg Edwin Straver hozzátartozói és szurkolói, a Dakar Rali 48 éves versenyzője a csütörtöki balesete óta kritikus állapotban van. A KTM-mel induló holland élete harmadik Dakarján vett részt, amikor a 11. szakasz első felében balesetet szenvedett. A családja által kiadott sajtóközlemény szerint tíz percre leállt a versenyző szíve, még mielőtt odaért hozzá egy orvosi csapat. 

Stravert a rendező ország fővárosába, Rijádba szállították, ahol nyaki gerinctörést diagnosztizáltak nála, ma pedig megerősítették, hogy egyelőre nincs túl az életveszélyen.

edwin-straver-dakar

Fotó: DPPI

Videó: Verstappen rágyúrt a zandvoorti utolsó kanyarra

Max Verstappen és a Red Bull rákészült arra a bizonyos döntött kanyarra:

 

Leclerc öccsét is megszerezte a Ferrari

Két új pilótát jelentett be az akadémiájára a Ferrari, egyikük pedig az az Arthur Leclerc, aki az istálló jelenlegi világbajnok-jelöltje, Charles Leclerc öccse. Az ifjabb Leclerc jelenleg 19 éves és 2018 óta versenyzik együléses autókkal, idén a Formula Regional sorozatban fog szerepelni a Prema színeiben- új társa pedig Dino Beganovic lesz, aki egyelőre más kategória. A svéd fiatal ugyanis még csak 15 esztendős és a gokartról váltana formulaautóra, ebben segít neki a Ferrari Driver Academy.

kislökler

fotó: dppi

Valentin-napi program a Mercedestől: Bemutatkozik az új autó

A Mercedes is bejelentette, mikor érkezik 2020-as versenygépe: Valentin-napra, azaz február 14-re időzítették a bemutatót, hasonlóan az Alpha Taurihoz.

A csapat szokásához híven silverstone-i bejáratással köti egybe az új versenygép – a séma alapján W11 – bemutatóját. Az esemény zárt ajtók mögött zajlik, a csapat a médiát sem engedi be, saját csatornáin keresztül érkeznek képi és videós anyagok. 

Az eddig ismert bemutatók időpontjai:

Ferrari

február 11.

Renault

február 12.

McLaren

február 13.

Alpha Tauri

február 14.

Mercedes

február 14.