DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Íme Leclerc rekordot érő időmérős köre

Idei ötödik rajtelsőségét szerezte meg Charles Leclerc Szingapúrban, így jelenleg a fiatal monacói az időmérők királya a 2019-es szezonban. Az alábbi körnek köszönheti a diadalt:

Az megvan, hogy Leclerc már a Mercedes párosánál is erősebb az időmérőkön?

Bahrein, Ausztria, Belgium, Olaszország, Szingapúr. Megszerzett pole-pozíciók számában a jelenlegi állás szerint Charles Leclerc 2019 legeredményesebb pilótája, eggyel többel rendelkezik, mint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas. Erre ki mert volna fogadni a szezon elején?

Ne maradj le semmiről - íme a vasárnapi program

Íme a vasárnapi motorsport-program:

09:40-10:00 – MotoGP, Warm-up

12:30-12:55 – TCR Europe, 2. verseny

13:00-13:45 – MotoGP, Aragóniai Nagydíj

14:10-16:10 – Formula-1, Szingapúri Nagydíj

21:10-23:45 – IndyCar, verseny

motogp-silverstone

Ricciardót kizárhatják az időmérőről

Autójának hibrid rendszere a megengedettnél nagyobb energiát adott le, ezért kizárhatják a Szingapúri Nagydíj időmérőjéről Daniel Ricciardót. Az ausztrál MGU-K-ja meghaladta a maximálisan megengedett 120 kW-os teljesítményt, ezért az FIA vizsgálatot indított.

ric-action-szin-20191

Ha szabálytalannak minősítik a Renault-t, akkor a csapat kérvényt nyújthat be, hogy a rajtrács végéről a kizárás ellenére elindulhasson az ausztrál.

Egy büntetettje már biztosan van a Szingapúri Nagydíjnak

Sergio Perez autójában sebességváltót kellett cserélni, ezért a mexikóit öt hellyel sorolják hátrébb az időmérőn elért helyezéséhez képest. A Racing Point pilótája a harmadik szabadedzésen eltalálta a falat jobb hátsó kerekével, ami a felnin kívül a váltót is megrongálta.

fi-szin-fp3-tores

Rajta kívül Danyiil Kvjat autójához is hozzá kellett nyúlni, nála olajszivárgás miatt kicserélték az erőforrást, de a Toro Rosso büntetlenül beszerelhetett egy másik egységet.

Ricciardo és Verstappen bevallják, hiányoznak egymásnak

Közel három szezonon át versenyezett csapattársként a Red Bullnál Max Verstappen és Daniel Ricciardo, ahol győzelmeken és dobogókon osztoztak, egymáshoz hasonló teljesítményük révén pedig kialakult közöttük a kölcsönös tisztelet, ám ugyanakkor a pályán kívül is nagyon jól működött közöttük az összhang. Az ausztrál idénre a Renault-hoz igazolt, a Sky Sports műsorában azonban most egy képernyőre került a két pilóta, ahol le is zavartak egy összeborulást a maguk sajátos stílusában.

Verstappen: Hiányzom?
Ricciardo: Én kérdeztem előbb!
Verstappen: Igen, néha hiányoznak azok az idők. Amikor egy időmérőre készültünk és kihoztuk egymásból a legjobbat.
Ricciardo: Na meg látni a fejem a szoba másik végén…
Verstappen: Igen, az is, egy párszor közös szobán osztoztunk.
Anthony Davidson: Oké, ebbe most nem megyünk bele.

Ja semmi, csak a Red Bull-pilóták csirkelábakat fogdosnak

Max Verstappen nemcsak a garázsban, de a Red Bull PR-részlege által kiagyalt őrült játékokhoz is új csapattársat kapott Alexander Albon személyében. Szingapúrban a párosnak tapintás alapján kellett felismernie a városhoz köthető különféle ételeket és tárgyakat, és persze ez sem ment röhögés nélkül!

A hollandra néhányszor rá is jött a hányinger, ami előhozta benne a pár évvel ezelőtti emlékeket ugyanerről a versenyhelyszínről, és egyik alkalommal félve kérdezte is, hogy ugye nem ismét a kellemetlen ízű és szagú duriánnal van dolga. 

Hamilton esete a rollerrel és a kilökött telefonnal

Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén nem a pályán, hanem paddockban szenvedte el első balesetét, amelyben nyomozóknak is nehéz lenne eldönteni, hogy ki volt a hibás.

A brit rollerével gurult a Mercedes garázsa felé, előtte pedig éppen egy személy készített fotót barátjáról és Paul di Restáról. A brit behajtott közéjük, majd az ütközést elkerülendő lehúzta a fejét, ám válla mégis hozzáért a fényképező személy könyökéhez, amelyből így kiesett a telefon. Hamilton ezt már nem látta, így tovahaladt, a telefon állapotáról pedig nincsenek információk.

A baleset alighanem a hétvége legvitatottabb pályán kívüli incidense lesz. Ki volt a hibás? Hamilton, akinek nem kellett volna behajtania a képbe, a rajongók, mert nem illik az F1-es játéktér kellős közepén fényképezkedni, vagy csak egy szerencsétlen "versenybaleset" történt, amelyben egyik félt sem terheli a felelősség?  

Előbányászta utolsó közös dobogós képét új csapattársával Vandoorne

„Egyikünk megnőtt, mióta én és Nyck utoljára együtt voltunk a dobogón” – posztolta Stoffel Vandoorne, aki Nyck de Vries csapattársa lesz a Formula-E 2019/20-as szezonjában. A fotó a Formula Renault 2.0-ban töltött időszakban készült – De Vries későn érő típus volt. A belga és holland között három év a korkülönbség.

Ne maradj le semmiről - íme a szombati program

Íme a szombati motorsport-program:

09:55-10:40 – MotoGP, 3. szabadedzés

11:40-12:15 – TCR Europe, időmérő

12:00-13:00 – Formula-1, 3. szabadedzés

13:30-14:00 – MotoGP, 4. szabadedzés

14:10-14:50 – MotoGP, időmérő

15:00-16:00 – Formula-1, időmérő

17:45-18:10 – TCR Europe, 1. verseny

19:00-19:45 – IndyCar, 3. szabadedzés

22:30-23:40 – IndyCar, időmérő

AP-21MPF85GD1W11_news

 

Perez megrovást kapott, mert majdnem palacsintát csinált Magnussenből

Megrovásban részesítette a versenybíróság Sergio Perezt a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén elkövetett tettéért. A Racing Point pilótája egy gyorskörre készülve - vélhetően figyelmetlenségből - a falhoz préselte a mellé érkező Kevin Magnussent, aki szintén egy új kört készített volna elő. A stewardok közleményéből kiderült, Perez mozgása félreérthető volt Magnussen számára, aki azt gondolhatta, a mexikói a bokszba készül, ezért gyorsított mellé. A Racing Point pilótája ezzel szemben a pályán maradt, és kissé kifelé húzódott, így szögezte falhoz a Haast. Mivel szándékosság nem feltételezhető Perez részéről, viselkedése azonban potenciálisan balesetveszélyes volt, ezért figyelmeztetést kapott a pilóta.

Törölte minden követését Hamilton az Instagramon

Radikális lépésre szánta el magát Lewis Hamilton a közösségi médiában: az Instagramon a követett fiókok listájából mindenkit eltávolított. A brit profilja most furcsán mutat a képmegosztó oldalon: a követők száma 12,8 millió, a követéseké 0. Szélsőséges döntéséről Szingapúrban a médiának is beszélt.

„Egyfajta tiszta lapot akartam. Megfigyeltem, hogy amikor az ember felkel, az első dolga fellépni Instagramra, és csekkolni, mi történt. Állandóan másokat figyel, én pedig úgy döntöttem, változtatok ezen. Ha most felébredek, olvasok egy kicsit, máshogyan kezdem a napom, mint korábban. Alig vagyok fent, ez pedig nagy változást jelent az életemben” – árulta el az ötszörös világbajnok. Bár másokat nem figyel, ő maga továbbra is posztol az applikáción.

„Néha odajöttek hozzám emberek, és szóltak, hogy én nem követem őt, pedig azt a másik személyt követem. Tessék, most nem követek senkit, nem panaszkodhat senki” – mondta Hamilton, hozzátéve, hogy azért szokta nézegetni a profilokat, különösen versenytársaiét.

Az ilyen drasztikus lépés nem idegen Hamiltontól, volt már ennél merészebb húzása is online: 2018 januárjában egy vitás poszt miatt minden bejegyzését törölte a közösségi médiából.

A versenyautó, ami még a birkanyáj terelésére is alkalmas

"Az önvezető autók mindenre képesek" - hangzik a ténymegállapítás a háttérből, miközben a Roborace egyik idei tesztje során az autó önálló gondolatai nyomán éppen a saját dolgára igyekezett, közben ellátva a szabadságon lévő juhászkutya feladatait is.

Mérföldkő: az első 2000-es években született versenyző, aki F1-es autót tesztelt

És mindez itt történt a Hungaroringen, hiszen a Renault-tól privát tesztlehetőséget kapott a dán Christian Lundgaard, amely során a csapat 2017-es F1-es autóját, az R.S. 17-et próbálhatta ki a magyar pályán e hét csütörtökén. A Renault versenyzői akadémiájába tartozó Lundgaard 18 éves, 2001. július 23-án született, és tudomásunk szerint az első ember a 2000 utáni generációból, aki komoly F1-es vezetési lehetőséget kapott. A dán versenyző idén a nemzetközi Formula-3-as mezőnyt erősíti, a hungaroringi hétvégén futamot is nyert, és az 5. helyen áll a bajnokságban.

Képek a tesztről:

 

lundgaard

Erről a bajnokságról is csak azért hall a világ, mert megjelent benne egy ámokfutó

Kérjük szépen, ez itt a Smart EQ ForTwo e-Cup nevű, olaszországi központú sorozat, vagyis az elektromos Smartok versenye! Leonardo Caglioni azonban nem volt valami "smart" a legutóbbi vallelungai hétvégén, hiszen kipörgette, majd tovább is tolta maga előtt egyik riválisát, Benjamin Carteryt. Előbb a sors szolgáltatott igazságot, hiszen Caglioni egyedül volt részese egy többszörös szaltózásnak. Végül pedig a versenybírók is, akik kizárták a pilótát a versenypályára nem való viselkedése miatt.

Az egy dolog, hogy a botrányos Rich Energy már nincs az F1-ben, de a Haasszal való trollkodást nem fejezte be

"Sok szerencsét kívánunk a Haasnak a csapat eladásához a szaúdi befektetőkkel való tárgyalás során. Kiváló csapat és remek befektetés!" - jelent meg csütörtök este a váratlan üzenet a Rich Energy Twitter-oldalán. Az amerikai istálló és az elmúlt hónapokban önmaga körül többször is balhét kavaró energiaital az Olasz Nagydíj után bontották fel szerződésüket, így a Haas Szingapúrtól már a logóik nélkül érkezett. Eddig is minimum kétkedve kellett fogadni minden üzenetet, amit a főként William Storey által kezelt fiók kiírt, de így a szakítást követően végképp gyanús. Két fő opció van:

- Nincs szó eladási szándékról, ez csak a Rich Energy egy újabb beteges módszere arra, hogy odavágjon egyet a csapatnak (és közszájon tartsa saját márkanevét)

- Valóban zajlik ilyen tárgyalás a színfalak mögött, ami egyelőre titkos, de a Rich Energy szándékosan világgá kürtöli, hogy odavágjon egyet a csapatnak (és közszájon tartsa saját márkanevét)

Russell Kubicának: Legenda vagy!

„RK, egy abszolút öröm volt, és legenda vagy sok-sok tekintetben. Élvezzük közösen a szezon hátralevő részét!” – posztolta a Twitteren George Russell, miután csütörtökön csapattársa, Robert Kubica bejelentette, elhagyja a Williamst.

Perez csütörtökön nagyon rossz bőrben volt, péntek „reggel” beszélt állapotáról

A Racing Point versenyzője a Szingapúrban tartózkodók elmondása szerint szemmel láthatóan is betegséggel küszködött csütörtökön, az F1-es médianap során: a nagy forróság ellenére is vastag kabátban flangált, majd korán vissza is tért szállására.

Az első szabadedzés "reggelén" (Szingapúrban valójában már délután, de az esti menetrend miatt az F1-es mezőny továbbra is az európai időzóna szerint él) a mexikói videós bejelentkezést adott az Instagramján, amiben elmondta, hogy gyomorfájdalmakkal küzd, de az előző napi állapotához képest már jobban van. A paddockban élcelődők szerint ez a gyomorrontás még a Monzában felettébb különös feltéttel elfogyasztott pizza hatása lehet!

A Racing Pointnak nincs hivatalos tartalékpilótája arra az esetre, ha helyettesíteni kellene az egyik állandó versenyzőt, de ha véletlenül arra kerülne a sor, talán elérhető lenne számukra a Mercedes-tartalék Esteban Ocon, aki az előző két évben náluk versenyzett.

perez_1

Tíz másodpercet adott Norrisnak Ricciardo

A csütörtöki sajtótájékoztatón egymás mellé ültettek két mókamestert, Daniel Ricciardót és Lando Norrist. Az ausztrál tíz másodpercet adott a fiatal britnek, amíg nem neveti el magát. Norris küzdött, de elbukott.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

These two...

Szavazás: Hamilton új frizurája vagy Bottas új pólója a vagányabb Szingapúrban?

Merthogy egyik Mercedes-pilóta sem megszokott külsővel jelent meg a csütörtöki médianapon. Lewis Hamilton új szintre emelte a hajfonatokat, Valtteri Bottas pedig önmagától idézi a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj megnyerését követő klasszikus rádióüzenetet. 

hambot