DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 7. vasárnap

A szezon három leggyorsabb kerékcseréjét hozta az F1-es Magyar Nagydíj – videó

Megdöntötte az idei kerékcsererekordot a McLaren a Hungaroringen – ráadásul kétszer is! A wokingi istálló ugyanis Lando Norris egyetlen és Oscar Piastri második bokszkiállásával is 1,94 másodperc alatt végzett, ami új csúcs a 2025-ös Formula-1-es időben. Ráadásként a Red Bull pedig 1,97 másodperc alatt cserélte Yuki Tsunoda abroncsait, ami szintén gyorsabb bokszkiállás, mint az eddigi rekord: azt a Ferrari tartotta Charles Leclerc kereken 2 másodperces monacói szervizelésével. Íme, Norris cseréje a Magyar Nagydíjon:

Mindkét autójába újonc fiatalt ültet az Aston az F1-es idényzáró első edzésén

A Formula-2-ben szereplő Cian Shields vezetheti Fernando Alonso autóját a hétvégi Formula-1-es Abu Dhabi Nagydíj első pénteki szabadedzésén – jelentette be kedden az Aston Martin. A 20 éves brit pilóta idén futja első teljes szezonját az F2-ben, ám eddig egyetlen pontot sem tudott szerezni. Bár F1-es versenyhétvége keretein belül most fog debütálni, a csapat közleménye szerint korábbi autóval van már tapasztalata: több mint 500 kilométert teljesített az Aston korábbi versenygépeivel TPC-teszteken, emellett „széles körű fejlesztési munkát” is végzett a silverstone-i istálló szimulátorában.

Shields szerepeltetése azt is jelenti, hogy az Aston Martin mindkét pilótáját kiülteti az év utolsó FP1-ére, hiszen azt már korábban bejelentették, hogy Lance Stroll autójába pedig Jak Crawford fog beülni pénteken Abu Dhabiban – igaz, ő a brittel ellentétben nem most mutatkozik be, hiszen bő egy hónapja Mexikóban már lehetőséget kapott. A Formula-1-es szabályok értelmében egyébként idén már négyszer (autónként két-két alkalommal) kell minden alakulatnak egy újoncot szerepeltetniük egy hétvége első tréningjén, Abu Dhabi pedig népszerű helyszín erre, így ezúttal sem csak a „zöldeknél” láthatunk majd beugrót: a Williamsnél például ismét lehetőséget kap Luke Browning.

shields-cian-aston-f1

Ekkor mutatják be az első Newey-féle Aston Martint

A Lawrence Stroll által irányított Formula-1-es csapat a közösségi oldalain jelentette be, mikor mutatják be az új, 2026-os szabályok szerint épülő autóját, az AMR26-ot. A posztban látható kép tanúsága szerint 2026. február 9-én érkezik az első Adrian Newey által tervezett F1-es Aston Martin. A silverstone-i bázissal rendelkező istálló nagy reményekkel készül az új szabályokat hozó 2026-os szezonra, miután az idei év nem alakult túl fényesen számukra.

 

Az FIA is reagált az Antonellit ért online támadásokra

A Katari Nagydíj után elfajultak az indulatok az online térben: több sértő üzenet és fenyegetés érte a Mercedes fiatal tehetségét, Kimi Antonellit, amiért az utolsó körben elkövetett hibája lehetővé tette Lando Norris számára az előzést. A brit pilóta így két ponttal közelebb került a világbajnoki címhez, és a Mercedes újoncára zúduló támadások mértéke messze túllépte a sportszerűség határát.


Fotó: Mercedes

A Red Bull csapata után most az FIA is hivatalos közleményt adott ki, egyértelműen elítélve az online bántalmazást. A szövetség hangsúlyozta: minden versenyzőnek, csapattagnak és sportbírónak joga van biztonságos, tiszteletteljes környezetben dolgozni, és ebben a sportág közösségének – online és offline – egyaránt felelőssége van. Az FIA kiáll Antonelli mellett, és arra kéri a szurkolókat, hogy tartsák tiszteletben azokat, akik a pályán és a pálya mellett dolgoznak.

A szervezet külön kiemelte saját, általuk életre hívott United Against Online Abuse kezdeményezését, amelynek célja az online zaklatás visszaszorítása a motorsport teljes ökoszisztémájában. Az FIA szerint ez a program nem pusztán kampány, hanem alapvető pillére annak, hogy a sport biztonságosabb, emberségesebb közösség legyen – és az Antonellit ért támadások újabb bizonyítékai annak, milyen fontos folytatni a küzdelmet.

Mocskolódó üzenetek özöne zúdult Antonellire, elnézést kért Marko és a Red Bull

Nagy port kavart, hogy az F1-es Katari Nagydíj utolsó előtti körében Kimi Antonelli egy hiba miatt kissé lecsúszott a pályáról, és ezzel Lando Norris átvette tőle a negyedik helyet, ami a vb-versenyfutás szempontjából is döntő lehet akár. Az élőkép alapján valóban nem volt egyértelmű, hogy mi történt, csak a visszajátszásokból derült fény az olasz megbicsaklására. Mindenesetre Max Verstappen mérnöke, Gianpiero Lambiase még a leintés előtt arról beszélt a címvédőnek, hogy Antonelli elengedhette Norrist, míg Helmut Marko konkrétan úgy nyilatkozott a futamot követően, hogy egyértelmű, mi történt – amivel ki is váltotta a Mercedes-főnök Toto Wolff nemtetszését.

Antonelli azóta rengeteg mocskolódó és gyűlölködő üzenetet kapott a közösségi médiában – a Motorsport információi szerint a Mercedes több mint ezer ilyen kommentet törölt –, vélhetően erre reagálva fekete profilképet állított be az újonc az Instagram-oldalán. Marko azonban azóta elnézést kért a megjegyzéséért az F1-Insidernek nyilatkozva: „Még egyszer alaposan megnéztem a felvételt. Versenyzői hiba volt, és nem szándékos. Sajnálom, hogy Antonelli ennyire a kritikák kereszttüzébe került online. Hogy még egyszer tisztázzam: nem szándékosan engedte el Norrist.”

A Red Bull Racing pedig ugyancsak kiadott egy közleményt ezzel kapcsolatban: „Azok a megjegyzések, amelyek a Katar Nagydíj vége előtt és közvetlenül utána születtek, miszerint a Mercedes pilótája, Kimi Antonelli szándékosan hagyta Lando Norrisnak, hogy megelőzze, egyértelműen tévesek voltak. A visszajátszások megmutatják, hogy Antonelli egy pillanatra elveszítette a kontrollt az autója felett, ez tette lehetővé Norrisnak az előzést. Őszintén sajnáljuk, hogy ez ahhoz vezetett, hogy Kimi online bántalmazó üzeneteket kap.”

antonelli-mercedes-katar-f1

Formula1.5 – Dráma a hajrában, Albon a cím kapujában

Az F1 történetében egyetlenegy szezonban, 1987-ben rendeztek egy „másodosztályú” bajnokságot is – méghozzá a turbómotorok nélkül induló csapatok számára. Játsszunk el a gondolattal, hogy nézne ki a 2025-ös szezon, ha ezúttal is kiírnának egy alternatív bajnokságot, kiemelve a képletből a négy nagycsapatot.

Persze ez alapvetően nem más, mint játék a számokkal, de annyiban mégis tanulságos, hogy a középmezőny és az alsóház küzdelmeiről valamelyest árnyaltabb képet nyújt, ha kisebb a nagycsapatok esetenként botladozásának köszönhető kiugró eredmények torzító ereje.

Egészen a hajráig úgy tűnt, hogy a szezont parádésan kezdő Alexander Albont tavasz óta reménytelenül üldöző Isack Hadjar végre felzárkózhat, és odakerülhet a bajnoki cím kapujába, hiszen az 57 körös futam 55. körében még úgy állt a helyzet, hogy a szezonzáró előtt mindössze négy pont lesz a különbség a két versenyző között a tabellán…

sainz-katar-1

Aztán Hadjar defektet kapott, és végül csak tizedikként értékelték, a sorozatban második versenyét nyerő Sainz mögött pedig a sprintet megnyerő Alonso, valamint Liam Lawson futott be, Albon pedig a negyedik helyével karnyújtásnyira került a végső győzelemtől.

pf-bliga-23

Megnyitották a jegyértékesítést a 2026-os F1-es Magyar Nagydíj pénteki és szombati napjára!

Örömteli bejelentést tett hétfő reggel a Hungaroring, december 1-jén ugyanis megnyitották a napijegyek értékesítését a jövő évi Formula-1-es Magyar Nagydíj – amelyre július utolsó hétvégéjén kerül sor – pénteki és szombati napjaira. Így mostantól olyan belépők is elérhetők, amelyek csak a szabadedzéseket, az időmérőt és a betétversenyek szombati futamait tartalmazó napokra szólnak. Összesen nyolc tribünre lehet jegyet vásárolni péntekre és szombatra – további részletek és a jegyárusítás linkje a Hungaroring posztjában:

„Továbbra sem beszélek magánéletről” – Alonso így reagált az apaságról szóló hírre

A Katari Nagydíj alighanem legnagyobb, nem sportszakmai vonatkozású hírét az olasz Sky szállította: arról számoltak be, hogy Fernando Alonso és párja, Melissa Jimenez szülők lesznek, a következő évre várják első gyermeküket.

A verseny után – talán nem a legalkalmasabb pillanatban – Alonsót is megkérdezték a hírről, aki azonban így reagált a riportereknek:

„Sosem beszélek a magánéletemről és továbbra is így fogok tenni” – zárta rövidre a kétszeres világbajnok. Alonso ebben a nyilatkozatban beszélt arról, hogy Adrian Newey csapatfőnökként még nem kezdett, de a hétvégi személyes jelenléte hasznos mérnöki meglátásokkal segítette az Aston Martint, továbbá arról is, hogy szerinte mindhárom bajnokesélyes megérdemelné a vb-címet, de privát ügyeit nem kötötte a média orrára.

Csalás gyanújával letartóztatták a korábbi F1-es pilótát, Adrian Sutilt

A német BILD beszámolója szerint csalás gyanúja miatt letartóztatták a korábban évekig a Formula-1-ben versenyző Adrian Sutilt. A lap riportja szerint a német expilótát egy baden-württembergi börtönben tartják előzetesen letartóztatásban, miután a stuttgarti rendőrség és bíróság nyomozása alapján „súlyos közös csalás és sikkasztás” gyanúja merült fel vele szemben.

Sutil 2007 és 2011 között, valamint 2013-ban és 2014-ben versenyzett az F1-ben a Spyker, a Force India és a Sauber színeiben, legjobb eredménye egy negyedik hely volt a 2009-es Olasz Nagydíjon. Viszont nem először kerül összetűzésbe a törvénnyel: anno 18 hónapos felfüggesztett börtönre és 200 ezer eurós bírságra ítélték, miután a 2011-es Kínai Nagydíj után egy törött pezsgőspohárral megütötte a Lotus F1-es alakulatának akkori tulajdonosát, a Genii Capital vezérigazgatóját, Eric Luxot – igaz, Sutil tagadta a szándékosságot.

sutil-f1

Fornaroli újoncként a Formula-2 bajnoka!

Már a szezonzáró forduló előtt megszerezte a Formula-2-es bajnoki címet Leonardo Fornaroli, aki a katari főfutamon elért második helyével behozhatatlan előnyre tett szert Abu Dhabi előtt. Fornaroli 19 pontos előnnyel érkezett meg az utolsó előtti állomásra, ezt már pénteken és szombaton tovább növelte annak köszönhetően, hogy Oliver Goethe büntetése után megörökölte a pole-t, a fordított rajtrácsos sprintversenyen pedig hatodik lett – miközben a fő üldözői közül csak Richard Verschoor szerepelt a legjobb tízben, igaz ő konkrétan meg is nyerte a szombati futamot.

Fornaroli a vasárnapi főfutam rajtjánál azonnal elbukta a vezetést Victor Martins-nel szemben, és bár a győztes franciára nem jelentett később sem fenyegetést, a második helyet megőrizte az Invicta Racing olasz versenyzője, és mivel Verschoor csak hatodik lett, a hétvége előtt második Jak Crawford pedig pontot sem szerzett, ezzel bebiztosította az év végi elsőséget!

Fornaroli ezzel újoncként lett a Formula-2 bajnoka, ráadásul a tavalyi Formula-3-as diadala után egymást követő években ért fel a két utánpótlás-sorozat csúcsára – ahogy tette azt előtte Charles Leclerc, George Russell, Oscar Piastri és Gabriel Bortoleto. És ezúttal nem is győzelmek nélkül, mint egy éve: Silverstone-ban, Spában, a Hungaroringen és Monzában is nyerni tudott az olasz.

Fornarolival a Magyar Nagydíj hétvégéjén interjút is készítettünk többek között arról, hogy egyetlen F1-es csapat akadémiájának sem a tagja, ami pedig szinte elengedhetetlen egy Formula-1-es üléshez.

fornaroli-f2-bajnok2

Sajtó: Lawrence Stroll kizárta Horner érkezését az Aston Martinhoz

A BBC Sport a forrásaira hivatkozva arról írt, hogy Lawrence Stroll, az Aston Martin elnöke és tulajdonosa arról tájékoztatta az alkalmazottakat egy hozzájuk intézett beszédben a héten, hogy nem érkezik az F1-es csapathoz Christian Horner. Bár szerdán az Aston bejelentette, hogy 2026-tól Andy Cowell helyett a technikai stábot is irányító Adrian Newey lesz a csapatfőnök, míg elődjét stratégiai igazgatóvá nevezik ki, a találgatások ezután sem ültek el annak kapcsán, hogy ez csak átmeneti megoldás lehet akár az utazó tudósítónk, Mészáros Sándor információi alapján esélyes Andreas Seidl, akár a főleg a BBC által említett Horner érkezése előtt. Ez utóbbi szálat zárhatta rövidre az értesülések szerint idősebb Stroll, amikor a csapattagokhoz intézett beszédet, igaz a tárgyalások tényét ezzel nem cáfolta.

Horner kapcsán a Red Bulltól való júliusi távozása óta folyamatosan téma, hogy hol és mikor térhet vissza a Formula-1-be, ám ahogy arról Mészáros Sándor kollégánk többször is beszélt már műsorainkban, például a Formula Podcast legutóbbi adásában: a szakvezetőt olyan lehetőség érdekli csak, ahol részesedést kaphat az adott istállóból, és teljes mértékben ő irányíthatja az egész gárda működését – azaz egy „sima” csapatfőnöki poszt aligha lenne vonzó opció számára.

horner-f1

Tsunoda nem érti, hova tűnt a tempója a katari F1-es időmérőre

Azok után, hogy a pénteki sprintidőmérőn még Max Verstappent is megelőzte, a szombati sprinten pedig idei legjobb helyezését elérve ötödik lett, a „rendes” kvalifikáción már a Q1-ben búcsúzott Yuki Tsunoda. A Red Bull versenyzője roppant frusztráltan vette mindezt tudomásul a csapatrádión, és később sem tudott magyarázatot adni a hirtelen fordulatra: „Nem értem. A kör jó volt, csak nem volt tapadásom. Furcsa volt, igen” – nyilatkozta az F1 TV kamerái előtt.

Tsunoda azt is elárulta, hogy nem is változtattak jelentősen az autóján a sprint és az időmérő között, így ez sem lehetett indok a visszaesésre: „Nem. Nem tudom… Csak hirtelen eltűnt a tempó. Az új szett gumi furcsa volt, nem tudom… Egyszerűen nem volt semmi tempóm, ennyit tudok mondani. Nem értem az egészet, mert a kör jó volt… Nem értem.”

verstappen-sprintpole-redbull-f1-1

Ötezer euróba került a Williamsnek a pályán hagyott fólia

Furcsa jelenet miatt állt piros zászlóval percekig a katari F1-es időmérő Q3-as fázisa: Carlos Sainz Williamsének kerekére a bokszban tapadt rá a padlóról feltépett öntapadós fólia, amelyet aztán a pályán hagyott el.

Az esetet követően vizsgálódtak a stewardok és a Williams képviselőjét is berendelték meghallgatásra. A csapat azzal érvelt, hogy a padlóra ragasztott fólia korábban még sosem jött fel, a felügyelők azonban megállapították, a csapat felelőssége, hogy nem biztonságos állapotban kiengedték az autót a bokszba. A felvételek arról tanúskodnak, hogy Sainznak ilyen állapotban nehézséget okozott az autó irányítása, azaz veszélyes helyzet állt elő.

Emiatt a stewardok pénzbírságot szabtak ki a Williamsre a sportszabályzat 34.14 c) cikkelyére hivatkozva, a csapatnak 5000 eurót kell befizetnie az FIA kasszájába.

A büntetés ellenére katari mérföldkövet ünnepelt a Williams, a hetedik rajtkockát megszerző Sainz révén először került Q3-ba a csapat a Katari Nagydíjon.

Örömhír: Fernando Alonso apuka lesz!

Csodás örömhírt erősített meg nemrégiben a Sky Italia: a 44 éves Fernando Alonso ugyanis apuka lesz! Az Aston Martin versenyzője és gyönyörű barátnője, a sportriporterként dolgozó, szintén spanyol Melissa Jimenez 2023 óta alkotnak egy párt, azóta pedig rendszeresen látni őket együtt az F1-es paddockban. Jövőre pedig egy ifjú Alonsóval bővül a paddock, ezzel immár négy édesapa lesz a mezőnyben 2026-ban: Alonsón kívül Nico Hülkenbergnek, Max Verstappennek és Sergio Pereznek is van gyermeke.

Alonso egyébként egy remek eredménynek is örülhetett tegnap a katari sprintidőmérőn, a tapasztalt pilóta ugyanis a negyedik rajtkockából rajtolhat ma a sprintfutamon. Nyilatkozata itt olvasható.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kym Illman F1 (@kymillman) által megosztott bejegyzés

Verstappen távozhat az F1-ből, ha nem tetszenek neki a 2026-os szabályok

Max Verstappen elhintette: akár már a jövő év végén visszavonulhat a Formula-1-ből, ha az új szabályrendszert nem találja élvezetesnek. A négyszeres világbajnok szerződése ugyan 2028 végéig érvényes a Red Bull-lal, de nem először jelzi a holland, hogy korán befejezheti az F1-es karrierjét. Most ezt újfent megerősítette a PA-nak nyilatkozva:

„A szerződésem 2028-ig szól, de a 2026-os új szabályoktól függ, hogy jók-e és szórakoztatók. Ha nem lesznek élvezetesek, akkor nem igazán látom azt, hogy itt maradjak. Nem jár azon a fejem, hogy hét világbajnoki címet nyerjen. Tudom, hogy még további három éven van, szóval lehetséges, de nem kell ezt elérnem, mielőtt távozom. Könnyen holnap is búcsút inthetek ennek a sportnak” – jelentette ki Verstappen.

A 28 éves pilóta korábban elmondta, hogy más szakágak is érdeklik – például a GT-versenyzés, idén be is mutatkozott és nyert a Nordschleifén –, de emellett a családjával is szeretne több időt tölteni, amire a 24 futamos F1-es szezonban nincs sok lehetősége. Azt is kijelentette: ha egyszer távozik, biztosan nem fog visszatérni.

verstappen-redbull-katar-f1

„Max olyan, mint az a gonosz abban a horrorfilmben!” – Brown

Méltatta Max Verstappent a rivális McLaren elnök-vezérigazgatója, Zak Brown: szerinte a címvédő sosem hibázik és minden lehetőséget kihasznál. Azok után fogalmazott így Brown, hogy Lando Norris és Oscar Piastri dupla Las Vegas-i kizárását követően Verstappen futamgyőzelemnyi távolságon belülre ért az éllovas brithez képest a vb-tabellán.

„Olyan, mint az a fickó abban a horrorfilmben: amikor már azt hiszed, hogy nem tér vissza, épp visszajön” – nyilatkozta Brown a hollandról a The Sports Agenst podcast adásában még a katari hétvégét megelőzően, nem nevezve meg, pontosan melyik horrorfilm melyik gonoszával állította őt párhuzamba. „Szóval micsoda hihetetlen tehetség! Sosem követ el hibákat. Minden egyes lehetőséget kihasznál.”

Brown azt is hozzátette, hogy a McLarennél még a legnagyobb Verstappen-hátrány idején sem gondolták azt, hogy leírhatják a címvédő esélyeit: „Sosem gondoltuk azt, hogy kiszállt. Amikor azt hiszem, 104 ponttal vezettünk Maxszal szemben, az emberek azt gondolták, hogy ez már lezárt ügy. Mi sosem gondoltuk így. És most itt vagyunk.”

verstappen-norris-f1

Tsunoda: Egyetlen nagy hibám volt idén

Noha a japán versenyző összességében egy rendkívül nehéz szezont teljesített idén a Red Bull színeiben, érzése szerint egyetlen olyan pillanat van, amit kitörölne a 2025-ös szezonból.

Tsunoda az idény harmadik versenyétől vette át Liam Lawson helyét, miután az új-zélandi nem tudta felvenni a tempót Max Verstappennel. A csere nem hozta meg a várt áttörést, a 25 éves versenyző ugyan időnként pontot szerzett, de legtöbbször a top 10-en kívül zárt, így F1-es jövője továbbra is kérdéses, miközben már csak két futam maradt a szezonból.

A japán mindezek ellenére nem hibáztatja magát a gyenge eredményekért – egyetlen kivétellel. Imolában hatalmas balesetet szenvedett az időmérőn, ahol felborult az autója, és az eset miatt egy régebbi specifikációjú alvázra kényszerült átváltani, amit saját bevallása szerint az egész idényére kiható visszalépésnek érzett.

„Nem bánok semmit, csak az imolai balesetet. Ez volt az egyetlen nagy hibám idén. A Red Bullhoz igazolást továbbra is jó döntésnek tartom, és ma is ugyanígy döntenék. Ez erősebbé tett” – mondta Yuki Tsunoda.

Marko Newey-ról: Nem ez az erőssége...

Dr. Helmut Marko szerint nem feltétlenül passzol a csapatfőnöki poszt Adrian Newey-hoz.

Mint ismert, Newey-t szerdán jelentette be erre a pozícióra az Aston Martin, a mérnökzseni így teljesen új feladatkörben is kipróbálhatja magát.

Marko, aki hosszú évekig dolgozott együtt Newey-val a Red Bullnál, nem tagadta, hogy meglepődött a híren.

„Ez tényleg meglepetést okozott, de meg kell néznünk majd, hogy a gyakorlatban hogyan működik ez” – idézi Markót a Kleine Zeitung.

„Az biztos, hogy nem ez az erőssége. Az ő ereje a tervezésben, az autó beállításában rejlik, a fejlesztésekben. De az nagyon meglepett, hogy a csapatvezetés felé mozdul.”

f1-redbull-newey-marko

fotó: Red Bull Content Pool

Leclerc: Hogy mi a gond? Lassúak vagyunk...

Charles Leclerc úgy véli, hogy a Ferrari legnagyobb problémája 2025-ben egyszerűen a „nyers teljesítmény” hiánya – miközben dicséri a Scuderia működésének egyéb aspektusait.

Leclerc szerint ugyan nagyjából kihozzák csapatként azt, ami az autójukban van, de a probléma az, hogy nincs benne túl sok…

„Úgy értem, ez nyilvánvaló, de egyszerűen a nyers teljesítményről van szó” – magyarázta Leclerc Katarban a Formula.hu jelenlétében.

„Úgy érzem, jó munkát végeztünk az autónk teljesítményének maximalizálásában, de az autó teljesítménye egyszerűen nem elég jó. A Mercedes az a csapat, amelyikhez leginkább hasonlíthatjuk magunkat ebben az évben, és nekik voltak nagyon nagy kiugrásaik, de nagyobb visszaeséseik is. Mi valószínűleg konzisztensebbek voltunk, de sajnos konzisztensen lemaradtunk, és soha nem tudtuk tartani a lépést az előttünk haladókkal. Úgy gondolom, hogy a McLaren télen nagyot javukt, a Red Bull pedig a szezon során fejlődött, és olyan előnyt szereztek, amelyet nem tudtunk ledolgozni."

f1-leclerc-ferrari-katar

fotó: Scuderia Ferrari HP

„Lando egyszerűen elfelejtett fékezni a rajt után” – Jos Verstappen beszólt Norrisnak

Túlságosan Max Verstappenre figyelt és elfelejtett fékezni – ezzel szúrt oda Lando Norrisnak a regnáló F1-es világbajnok apja. Jos Verstappen a Las Vegas-i Nagydíj startjánál történteket – ahol a vb-éllovas brit keményen behúzódott védekezni a Red Bull-os ellen, de aztán elfékezte magát, így elbukta a vezetést – elemezte a Formule1.nl hasábjain:

„Ez túl agresszív volt. Szoros volt a helyzet a két autó között, mindketten kieshettek volna. A probléma, hogy Lando csak Maxra, Maxra és Maxra koncentrált, de közben egyszerűen elfelejtett fékezni az első kanyarba menet. Max legalább öt méterrel korábban fékezett. Úgyhogy ezt is nevezhetjük hibának. És Zak sokszor beszél Max vezetési stílusáról, hogy túl agresszívnek találja a startnál, de biztos vagyok benne, hogy most a saját pilótájával is foglalkoznia kell” – fogalmazott az idősebb Verstappen, hozzátéve: most már a McLarenen van a nyomás, és érezni is fogják ezt.

vegas-start-norris-f1

„Én el is küldeném őket a fenébe” – Verstappen támogatja a McLaren álláspontját

Egyetért a McLaren azon filozófiájával Max Verstappen, hogy továbbra sem állítanak fel csapatsorrendet Lando Norris és Oscar Piastri között. A wokingiak házán belüli utasítások kérdése azok után merült fel, hogy a Red Bull címvédője a vegasi kizárások után utolérte Piastrit a vb-tabellán, sőt Norrisszal szemben is már csak 24 pont a hátránya. Andrea Stella, a McLaren F1-es főnöke azonban Piastrival együtt hangsúlyozta, hogy nem állítják be az ausztrált az éllovas brit mögé – és ezzel a felfogással a rivális istálló bajnokaspiránsa is egyetértett:

„Tökéletes ez. Nem tehetsz jobbat annál, mint hogy hagyod őket versenyezni” – vélekedett Verstappen, akit a RacingNews365.com szaklap idézett. „Mert miért mondanád hirtelen most, hogy Oscar nem versenyezhet többé? Ha nekem mondanának ilyet, elküldeném őket a fenébe. Ha igazi győztes és versenyző vagy, akkor ráhajtasz a célodra, még ha hátrányban is vagy – különben mi értelme egyáltalán eljönni? Különben könnyedén kinevezheted magad második számú pilótának, és szerintem Oscar nem akar az lenni. És tudom, hogy pontszámban egyenlően Oscarral, és még sok mindennek kell megfelelően alakulni, de úgy gondolom, ennek így kell lennie, hogy szabadon versenyezhetnek, és remélhetőleg a végéig remek csatát vívhatunk.”

verstappen-norris-piastri-f1

fotó: Red Bull Content Pool