DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Hajnalban Superbike-világbajnoki döntő, délután F1-es Katari Nagydíj – itt a vasárnapi menü

Korán kell kelnie annak, aki semmiről sem akar lemaradni vasárnap, hiszen hajnali 4 órakor rendezik a Superbike-világbajnokság – eső miatt szombatról elhalasztott – első futamát Mandalikán, majd 8 órakor a másodikat, amelyeknek a tétje, hogy Toprak Razgatlioglu letaszítja-e a trónról Jonathan Rea-t. A Formula-1-es versenyt itthoni idő szerint 15 órakor rajtol Katarban – és persze a WRC is zárja az idényét Monzában. Itt a program:

04:00 Superbike, első futam (Eurosport 2, 07:30, felv.)
06:30 Supersport, második futam (Eurosport 2)
07:45-13:00 WRC, harmadik versenynap
08.00 Superbike, második futam (Eurosport 2)
15:00 Formula-1, futam

f1-katar-program-dppi

Vizsgálják Verstappent a sárga zászlós incidens miatt

Friss hír Katarból: miután az FIA még egy pillantást vetett a felvételekre, beidézték Max Verstappent, aki a gyanú szerint nem lassított eléggé, amikor Pierre Gasly defektje miatt sárga zászló volt életben. A hollandra holnap délelőtt vár meghallgatás.

FRISSÍTÉS: Sainznak és Bottasnak is jelenése van a felügyelőknél ugyanezen vétség miatt. A spanyolt fél órával Verstappen után, Bottast pedig még egy negyedórával később hallgatják meg.

Ha lemaradtál a katari időmérőről, itt pótolhatod a lényeget!

Íme, a Lewis Hamilton magabiztos sikerét hozó kvalifikáció összefoglalója – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

kvali-katar-video

Játssz MotoGP-falinaptárért a Formula Motocasttal!

Nyereményjátékot hirdettünk motorsportos podcastműsorunk, a Formula Motocast legfrissebb adásában: azok között, akik a Formula MotoGP Facebook-csoportban megosztott Motocast-cikk posztját – tehát EZT – megosztják, egy 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptárt sorsolunk ki, amely számos látványos fotó (pl. Fabio Quartararóról, Marc Marquezről és Valentino Rossiról) mellett a jövő évi futamok tervezett időpontját is tartalmazza! További részletek az adásban:

 

Videó: Hatalmas baleset a makaói GT Kupa edzésén

A hétvégén rendezik a Makaó GP-t, amelynek mezőnye a koronavírus-járvány miatt idén is jóval hígabb a megszokottnál. A GT Kupa bemelegítő edzésén történt baleset miatt így is irányul figyelem az ikonikus versenyre: Ya Qi Zhang csapta oda hatalmas tempónál a Mandarin-kanyarban az Audi R8 LMS GT3-asát. Az edzést természetesen megszakították, a kínai pilótát pedig kórházba szállították, ahol a hírek szerint bordatörést és enyhe tüdőzúzódást szenvedett, valamint jobb oldali légmell is kialakult nála. Az esetről készült videó IDE vagy a képre kattintva indul:

gt-kupa-makao-baleset-video

Hamilton cáfolja, hogy „DAS 2-t” használna a Mercedes

Nem elég, hogy a hátsó szárnyuk az utóbbi hetekben folyamatosan a figyelem középpontjában van, a brazil futam után újabb érdekességre figyeltek fel egy videó kapcsán a Mercedes autóján. A lentebb látható felvételen ugyanis úgy tűnik, mintha hátramozdulna Lewis Hamilton kormánya az interlagosi 1-es kanyarnál – ami hasonló viselkedésre utal, mint a DAS esetén, amelyet a világbajnok istálló tavaly használt, s amellyel a pilóták a kerékösszetartás szögét tudták változtatni, ami a gumikezelésben segített nekik.

Csakhogy a DAS-t az idei évre betiltották, így Katarban Hamiltontól is megkérdezték, hogy mi látható a felvételeken. A hétszeres világbajnok szerint szó sincs „DAS 2-ről”, csupán volt némi nem tervezett mozgás a kormánynál, ami egyébként nem is tetszett a britnek: „A kormányoszlopom nem mozog előre-hátra, csak balra és jobbra. Tavaly volt ez az eszközünk, idén már nincs. Azt hiszem, szombaton mozgott kicsit, de talán egy milliméternél is kevesebbet, ami nem is tetszett nekem, utána viszont nem volt semmi. Szóval nem pontosan tudom, mit néznek” – idézi Hamiltont a Motorsport.com szaklap.

Karácsony körül vizsgálják meg újra Marquezt

Marc Marquez a portimaói futam előtt bukott egy offroad edzés közben: előbb „csak” enyhe agyrázkódásról szóltak a hírek, majd kiderült, hogy ugyanúgy kettős látástól szenved a spanyol, mint pontosan tíz évvel ezelőtt. Emiatt az utolsó két nagydíjat, valamint a héten megrendezett jerezi tesztet is ki kellett hagynia a nyolcszoros világbajnoknak. Állapotáról nem sok információ látott napvilágot eddig, de most Alberto Puig, a Repsol Honda főnöke nyilatkozott róla Jerezben:

„A legfontosabb, hogy hogyan van, és többé-kevésbé ugyanolyan az állapota, ahogy azt Valenciában is elmondtuk. Némi időre van szüksége, hogy pihenjen és felépüljön, és a szeme környéki rész kevésbé legyen megduzzadva. Aztán meglátjuk. Karácsonykor lesz újabb orvosi vizsgálata, s akkor meglátjuk, milyen az állapota. Utána fogunk döntést hozni arról, mik a lehetőségek. Természetesen nem örül, hogy nem vehetett részt a jerezi teszten. Ugyanakkor megérti, hogy most türelmesnek kell lennie és pihennie kell” – idézi Puig szavait a MotoGP.com honlap.

Marquez újabb kálváriájáról a Formula Motocast friss adásában is beszéltünk – a vonatkozó rész 15:45-től hallható:

 

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A bizonyíték, hogy az F1 a sivatagban van

A Közel-Kelet felé vette az irányt a szezon végére a Formula-1, a korábbi hétvégék esős problémáit így inkább a homok váltja fel. Nicholas Latifinek ki is kellett szórnia egy adagot a versenyzői cipőjéből…

Videók: így avatta fel az F1-es mezőny a katari pályát

Max Verstappen és Valtteri Bottas osztoztak a pénteki edzéselsőségeken az új pályán, ahol a határokkal és a forgalommal is meggyűlt a mezőny baja. Ha lemaradtatok a szabadedzésekről, ezekkel a videókkal pótolhatjátok, melyek a képre kattintva indulnak.

Superbike reggelire, WRC napközben, F1 ebédre és uzsonnára – íme a szombati menü

Ez a szombati program a különböző kategóriákban, tv-közvetítésekkel együtt.

Szombat

 

02:00-02:30 Superbike, harmadik szabadedzés
04:10-04:25 Superbike, Super Pole
07:30-18:30 WRC, második versenynap
08:00 Superbike, első futam (Eurosport 2)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés
15:00-16:00 Formula-1, időmérő edzés

A hétvége teljes menetrendje itt olvasható!

Videó: Akcióban a MotoGP 2022-es újoncai

Öt debütánst is láthatunk jövőre a királykategória rajtrácsán, a Remy Gardner, Raul Fernandez, Marco Bezzecchi, Fabio di Giannantonio, Darryn Binder kvintettnek pedig a csütörtök-pénteki jerezi teszt jelentette az első alkalmat, amikor hivatalos kollektív gyakorláson felülhettek egy GP-gép nyergébe – ketten KTM-re, ketten Ducatira, utóbbi pedig egy Yamahára. Íme, egy videó az első métereikről:

 

Már rendelhető szerkesztőségünk újdonsága, a 2022-es lapozható MotoGP-s falinaptár, benne látványos fotókkal és a jövő évi futamok időpontjaival! Ha pedig nem szeretnél semmiről lemaradni, ami MotoGP, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A Ferrari F1-es gépét vezethette Juan Pablo Montoya

2001 és 2006 között versenyzett a Formula-1-ben a kolumbiai pilóta, ezen évek alatt pedig a Williams valamint a McLaren szolgálatában állt. Szereplése során szinte mindig az élmezőny tagja volt, ám pályafutása során korábban még nem volt alkalom arra, hogy kipróbálhassa a Ferrari valamelyik versenygépét.

A korábbi F1-es pilóta erre most kapott először lehetőséget, mégpedig a maranellóiak Finali Mondiali névre hallgató szokásos évzáró rendezvényén, melyet ezen a hétvégén rendeznek meg. A 46 éves versenyző azzal az F2008-as autóval tehetett meg néhány kört Mugellóban, mellyel az olasz istálló eddigi utolsó konstruktőri világbajnoki címét szerezte Felipe Massa és Kimi Raikkönen révén. Az eseményről Montoya hivatalos Instagram oldalán több fotó és videó is megtalálható.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Gené (@marcgene_official) által megosztott bejegyzés

Már megrendelhetők 2022-es F1-es és MotoGP-s falinaptáraink!

A korábbi nagy érdeklődés okán szerkesztőségünk idén is elkészítette a következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható Formula-1-es falinaptárat, amelyben a szezon tervezett menetrendjét is feltüntettük. Ezúttal azonban nem álltunk meg ennyinél: idén az F1-es mellett immár MotoGP-s naptárat is kínálunk olvasóink számára, ugyanolyan paraméterekkel.

A naptárak egyenként 2990 forintba kerülnek, ha viszont valaki mindkettőre igényt tart, akkor párban 4990 forintért megvásárolhatja őket – részletek webshopunkban, ezen a linken!

falinaptar-egyutt

Ez ám a fanatizmus: shoey-val ünnepelt az esküvőn az ifjú pár

Ha valaki imádja a Formula-1-et, az élete nagy napján is imádja: az F1 Instagram-oldala osztott meg egy videót, amelyben az esküvőn tudta meg az ifjú pár, ki nyerte a brazíliai versenyt, majd a cipőjükből ittak pezsgőt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Videó: Pattanj be a biztonsági autóba az első katari onboard körre!

Az első F1-es szabadedzésig sem kell már sokat várnunk, a safety car jóvoltából viszont már most körbejárhatjuk a versenynaptárba először bekerülő losaili aszfaltcsíkot – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

katar-sc-onboard-video

Ez volt Giovinazzi legkülönlegesebb futama az F1-ben

A Katari Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján, két nappal Alfa Romeótól való távozása után Antonio Giovinazzit jövőbeli terveiről és előző három szezonjáról is kifaggatták, többek között legemlékezetesebb versenyéről a királykategóriában.

„Ahogy mondtam, nagyon hullámzó időszak volt, sok jó versenyem volt, de sok rossz is” – mondta az olasz a Formula.hu részvételével zajló eseményen. „Az egyik kedvencem viszont a monzai volt 2019-ben, az első hazai nagydíjam, pályafutásam egyik legnehezebb versenye, a spái hétvége után. Nem volt könnyű, de 9. helyen végezni a családom és barátaim előtt emlékezetes volt. Ez volt a különleges futamom.”

Az IndyCarban tesztel a Formula-E bajnoka és a korábbi McLaren-pilóta

Népszerű mostanában az IndyCar, hiszen Nico Hülkenberg korábbi tesztjét követően újabb neves pilóták kóstolnak bele a sorozatba – konkréten a Mercedes Formula-E-csapatának elmúlt két szezont együtt töltő párosa. A Guanyu Zhou által elfoglalt Alfa Romeo-ülés egyik esélyesének tartott Nyck de Vries, az elektromos sorozat 2020/21-es világbajnoka az Indy 500 idei nyertese, a Meyer Shank Racing autóját próbálja ki Sebringben. Érdemes hozzátenni, hogy a csapatnál nincs kiadó hely – Helio Castroneves és Simon Pagenaud lesznek a 2022-es versenyzők – ezért valóban csak próbáról van szó.

Csapattársa, a Formula-1-ben egykor McLarennel versenyző Stoffel Vandoorne ugyanott és ugyanazon a napon, december 6-án vezeti nevelőcsapata autóját. A McLaren SP ugyancsak leszerződtette már két versenyzőjét, Pato O’Wardot és Felix Rosenqvistet, de akár 2022 közepétől harmadik autót indítanának. A McLarennél tesztelt októberben Hülkenberg is, de a német kijelentette, személyes okokból nem fog az IndyCarban versenyezni.

Meghallgatták a Mercedest és a Red Bullt a stewardok, majd elhalasztották a döntést

A losaili pályán, helyi idő szerint 17 órakor tartották a Mercedes felülvizsgálati kérelmének meghallgatását: a Sao Paulóban Verstappen és Hamilton között 48. körben történt incidens kapcsán a német csapat és a Red Bull képviselői is megjelentek a versenyfelügyelők előtt – akik videós formában voltak jelen, hiszen az interlagosi hétvége stewardjai vizsgálhatják csak ki újra az esetet.

Az F1-es újságírók tűkön ülve várták az eredményt, de négy órával a meghallgatás kezdete után csak arról érkezett hír, hogy a stewardok megvitatják az ügyet és pénteken hozzák nyilvánosságra döntésüket. Első körben arról kell határozni, indokolt-e a felülvizsgálat, majd – a Mercedes által bemutatott új bizonyítékok alapján – következhet az eredetileg nem is vizsgált eset elemzése és esetleges utólagos büntetés.

Fotó: ATP

Ki nyeri a vb-t Raikkönen szerint? A válasz aligha meglepő

Mivel Kimi Raikkönen két szezont kivéve 2001 óta aktív tagja a Formula-1-nek, a Katari Nagydíj hivatalos sajtótájékoztatóján megkérdezték tőle, meglátása szerint mennyire heves az idei világbajnoki csata a korábbiakhoz képest. Persze ilyen kérdésre csak hamisítatlan kimis választ lehetett kapni:

„Kevésbé, mert nem veszek részt benne! Nekem nem igazán számít, ki nyeri meg. Nyilván az fogja, akinek a legtöbb pontja lesz az utolsó versenyen” – mondta Raikkönen.

A finn csapattársától, az F1-től búcsúzó Antonio Giovinazzitól is elköszönt: „Kár érte, nyilván. Rendes srác, régóta ismerjük egymást, már a ferraris napoktól fogva. De hát ez néha van így. Remélhetőleg kitalálta már, mi jót fog csinálni, egy nap pedig majd visszatér a Formula-1-be. Abszolút megérdemelné, de nincsen sok autó, viszont sokan akarnak bekerülni. Azért reméljük” – beszélt elismerően az olaszról, akivel a harmadik szezont töltik csapattársakként.

Activity – Ferrari kiadás

Továbbra sem hagyja békén a maranellói gárda a pilótáit a vicces kihívásokkal. Carlos Sainz és Charles Leclerc feladata ezúttal az volt, hogy egy kalapból húzzanak cetliket, és a rajtuk szereplő szavakat mutogassák el. Bohóckodásból ezúttal sem volt hiány…