DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 5. vasárnap

MotoGP: Így pontoztuk a versenyzők barcelonai teljesítményét

Bár a Formula Motocast ezúttal nem jelentkezik futamértékelő adással, a következő műsor a San Marinó-i GP után érkezik (hiszen rendre a dupla fordulók második állomása után készülünk műsorral), az idén bevezetett versenyzői pontozás így sem maradhat el. A műsor két állandó stábtagja, Balogh Tamás és Ferenci Péter ezúttal is 1-től 10-ig terjedő skálán értékelte a motorosok teljesítményét, a két pont átlagából pedig kijött a végső pontérték.

A legmagasabb pontszámot, konkrétan a 9-est három versenyző kapta tőlünk: a két Marquez testvér – Alexnek csupán a sprinten elszenvedett bukása miatt nem járt a maximális érték –, illetve a Yamahával erőn felüli első rajtsort, sprintdobogót és ötödik helyet szállító Fabio Quartararo. Kiemelendő még Enea Bastianini remeklése is, aki első KTM-es pódiumát jegyezte, de viszonylag erős hétvégét produkált gyári márkatársa, a futam gumiválasztását elszúró Pedro Acosta, valamint a hondás Luca Marini is.

Az pedig aligha meglepő, hogy a szokásos nevek mellett Francesco Bagnaia és Franco Morbidelli is a legalacsonyabb pontszámot kapók között szerepel: előbbi a vasárnapi felzárkózását leszámítva tragikusan szerepelt Barcelonában, míg utóbbi ugyan jól kvalifikált, viszont a sprinten és a versenyen is elesett és büntetést gyűjtött be.

Ducati Team     KTM Factory  
Marc Marquez 9   Pedro Acosta 7,5
Francesco Bagnaia 3,5   Brad Binder 5,5
         
Gresini Ducati     Tech3 KTM  
Alex Marquez 9   Maverick Vinales 5
Fermin Aldeguer 4   Enea Bastianini 8,5
         
VR46 Ducati     Monster Yamaha  
Fabio di Giannantonio 6,5   Fabio Quartararo 9
Franco Morbidelli 3,5   Alex Rins 4
         
Aprilia Racing     Pramac Yamaha  
Marco Bezzecchi 6,5   Jack Miller 4
Jorge Martin 6   Miguel Oliveira 6
Lorenzo Savadori 3,5      
      Honda HRC  
Trackhouse Aprilia     Joan Mir 5
Raul Fernandez 6   Luca Marini 7,5
Ai Ogura 7,5   Aleix Espargaro 4,5
         
      LCR Honda  
      Johann Zarco 6
      Somkiat Chantra 2,5

motogp-start-barcelona-1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A fél mezőny különleges sisakokkal készült Monacóra

Speciális autófestéshez speciális sisakfestés dukál: ha már a McLaren múltidéző köntöst kapott a hétvégi nagydíjra, a versenyzők sisakjaira is retródizájn került. Daniel Ricciardo számára az inspiráció az 1974-es Indy 500-at megnyerő McLaren fényezése volt – amellyel ráadásul a 3-as rajtszámmal versenyzett Johnny Rutherford –, míg Lando Norris egy még korábbi érát idéz a sisakra festett védőszemüveggel és a bőrsisakot imitáló festett varrásokkal.

A Williamsnél egy mérföldkövet ünnepelnek, a csapat 750. nagydíját. A szám George Russell és Nicholas Latifi sisakjára is felkerült. Előbbire számos legendás Williams-autót felfestettek a múltból, utóbbi nosztalgikus kék és sárga színeket kapott, valamint a konstruktőri vb-címek évszámait is hordozza.

 A hazai versenyző Charles Leclerc az egyetlen monacói előtt tiszteleg, aki nyert a Monacói Nagydíjon: az 1931-es évszámot és Louis Chiron nevét pingáltatta a bekékülő sisakra.

Így lehet drónnal követni egy versenykamiont - videó

Csajtai Kristóf drónfelvételét mutatjuk meg - június 12-13-án látogat a Hungaroringre a kamion-Eb, addig is hangolódjunk ezzel a videóval. 

 

Csütörtökön lesznek az F1-es szabadedzések, íme a menetrend

A monacói szokásoknak megfelelően csütörtökön lesznek a szabadedzésen a hercegségben - mutatjuk a menetrendet és a tv-közvetítéseket:

Csütörtök

9:45-10:30 Formula-2, szabadedzés

11:30-12:30 Formula-1, első szabadedzés (vizes Eb után M4 Sport)

13:20-14:00 Formula-2, időmérő (M4 Sport)

15:00-16:00 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

A teljes hétvégi menetrend itt megtekinthető!

mon2

fotó: dppi

Helyszíni: Leclerc húzása a nap cukisága Monacóban

A Monacói Nagydíj szerdai sajtónapjának cukiságbombáját minden kétséget kizáróan a helyi hős, Charles Leclerc dobta le. Miután végzett a médiával kapcsolatos kötelezettségeivel, a Ferrari pilótája – sok más versenyzőtársával ellentétben – nem volt rest megállni a kapuk mellett ácsingózó szurkolók maroknyi csapatának. Köztük egy aprócska kisgyerek felvetette: „Megkaphatnám a sapkádat?”

A hazai pályán eddig nem túl szerencsés monacói előbb egy sanda pillantást vetett az őt kísérő szigorú sajtófőnökre, majd nem tétovázott: levette a sapkáját, aláírta és a kerítésen keresztül átadta a kis szurkolónak. Naná, hogy a kedves gesztust tapsvihar és éljenzés fogadta – jelentette a helyszínről a Formula.hu tudósítója.

 

Ez a (közel)jövő? Így szól a teljesen elektromos raliautó - videó

A Herczig Norbertnek hosszú évekig autót szállító osztrák BRR teszteli a teljesen elektromos Skoda Fabiát - milyen a hangja?

 

 

A W Series pilótanője lett az Aston Martin F1 Team nagykövete

A Versenyző Nagykövet pozícióba nevezte ki az Aston Martin csapata a 26 éves versenyzőnőt, Jessica Hawkinst. A jól hangzó névhez tartozó pontos szerepkörről egyelőre csak annyit tudni, hogy Sebastian Vettel, Lance Stroll és Nico Hülkenberg mellett fog dolgozni.

Hawkins a női versenysorozat, a W Series 2019-es szezonjának 11. helyezettje, és a 2021-es évadban is rajthoz fog állni. Emellett kaszkadőrként dolgozik, a legújabb James Bond-film, a Nincs idő meghalni stábjában is szerepel – összefonódás, hogy akárcsak a többi Bond-filmben, ebben is felbukkan az Aston Martin márka több modellel.

Jessica Hawkins a W Series második tagja, aki Formula-1-es pozícióhoz jut: a 2019-es év bajnoka, Jamie Chadwick a Williams fejlesztőpilótája.

Videó: Amikor Schumacher és Latifi összeakasztotta a bajszát

Monacóban köztudottan borzasztóan nehéz előzni, de ez nem azt jelenti, hogy a pilóták ne is próbálkoznának. A hercegségben rendezett 2019-es F2-es hétvégén Nicholas Latifi az újonc Mick Schumachert támadta az alábbi manőverrel, aminek koccanás lett a vége.  Csak emlékeztetjük az olvasóinkat, hogy idén is egy ligában versenyeznek...

Kalapács alatt Hamilton egyik futamgyőztes autója

Az idei Brit Nagydíj ideje alatt kalapács alá kerül Lewis Hamilton 2010-es McLaren MP4-25-ös F1-es autója – értesült a Racefans. A szaklap tudomása szerint ez az első olyan árverésre bocsájtott versenyautó, amit a hétszeres világbajnok vezetett. Előzetes becslések szerint az 1-es karosszériaszámú, Törökországban futamgyőzelmet szerzett konstrukció 5-7 milliió dollárért találhat gazdára.

ham-2010-torokgp

Fotó: DPPI

Mitől Williams a Williams?

A bajtársiasság, a csapaton belüli egyedülálló atmoszféra, a hagyományok, Frank Williams személye... A Monacói Nagydíjon fennállása 750. F1-es futamára készülő Williams az alábbi videóban idézi fel a dicső múlt ikonikus pillanatait, miközben a csapat történetének kulcsszereplői próbálnak választ adni a címben feltett kérdésre.

Női overallok és új színek a W Series tesztjén

Fontos hét ez a W Series számára, a női formulaautós széria ugyanis a tavalyi szezon törlése után készül a visszatérésre, a főpróbának pedig a Wales festői környezetébe beágyazott anglesey-i versenypálya ad otthont. Itt tesztel a mezőny 18 tagja, vagyis az előző szezon 12 legjobb helyezettje, valamint a 2019 végi válogatón kiválasztott hat újonc - akikhez most még csatlakozott néhány új név, például a brit F4-ben jeleskedő Abbi Pulling, s talán még ő is kaphat versenyzési lehetőséget a szezonban.

A teszten bemutatkoztak a változatosabb színű autófestések, de a hölgyek büszkén viselték a Puma által kifejlesztett új overallt is, amit kifejezetten a női testfelépítéshez szabtak.

A W Series június 26-án kezdi meg szezonját, de az F1 naptárváltozása miatt nem a Paul Ricardon, hanem a Red Bull Ringen - a Stájer és az Osztrák Nagydíjon is ott lesznek, az évadot pedig nyolc fordulósra tervezik.

Ideiglenesen visszatér az F2-be a Williams akadémistája

Két versenyhétvége erejéig visszatér a Formula-2-be Jack Aitken. A brit pilóta Monacóban és Bakuban Matteo Nanninit fogja helyettesíteni a HWA istállójánál, miután az olasz versenyző úgy döntött, június első feléig kizárólag az F3-as kötelezettségeivel kíván foglalkozni, miután a sorozat barcelonai első hétvégén dobogós helyezést ért el.

Aitken háromévnyi F2-es tapasztalattal bír, tavaly év végén Bahreinben pedig egy F1-es futamon is rajthoz állt a Williams színeiben. A brit idén a GT World Challenge szériájában versenyez.

2_hwa_racelab_formula2_aitken_jack

Elektromos gokartokkal versenyeznek az ötévesek

Az E-Bambini egy elektromos hajtású gokart a legkisebbeknek, amelyet a Willisits Team fejlesztett ki. Ebben a kategóriában akár 5 éves kortól vehetnek részt gyerekek. Az idei első fordulón 7 gyermek állt rajthoz ebben a géposztályban. Mindenki remekül vette az akadályokat és a WMS tagjai komoly potenciált látnak ezekben a gyerekekben. Ez a géposztály egy rendkívül hasznos, alapozó korszak a sportba belépők számára.

A Red Bull első győzelme, Alonso és Button rádiózása – öt jó hangulatú pillanat Monacóból

A legújabb F1-es válogatással a monacói "feelgood" pillanatok kerültek a középpontba: visszaemlékezhetünk többek között a Red Bull istállójának első dobogós helyezésére, Jenson Button gyalogosan megtett tiszteletkörére, valamint arra az alkalomra is, amikor Fernando Alonso az Indy 500 helyszínéről hívta fel az őt helyettesítő Jenson Buttont.

A mezőny már alig várja, hogy birtokba vegye Monaco utcáit

Bár a pályán zajló események csak csütörtökön kezdődnek, az F1-es istállók néhány nappal ezelőtt már beköltöztek a monacói paddockba. A hely hangulata kétségtelen, amiről a csapatok által készített fotók is tanúskodnak. Így mutat egy versenyhétvége előtt hétköznapon Monaco belvárosa:

E1rOfLeX0AII55e

E1rOhp7WUAQv4Ra

E1rD5wQXMAwVf3F

E1rLzNrWQAExP8i

Wolff még mindig azt mondja, hogy a Red Bull a legerősebb, tőlük pedig bravúr lenne a győzelem

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy Toto Wolff szereti úgy beállítani az erőviszonyokat a nyilatkozataiban, hogy az ő csapatától bravúr lenne a győzelem, így tesz most is - Monacóra készülve azt hangoztatja, hogy itt a Red Bull az esélyes...

"Monaco nagy leszorítóerőt kíván és tudjuk, hogy ez a Red Bull egyik erőssége. Nagyon jók voltak a barcelonai harmadik szektorban, az pedig gyakran jó erőfelmérő a monacói pályához. Úgy megyünk bele a hétvégébe, hogy tudjuk: ők az esélyesek, ők a legjobbak és azt is tudjuk, hogy más csapatok is kihívást fognak jelenteni. Élvezzük a vadász szerepét" - mondta Wolff.

wol_2

fotó: dppi

A Toyota is megmutatta, hogy hogyan szól a hibrid WRC-je - videó

A készülő Rally1-es Yaris hangjával nekünk nincs problémánk...

Yuki Tsunoda csak most tudta meg, hogy Monacóban csütörtökön vannak a szabadedzések

A 21. születésnapját egy hete, május 11-én maga mögött tudó (de különösebben nem megünneplő) Yuki Tsunoda életében először fog Monte-Carlo városi pályáján versenyezni, mivel a tavalyi nagydíjhétvégét a Formula-2-vel együtt nem tartották meg, korábban pedig olyan kategóriákban szerepelt, melyek nem versenyeznek Monacóban. Így lehet, hogy a fiatal japán rácsodálkozott, hogy ezen a pályán csütörtökön tartják a szabadedzéseket…

„Várom már Monacót, főleg, mivel a spanyol egy nehéz hétvége volt számomra, nem vezettem jól az időmérőn és hibáztam. Néhány nappal a verseny után volt a 21. születésnapom, de semmi különöset nem csináltam: Covid-mintavétel reggel, utána edzés – szokásos hétköznap!” – tréfálkozott az AlphaTauri előzetesében Tsunoda.

„Soha semmilyen kategóriában nem versenyeztem még Monacóban, de Makaóban például már igen, szóval van némi tapasztalatom utcai pályákon. Elmennek. Sok szokatlan tényező lesz ezen a hétvégén, nem is olyan rég, még Spanyolországban tudtam meg, hogy itt csütörtökön tartják a szabadedzést, pénteken pedig nem vagyunk a pályán. Nem lesz szabad kizökkennem emiatt” – árulta el a japán, aki legalább nem csütörtök reggel értesült arról, hogy aznap vezetnie kell.

Lauda-festés, Hamilton és Verstappen majdnem-ütközése: Ez történt legutóbb Monacóban

A tavalyi kimaradásból kifolyólag utoljára 2019-ben tartották meg a Monacói Nagydíjat. A verseny előtt hunyt el a Mercedes csapatelnöke, Niki Lauda, ezért a Mercedes előtte tisztelegve pirosra festett halóval foglalta el az első sort. A futamon azonban a csapat győzelmét is veszély fenyegette: Max Verstappen végig szorongatta Lewis Hamiltont. A veszélyes bokszkiengedés miatt öt másodperces időbüntetést kapó holland azonban végül a második helyet nem tarthatta meg, csak negyedikként értékelték.

A 2019-es Monacói Nagydíj összefoglalója (a YouTube-ra átkattintva indul):

Egy újabb ötlet arra, hogy hogyan fog kirepülni a jachtok közé Monacóban Mazepin - videó

Valamiért rengeteg ilyen kép és videó kering a monacói F1-es hétvége előtt - itt a legújabb elképzelés...

„Ráléptem a fékre… és egyáltalán nem volt fék”

Szomszéd Lajos nagy balesete volt a Swift Cup Europe 2021-es szezonnyitójának egyik jelentős mozzanata – a fiatal pilóta szerencsére megúszta komolyabb sérülés nélkül. A Motorsporthíradó beszámolója a hungaroringi verseny eseményeiről: