DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 18. szerda

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Grosjean a pole-ban az IndyCar szezonnyitóján

A hétvégén nemcsak az F1-nek, hanem az IndyCarnak is rajtol a 2023-as idénye, méghozzá St. Petersburgben. A kvalifikáció Romain Grosjean sikerét hozta: a korábban egy évtizedig a Formula-1-ben szereplő franciának ez a második időmérős elsősége az IndyCarban, s az első, amit az Andretti színeiben arat. Az F1-be vágyó istálló ráadásul kisajátította az első sort, hiszen Colton Herta lett a második, megelőzve a McLarent erősítő Pato O’Wardot és a Ganassinál szereplő tavalyi Indy 500-győztest, Marcus Ericssont. Grosjean az első futamgyőzelmét veheti célba az első startkockából indulva.

A legjobb hat közé az időmérő utolsó felvonásában egyaránt balesetező Kyle Kirkwood és Scott McLaughlin fért még be. A 2021-es bajnok Alex Palou, a mclarenes Felix Rosenqvist, a hatszoros összetett győztes Scott Dixon, valamint a címvédő Will Power teszi teljessé az első tíz sorrendjét az évadnyitó futam előtt, amely magyar idő szerint vasárnap 18:20-kor startol.

indycar-grosjean-stpete-pole

Helyszíni összegzés a bahreini F1-es paddockból

Kollégánk, Mészáros Sándor a szombati nap végén a bahreini paddockból jelentkezett be egy rövid videó formájában: nézzétek meg, hogy hogyan látta ő a helyszínen az idény első F1-es kvalifikációját, Verstappen pole-ját, és az Alonso-őrületet.

A videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

saa

Rosberg: Nekem a nap csalódása Alonso

A 2016-os F1-es világbajnok Nico Rosberg összegezte röviden azt, amit a szezon első időmérőjén látott:

„Nem láttuk Leclerc második körét, csak három tizedre volt, nagyon közel járt. Holnap új nap lesz, a versenytempó más lesz, de az előny a Red Bullnál van. Személy szerint nekem a nap csalódása Alonso. Azt remélem, hogy közelebb tud lenni az elejéhez. Persze így is briliáns a helyezése neki és az Aston Martinnak is, de azt reméltem, hogy még közelebb lehet” – mondta Rosberg a Sky Sportsnak.

f1-alonso-aston

fotó: dppi

F2: Először győzött a mezőny veteránja, rögtön dobogós az F3-as bajnok

Drámainak és körömlerágósnak nem nevezhető, de eseménydús futammal indult a Formula-2 szezonja: a 23 körös sprinten egyetlen baleset sem történt, de számos párharc vetített előre egy izgalmas évadot. Mindebből kimaradt a fordított rajtrácsos pole-pozícióból induló Ralph Boschung: a mezőny veteránja pályafutása első győzelmével kezdte hatodik szezonját, egy egészen sima sikerrel.

Az időmérőn szárnyaló, de ennélfogva kilencedik-tizedik pozícióból kezdő ART-k gondoskodtak a legtöbb akcióról a futam első felében: az F3-as bajnok Victor Martins ment meggyőzőbben, több roham után a második helyet is elvette Ayumu Iwasától – csak az utolsó előtti körben előzte meg őt a bajnokcsapat MP Motorsport új igazolása, Dennis Hauger.

Iwasa végül negyedik lett – Martins csapattársának, Pourchaire-nek egy ponton kinézett a dobogó is, a bajnokság fő esélyesének tartott francia azonban elfogyott a futam második felére, ötödik lett, de legalább megakadályozta Jehan Daruvalát, hogy az MP Motorsport indiaija az utolsó körben lemásolja Hauger késői előzését.

Tíz újonc szerepel az F2-es mezőnyben, akik közül a harmadik Martins mellett végül csak a hetedik Kush Maini szerzett pontot. Pedig a futam elején ennél jobbnak tűntek a kilátások, de a második pozícióból kezdő Roman Stanek csak 13. lett, a harmadiknak induló Arthur Leclerc pedig esélytelen volt a pontszerzésre elrontott rajtprocedúra miatt kapott stop-and-go büntetésével. Váratlanul gyengén indult a szintén bajnokesélyesként kezelt Jack Doohan szezonja, aki csak 11. helyen végzett, miután rosszul választott gumit, a kemény keveréket.

Az F2-es sprintfutam eredménye: 

  Versenyző Csapat Hátrány
1 Ralph Boschung Campos Racing  
2 Dennis Hauger MP Motorsport 10.8
3 Victor Martins ART Grand Prix 16.1
4 Ayumu Iwasa DAMS 24.4
5 Theo Pourchaire ART Grand Prix 29.7
6 Jehan Daruvala MP Motorsport 30.9
7 Kush Maini Campos Racing 41.5
8 Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 43
9 Zane Maloney Rodin Carlin 44.1
10  Juan Manuel Correa Van Amersfoort Racing 48.5
11 Jack Doohan  Virtuosi Racing 49.2
12 Arthur Leclerc DAMS 50.1
13  Roman Staněk Trident 50.6
14  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 52.2
15  Oliver Bearman Prema Powerteam 53.7
16 Clement Novalak Trident 54.6
17 Frederik Vesti Prema Powerteam 54.6
18 Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:04.4
19  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:08.7
20 Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:13.3
21 Amaury Cordeel  Virtuosi Racing 1:13.8
22 Richard Verschoor Van Amersfoort Racing 55.5

Imolában jöhet az F1 új időmérős lebonyolítása

Az F1 új formátumú időmérős lebonyolítást szeretne meghonosítani a jövőben, melynek az a lényege, hogy a Q1-ben csak a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban pedig a lágy keverékű abroncsokat használhatják majd a versenyzők. Az eddigi 13-ról 11-re csökkentik az egy hétvége alatt felhasználható abroncsgarnitúrák mennyiségét, hatot adnának az időmérőre és ötöt minden másra, három-három kemény és közepes, valamint négy szett lágy keverék jutna fejenként.

Több nemzetközi sajtóorgánum értesülése szerint már idén Imolában kipróbálják ezt a formátumot: a szabályok szerint idén két versenyhétvégén alkalmazhatják ezt a lebonyolítást, de nem árulták el eddig, hogy hol. Sajtóértesülések szerint Imola lesz az első, a második pedig később dől el, de egyelőre az sem eldöntött, hogy már 2024-ben bevezetik-e ezt a megoldást.

f1-pirelli-2023

fotó: Pirelli

Bolondnak nevezte Russellt a Sky kommentátora

George Russell nemrég arra panaszkodott, hogy nagyon kevés a három tesztnap egy teljes F1-es szezon előtt, hiszen ez azt jelenti, hogy egy pilóta csak másfél napot ülhet az autóban a két szezon között, ami távolról sem elég, példaként pedig azt hozta fel, hogy például Rafael Nadal sem ilyen felkészüléssel vág neki egy világversenynek. A Sky Sports F1-es riportere, Ted Kravitz viszont nem fogta vissza magát, amikor erről kérdezték:

„Bárki, aki azt mondta, hogy a három nap nem elég, az alapvetően egy bolond. Azért, mert elég volt. Rengeteget mentek az autók, minden pilóta megtett vagy három versenytávot. Szóval jól van ez így” – mondta Kravitz, akinek tavaly volt egy komolyabb összetűzése már a Red Bull-lal, amikor egészen minősíthetetlen módon kommentálta Max Verstappen eredményeit, ami miatt a komplett Red Bull nem állt szóba vele egy hétvégén keresztül.

f1-russell-mercedes-bahrein-2023

fotó: dppi

A Red Bull Verstappen véleményét is kikérte a motorgyártókról

Az energiaitalosok Max Verstappen révén hosszú évek után ismét világbajnoki címeket tudtak nyerni, F1-es csapatuknál pedig jelentősen megbecsülik ezért a hollandot. Ennek egyik jele, hogy amikor arról döntöttek, kit választanak partnernek az erőforrásokat illetően, akkor fiatal pilótát is bevonták a háttérben zajló folyamatokba. Erről a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko beszélt nemrégiben a De Telegraafnak adott interjúban.

„Amikor a Renault motorjaival gondban voltunk, tudtam, hogy tennünk kell valamit. Mindig is nyitottak voltunk Max felé. Elmondtuk neki a helyzetet, a problémákat és a lehetőségeket” – mesélte Marko, aki elárulta, tartottak attól, hogy Verstappen máshová igazol. „Amikor a Hondával akartunk leszerződni, először vele beszéltünk, és elmagyaráztuk neki, hogyan látjuk a dolgot a mi szemszögünkből. A Porschéval, majd később a Forddal folytatott tárgyalásokba Verstappent is szorosan bevonta a csapat. Ez pontosan azért történt így, mert Max a legfontosabb része a csapatunknak” - zárta gondolatait a tapasztalt szakember.

Ilyen volt az első F1-es nap Bahreinben

Helyszíni tudósítónk, Mészáros Sándor egy hanganyag formájában összegezte tapasztalatait még a pénteki napról - a tervek szerint szombatról és vasárnapról is készít majd összefoglalót olvasóink/nézőink/hallgatóink számára.

 

Ezzel a körrel húzta be a pénteket Alonso: videó

Belsőkamerás felvételen Fernando Alonso pénteki első helyet és szenzációt érő köre: ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

(A pénteki erősorrendről írt értékelésünk itt olvasható!)

alonso_1

NASCAR: Operáción esett át a 2020-as bajnok

Kénytelen kihagyni a NASCAR királykategóriájának következő futamát Chase Elliott. Bár a Hendrick Motorsports pilótája egy héttel ezelőtt kiváló teljesítménnyel a 33. helyről indulva lett második a fontanai pályán, a most következő Las Vegas Motor Speedwayen rendezendő versenyen már biztosan nem lehet jelen. Ennek oka, hogy Elliott pénteken snowboardozni volt Coloradóban, ahol megsérült a bal lába, éjszaka pedig műteni kellett. Hogy pontosan milyen típusú sérülésről van szó, azt egyelőre nem árulták el, ugyanakkor magyar idő szerint szombaton reggel a csapat tulajdonosa, Rick Hendrick az AP hírügynökségnek elmondta, pilótájának operációja jól sikerült. A csapat korábbi közleményében azt is megerősítette, hogy versenyzőjük egészsége most az első, így mindenben támogatják őt, és amiben lehet, segíteni fognak számára.

Kritika a Drive to Survive-nak: Túl kevés nőt jelenít meg a sorozat

A Formula-1-es sorozat ötödik évadában visszavettek a korábban tapasztalt valóságferdítésből, de más is hiányzik a szériából: a nők jelenléte. Erre a Females in Motorsport (Nők a Motorsportban) szervezet világított rá: kiszámolták, hogy a Drive to Survive legújabb évadában mindössze 6 perc és 7 másodperc erejéig szólalnak meg nők, ami a 6,5 óra teljes játékidő mindössze 1,54 %-át teszi ki. Ez az eddigi legrosszabb arány, de az öt szezont tekintve is 32 óra játékidőből kevesebb mint egy órát kapnak a nők.

Közleményükben megjegyezték, hogy az ötödik évadban csupán hat szereplő nő nevét írták ki a képernyőre: ők az újságíró Jennie Gow, a McLaren kommunikációs főnöke, Sophie Ogg, a W Series csapattulajdonosa, Caitlyn Jenner, valamint családtagok, Gertraud Steiner, Corinna Schumacher és Geri Horner. Négy epizódban egyáltalán nem neveznek meg nőt, továbbá „a nők többnyire a háttérben jelennek meg rajongókként, ételt felszolgálva vagy a versenyzőket sminkelve.”

Az egyik epizódban egy sajtótájékoztatón Claire Cottingham tesz fel kérdést, de csak a hangját játsszák be, őt nem mutatják. „Az egyetlen nő voltam a teremben. Felteszek egy kérdést a sorozatban, de nem mutatják az arcom, helyette egy férfi újságírót vágnak be” – kifogásolta a BBC-nek Cottingham, aki szerint ha az F1-ben szerepet vállaló nőket nem mutatják meg, az azt a tévképzetet eredményezi, hogy a nők azt gondolják, nem is vállalhatnak szerepet az F1-ben.

Fotók: Strollt úgy kellett kisegíteni az autóból a szabadedzés után

Többen kétkedve fogadták, hogy a kerékpáros balesete és a műtéte után, még láthatóan nem egészséges kézzel hogyan tud majd autóba ülni Lance Stroll ezen a hétvégén, amikor csütörtökön váratlanul bejelentették, hogy mégis a kanadai fog versenyezni az Aston Martinnál. Stroll aztán jó teljesítményt is nyújtott pénteken, de a második edzésen egyszer már bemondta a rádióba, hogy nem tudja a megfelelő ívet autózni a keze miatt, az alábbi fotókon pedig az látszik, hogy a gyakorlás után úgy kellett kiszedni az autóból, meglehetősen rossz állapotban volt. Helyszíni információk szerint egyébként a lába sem 100%-os, bár erről nem szólnak a hírek.

 

Horner segítőjét igazolta le a Mercedes, mostantól Wolffnak ad tanácsot

A legnagyobb riválistól igazolt a Mercedes: a pénteki nap folyamán a Red Bull korábbi működésért felelős vezetőjével, Jayne Poole-lal látták a bahreini paddockban Toto Wolffot. A Mercedes azóta megerősítette, hogy Poole-t senior tanácsadóként leigazolta az istálló: Poole korábban Christian Horner segítőjeként dolgozott, általában vele látták a bokszutcában, neki adott tanácsokat műveleti vezetőként és HR-esként.

A Motorsport információi szerint Poole azt fogja monitorozni, hogyan működik jelenleg a Mercedes struktúrája, és ha kell, akkor javaslatokat fog tenni bizonyos változtatásokra.

f1-wolff-mercedes_2

fotó: dppi

Domináns Pourchaire-pole az F2 időmérőjén

A Formula-1-gyel párhuzamosan a juniorkategóriáknak is kezdetét vette a 2023-as szezon, az F3-asok időmérőjén a Hitech fiatalja, Gabriele Mini szerezte meg a pole-pozíciót. A Formula-2 mezőnye kilenc újonccal a soraiban vágott neki az idei év első időmérőjének.

Az első gyors körök után Theo Pourchaire állt az élre közel fél másodperces előnnyel, a tavalyi szezon ezüstérmese sokak szerint a 2023-as bajnoki cím legfőbb várományosa. Mögötte a mezőny legtapasztaltabb pilótája, Ralph Boschung és a tavalyi F3-as bajnok, Victor Martins következtek. A hétvégén debütáló Arthur Leclerc is jól kezdett, negyedik helyen állt a DAMS versenyzője az időmérő első fele után.

Az időmérő második felében aztán tovább gyorsultak az ART pilótái: Pourchaire megjavította saját idejét, hét és fél tizedes előnnyel szerzett pole-pozíciót, míg csapattársa, Martins feljött a második helyre. Mögöttük Richard Verschoor, a Van Amersfoort Racing versenyzője végzett, az első ötöt pedig Dennis Hauger és Frederik Vesti egészítették ki.

A megszokott formátum szerint az időmérő első tíz helyezettje fordított sorrendben kezdi meg a szombati sprintfutamot, ahol így Ralph Boschung indulhat majd az élről, mellőle pedig a Trident debütánsa, Roman Stanek várhatja a rajtot.

Nem tudja használni a hétvégére hozott új hátsó szárnyát a Ferrari

Egy új hátsó szárnyat hozott az első szabadedzésre a Ferrari, ám a kissé bizonytalan lábakon álló alkatrész olyan szintű mozgásokat végzett egyik oldalról a másikra, hogy azonnal felmerültek a kérdések a stabilitásával kapcsolatban. Fred Vasseur, a Scuderia csapatfőnöke végül meg is erősítette a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón, hogy nem fogják bevetni az elemet, mert nem bizonyult megfelelőnek. Mint mondta, múlt héten nem tudták használni, most kipróbálták, de nem tűnt túl jónak, úgyhogy a hétvége további részében nem fogják bevetni, marad a másik verzió.

f1-ferrari-bahrain

fotó: dppi

Korábbi időpontban tartják meg az Európa-bajnokság magyar versenyét

Átvariálták a Ralikrossz-világbajnokság és Európa-bajnokság 2023-as versenynaptárát, és szokatlan módon nem későbbre halasztottak versenyeket, hanem előbb kerül sor öt eseményre, köztük a magyar hétvégére.

Az eredetileg május 20-21-re kitűzött magyar fordulót Nyirádon (ahol tavalyhoz hasonlóan csak az Európa-bajnokság két kategóriája versenyez) három héttel korábban, április 29-30-án tartják meg. De három héttel előbb kezdődik a világbajnokság is a tervezettnél. Norvégiában, Hellben június 17-18-án tervezték az évad első versenyét: a norvég hétvége nem is változott, Portugália viszont augusztus vége helyett június 3-4-én kerül sorra, így két héttel korábban veszi kezdetét a világbajnokság.

Hellhez hasonlóan (ahol a WRX 100. versenyét tartják) Höljes, Lydden Hill és Mettet változatlan marad, viszont három héttel korábban tartják meg a német versenyt, valamint kettővel korábban Dél-Afrikát és az ázsiai szezonzárót.

A WRX módosított 2023-as versenynaptára:

Fotó: AFM / MK_Racing Photography

Megkérdeztük Mario Isolát, hogy mennyit nyom egy F1-es gumi

A bahreini paddockban dolgozó kollégánk, Mészáros Sándor nekiszegezte a kérdést Mario Isolának, a Pirelli F1-es főnökének azzal kapcsolatban, hogy mennyi az idei F1-es gumik súlya. Isola (mint mindig), most is készséggel válaszolt: az első abroncsok 10,7, a hátsók pedig 13 kilogrammot nyomnak, amihez bőven hozzátesz még a felni, a hátsók azzal együtt már 22 kilogrammosak. 

isola

Mérföldkövek Bahreinben – ki mit érhet el az F1-es szezonnyitón?

A Bahreini Nagydíj a 2023-as idény első versenye lesz, sokak számára pedig egy-egy komolyabb állomás elérését jelentheti karrierjük során. Ilyen Fernando Alonso is, aki huszadik szezonját kezdi meg a hétvégén, amelyről már korábban is értekeztünk az idei rekordok között.

Ebbe a csoportba tartozik továbbá a szahíri aszfaltcsíkon bemutatkozó Logan Sargeant. A Wiliiams versenyzője az első amerikai pilóta Alexander Rossi 2015-ös, öt futamig tartó Formula-1-es pályafutása óta, sőt, 2007 óta nem vett részt szezonnyitón pilóta az Egyesült Államokból. Mindemellett a 22 éves versenyző egy fél évszázados szünetnek vethet véget, ha egy pontszerzéssel sikerül felülkerednie csapatának nehézségein, ugyanis az 1973-as Dél-Afrikai Nagydíj óta nem szerzett pontot debütáló amerikai.

Azonban az élmezőny sem maradhat ki a felsorolásból, egyfelől a Ferrari állhat igen komoly eredmény kapujában. Ha a gárda mindkét versenyzője, Carlos Sainz és Charles Leclerc is az első háromban végez Bahreinben, ahogyan azt tavaly is tették, akkor a maranellóiak elérik nyolcszázadik dobogós helyezésüket történelmük során.

A mezőny elejének másik oldaláról pedig Max Verstappen esetleges győzelméről érdekes beszélni, hiszen ha a holland nyer vasárnap, akkor a huszonkettedik különböző pályán arat majd sikert, amellyel megelőzné a ranglistán Sebastian Vettelt és felzárkózna Alain Prost mellé a dobogóra. Ráadásul a regnáló világbajnok csapata, a Red Bull 2013 óta nem tudott ezen a helyszínen nyerni, amikor az említett Vettel végzett az első helyen az osztrák csapat színeiben.

Button csapatával száll be az Extreme-E-be az F1-es Magyar Nagydíj korábbi győztese

Egy korábbi Formula-1-es versenyzővel színesedik az Extreme-E mezőnye a jövő hétvégi szaúd-arábiai évadnyitót megelőzően: a Jenson Button nevével fémjelzett JBXE alakulata leigazolta Heikki Kovalainent, így ő lesz a csapattársa az egység női tagjának, Hedda Josasnak.

Kovalainen 2007-től 2012-ig versenyzett a Formula-1-ben (valamint 2013-ban is beugrott az idény végén), ez idő alatt egyetlen győzelmet aratott: 2008-ban nyerte meg a Magyar Nagydíjat Felipe Massa kiesése után a McLarennel. Az F1-es karrierje lezárultával a finn a japán Super GT-ben szerepelt, sőt 2016-ban bajnok is lett, de ugyancsak a távol-keleti országban belekóstolt a ralizás műfajába is, ahol pedig 2021-ben ért fel a csúcsra.

kovalainen-extreme-e-jbxe

Törölt idők és olasz pole-pozíció az F3-as szezonnyitón

A Bahreini Nagydíj pénteki napján, a Formula-1 szabadedzései között tartották meg a juniorkategória időmérőjét, ahol a 30 autóból álló mezőnyből 17 pilóta újoncként vághatott neki az idénynek. Az első rajthelyért folytatott harcot Gabriel Bortoleto, a Trident versenyzője várhatta bizakodóan, hiszen az F3-asok szabadedzésén ő szerezte meg az első helyet.

A félórás küzdelem első fele a pálya letapogatásával zajlott, rengeteg időt vettek el a felügyelők a szahíri aszfaltcsík elhagyása miatt. A mért idők törlését követően Gabriele Mini, a Hitech Pulse-Eight pilótája állt az élen, tőle a vezetést egy kis időre Caio Collet vette át a Van Amersfoort Racing színeiben.

Az utolsó körök előtt Mini visszavette a pozíciót, és kisebb javításának köszönhetően már senki sem tudta őt megelőzni. A második helyen az említett Bortoleto, a harmadik helyen pedig Gregoire Saucy végzett, így ők hárman várhatják a legnagyobb reményekkel a vasárnapi főfutamot.

A megszokott formátum alapján szombaton sprintversenyt rendeznek a kategóriában, amelynek rajtrácsa az első tizenkét helyezett megfordításával kerül kialakításra, így az első sorból holnap Josep Maria Martí és a tavaly már két szombati győzelemig is eljutó Collet várhatja a verseny kezdetét.