DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 2. csütörtök

MotoGP: Marquez ott folytatta, ahol a nyári szünet előtt abbahagyta

Visszatért nyári szünetéről a MotoGP, a szokásos két pénteki tréninggel kezdetét vette az Osztrák Nagydíj programja a spielbergi Red Bull Ringen. A délelőtti szabadedzésen a vb-éllovas Marc Marquez vezetésével a két gyári Ducati diktálta a tempót, de a lényeg persze a délutáni egyórás gyakorlás volt, amelyen eldőlt, ki melyik szakaszába jut a szombati időmérőnek. Az edzés ugyanakkor nem volt zökkenőmentes: Jorge Martin már az elején bukott, míg Fabio Quartararo nagyjából félidőben, és mivel előtte Jack Miller felolajozta a pályát, illetve a francia Yamahájának becsapódása miatt a légfalat is szerelni kellett, hosszú percekre piros zászlóval félbeszakították a körözést.

Végül ezúttal is Marquez volt a leggyorsabb: 1:28,117-es kört futva zárt az élen a Ducatival. Mögötte viszont márkatársait megelőzte a KTM hazai versenyén szereplő Pedro Acosta, aki bő két tizeddel maradt el honfitársától. Őt Francesco Bagnaia és Alex Marquez követte a sorban, majd legjobb apriliásként és hondásként Raul Fernandez és Joan Mir jött, míg a top 10-be a sérülésből visszatérő Franco Morbidelli, valamint Johann Zarco, Fermin Aldeguer és Brad Binder fért még be – azaz ők kvalifikálták magukat a Q2-be. Nem sikerült ez azonban többek között a VR46-os Fabio di Giannantoniónak, az Aprilia két gyári versenyzőjének, Marco Bezzecchinek és Martinnak, valamint Quartararónak, így nekik már a Q1-ben is jelenésük lesz.

A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marc Márquez Ducati 1'28.117  
2. Pedro Acosta KTM 1'28.345 0.228
3. Francesco Bagnaia Ducati 1'28.385 0.268
4. Álex Márquez Gresini Ducati 1'28.435 0.318
5. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'28.519 0.402
6. Joan Mir Honda 1'28.694 0.577
7. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'28.696 0.579
8. Johann Zarco LCR Honda 1'28.765 0.648
9. Fermín Aldeguer Gresini Ducati 1'28.769 0.652
10. Brad Binder KTM 1'28.845 0.728
11. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'28.866 0.749
12. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'28.877 0.760
13. Luca Marini Honda 1'28.938 0.821
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'29.015 0.898
15. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'29.058 0.941
16. Jorge Martín Aprilia 1'29.066 0.949
17. Alex Rins Yamaha 1'29.160 1.043
18. Marco Bezzecchi Aprilia 1'29.469 1.352
19. Miguel Oliveira Pramac Yamaha 1'29.633 1.516
20. Jack Miller Pramac Yamaha 1'29.623 1.506
21. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'44.877 16.760

motogp-marquez-day1-spielberg

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Raikkönen csak kapott egy tortát a 300. nagydíja alkalmából

Kimi Raikkönen 300. nagydíjhétvégéjét teljesíti a Monacói Nagydíjon, ezen alkalomból - Raikkönen kifejezett kérése ellenére - megünnepelték ezt a mérföldkövet. (Raikkönen biztosan nagyra értékelte volna, ha szétkenik a tortát az arcán...)

 

Robert Wickens egyedül szállt fel egy repülőgépre

"Micsoda különbséget tesz mindössze két hónap! A st. petersburgi szezonnyitóra tartva még úgy szálltam fel, hogy magam mozgattam a lábaim, de a testemet tartania kellett másoknak, most viszont teljesen egyedül szálltam fel ugyanarra a repülőgépre! Bár az első és az utolsó lépésre nem vagyok büszke..." - tweetelte Robert Wickens.

 

Raikkönen kedvenc versenyei a 300-ból

Kimi Raikkönen a 300. nagydíjára készül Monacóban, s bár ő külön kérte a csapatot, hogy ennek ne kerítsen nagy feneket, az F1 YouTube-csatornájának készítői elől nem menekülhetett, és kénytelen volt kiválasztani néhányat karrierje legjobb versenyei közül. A finn a végén aztán annyira sietett volna vissza a hotelbe, hogy még kis híján a mikrofont is eltörte, miközben valósággal letépte magáról.

Igencsak eleresztette magát a rádióban Kevin Magnussen

De hát ezt már megszokhattuk a dántól, aki ekkor még csak egy hatodik helynek örülhetett, később azonban kiderült, hogy a versenyen még eggyel előrébb kerülhet a rajtrácson.

 

Elitklub tagja lesz a monacói futam után Kimi Raikkönen

A Jégember a száguldó cirkusz történetében mindössze az ötödik versenyző lesz, aki minimum 300 versenyen indult karrierje során.

Az elődök:

 

Ezzel a körrel szerezte meg a Monacói Nagydíj első rajthelyét Lewis Hamilton

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Leclerc előrébb kerül a rajtrácson

Nem az eredetileg megszerzett 16. helyről indul majd a Monacói Nagydíjon Charles Leclerc, Antonio Giovinazzit ugyanis három hellyel hátrébb sorolta a versenybíróság Nico Hülkenberg feltartása miatt. Leclerc így a 15., az olasz a 18. pozíciót foglalhatja majd el a rajtrácson.

Lemaradtál a monacói F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Mi köze van a 2006-os Kínai Nagydíjnak a 2019-es Monacói Nagydíjhoz?

Bármilyen hihetetlen, a Michael Schumacher utolsó futamgyőzelmének helyszínén rajthoz álló mezőnyből már csak Kimi Raikkönen versenyez, mégsem a finnhez kötődik a fenti kérdés. Ez volt ugyanis az utolsó futam, ahol egy Honda-motoros autó az első három hely valamelyikére kvalifikált. akkor Rubens Barrichello indult a harmadik helyről a gyári Honda-csapat autójával, most, Monacóban pedig Max Verstappen várhatja ebből a pozícióból a piros lámpák kialvását. 

2016-ban, Spielbergben, Jenson Button (McLaren-Honda) is a harmadik helyről indult, viszont az időmérőn az ötödik helyet érte el, és csak az előtte állók büntetése miatt került előrébb.

Így csapta falnak autóját Vettel a harmadik edzésen

Hazánkban járt Nigel Mansell utcai Lanciája

A Cassovia Classic keretében pénteken körülbelül ötven veterán autó látogatott el a sárospataki Rákóczi Múzeum kertjébe. Az autósklub igazi ritkaságokat vonultatott fel az előző évszázadból, ám még ezek közül is kiemelkedett egy kék Lancia 1963-ból, amely korábban a brit világbajnok Nigel Mansell tulajdonában állt. A hathengeres, 2,775 cm2-es motorral szerelt Flaminia GT Touring Superleggerát 1959 és 1967 között gyártotta az olasz márka.

lancia-1963-3

lancia-1963-2

lancia-1963-4

lancia-1963-1

Formula-E: Buemi második idei pole-ját szerezte Berlinben

A Nissan e.dams pilótája, a szezonben legjobb eredményeként két ötödik helyet jegyző Sebastien Buemi indulhat az élről a Berlin ePrix-n (rajt: 13 óra) - a svájci egyébként utolsó győzelmét is itt szerezte, két évvel ezelőtt. A sorozat 2015/2016-os bajnoka csaknem négy tizeddel bizonyult jobbnak, mint Stoffel Vandoorne (HWA Racelab), a második sorból Lucas di Grassi (Audi Abt) és Gary Paffett indulhat majd (HWA Racelab).

A tabella éllovasa, Jean-Eric Vergne a 8. helyről várhatja a rajtot, legfőbb bajnoki riválisa és csapattársa, André Lotterer legjobb ideje viszont csak a 21. pozícióra volt elég.

 

Megindult a zúzda Indianapolisban

Pénteken, a Carb Day részeként rendezték az Indy 500 hagyományos betétversenyét, az Indy Lights Freedom 100 névre hallgató futamát, amely hihetetlenül szoros befutó után Oliver Askew győzelmét hozta. A verseny elején azonban komoly baleset borzolta a kedélyeket: Chris Windom és David Makulas a pálya utolsó kanyarjában akadt össze, és kenődött a falra - szerencsére egyiküknek sem esett komolyabb baja.

Szemmel szinte észrevehetetlen különbség döntött az IndyCar nevelőszériájában

Ahogy az IndyCar a szezon fő attrakciójára, az Indy 500-ra készül, addig a kicsiknél, az Indy Lightsban a verseny kistestvérét, a Freedom 100-at rendezték. A leintéskor hatvanhét tízezred, vagyis 0.0067 másodperc döntött Oliver Askew javára Ryan Normannel szemben.

Bemutatták a jövő IndyCar-autóinak látványterveit

Az autókon a legszembetűnőbb elem a Red Bull által tervezett fejvédő, ami olyan, mintha egy Halóba oltott szélvédő lenne.

A többi kép megtekinthető az IndyCar Twitter-oldalán!

Három éve majdnem túl közeli ismeretséget kötött egymással és a fallal Hamilton és Ricciardo

Nem sokon múlt...

 

Vajon idén folytatja a Red Bull a vízbeugrálós hagyományát?

Az előző években volt több alkalmuk medencében, vagy éppen a monacói öbölben csobbanni egy-egy győzelem után, ezt gyűjtötték nekünk össze.

 

Megrohanták a szponzorok a McLarent kiütő kiscsapatot

A Juncos Racinget és pilótáját, Kyle Kaisert az idei Indy 500 hőseként emlegetik. Az óriásölő istállót számos nehézség hátráltatta az elmúlt hetekben: kiszállt két fő szponzor, aztán Kaiser – aki támogatók nélküli, fehér autóval vett részt a szabadedzéseken – csúnya balesetet szenvedett.

A csapat nagy erőfeszítéseket tett, hogy Kaiser egyáltalán kvalifikálni tudjon a versenyre. Az amerikai az utolsó lehetőség, a Bump Day előtt a 35. helyen állt. Ebben a szakaszban a leglassabb hat versenyző küzdött az utolsó három rajthelyért. Az Indy Lights 2017-es bajnoka, Kaiser – ezúttal már nem fehér, de még mindig szponzormatricák híján levő autóval – végrehajtotta a bravúrt: az utolsó, 33. helyen kvalifikált, minimális, 0,019 mérföld/óra sebességkülönbséggel Fernando Alonsót és az Indianapolisba hatalmas hírveréssel és ambíciókkal érkező McLarent ütötte el a továbbjutástól.

A csapat nem csupán ott lehet a rajtrácson, de a nagy verseny előtt bemutatta autója végleges dizájnját is, számos új szponzorfelirattal. A történetet megismerve négy támogató érkezett az anyagiakban szűkölködő csapathoz, köztük az argentin River Plate futballcsapat: az oka, hogy épp ők nyújtottak segítő kezet, az, hogy az istálló tulajdonosa, Ricardo Juncos szintén argentin.

Jó ötletnek tűnt a játékautóverseny, ez lett a vége

A Virginia International Raceway-n tartottak egy előzetesen viccesnek tűnő versenyt: játékautóval lehetett rajthoz állni. Az egyik lejtős kanyarban azonban a kelleténél jobban felgyorsultak a „versenygépek”, tapadás híján pedig sorban szálltak el az indulók.

Ki számolta, hogy hányan csúsztak ki/borultak/álltak fejre a kanyarban?

Mick Schumacher balesetet okozott a Rascasse-ban, teljesen bedugult a pálya Monacóban

A Formula-2 pénteki főfutamán először a bajnokság éllovasa, Nicolas Latifi ütközött a kiállása előtt negyedik helyen haladó Mick Schumachernek. A 17. körben a leglassabb hajtűben, a Grand Hotel kanyarban kísérelt meg előzést: belülről próbálkozott, nekikoccant Schumachernek, akit keresztbe fordított. A német nem forgott meg, sikerült újra irányba állnia, a próbálkozásból a DAMS-es Latifi jött ki rosszul, akinek autója megsérült, így újra bokszba kellett állnia.

Schumacher ezt követően Tatiana Calderont érte utol, aki még nem járt a bokszban. Sietősen próbálta átlépni a lassabb ellenfelet, Rascasse-ban pedig megismétlődött a pár körrel korábbi incidens, amelyben most a premás volt a ludas: megforgatta Calderon autóját, a keresztben álló gépek pedig teljesen eldugították a pályát. A teljes mezőny feltorlódott a kanyar előtt, piros zászlóval kellett leinteni a versenyt. Ráadásul, mivel az autókat leállították, a pályabírók egyesével tolták vissza őket a bokszba.