DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

Szívesen látna kínai 12. csapatot az F1-ben az FIA elnöke

Noha még a Cadillac sem mutatkozott be élesben a Formula-1-ben tizenegyedik istállóként, Mohammed ben Sulayem, az FIA elnöke máris ismét a tizenkettedik istálló lehetőségéről beszélt. A Cadillac formációja csak hosszas folyamat végén kapta meg a zöld lámpát az F1 kereskedelmi jogtulajdonosától, a FOM-tól, Ben Sulayem azonban biztos benne, hogy egy kínai alakulatra rábólintanának:

„Továbbra is úgy érzem, hogy inkább több csapatra van szükségünk, mint több versenyre” – idézi Ben Sulayemet a RacingNews365.com. „Amikor megnyitottuk az eljárást, mi alapján született meg az eredmény? Megnéztük a kompetenciát vizsgáló keretrendszert anélkül, hogy figyeltük volna, melyik cégről van szó, csak azt, hogy megfelelt-e az FIA követelményeinknek. Lesz egy 11. csapatunk.”

„Szerintem meg kell majd vizsgálnunk a 11. csapat teljesítményét, és ha lesz esetleg egy kínai érdeklődő, és most a FOM nevében is beszélek, mert egyet fognak ezzel érteni, mivel az érdekük az üzlet fenntartása… szóval ha lenne egy csapat Kínából, száz százalékig biztos vagyok benne, hogy a FOM elfogadná, hiszen nem lenne több bevétel Kína bevonásával? Úgy hiszem, lenne.”

„De fel kell-e töltenünk a rajtrácsot egy 12. csapattal csak azért, hogy legyen 12. csapat? Nem” – húzta alá az FIA vezére. „Egy megfelelő csapatnak kell jönnie. Eljön majd az idő, amikor megfelelőnek érezzük az újabb érdeklődési eljárás megnyitását. Nem azért vagyunk itt, hogy felbosszantsuk a többi csapatot, nem fogjuk csak egy új istálló kedvéért csinálnia, hanem meg kell érnie a dolognak. Szerintük hozzáadott értékkel kell bírnia a Formula-1 üzletéhez, és ez nemcsak a bevételről szól, hanem a bajnokság hosszú távú fennmaradásáról is.”

f1-start-2025

Így néz ki a montreali pálya, amikor nem néz ki sehogy

Vagyis akkor, amikor április van, és nem készül az F1 júniusi fogadására. Mivel a montreali egy félig utcai pálya, több felkészülnivaló van, mint egy állandó létesítmény esetében, ám eddig semmiféle munka nem kezdődött el. Ezt állapította meg egy a Kanadai Nagydíjra gyakran kijáró rajongó, aki pár napja ellátogatott a helyszínre, és úgy ítélte meg, ilyen helyzetből már aligha tudnának elkészülni a munkálatokkal egy esetleges június 14-i versenyrendezésig. Nem is fognak, hiszen kedden bejelentették, hogy a Kanadai Nagydíj sem fog szezonnyitóként szolgálni. Montreal ráadásul éghajlati szempontból nehezebb helyzetben van, mint a legtöbb F1-es pálya (látható a hó még ezeken a pár napja készült képeken is), így ősz közepére már aligha csúszhatna a futamidőpont. 

EU81I9GX0AA4bDf

EU81I9FWAAExkiu

EU81I9EXsAAE-s8

EU81I9CXsAYGSFa

A szegény ember szimulátora – bemutatja egy korábbi F1-es versenyző

"És én Tony Kanaan felfejlesztettük a szimulátorunkat a The Race szombati versenyére. Készen állunk, még WC-papír is van" - írja az olasz Max Papis, aki 1995-ben hét F1-es nagydíjon állt rajthoz a Footwork színeiben, majd Amerikában csinált magának igazán karriert, ahol futamokat is nyert a CART-ban. Onnan ismeri az IndyCar-pilóta Kanaant, akivel a jelek szerint nem mindig csak komoly dolgokon szokták törni a fejüket. Michelisz Norbert azt állítja, hogy ő maga nem valami csúcstechnikával száll be az online versenyekbe, de ez az alábbi minden bizonnyal az övét is messze alulmúlja.

A Mercedes a nyakunkba zúdított egy rakás háttérképet

Ha a versenypályákra nem hajthat ki, legalább az emberek kijelzőin jelen legyen - gondolhatta a Mercedes közösségi oldalának felelőse, amikor összegyűjtött számunkra egy adag háttérképet a W11-eseről. A mobilosokra és az asztali gépesekre is gondoltak.

Emlékszel még? Verstappen újoncként sem ismert kegyelmet

Blanchimont, padlógáz, külső ív - Max Verstappen az ehhez hasonló megmozdulásaival rögtön az első évében letette névjegyét az F1-ben.

Otthonról is benézhetünk a McLaren központjába

A csapat mutatta meg, hogy hogyan:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Did you know that you can visit the McLaren Technology Centre from the comfort of your own sofa? Take a look on Google Maps! #McLaren #MTC #F1

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés,

Hogyan kell profin összerakni egy házi szimulátort?

Azt eddig is sejthettük, hogy ezek a berendezések nem csak úgy ott teremnek az autóversenyzők nappalijában, de úgy tűnik, a McLaren IndyCar-pilótája, Oliver Askew akár az IKEA-ban is vásárolhatta volna a sajátját, hiszen azért tartott csak egy percig összeszerelnie, mert alaposan felgyorsította a videót.

Schumacher karrierjének legsötétebb foltját ismétli este az F1

Újabb legendás versenyt „vetítenek le” a Formula-1 hivatalos közösségi oldalai, ráadásul ezúttal a rajongók választhatták ki a műsorra tűzött futamot. A legtöbb szavazat az 1997-es szezonzáró jerezi Európai Nagydíjra esett, amely Jacques Villeneuve és Michael Schumacher botrányos ütközésig fajuló ádáz vb-küzdelméről maradt emlékezetes. A futamot szerda este 20 órától lehet megnézni az F1 hivatalos Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján, méghozzá az alábbi videóban (az elindításához át kell kattintani!):

 

„Most nincs mögötted Lewis” – kommentálta Leclerc elfékezését Albon

Charles Leclerc, Alex Albon és George Russell szimulátorozásába leshetünk bele - Leclerc megkéri Albont, hogy kommentálja a körét, amikor pedig elrontja a féktávot, akkor utóbbi annyit mond, hogy pedig nincs is mögötted Lewis. Utalva ezzel a tavalyi Olasz Nagydíjra, ahol Leclerc végig maga mögött tartotta Hamiltont...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

And now over to your commentary team... @alex_albon and @nicholaslatifi?! . #F1 #Formula1 #RaceAtHome #Twitch

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Hamilton frizurája 2020-ban is igényt tart a nyilvánosságra

Még csak elkezdődött április, de Lewis Hamilton már két extrém hajviseletet is mutatott követőinek. A teszteket megelőzően torzonborz mikrofonfejet posztolt a közösségi médiába, majd néhány napja a karanténból mutatta meg csimbókos Predator-frizuráját.

Rossi is csatlakozik a mezőnyhöz a második virtuális MotoGP-futamon

A másfél héttel ezelőtti mugellói nyitány sikere után a hétvégén következik a MotoGP által indított virtuális sorozat második állomása. Ezúttal a Red Bull Ring lesz a helyszín, ahol tízköröst versenyt teljesítenek majd a résztvevők. Akik között most már valóban ott lesz Valentino Rossi is, de visszatér Marc és Alex Marquez, Maverick Vinales és Fabio Quartararo is, valamint csatlakozik például Danilo Petrucci is. A futam vasárnap 15 órakor kezdődik, a MotoGP hivatalos közösségi oldalain lehet majd követni – íme, a mezőny:

Repsol Honda: Marc Marquez, Alex Marquez

Ducati Team: Danilo Petrucci, Michele Pirro

Monster Yamaha: Valentino Rossi, Maverick Vinales

Petronas Yamaha SRT: Fabio Quartararo

Pramac Racing: Francesco Bagnaia

LCR Honda: Takaaki Nakagami

Reale Avintia Racing: Tito Rabat

rossi

Ha itt Raikkönen nem táncolni tanítja a kislányát, akkor nem tudjuk, mit csinál

Mondjuk ha táncolni tanítja, akkor sem könnyű értelmezni.

Egy portugál pálya is megkapta a besorolást, ott is rendezhetnek F1-es futamot

Portimao már eddig is olyan licensszel rendelkezett, amellyel fogadhatta például a Superbike mezőnyét, most viszont megkapta az FIA Grade 1 besorolását, amelynek értelmében topkategóriás autóversenyeket is rendezhet, beleértve a Formula-1-et is. A portugálok már eddig is jelezték, hogy szívesen szállnának be a száguldó cirkuszba és korábban adtak is otthont itt F1-es tesztnek, meglátjuk, hogy sikerül-e bepréselniük magukat a versenynaptárba - az ország 24 éve nem rendezett futamot, akkor Estoril volt stabil állomása a sorozatnak. 

portimao

fotó: dppi

Ez az az időszak, amikor nemcsak Kiss Norbert marad otthon, de még a macskája is

Chateltél már F1-es pilótával? Most lehetőséged nyílik rá

Az Alpha Tauri orosz versenyzőjétől, Danyil Kvjattól bárki élőben kérdezhet valamit, ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy magyar idő szerint szerdán délben rá kell kattintani a csapat Youtube-adására

pf4_20

A legkülönfélébb dolgokból lehet kirakni az Audi logóját

Az ingolstadti márka meginvitálta rajongóit a "négygyűrűs kihívásra", ők pedig kreatívabbnál kreatívabb interpretációkat küldtek be. Ezekből készült az alábbi összeállítás.

Ez az egyetlen autó, amit most vezetek - jelentették ki a pilóták, majd elkezdtek brümmögni

Egy bolondos videóval hívta fel a figyelmet a kijárási korlátozások fontosságára a Castrol. A cég népszerű autó- és motorversenyzőket kért meg arra, hogy kamera előtt játszanak kisautóval. Íme a végeredmény:

A Ferrari elárult néhány adatot magáról

Hány futamgyőzelemmel rendelkeznek? Összesen mennyi pontot szerzett Sebastian Vettel a csapattal? Melyik futamon szerezte Kimi Raikkönen az első győzelmét az istállóval? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kapunk a Ferraritól.

Melyik pálya a hosszabb? A Renault párosa megtippelte

A Renault csapata egy kvízjátékra invitálta két pilótáját, Daniel Ricciardót és Esteban Ocont. A párosnak azt kellett kitalálnia, az idei versenynaptár két kiválasztott pályája közül melyik a hosszabb. Nézzük, melyikük teljesített jobban:

Carmen Jorda üzent az otthoni karanténból

„Igen, otthon kell maradnunk… Igen, egészen bizonytalan időket élünk. Ha viszont nem követjük a fényt az alagút végén, el fog veszni. Ezért legyünk türelmesek, dolgozzunk a céljainkon és tegyünk a jövőnkért. Te is tedd meg otthon, amit tudsz, és maradj pozitív!” – tanácsolta Instagram-posztban Carmen Jorda.

A korábbi Formula-1-es fejlesztőversenyzőnő testhezálló ruhában tölti mindennapjait, de nem egyedül szigetelte el magát – a következő fotókat tette közzé a napokban:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bonjour Quarentine day 8740... - Wearing @vaara_studio

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

No social distance for this buddy - #Carmenjorda #StayAtHome #QuedateEnCasa

Carmen Jorda (@carmenjorda) által megosztott bejegyzés,

18 éve ezen a napon rendezték az első MotoGP-futamot – naná, hogy Rossi nyerte

Nem elírás a poszt címe: a gyorsaságimotoros-világbajnokságot természetesen már 1949-ben útjára indították, de csak 2002 óta viseli a királykategória a MotoGP nevet, ekkor álltak át 500-ról 990 köbcentis motorokra. Az új éra első versenyét április 7-én rendezték az eső áztatta Suzukában, ahol az akkor még csak egyszeres királykategóriás (összességében is csak háromszoros) világbajnok Valentino Rossi diadalmaskodott a Repsol Hondával. Íme, a történelmi futam összefoglalója, de alább akár az egész Japán Nagydíjat is vissza lehet nézni: