IndyCar: Új győztes csavarta ki Palou kezéből az újabb elsőséget
https://formula.hu/parc-ferme/39686
Christian Rasmussen karrierjének első győzelmét hozta az IndyCar idei utolsó előtti futama Milwaukee-ban. Pedig sokáig úgy tűnt, hogy a negyedik bajnoki címét már két hete bebiztosító Alex Palou fog diadalmaskodni, a spanyol ugyanis a pole-ból indulva uralta a versenyt. Ám amikor a szemerkélő eső miatt sárga zászlós szakasz következett, ő a pályán maradt, míg Rasmussen több társához hasonlóan friss gumikra váltott.

Amelyeken aztán az újraindítást követően remek tempót diktált, megelőzte az előtte haladókat, a hajrához közeledve pedig Palout is maga mögé utasította egy külső íves előzéssel. Kettejük mellé Scott McLaughlin állhatott még fel a dobogóra, megelőzve Alexander Rossit és Pato O’Wardot – utóbbi ezzel egyébként immár bebiztosította összetettbeli második helyét a néhány nap múlva esedékes nashville-i évadzáró előtt. Íme, a verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | |
| 2. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | 1.9463 |
| 3. | Scott McLaughlin | Team Penske | 10.6611 |
| 4. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 11.4582 |
| 5. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 12.0829 |
| 6. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 12.8287 |
| 7. | Josef Newgarden | Team Penske | 14.4043 |
| 8. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 15.0925 |
| 9. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | 15.6486 |
| 10. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 16.4456 |
| 11. | Colton Herta | Andretti Global | 16.8168 |
| 12. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 17.8815 |
| 13. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 19.0209 |
| 14. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 19.8603 |
| 15. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 20.2184 |
| 16. | Devlin Defrancesco | Rahal Letterman Lanigan Racing | 22.9954 |
| 17. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1 kör /0.6682 |
| 18. | Robert Shwartzman | Prema Racing | 1 kör /9.5887 |
| 19. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 1 kör /10.9202 |
| 20. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 1 kör /22.8723 |
| 21. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 2 kör /1.4458 |
| 22. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 2 kör /3.0690 |
| 23. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 2 kör /26.3463 |
| 24. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 3 kör /6.5056 |
| 25. | Callum Ilott | Prema Racing | Kiesett |
| 26. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
| 27. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | Kiesett |
Megvan Vettel idei sisakfestése, mutatjuk
https://formula.hu/parc-ferme/25850
Egyszerű, de nagyszerű - hogy tetszik?
The tale behind the icon
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) June 29, 2020
A simple yet effective design for #Seb5, what do you think #Tifosi?
Presented by @MissionWinnow#essereFerrari pic.twitter.com/slhudOW20l
Latifi ehető Williamst kapott születésnapjára
https://formula.hu/parc-ferme/25847
Az F1-es csapat újonc pilótája hétfőn töltötte be a huszonötödik életévét, ennek örömére stílszerűen egy kék-fehér formulaautóval díszített tortát kapott. Innen is boldog születésnapot neki.
Happy cake day #NL6 #WeAreWilliams pic.twitter.com/GE86h67RBp
— WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) June 29, 2020
Elkészült a 2020-as F1-es szezon főcíme
https://formula.hu/parc-ferme/25849
A hétvégi szezonnyitó alkalmából a Formula-1 ma bemutatta a 2020-as idény főcímét. Némileg módosítottak a jól ismert zenén, valamint a háttérben most már a különböző korszakok ikonikus jelenetei pörögnek, miközben bemutatják a mezőny húsz pilótáját.
Ez volt az eddigi leggyorsabb kör Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/25846
Végre ismét eljött az ideje annak, hogy a világjárvány és a kényszerszünet hatásai helyett autókról és sebességről beszélgessünk. Ennek örömére a Ferrari előásta a Red Bull Ringen valaha teljesített leggyorsabb kört, amit Charles Leclerc a tavalyi Osztrák Nagydíj időmérőjén rakott össze. A teljesítménye pole-pozíciót ért.
The fastest lap EVER in Spielberg
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) June 29, 2020
How can we forget that pole lap from @Charles_Leclerc last season?! #essereFerrari pic.twitter.com/wwiEjAVuh4
Tassi az első duplázó a virtuális WTCR-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25845
Már a második szimulátoros szériáját futja a Túraautó-világkupa, amelyben ezúttal csak profi pilóták vehetnek részt. A hétvégén került sor a harmadik fordulóra a Slovakia Ring online változatán, ahol a második versenyt a salzburgringi nyitányon is már egy győzelmet szerző Tassi Attila nyerte. A hondás pilóta ezen kívül egy ötödik helyet gyűjtött még be, míg Michelisz Norbert egy negyedik és egy ötödik, Boldizs Bence pedig két kilencedik helyezéssel gazdagodott. Az alábbiakban a teljes versenyeket visszanézheted:
Újrahasznosította három és fél hónappal ezelőtti posztját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/25844
Végre elérkezett az F1-es szezonnyitó hete, így a közösségi médiát elárasztották a csapatok ezzel foglalkozó bejegyzései. A McLarennek azonban eszébe jutott, hogy tartottunk már itt egyszer idén a tragikomikus-szánalmas módon az utolsó pillanatban lefújt Ausztrál Nagydíj előtt, így a wokingiak előkeresték akkori tweetjüket, és csupán két betű törlésével (milyen jó, ha két ország neve ennyire hasonlít!) újrahasznosították azt:
— McLaren (@McLarenF1) June 29, 2020
Újra magyar csapatban az Európa-bajnok: Kiss Norbert a váltásról
https://formula.hu/parc-ferme/25843
A kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert járt az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételén, ahol visszatekintett a Mercedes márkával töltött elmúlt négy évre – amely során sajnos nem teljesültek a kezdeti remények – egyben előre is tekintett: az új magyar formáció, a Révész Truck Racing Team színeiben, ismét MAN-nal vág neki a 2020-as szezonnak.
Az AFM Motorsporthíradó teljes júliusi adása is visszanézhető itt:
Montoya őzétől a Mercedesek ütközéséig – az Osztrák GP legemlékezetesebb pillanatai
https://formula.hu/parc-ferme/25842
Ráfordultunk a spielbergi évadnyitó hetére, így az F1 YouTube-csatornája az Osztrák Nagydíjak legérdekesebb momentumaiból készített top 10-es válogatást (a videó átkattintás után indul!):
Ki a legnagyobb kieséskapitány az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/25841
A Racing Statistics legújabb videója az 50 legtöbb kieséssel rendelkező F1-es versenyző nem túl nagy presztízsértékű listáját mutatja be. Persze akinek hosszúra nyúlt a karrierje, óhatatlanul is felkerült a listára, és ez még nem jelenti azt, hogy az átlagnál sűrűbben állt volna meg alatta az autó.
Alpha Tauri: Ezt a videót még Barcelonában csináltuk, maradhat?
https://formula.hu/parc-ferme/25840
Lassan már olyan régiek a felvételek, hogy komoly eszmei értékkel is bírnak, de hát ebből kell gazdálkodni. Még a március elején véget érő teszten készítettek szezonbeharangozó videót az Alpha Taurinál, és ők sem gondolták volna, hogy még június legvégén is aktuális lesz.
Itt vajon a krioterápiás kamra hűti Raikkönent, vagy fordítva?
https://formula.hu/parc-ferme/25839
Amikor a fagyosat a fagyossal párosítjuk, szinergetikus hatásuk felerősíti egymást, és egészen -119 °C-ig csökken a hőmérséklet.

Perez: Nekem az lesz a szabadság, hogy végre két hétig nem leszek otthon
https://formula.hu/parc-ferme/25838
Lassan megpróbál visszatérni a régi kerékvágásba az F1, így a Racing Point összehozta egy videochatre két versenyzőjét, hogy kiderüljön, megismerik-e még egymást. Lance Stroll bozontos frizurát növesztett, amit viccelődve azzal indokolt, hogy egyetlen borbély sem volt nyitva a közelében. Sergio Perez pedig bevallotta, a kelleténél később, csak egy hónappal ezelőtt kezdtett el újra edzeni, mert arra számított, hogy még későbbre tolódik a szezonkezdet, és több ideje marad a felkészülésre. Az időt így főként kikapcsolódással töltötte a családja körében, de azért hozzátette: "Most már muszáj versenyeznem, számomra az lesz az igazi szabadság, hogy két hétig távol leszek az otthontól!"
Libabőröztető audiovizuális élményt nyújt az új F1-es intro
https://formula.hu/parc-ferme/25837
Ez nem a főcímdalos nyitóvideó, hanem az F1 új, #WeRaceAsOne kampányához készült darab, egy igazi művészeti alkotás. Egyelőre nem tudni, fel fog-e tűnni a televízió képernyőjén a hétvégék során, de mi végtelen mennyiségben tudnánk fogyasztani.
WE RACE AS ONE #AustriaGP #F1 #WeRaceAsOne pic.twitter.com/Vn4fb3O0A0
— Formula 1 (@F1) June 28, 2020
Videó: Így teszteltek a MotoGP-sek Misanóban
https://formula.hu/parc-ferme/25836
Bár két héttel később kezdődik a koronavírus-járvány miatt megcsúszott szezonjuk, mint az F1-nek, már a MotoGP gyártói is munkába lendültek: a héten a két versenynek is otthont adó misanói pályán körözött a Ducati, a Suzuki, a KTM és az Aprilia csapata (utóbbi két márkát a kedvezmények révén a „rendes” versenyzőik segítették, míg előbbi kettő esetén a tesztmotorosok kaptak lehetőséget). Íme, egy rövid mozgóképes összefoglaló a privát gyakorlásról, amelyen a nem hivatalosan időmérések szerint Michele Pirro kiváló köridővel bizonyult a leggyorsabbnak a Ducati nyergében:
Hogy mi köti össze Baumgartner Zsoltot, a Hősök terét és a Queen dobosát?
https://formula.hu/parc-ferme/25835
Hát Eddie Jordan! Legutóbbi podcastadásunk sztárvendége nem akármilyen sztorikat osztott meg velünk – hallgassátok csak:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Te is szeretnél egy Alonsót, aki megsétáltatja a kutyád?
https://formula.hu/parc-ferme/25824
Minimális számban fordulhatott csak elő a Formula-1 történetében, hogy egy rajongó hazavitette magával kedvenc versenyzőjét (talán csak James Huntnak voltak ilyen sztorijai), alternatívaként azonban a szerencsések már annak is örülnek, hogy szert tehettek kedvenc versenyzőjük kartonmásolatára. Így él együtt egy McLaren-rajongó hölgy már jó ideje a Ferrari-szerelésű Fernando Alonsóval, aki, mint most bemutatta, igencsak otthonosan mozog már a lakásban, kivéve a részét a házimunkából is.
Itt éppen reggelit készít:

Itt vécézni igyekszik:

Füvet nyír:

Kukkolja a szomszédot:

Kutyát sétáltat:

Majd egy fárasztó nap végén megpihen.

Jobb is, hogy végre kezdődik a szezon, mert egyre többeknek megy agyára a hosszú kényszerszünet.
Amikor nem tudod eldönteni, hogy Raikkönennek ilyen rezzenéstelen az arca, vagy csak lefagyott a Skype
https://formula.hu/parc-ferme/25822
Az Alfa Romeo egy komolyabb műsort is kerekített a gyártó fennállásának 110. évfordulója köré, amely során a márka nevét viselő Formula-1-es csapat világbajnok pilótáját, Kimi Raikkönent is fölhívták egy könnyed beszélgetésre. Az online kapcsolat azonban nem volt tökéletes, a finnek hol a hangja, hol pedig a videója veszett el az éterben. Szerencse, hogy Raikkönen egyébként sem informatív nyilatkozatairól híres, így egész biztos, hogy a hallgatóság nem maradt le semmiről a kínos technikai probléma ellenére sem.
Egyébként a teljes műsor is megérdemel egy megtekintést, különösen az Alfa Romeo és az autózás története iránt érdeklődőknek, hiszen egy igazi időutazásnak lehetünk a részesei.
Csatlakozz a Formula Retro csoporthoz!
https://formula.hu/parc-ferme/25834
Imádod a Formula.hu múltidéző cikkjeit olvasni? Akkor a Formula Retro Facebook-csoportban a helyed, ahol biztosan nem maradhatsz le az F1-es és egyéb autósportos évfordulókat felidéző írásainkról! Csatlakozni IDE vagy a képre kattintva tudsz.
Ford vs. Ferrari: Melyik motorgyártónak van a legtöbb dobogója az F1-ben?
https://formula.hu/parc-ferme/25833
A Racing Statistics YouTube-csatornája ezúttal ezt a kérdést vette górcső alá látványos videós infografikájában – érdekesség, hogy a végső top 5-ben található mind a négy jelenlegi motorgyártó:
Top 10: Sokkoló szezonnyitók az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/25831
Hőség Argentínában, káosz Melbourne-ben, sztrájk Dél-Afrikában és csodatévő újonc csapatok – az Osztrák GP közeledtével a legemlékezetesebb idénynyitókból készített válogatást az F1 (a videó átkattintás után nézhető meg!):










