DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Videó: Így gyorsult közel két és fél másodpercet Austinban a McLaren

Szinte az összes csapat jobb köridőre volt képes az USA Nagydíj időmérőjén, mint egy éve (a kivétel természetesen a Williams…), viszont mind közül kiemelkedik a wokingi alakulat – íme, Fernando Alonso 2018-as és Carlos Sainz idei körének összevetése (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

Makaó nem az F3 vagy a WTCR miatt hátborzongató

Közeleg az év azon hétvégéje, amikor a kínai autonom területre, Makaóra összpontosul az autósportvilág figyelme, hiszen november 14-17. a kelet-ázsiai kaszinóvárosban rendezik az F3-as Makaói Nagydíjat, a kihagyhatatlan túraautós jelenlétről a WTCR gondoskodik, és jön a GT-mezőny is. Lesz azonban rajtuk kívül egy másik sorozat is, amely leggyakrabban kimarad az összefoglalókból: kevés terület van már a világon, ahol engedélyezett az extrém veszélyeket tartogató utcai motorversenyzés, Makaó azonban egy ilyen, így a hagyományt folytatva idén már 53. alkalommal jön a makaói motoros nagydíj is, csupa olyan vakmerő figurával, akik kifejezetten az utcai versenyek specialistái. Elég csak megnézni ezt a felvételt a hajtűből... 

Startol a Senna-emlékfesztivál Brazíliában

Mint arról már korábban beszámoltunk, Ayrton Senna halálos balesetének 25. évfordulójára nagyszabású megemlékezést szervezett a Formula-1 és Sao Paulo, amely során versenyzők is parádéznak majd a háromszoros világbajnok korábbi F1-es autóival. A Senna Fesztivál november 9-én kezdődik, és tulajdonképpen a jövő hétvégi Brazil Nagydíjjal zárul. Kezdjük a hangolódást két videóval: az első régi felvételekben emlékezik meg Sennáról, a másikban pedig a jelenlegi F1-es mezőny tagjai teszik ezt meg. Közülük egyre többen vannak már - például Verstappen, Leclerc vagy Norris - akik még meg sem születtek, amikor a brazil legenda életét vesztette 1994-ben Imolában.

Talmácsi Gábor is megjelent Mádon – tényleg jöhet a MotoGP!

Helyszínen tartózkodó tudósítónk jelentette, hogy hazánk egyetlen gyorsaságimotoros-világbajnoka is ott van a szombat délelőttre meghirdetett sajtótájékoztató helyszínén, amely már egyértelmű jelnek tűnik, hogy valóban egy magyarországi MotoGP-futamot jelenthetnek be rövidesen. Viszont nem feltétlenül a Hungaroringre, hiszen jelen van Kósa Lajos is, így most a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy Debrecen környékén fog épülni egy vadonatúj pálya. Amint lesznek pontos és hivatalos információnk, természetesen beszámolunk róluk!

talma-nyiregyháza-1

NEM Toyota szerezte meg a pole-t Sanghajban

Elnézést kérünk a története első rajtelsőségét bezsebelő Rebelliontól, de ez az igazán nagy hír a WEC sanghaji 4 órás futamának időmérőjét követően. Persze azért nem is akkora meglepetés, hogy ezúttal nem dominálnak a Toyoták, az idén bevezetett teljesítmény-kiegyenlítő rendszer értelmében ugyanis a vb-tabella állása alapján visszafogták az üzemanyag-átfolyást és a felhasználható hibrid energiát mindkét Toyotában. Számítások szerint ez 2,74 másodperccel lassítja őket körönként, Sebastien Buemi pedig úgy fogalmazott, hogy emiatt csak nagyon nehezen tudták megelőzni a GTE-kategóriás autókat az egyenesben.

Mindenesetre ez azt eredményezte, hogy Kínában csak a negyedik és ötödik helyre kvalifikálták magukat a Toyoták. A pole-pozíciót Bruno Senna és Gustavo Menezes köreinek köszönhetően a Rebellion szerezte meg: ez az első nem hibrid rajtelsőség a technológia 2012-es bevezetése óta – és az első nem toyotás pole a Porsche 2017 végi kiszállása óta! A Toyotákat még a Team LNT két Ginettája is megelőzte az időmérőn. Maga a 4 órás futam magyar idő szerint vasárnap hajnali 5-kor startol, s az Eurosport teljes egészében élőben közvetíti a viadalt.

rebellion-wec-pole-1

Új nagy magyarországi versenyt jelenthetnek be a Rali-Eb helyszínén

A Formula.hu úgy tudja, szombat délelőtt Dr. Palkovics László innovációs és technológia miniszter sajtótájékoztatót tart a Rali-Eb nyíregyházi fordulójának helyszínén, amelyen egy újabb nemzetközi versenysorozat Magyarországra érkezését jelentheti be. Információink szerint elképzelhető, hogy a MotoGP 2021-es hungaroringi visszatérését jelenti be a miniszter: bár az elmúlt években valóban többször felmerült, hogy a mogyoródi pályát úgy alakítják át, hogy a gyorsaságimotoros-vb-t is fogadni tudja, az utóbbi időben elcsendesültek ezek a hangok, nem beszélve arról, hogy rengeteg más helyszín is érdeklődik Marc Marquezék sorozata iránt, és 2021-ig a GP-s csapatokkal kötött megállapodás értelmében legfeljebb 20 futamot rendezhetnek egy idényen belül, amely jövőre a Finn Nagydíj csatlakozásával már meglesz. Felmerült még a Formula-E és a WRX érkezése is – mindenesetre szombat délre vélhetően már okosabbak leszünk.

hungaroring-1

Bottas a Mercedes előtt is elsütötte szállóigévé vált beszólását

"Akit érint, menjen a ***-ba!" - mondta bele a csapatrádióba az idei Ausztrál Nagydíj megnyerését követően Valtteri Bottas, ezzel üzenve kritikusainak.

A finn nagy feltámadása aztán elakadt, gyengébb szezonközepe miatt nem tudta kihívni a bajnoki címért Lewis Hamiltont. A Mercedes az USA Nagydíj után a csapat kulcsembereinek jelenlétében is megtartotta a bajnoki címek ünneplését, beszédének kezdetén pedig Bottas ismét belekezdett az azóta sokszor idézett mondatba, viszont nagyon más végkicsengéssel:

"Akit érint, annak nagyon köszönöm!" - tett egy csavart a szlogenbe a finn, általános nevezést kiváltva ezzel.

Baumgartner Zsolt: Hamilton jó eséllyel utoléri Schumachert

Az egyetlen magyar Formula-1-es versenyző a DigiSport vendégeként beszélt Lewis Hamilton hatodik világbajnoki címéről és a Michael Schumacherrel való összehasonlításról. A videó IDE vagy a képre kattintva megtekinthető.

EasyCapture3_5

Ők hárman nyerhetik meg a ralikrossz-vb-t hétvégén

A rendkívül kiélezett csatából Timmy Hansen (187 pont), Andreas Bakkerud (186 pont) és Kevin Hansen (179 pont) is kijöhet még győztesen. A szezon Dél-Afrikában zárul, ahol Szabó Krisztián is rajthoz áll a megszokott módon.

Hat világbajnoki cím, hat reakció Hamiltontól

A Mercedes F1-es csapata összegyűjtötte Lewis Hamilton első szavait minden világbajnoki címe után.

Ilyen szörnyű pulóvert lehet venni a Renault-tól karácsonyra

Nem vicc, a francia Formula-1-es csapat is kötött felsőket árul az ünnepekre. Az utóbbi években felkapottá váltak ezek a régimódi kötött pulóverek, amelyekre zenekarok nevei, filmes és tévésorozatos karakterek, szexuális tartalmú szövegek és immár F1-es autók is felkerülnek.

Technikai problémák hátráltatták Kiss Norbit az Autósport Játékokon

Az Alfa Romeo nem tartozik a TCR-es autók legerősebbjei közé, mégsem ez volt az oka annak, hogy Kiss Norbertnek nem sikerült maradandót alkotnia a múlt hétvégi Autósport Játékokon, ahol a kamionversenyző képviselte hazánkat a túraautósok között. Erről ő maga beszélt az alábbi videóban.

Az Autósport Játékokon elért magyar eredményekről itt írtunk.

a

Még látványosabbá válhatnak Formula-E közvetítései

Sajtóértesülések szerint a Formula-E idei szezonjában a nézők minden eddiginél közelebb kerülhetnek a pályákon zajló akciókhoz, ugyanis a szervezők sisakkamerák bevezetésére készülnek. Az előszezoni valenciai teszten a pilóták már kipróbálták az erre alkalmas fejvédőket, amelyeket a november végi szezonnyitón már élesben fognak használni.

A fejkamerák használatában az IndyCar számít úttörőnek, az amerikai széria hosszú évek óta látványos felvételeket készít ezzel a megoldással. 

Fotó: DPPI

Így változott Hamilton a világbajnoki címeinek számával

Hat világbajnoki elsőség, hat profilkép - sokat változott Lewis Hamilton az évek során.

Még kérdéses, menthető-e Leclerc sérült motorja

A Ferrari F1-es pilótája az USA Nagydíj harmadik szabadedzésén szenvedett el egy erőforráshoz köthető műszaki hibát, ami miatt a versenyen egy régebbi, kettes specifikációjú típus került az autójába. Mivel a meghibásodott egység egy frisebb verzió, a csapat reméli, hogy az utolsó két hétvégére visszarakhatja a monacói autójába.

"Visszaszállítjuk Maranellóba. Olajszivárgás volt, de nem tudjuk, honnan ered. Ki kell vizsgálnunk, hogy eldönthessük, használható-e még" - magyarázta Mattia Binotto csapatfőnök, aki elismerte, a pilóta emiatt némi teljesítményhátrányba került. "Olyan mértékű volt [a visszaesés], amekkorára számítottunk" - idézte őt a PlanetF1.

Charles Leclerc 52 másodperces hátránnyal a negyedik helyen zárta az USA Nagydíjat.

ferrari-pit-2019-1

Még a Mercedesnek is nehéz lesz beérnie a Ferrari futamgyőzelmi rekordját

Szemléletes animáción mutatja be az alábbi videó, hogy a Formula-1 hetvenéves története során a különböző csapatok hány futamgyőzelmet szereztek, és ezzel hol helyezkedtek el az örökranglistán. Az első éveket még az olasz Ferrari és Alfa Romeo uralta, de aztán jöttek a britek, amelyek közül a Lotus és a McLaren egy ideig még a Ferrarit is maga mögé utasította. A maranellóiak a kétezres évek elejére azonban egy új szintre emelkedtek, és visszavették a tabella első helyét, amit a Mercedes aktuális dominanciája ellenére azóta is birtokolnak.

Őrület, mennyi munka van egy visszavonult F1-es autóval

Mindössze egy régebbi, utcai parádézásra használt Red Bullról van szó, mégis látszólag annyit kell szerelni, mintha versenyhétvégére készülne. A csapat egy timelapse videón mutatja be, min megy keresztül egy nyugdíjazott versenyautó azért, hogy a világ különböző városaiban bemutatózhasson.

Így bulizik együtt a McLaren pilótapárosa

Carlos Sainz osztotta meg az alábbi videót, ahol Lando Norrisszal "megőrülnek"...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Classic @mclaren commute to work with @landonorris HOW IS YOURS?? #carlossainz

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés,

Ezek az idők hiányoznak Hamiltonnak

"Ez én voltam tíz évesen, amikor megnyertem az első British Cadet bajnokságomat. Az álom olyan nagy volt, a tűz annyira erősen lobogott a szívemben és a lelkemben. Elhatároztam, hogy senkit nem engedtek az utamba és édesapám volt az, aki ezt lehetővé tette. Hiányoznak ezek a gokartos idők. Csak azt akarom mondani, hogy álmodjatok nagyot, soha ne engedjétek, hogy bármi is az utatokba álljon, de ugyanakkor éljetek a mának. Az idő minden, amink van" - írta közösségi oldalán Lewis Hamilton az alábbi fotóhoz.

pf7_14

Ezek voltak eddig az F1-es szezon legnagyobb csattanásai

A top 20 ütközést szedték össze ebben a videóban.