Szakadó eső miatt félbeszakították az F3-as főfutamot Silverstone-ban
https://formula.hu/parc-ferme/39538
Nagyjából a versenytáv kétharmadánál piros zászlóval félbe kellett szakítani az egyre hevesebbé váló esőzés miatt a Formula-3-asok silverstone-i főversenyét. Már eleve vizes aszfalton startolt el a vasárnapi futam, de így is csak a mezőny egy része szavazott esőgumikra, néhányan a slicken maradtak – többek között a bajnokságban élen álló Rafael Camara, valamint két üldözője, Tim Tramnitz és Nicola Tsolov is. Hamar kiderült azonban, hogy az esőgumi a jó választás, a slickesek rettenetesen hátraestek a mezőnyben, a vezetést pedig már az 1-es kanyarban Mari Boya ragadta magához. Az eső intenzívebbé válásával és a végül újraindítást nem hozó megszakítással a Campos pilótája be is húzta a győzelmet Theophile Nael és Noel Leon előtt.

A bajnokság éllovasai egyaránt pont nélkül maradtak, így az összetett pontversenyt csak a pénteki időmérő és a szombati sprintfutam eredménye befolyásolta a brit hétvégén. A pole-ért Tsolov kapott két egységet, a sprinten viszont csak Camara végzett pontszerző, egész pontosan a nyolcadik helyen, így a brazil Ferrari-junior 27 ponttal vezet Tramnitz és 29-cel Tsolov előtt. A szombati viadalt egyébként a thai és szintén camposos Tasanapol Inthraphuvasak nyerte Martinius Stenshorne és Boya előtt.
A szombati sprintfutam végeredménye:
| 1. | T.Inthraphuvasak | Campos Racing | |
| 2. | M.K.Stenshorne | Hitech TGR | 1.748 |
| 3. | Mari Boya | Campos Racing | 6.466 |
| 4. | L.Van Hoepen | ART Grand Prix | 8.856 |
| 5. | Ugo Ugochukwu | Prema Racing | 9.365 |
| 6. | Christian Ho | DAMS Lucas Oil | 11.291 |
| 7. | Noel León | Prema Racing | 12.083 |
| 8. | Rafael Câmara | Trident | 12.757 |
| 9. | Charlie Wurz | Trident | 15.354 |
| 10. | Roman Bilinski | Rodin Motorsport | 16.767 |
| 11. | Tim Tramnitz | MP Motorsport | 17.369 |
| 12. | A.Giusti | MP Motorsport | 19.012 |
| 13. | Noah Strømsted | Trident | 20.458 |
| 14. | Brad Benavides | AIX Racing | 21.090 |
| 15. | Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | 21.449 |
| 16. | James Wharton | ART Grand Prix | 22.072 |
| 17. | Ivan Domingues | Van Amersfoort Racing | 22.443 |
| 18. | Tuukka Taponen | ART Grand Prix | 22.785 |
| 19. | Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | 23.108 |
| 20. | B.del Pino | MP Motorsport | 26.438 |
| 21. | Louis Sharp | Rodin Motorsport | 28.237 |
| 22. | Callum Voisin | Rodin Motorsport | 29.486 |
| 23. | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 30.069 |
| 24. | Gerrard Xie | Hitech TGR | 30.735 |
| 25. | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil | 31.715 |
| 26. | James Hedley | AIX Racing | 32.180 |
| 27. | Nikita Johnson | Hitech TGR | 32.703 |
| 28. | N.Marinangeli | AIX Racing | 35.137 |
| 29. | Nikola Tsolov | Campos Racing | 37.697 |
| Brando Badoer | Prema Racing | Kiesett |
A vasárnapi főfutam végeredménye:

Bottas legnagyobb ellenfele idén: Hamilton, Ocon vagy önmaga?
https://formula.hu/parc-ferme/21684
A 2019-es szezont felfrissülve kezdte, de vajon képes lesz az egész szezonon át harcban maradni a tabella első helyéért? Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában körüljártuk, mit kell tennie a finnek ahhoz, hogy a jövő évre is elnyerje a Mercedes bizalmát - és ehhez nem feltétlenül lesz szüksége a bajnoki címre.

Ez történt a WRC előző két versenyén
https://formula.hu/parc-ferme/21668
Aki lemaradt volna a rali-világbajnokság előző két fordulójáról, annak pótlásként itt az AFM Ralihíradó összefoglalója a mexikói és korzikai eseményekről:
Az elmúlt hétvégén is összegyűltek egy versenypályán a Hamiltonok
https://formula.hu/parc-ferme/21689
Számtalanszor volt már családi program Anthony Hamilton és két fia, Lewis és Nicolas számára, hogy egy versenypályán töltik közösen a hétvégét, a mostani viszont azon ritka esetek egyike volt, amikor a fiatalabb fiúért szorítottak. Nicolas Hamilton bátyja sikereiből erőt merítve betegsége ellenére is belekóstolt már a versenyzésbe: 2015-ben rajthoz állt a Brit Túraautó-bajnokság (BTCC) több versenyén is, három szezonnyi szünet után pedig idén vissza tudott térni a mezőnybe. A BTCC szezonjának első hétvégéjét Brands Hatchben tartották, ahol Nicolas két 20. és egy 26. helyet gyűjtött a 30 autót számláló mezőnyben. „Nem is lehetnék büszkébb a testvéremre, aki visszatért a brit túraautózásba. Mindezt a kemény munkájával és az elhivatottságával érte el. Tesó, nagy inspirációt jelentesz számomra” - írta Lewis Hamilton hét évvel fiatalabb öccséről.



És ti elhiszitek, hogy Alonso a felkészülés jegyében mindent az indianapolisi pálya dőlésszögében csinál?
https://formula.hu/parc-ferme/21687
Lázasan folyik a munka a McLaren Technology Centre-ben, ahol a csapat egy része már kizárólag az Indianapolis 500-as projekten dolgozik, aminek a wokingiak immár saját csapattal és ismét Fernando Alonsóval vágnak neki. A versenyt korábban már megnyerő, és most a McLaren sportigazgatójaként ténykedő Gil de Ferran tanácsa szerint Alonso úgy tud a legjobban felkészülni az oválpálya kihívásaira, ha mostantól május végéig minden cselekedetét 9°-os dőlésszögben végzi (pont, amilyet a pálya kanyarjaiban tapasztal), és közlekedése során is mindig balra kanyarodik, még akkor is, amikor jobbra kellene. A csapat már egy speciális cipőt is legyártott ehhez, a dőlve nyilatkozó Alonso pedig elárulja, hogy otthon még a tévéjét is megbillentette 9°-kal, ezzel is betartva de Ferran tanácsait.
Ez a 9-es szám a jelek szerint annyira áthatotta a McLarent, hogy még ezt a videót is április 9-én tették közzé április 1. helyett, amikor az ilyesmi őrültségeket szokás!
Öt emlékezetes pillanat a Kínai Nagydíjak történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/21680
A videó a Youtube-on megtekinthető:
Ennyi a különbség jelenleg az F1 és az F2 tempója között
https://formula.hu/parc-ferme/21679
A Formula-1 és a Formula-2 bahreini pole-körét hasonlíthatjuk össze.
Ferrari 1-2-ből Ricciardo-parádé és Vettel-rémálom: ez történt a tavalyi Kínai Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/21678
A 2018-as Kínai Nagydíj tartalmas összefoglalója megtekinthető a Youtube-on:
A Sauber juniorcsapat leigazolta Leclerc öccsét
https://formula.hu/parc-ferme/21682
A Sauber Junior Team versenyzője lesz és a német Formula-4-es bajnokságban indul Arthur Leclerc – a Ferrari-pilóta, tavaly szintén Saubernél szereplő Charles Leclerc öccse. A 18 éves monacói 2018-ban első formulaautós szezonjában ötödikként zárta a francia F4-et, emellett a Formula-E-s Venturi utánpótlásába tartozott.
A hír másik érdekessége, hogy a német szériában Leclerc a Charouz Racing Systems és US Racing közös csapatában indul: míg előbbi minden kategóriában a Sauber Junior Team mögött áll, utóbbi Gerhard Ungar és Ralf Schumacher csapata. Az igazolásról beszámoló Autosport kiemelte, hogy Leclerc nem kap F1-hez is kapcsolódó szerepet az Alfa Romeo Racingnél.

Nyolc év szünet után újra versenyez Mika Hakkinen
https://formula.hu/parc-ferme/21681
Versenyautó volánja mögé ül a kétszeres Formula-1-es világbajnok, ráadásul egy McLarent – egy 720S GT3-at – vezet augusztusban a suzukai 10 órás futamon, az Intercontinental GT Challenge versenyén. Bár azt egyelőre nem jelentették be, mely csapat színeit képviseli a finn veterán, az autón túl azt igen, hogy az 57 éves Katsuaki Kubota és a kétszeres Super Formula-bajnok Hiroaki Ishiura társa lesz.
Az 50 esztendős Hakkinen 2001-ben versenyzett utoljára a Formula-1-ben, majd néhány szezon kihagyás után a DTM-ben szerepelt 2007-ig. Az év végén visszavonult, de újra nem véglegesen: 2011-ben az Intercontinental Le Mans Cup kínai versenyén indult. Ez volt utolsó nemzetközi szereplése – néhány historic versenyen indult időközben Goodwoodban – a mostani bejelentésig.

Üljünk be egy körre a Robocarba
https://formula.hu/parc-ferme/21677
A pilóta nélküli versenyautó tesztjéről készült egy videó - a technika visszafelé a 198 km/h-s sebességet is elérte.
Want to ride along with Robocar? Make sure to turn your sound on for the full experience! #selfdriving #electricracecar pic.twitter.com/I9VBIS86sL
— Roborace (@roborace) 2019. április 7.
Grosjean speciális sisakkal készül az F1 ezredik futamára
https://formula.hu/parc-ferme/21676
A Haas francia pilótája különleges festésű sisakkal vesz részt Kínában az ezredik Formula-1-es futamon.
#race1000 we are coming#r8g #ChineseGP@BellRacingHQ @adripaviot@rich_energy pic.twitter.com/UCwefyWeGe
— Romain Grosjean (@RGrosjean) 2019. április 9.
Így hagyta faképnél 3 év alatt a Formula-E a túraautókat Marrakeshben
https://formula.hu/parc-ferme/21675
Mindig izgalmas összehasonlítani két versenysorozat járműveinek sebességét, ha azonos pályára keverednek. A Formula-E-vel ez egyetlen helyen fordulhat elő, hiszen a marrakeshi épített Circuit Moulay El Hassan kivételével mindenhol ideiglenes, csak számukra létrehozott utcai pályákon versenyeznek. A WTCR éppen az elmúlt hétvégén járt ott, a formula- és túraautós kategória összevetése pedig amiatt is érdekes, mert míg az egyik jelentősen gyorsult, addig a másik lassult az elmúlt három év során. A túraautós élkategória a kizárólag számukra készült TC1-esekről az egyszerűbb és olcsóbb TCR-modellekre váltott, mialatt a világbajnoki rangról világkupai minőségre "silányult". Eközben az elektromos sorozat szintet lépett, a jelenlegi szezonra érkezett Gen2-es autók komolyabb motorterljesítménnyel és leszorítóerővel is rendelkeznek elődeiknél.
Alább, az egyes versenyhétvégék pole-pozíciós időinek összehasonlításában látható, hogy míg a 2017-es WTCC és a Formula-E első autótípusának tempója szinte azonos volt Marrakeshben, addig a technológiaváltásoknak köszönhetően tavaly négy, idén pedig már több mint hét másodpercre változott a különbség az FE javára. "Nem olyan rossz ez, figyelembe véve az univerzális gumiabroncsainkat és az alacsony leszorítóerőnket" - állapította meg a Formula-E harmadik szezonjának bajnoka, Lucas di Grassi.
| WTCR | 2019 | 1:24,721 | Vervisch |
| WTCR | 2018 | 1:24,316 | Tarquini |
| WTCC | 2017 | 1:21,792 | Monteiro |
| FE Gen2 | 2019 | 1:17,489 | Bird |
| FE Gen1 | 2018 | 1:20,355 | Buemi |
| FE Gen1 | 2016 nov. | 1:21,509 | Rosenqvist |

Egy Lotusszal parádézott a Renault Disneylandben
https://formula.hu/parc-ferme/21674
Azért ez egy kicsit furcsa kombináció: egy képen Mickey egér, Anthoine Hubert, Eric Boullier és egy Renault, ami az enstone-i csapat 2012-es autója, azaz valójában egy Lotus. Annak a Lotusnak az idejében még Boullier volt a csapat vezetője, viszont ennek a ténynek semmi köze ahhoz, hogy miért van itt, a szakember ugyanis ma már a Francia Nagydíj szervezőinek egyike. Hubert pedig a mai Renault juniorprogramjának a tagja, aki tavaly megnyerte a GP3-at. Mickey egér meg azért egerészhette be magát a képbe, mert a párizsi Disneylandben szervezett utcai parádét a fent említett társaság, mindezt a juniusi Paul Ricard-i F1-es futam népszerűsítésének jegyében. A Renault-nak a tavasz során lesz még egy halom, egész pontosan 14 további hasonló rendezvénye Franciaország-szerte, amelyeken Daniel Ricciardo, Nico Hülkenberg, Szergej Szirotkin, Jack Aitken és Hubert felváltva fogják vezetni a 2012-es, futamot is nyert Lotust.
Ide kattintva Facebookon megnézhető az eseményből egy 10 perces részlet.


Már ismerősként mennek az Európa-bajnokság versenyeire Herczig Norberték
https://formula.hu/parc-ferme/21667
A MOL Racing Team versenyzője az ERC szezonnyitójáról és a folytatásról beszélt az Autósport és Formula Magazin Ralihíradó stúdiójában.
A szóban forgó verseny, az Azori-szigeteki Rali történései:
A Ferrari ezzel a videóval bizonyítja, hogy még a tésztagyúrástól is kirázhat a hideg, ha elég jó zenét teszünk alá
https://formula.hu/parc-ferme/21673
A mozis zene, vagyis a cinematic stílus varázsa, hogy még a legunalmasabb képeknek, a fű növésének és a festék száradásának is komoly érzelmi töltetet tud adni. A Ferrari alábbi, Bahreinben készített és a "kezek munkáját" bemutató hangulatvideója pedig (a tésztagyúrás ellenére) még csak nem is nevezhető eseménytelennek, szóval biztosan megadja az alaphangot a nézők számára az e hétvégi Kínai Nagydíjhoz.
There's an almost constant symphony of hands in our work, with one sole objective: to get results. Even #lavorare is #essereFerrari https://t.co/EjnZ6n7f2S pic.twitter.com/tK5v7W9HMv
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) April 8, 2019
A mérce: így nézett ki Vettel tavalyi pole-köre Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21670
2018-ban a Ferrarinak feküdt igazán a kínai pálya, a pole-pozíciót Sebastian Vettel szerezte meg az alábbi körrel - a videó a Youtube-on megtekinthető:
Idei második nemzetközi sikerét aratta a magyar pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/21671
A nemzetközi Mitropa Kupa idei második raliversenyét is megnyerte a Korda Racing párosa, Kristóf Klausz és Farnadi Ágnes, ezzel vezetik a bajnokságot. A Lavanttal Ralin több magyar páros is rajthoz állt. A Mitropa értékelésében Fogasy Gergely és Berendi Dávod a harmadik lett. A 4-es kategóriában a Ifj Kanyik Antal - Nyirfás Julianna páros állhatott a dobogó tetejére. A Mitropa Historicban a Merencsics Árpád - Laboncz László kettős a harmadik helyen végzett.
A verseny végeredménye és további magyar eredmények az alábbi oldalon:

Fotó: https://www.ir7.at
Bemutatta Alonso Indy500-as autóját a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/21672
Ezzel a géppel vág neki az idei Indy500-nek Fernando Alonso:
Baleset a ralikrossz-vb-n: Ellenfele autójának tetejére ugratott a lett pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/21669
Az első elődöntőben részt vevő Reinis Nitiss a Hyundai i20-szal az első kanyar rázókövét találta el olyan szerencsétlen szögben, hogy levegőbe repült, majd Anton Marklund Renault-jának tetejére érkezett meg. A hétvégén kiváló magyar eredmény született Szabó Krisztián – Nitiss tavalyi ellenfele a Supercar Európa-bajnokságon – révén.
Milyen antik autót vezetett Toto Wolff Silverstone-ban?
https://formula.hu/parc-ferme/21666
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a W196-ban, a Mercedes 1954-es F1-es autójában. A márka a motorsportban való részvétel 125. évfordulóját ünnepelte Silverstone-ban.

Ugyanezen az eseményen Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is részt vett, egykori és modern Ezüstnyilakat, valamint DTM-autókat is kipróbálva.



