DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Hazájától nem kapott versenyzői licenszet Stroll és Latifi

Szokatlan helyzet állt elő a kanadai F1-es pilóták háza táján, miután az ország motorsportért felelős szervezete, az ASN Canada FIA tavaly december 31-én kilépett a Nemzetközi Automobil Szövetségből, így a Racing Pointos Lance Stroll és a Williamsnél debütáló Nicholas Latifi sem tudta kiváltani a versenyzői engedélyét erre az évre.

Szerencséjükre az FIA ilyenkor megengedi, hogy a pilóták más nemzettől kapjanak licenszet, így Stroll és Latifi engedélyéről idén az Egyesült Államok Autóversenyzői Bizottsága gondoskodik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ország papíron kap két F1-es versenyzőt, hiszen az FIA ilyenkor azt veszi figyelembe, mit ír az adott személyek útlevele.

A szervezet kilépése nem befolyásolja a Kanadai Nagydíjat.

stroll-portre-20191

Sainzt és Norrist kiküldték futni az erdőbe

Mindezt azért, hogy az erről készült felvételek alapanyagául szolgáljanak annak a montázsvideónak, amit a McLaren az új autója, az MCL35 bemutatásának apropóján dobott ki a világhálóra, mintegy kedvcsináló jelleggel. Félelem nélkül előre - szól a wokingi csapat 2020-as szlogenje.

Abbahagyja a versenyzést a WEC egyik nagyágyúja

Az utóbbi években a hosszútávú-versenyzés egyik legismertebb és legelismertebb szereplőjévé vált a Rebellion Racing: a svájci csapat főleg LMP1-es autókat gyártott és arról volt híres, hogy privátként is meg-megszorongatta a gyári csapatokat. Jelentős eredményeket ért el a bajnokság egészét és a Le Mans-i 24 órás versenyt tekintve is - most viszont bejelentette, a 2020-as Le Mans után kiszállnak a sorozatból, sőt, felfüggesztenek minden motorsportos tevékenységet.

Elmondták, hogy büszkék az elért eredményeikre, hogy a világ megismerte a nevüket, minden szép és jó, de elég volt, most már mást fognak csinálni és határozottan kijelentették, hogy a 2020-as Le Mans lesz az utolsó versenyük.

rebellion

fotó: REBELLION Racing

Élő: Itt lehet nézni az új McLaren bemutatását

A csapat élőben streameli az eseményt a Youtube-on:

Muszáj volt még egy kilóval megnövelni az autók minimumtömegét

A csapatok legalábbis egyöntetűen ezt érezték, hiszen kérésükre még januárban is módosítottak egyet a 2020-as technikai szabályzaton. Az Auto Motor und Sport szúrta ki a késői változtatást, melynek nyomán 745 kg-ról 746 kg-ra növelték az autók és a versenyzők idénre megszabott együttes minimumtömegét. A lap először maga is értetlenül állt az ügy előtt, majd megkapta a hivatalos magyarázatot az FIA-tól: a tíz csapat együttesen kérvényezte - mivel ilyenkor már csak teljes egyetértés mellett lehet belenyúlni a szabályokba -, hogy emeljék meg a szintet, mégpedig azzal az indoklással, hogy az idei évtől egy második átfolyásmérő szenzort is előírnak számukra az üzemanyagrendszerben, és ezt az extra terhet akarták kompenzálni.

Egyébként enélkül is történt súlynövekedés, hiszen 2019-ben még 743 kg volt a minimum, idén viszont, akárcsak a magyar forint euróhoz viszonyított árfolyama, az F1-es autók minimumtömege is újabb történelmi csúcsot döntött.

weightbridge

A kocsma, ahol még a piszoár felett is az F1-ről olvashatunk

A legmenőbb helyeket a világ legeldugottabb szegleteiben lehet megtalálni? Mindenesetre ki gondolta volna, hogy a ciprusi Páfoszon járva futunk bele egy vérbeli F1-es tematikájú vendéglőbe, a Pit Stop Pubba, amelynek egészen egyedi koktéllapját már be is mutattuk. Van azonban temérdek más érdekesség is ebben az autósportos pubban, amelynek falait többségében kisebb berámázott F1-es poszterek borítják - főként a 2000-2001-es évekből -, fő látványossága pedig az alábbi óriásplakát, amelynek bal szélén megtalálható a versenynaptár a futamidőpontokkal, hogy a vendégek mindig tudják, mikor érdemes betérni a következő közvetítésre. Egyelőre a 2020-as frissítés még várat magára, viszont könnyen lehet, hogy az év végén a poszter jobb oldala is komoly átalakításra szorul, hiszen az ott listázott, Michael Schumacherhez kötődő győzelmi, dobogós, és világbajnoki rekordokat Lewis Hamilton beérheti.  

20200211_110237_1

 

Az ember nem is számít rá, hogy még a mosdóban is várják meglepetések. A női részlegról nem tudunk nyilatkozni, viszont a férfiak még dolguk végzése alatt is F1-es érdekességeket olvasgathatnak, például hogy Schumacher nyert Button első versenyén, viszont Button nyert Schumacher búcsúfutamán. (Bocsánat, benne maradtam a képben!)

20200211_125441

 

Ilyen berendezés mellett pedig még a kézmosás is öröm!

20200211_125512

Amikor Carlos Sainz fölhív azzal, hogy te fogod lerántani a leplet az új McLarenről

Minden csapatnak vannak olyan elkötelezett rajongói, akiket a pilóták személyesen is ismernek, mert ezek a személyek szó szerint az istálló minden lépését figyelik, több eseményükön, versenyükön jelen vannak, és minden alkalmat megragadnak, hogy interakcióba is lépjenek kedvenceikkel. A McLaren számára Owen Davies egy ilyen figura, aki hivatalosan is a csapat szuperrajongójának nevezheti magát, és rajongásának elismeréséül a McLaren többször ajándékozta már meg különleges élményekkel. Ez a mostani azonban talán minden eddigin túltesz: Carlos Sainz felhívta Daviest, akiről tudta, hogy jelen lesz a McLaren 2020-as F1-es autójának február 13-i leleplezésén, és értesítette, hogy a tervezettnél is csinosabban öltözzön fel, merthogy ő is szerves része lesz a bemutatónak, és a pilótákkal együtt fogja lerántani a leplet az MCL35-ről. Nem csoda, hogy alig tudott megszólalni az ajánlat hallatán.  

Mire készül ennyire Fernando Alonso?

Edzős képet posztolt a kétszeres F1-es világbajnok azzal, hogy "A harcos, akinek van célja, a legveszélyesebb mind közül."

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A warrior with a cause is the most dangerous soldier of all. #samuraiquotes #training

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés,

Valaki egy közös reggeli során vehet át Michelisz Norbitól egy macit

"Csatlakoztam a @plusskommando akciójához, amelynek célja 100.000 koraszülött baba megmentése. Segítsünk újra együtt egy jó ügyet! A képen látható plüssömre licitálhattok a Plüss Kommandó Facebook-oldalán közzétett posztnál hozzászólásban február 21-ig. A nyertesnek egy közös reggeli alkalmával adom át a kis Gondos macit!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert.

 

Hamilton is új sisakkal támad - íme az idei dizájn

Mit szóltok Lewis Hamilton idei sisakjához?

 

Nézzétek meg Max Verstappen új sisakját

Ő is bemutatta egy videón:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dutch with a golden touch @maxverstappen1 introduces his 2020 helmet design! #ChargeOn #Formula1 #AlexAlbon #F1 #Helmet #RedBullRacing #Motorsport #AstonMartinRedBullRacing #RedBull #givesyouwings #

Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) által megosztott bejegyzés,

Új tesztpilótát nevezett ki a Renault

A szerdai évindító rendezvényen a 2020-as autó kivételével jelen volt, aki csak számít a Renault-nál. A versenyzői akadémia többi tagjával egyetemben Guanyu Zhou is szerepet kapott, aki új pozícióba került a csapatnál: fejlesztőpilótából tesztpilótává vált. A 20 éves kínai versenyző korábban a Ferrarinál nevelkedett, de tavaly átállt a Renault pilótaprogramjába, már a franciák színeiben lett bajnoki hetedikként a Formula-2 legjobb újonca.

A Renault korábbi tartalékpilótája, Jack Aitken a Williamsre váltott. Zhou nem közvetlenül a megüresedett pozícióba került, de mivel nem jelentettek be új tartalékost, a jelek szerint a kínai lépett a fejlesztő/tesztpilóták hierarchiájának legelőkelőbb helyére.

Ha lemaradtál róla, itt visszanézheted a Ferrari drámai leleplezését

A maranellói F1-es csapat nem aprózta el az idei autó bemutatását: kedden egy 19. században épült olasz színházban, komolyzenei felvezetéssel rántotta le a leplet az SF1000-ről.

A róla készült mémen nevet a Mercedes

A csapat hétfőn leleplezett festéséből szerkesztett valaki egy poénos képet, ami eljutott magához a Mercedeshez is. 

Csütörtökön nagy hírt kapnak a Kubica-rajongók

Lengyel sajtóértesülés szerint holnap hivatalosan is megerősítik, Robert Kubica a 2020-as szezonban a DTM tíz fordulóján fog versenyezni egy BMW M4-gyel az Alfa Romeo Racing F1-es tartalékpilóta posztja mellett.

A SportoweFakty beszámol a csapatstruktúráról is: mivel a BMW hat gyári ülése elkelt, a lengyel a gyár által felkészített privát autót kap. Szponzora a PKN Orlen lesz, amely az Alfa Romeóhoz is névadó támogatóként csatlakozott. A holnapi sajtótájékoztatón a cég vezérigazgatója is részt vesz. Arról egyelőre nincsen információ, milyen stábbal és csapatnév alatt fog Kubica versenyezni, korábban csak arról érkeztek hírek konkrétumok nélkül, hogy az Audihoz hasonlóan a BMW is indíthat privát istállót.

Néhány szerencsés fiatal idén is felállhat a Magyar Nagydíj rajtrácsára

A tavalyi alkalomhoz hasonlóan az MNASZ idén is várja azok jelentkezését, akik a saját, vagy a szüleik sporttevékenysége alapján kapcsolódnak a hazai autósport életéhez, és részt vennének a 2020-as Magyar Nagydíj rajtceremóniáján. Húsz szerencsés fiatalnak lehetősége lesz felsorakoznia az F1-es mezőny elé a vasárnapi rajtot megelőzően. Részletek.

rajtceremonia-2020hun

Fotó: Ollé Iván

Íme Bottas 3.0-s verziója

Még keményebb, még férfiasabb, még szőrösebb. A 2020-as téli szünet során (f)elkészült a finn legújabb változata.

Magyar páros is teljesítette a Monte-Carlo Ralit

László Zoltán navigátora, Begala Tamás járt az AFM stúdiójában, ahol a WRC-nyitányon szerzettt különleges élményeiről beszélgettünk.

Ilyen lenne, ha hypercart építene Le Mans-ba a Ferrari, az Alfa, a BMW, a Bugatti, a Porsche és még jó pár gyártó

Egyelőre három autógyár, a Toyota, az Aston Martin és a Peugeot jelezte, hogy a WEC 2020/21-es szezonban induló új csúcskategóriája, a Hypercar szabályai szerint építenek versenygépet. Az átjárhatóság az amerikai IMSA új elsőosztályával, az LMDh-val azonban újabb érdeklődőket mozgathat meg. A koncepciórajzairól ismert dizájner, Sean Bull fantáziáját is megmozgatta a Hypercar osztály: egy rakás márka lehetséges Le Mans-i versenygépét megálmodta. 

Egy Red Bull Rakétát vagy egy McLaren Mágiát gurítanál le szívesebben?

Cipruson, a páfoszi Pit Stop Pubban lehet belefutni ebbe az F1-es ihletésű koktéllapba, melynek szereplőit – Repülő Ferrari, Williams Varázsló, Red Bull Rakéta és így tovább – a királykategória csapatai és azok színei ihlettek. Ki melyiket próbálná ki?