DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 21. kedd

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Még el sem rajtolt a Dakar, egy kiesője már van

Hivatalosan csak vasárnap kezdődik a 2020-as Dakar Rali, az első áldozatáról már be is számolt a sajtó: Martin Kolomy a shakedown során egy ugratás után szerencsétlenül landolt, orral a földbe állt és több bukfenc után állt meg Ford Raptorjával. A versenyzőt egy mentőhelikopter hátsérülés gyanújával szállította kórházba, ahol kiderült, eltört az egyik nyakcsigolyája. Kolomy a közösségi médiában üzent a világnak, hogy rendbe fog jönni.

Egy ilyenkor szükséges átvizsgálásra Jirka Strosst, a navigátort is kórházba szállították.

Ricciardo a kezébe vette a Renault sorsát

Daniel Ricciardo mindent megtesz azért, hogy a francia csapat kihozza magából a maximumot, ennek érdekében a téli szünetet a csapatépítésre használná.

"Van néhány ötletem, hogyan növelhetnénk a morált, de ami még ennél is fontosabb, hogy több időt töltsek a csapattal. A versenyhétvégéken előfordul, hogy Cyrillel [Abiteboul, csapatvezető] csak a köszönésig jutunk el, hiszen mindketten elfoglaltak vagyunk. A pályákon emiatt nem tudunk minőségi időt eltölteni. Szerintem jó ötlet a pályától távol összehangolódni, jobban megismerkedni. Ha jobban megismerjük egymást, akkor keményebben fogunk a közös célért dolgozni" - nyilatkozta.

ricciardo-portrait-20192

Hazaengedték a kómában tartott GT-bajnokot

Több hónapnyi kórházban töltött idő után után hazatérhetett Enzo Ide, a Blancpain GT Sprint 2016-os bajnoka. A belga pilótára tavaly augusztusban otthonában, zavart állapotban talált rá felesége. Kiderült, hogy belső vérzése van, és valószínűleg fejsérülést szenvedett. A 28 éves férfit többször megműtötték, majd mesterséges kómába helyezték, amiből a napokban ébresztették fel.

Ide egy újévi Facebook-üzenetben mondott köszönetet az őt ápoló személyzetnek, mielőtt boldog új évet kívánt volna. A versenyző belgiumi otthonában folytatja a rehabilitációt.

enzoide

 

Egy spanyol ember öltözködése körül ritkán van ekkora fölhajtás

Beköszöntött 2020, sok szerződés január 1-től lépett életbe, így Alex Marquez is besétált a Repsol Honda főhadiszállására, hogy első alkalommal magára öltse MotoGP-csapatának szerelését, ezzel hivatalosan is valóra váltva a technikai sportágak egészének talán leginkább várt idei átigazolását, hiszen a Moto2-es világbajnok saját testvére, Marc Marquez oldalán versenyez majd a mezőny egyik legerősebb csapatában.

"Már megszoktam ezeket a színeket, hiszen a testvérem mindig ilyenben állt mellettem. De furcsa, hogy most én viselem!" - mondta el első érzéseit a 23 éves spanyol.

Raikkönennel ivott Bereznay Dániel

Az Alfa Romeo magyar e-versenyzője is ott volt a csapat évzáró buliján - erről tett közzé egy videót. "Kimi Raikönennel együtt inni az Alfa Romeo csodálatos, ultramodern gyárában, ahol közösen ünnepeljük az idényt - életem egyik legnagyobb beteljesült álma. Ebben a videóban ez található. Jó szórakozást!"

Hangolódjunk az idei Dakarra: ez történt tavaly

Vasárnap indul a 2020-as Dakar, addig is idézzük fel röviden, hogy mi történt 2019-ben:

Így szórakoztatta a magyar nézőket a Toyota WRC-sztárja a Hungaroringen

Kalle Rovanpera még csak 19 éves, de már a WRC2 világbajnoka és 2020-ban a legnagyobbak között is debütálhat, hiszen a 2018-as konstruktőri győztes Toyotánál teljesítheti első teljes WRC-szezonját - például a hatszoros bajnok Sebastien Ogier társaként. Rovanpera a mögöttünk hagyott hétvégén egy R5-ös Skodával ellátogatott a Hungaroringre, a tét nélküli Szilveszter Ralira, amit annak rendje és módja szerint meg is nyert - mutatjuk az erről készült videót:

Áttörésre készül a Ferrari fiatalja

Callum Ilott a Ferrari Akadémia tagja, tavaly újoncként a Sauber Junior Teamben versenyzett a Formula-2-ben, 2020-ra viszont csapatot váltott és a bajnokság második helyén végző Virtuosi Racinghez igazolt. Ilott azt reméli ettől, hogy végre eljön számára az igazi áttörés: 21 éves, már nem tinédzser, itt az idő igazán nagyot villantani. Tegyük hozzá, hogy a Ferrari juniorjai közül ő szerepelt tavaly a legjobban, Mick Schumachert és Giuliano Alesit is legyőzte, szerzett pole-pozíciót és az időmérőn gyorsnak bizonyult, a gumikezelést viszont nem csinálta jól, úgyhogy csak a tizenegyedik helyen végzett a tabellán.

"Az nyilván jó alap a következő szezonra nézve, hogy a Ferrari Driver Academy legjobbja voltam az F2-es táblázaton. Mindig gyors voltam, régebben stabilan hoztam az eredményeket, de nem volt még meg az igazi áttörést jelentő évem. Most az a fontos, hogy 2020-ban megmutassam, hogy képes vagyok arra, amire George Russell, Alex Albon és Lando Norris képes volt 2018-ban" - idézi Ilott szavait az Autosport.

ilott

fotó: dppi

Készen áll egyik legnehezebb bevetésére Fernando Alonso

A spanyol F1-es világbajnok néhány nappal a megújuló, Szaúd-Arábiában rendezett Dakar megkezdése előtt Instagramon pózolt navigátorával, Marc Comával.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We are ready. #dakar #toyota #gazooracing

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

 

Egy dolog már most teljesen biztos a 2020-as F1-es szezonnal kapcsolatban

Méghozzá az, hogy ki lesz a legjobb újonc. A WTF1 oldala nem is felejtett el minket emlékeztetni erre.

 

Lando Norris mellett Daniel Ricciardo poénjai is nagyot futottak 2019-ben

Vajon idén is számíthatunk hasonló dolgokra az ausztráltól? Valahol mélyen mindannyian tudjuk, hogy igen.

 

Megérkezett a CGI a bokszutcába, avagy így robban fel egy versenyautó

A felelőtlen Pedro de la Rosa követte el ezt a "szörnyűséget" ebben a videóban, ami az autósportos tévéműsoruk ajánlója.

Ötszörös Dakar-győztest igazolt a Red Bull

Cyril Despres eddig öt alkalommal nyerte meg a Dakart, mindannyiszor motorral, mind az öt sikerét 2005 és 2013 között szerezte - utána áttért az autókra, azzal a legjobb eredménye a 2017-es harmadik hely volt. A rendkívül rutinos versenyzőt a Red Bull igazolta le a 2020-as Dakarra, először csak mentorként a side-by-side kategóriás csapatához (Overdrive), ám most bejelentették, hogy Despres rajthoz is fog állni az OT3-mal - saját bevallása szerint meglepően stabil a technika, erős a motorja és szívesen versenyzik vele. A 45 éves legenda Seth Quintero helyét veszi át a hétvégén rajtoló futamon.

despres

fotó: dppi

A világ legmagasabb épülete is Dakar-színűbe öltözött

Bár a január 5-én startoló Dakar Rali kizárólag Szaúd-Arábia területén zajlik majd, a helyszínváltozás az Arab-félsziget más lakóit is lázba hozta. Az útvonal a jövőben más országokba, például az Egyesült Arab Emírségekbe is bekanyarodhat, ahol kicsit már most is magukénak érzik a versenyt: a Dubajban található Burj Khalifa, a világ legmagasabb épülete híres fényjátékai/vetítései közé egy Dakar-tematikájút is bevett.

Videó: Jean Todt megemlékezett az autósport 2019-ben elhunyt tagjairól

Az FIA elnöke Anthoine Hubert, Charlie Whiting és Niki Lauda mellett fejet hajt többek között a Volkswagen vezérigazgatója és a Dams alapítója előtt is.

Minden autósport-rajongónak kötelező egy ilyen karácsonyfa egyszer az életben

Sujtás helyett versenypálya legyen a dísz!

Bemutatta új logóját az F1

A hetvenedik évfordulóra egy speciális logóval jelentkezett a Formula-1: a sorozat ezzel ünnepli ezt a kerek számot és január hatodikától minden hivatalos platformon ezt fogja majd használni.

 

f1_11

f12_1

f13_1

Fotók: így várta 2020-at a Raikkönen család

A Jégember posztolt néhány képett közösségi oldalán a családja utolsó 2019-es napjáról:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bring us 2020!

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Pokolian jól szól a Supra versenyváltozata

A Toyota már pályán teszteli a legendás típus új GT-változatát, amit a Super GT 2020-as szezonjában fog versenyeztetni. Az utcai változathoz képest a legszembetűnőbb a tetemes méretű hátsó szárny, a komoly szélesítés és nem elhanyagolható az óriási diffúzor sem. A motorháztető alatt a beszámolók szerint egy V8-as blokk teljesít szolgálatot, így a hangja kellően undok lett.

Hangszerdobozban szökhetett ki Japánból a Renault korábbi elnöke

A Renault és a Nissan korábbi első embere, Carlos Ghosn nem élete legdicsőbb időszakát éli, hiszen 2018-ban súlyos pénzügyi visszaélések miatt Japánban őrizetbe vették őt, és bírósági tárgyalásai azóta is tartanak. A 65 éves üzletember azonban a jelek szerint megunta ezeket, hiszen újabban már Libanonból küldött világgá egy közleményt, amelyben bejelenti, hogy sikeresen megszökött, mert nem akart tovább túsza lenni "a romlott japán igazságügyi rendszernek, amely diszkriminációra, megbélyegzésre alapul, és semmibe veszi az emberi jogokat". Ghosn hármas állampolgár, francia, brazil és libanoni útlevéllel is rendelkezik, ügyvéde azonban megerősítette, hogy minden dokumentum továbbra is a jogászok birtokában van. A menekülés módja így felettébb érdekes: a libanoni MTV televízió értesülései szerint Ghosn egy hangszerdobozba rejtőzve menekült el egy regionális japán repülőtérről. Libanonba törökországi átszállással érkezett, az országba pedig már francia papírokkal érkezett, a feltételezések szerint valamelyik biztonsági szolgálat emberei segítettek neki.

07216004_017