DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Formula-E: Ütközés az élen, Ticktum először győzött

Meglepetésre Dan Ticktum és a bajnokságban a sereghajtók közé tartozó Cupra Kiro diadalát hozta a Formula-E jakartai versenye. Ticktum és csapata ezzel első futamgyőzelmét aratta az elektromos világbajnoki sorozatban, a korábban a botrányairól elhíresült brit pilóta ráadásul csaknem négy év után, a 2021-es oroszországi Formula-2-es forduló óta először állhatott fel a dobogó legfelső fokára egy verseny után.

Ticktum sikeréhez kellett, hogy az utolsó körök kisebb káoszt hozzanak a Jakarta ePrix-n, amelyen sokáig a pole-ból induló Jake Dennis és az őt üldöző Nyck de Vries tűnt esélyesnek. Csakhogy amikor az F1-et is megjárt korábbi bajnok megelőzte ellenfelét, túl korán vágott keresztbe előtte, így összeért és megsérült a két autó, és végül pontot sem szereztek.

Később Jake Hughes is leállt, Stoffel Vandoorne pedig nagy tempónál szenvedett balesetet műszaki hiba miatt – mindezek után került az élre Ticktum, aki maga mögött tudta tartani Edoardo Mortarát, míg a dobogót büntetések után Nico Müller tette teljessé. A bajnokságot vezető Oliver Rowland tizedik lett a Nissannal, de így is megerősítette vezetését a vb-tabellán: előnye 69 és 72 pont a Porsche duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa előtt, miközben már csak négy futam – kettő Berlinben és kettő Londonban – van hátra az évadból.

A futam végeredménye:

1. Dan Ticktum Cupra Kiro  
2. Edoardo Mortara Mahindra 0.371
3. Nico Müller Andretti 2.936
4. Antonio Felix da Costa Porsche 4.316
5. Nick Cassidy Jaguar 4.833
6. Taylor Barnard McLaren 5.741
7. Sam Bird McLaren 6.060
8. Sébastien Buemi Envision 7.513
9. Robin Frijns Envision 7.745
10. Oliver Rowland Nissan 10.142
11. Pascal Wehrlein Porsche 13.128
12. Mitch Evans Jaguar 14.387
13. Lucas di Grassi Lola Yamaha Abt 14.965
14. Norman Nato Nissan 15.241
15. David Beckmann Cupra Kiro 16.011
16. Jean-Éric Vergne DS Penske 20.541
17. Jake Dennis Andretti 33.034
18. Zane Maloney Lola Yamaha Abt 34.737
  Nyck de Vries Mahindra Kiesett
  Stoffel Vandoorne Maserati Kiesett
  Jake Hughes Maserati Kiesett
  Max Günther DS Penske Kiesett

fe-ticktum-jakarta

Újoncok csatája, Bottas első győzelme, Magnussen csodarajtja – az Orosz Nagydíjak legkedvesebb emlékei

2014-ben debütált Szocsi a Formula-1-es versenynaptárban, és bár azóta érték olyan kritikák, hogy unalmas futamokat hozott, voltak azért olyan pillanatok is, amikre a rajongók és a résztvevők is örömmel gondolhatnak vissza. Ezekből válogatott az F1. (A videó a képre kattintva indul.)

Elöntötte az orosz paddockot az esővíz

A betétsorozatokét legalábbis biztosan. A Formula-1 mellett az Orosz Nagydíjon az F2 és az F3 is versenyez, a kicsik pedig más paddockot használnak, mint a királykategória szereplői. Innen posztolt időjárásjelentést az egyik csapat, a Carlin kedden késő délután. A felvételt elnézve a hely inkább hasonlít egy tóra vagy medencére, mint versenyautók ideiglenes otthonára… és természetesen nemcsak azon az egyetlen ponton, hanem a pálya egész környékén ilyen a helyzet. Spa 2.0?

Bajnokok egymás között: a 100 méteres síkfutás aranyérmesével találkozott Hamilton

Komoly sportolói sztárparádét rendeztek az olaszok a monzai Formula-1-es futamon. Megjelent a paddockban többek között a friss 100 méteres síkfutó olimpiai bajnokuk, a 4x100-as váltóval is győztes Marcell Jacobs is, aki a sprintkvalifikáció előtt a rajtrácson is pózolt, de a hétvége során az alábbi videó tanúsága szerint találkozott Lewis Hamiltonnal is. A brit pedig némi unszolásra az olasz sportoló aranyérmét is a nyakába akasztotta – amiről ő is megállapította, hogy elég nehéz, majd azt is, hogy mindkét sportban komoly jelentősége van a rajtoknak.

Már öt éve volt: Kvjat kitorpedózza Vettelt, aztán magát is a Red Bullból

A Formula-1 Youtube-csatornája tette közzé a 2016-os Orosz Nagydíj leglátványosabb jelenetét - Danyiil Kvjat kilöki Sebastian Vettelt, amely után nem sokkal saját magát is a Red Bull üléséből. A híres torpedózás... A videó ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf7_2

Így nézhet ki a MotoGP rekordhosszúságú 2022-es versenynaptára

A The Race szaklap tette közzé paddockforrások alapján, milyen menetrendet tervez jövőre a gyorsaságimotoros-világbajnokság. A következő évtől kezdődően a csapatokkal kötött megállapodás értelmében húsz helyett huszonkettő lehet az egy szezonban megrendezhető futamok száma, ezt pedig majdnem teljesen ki is használnák a szervezők, ugyanis a MotoGP történetében először 21 fordulót terveznek – igaz, a koronavírus-járvány még akár 2022-ben is keresztülhúzhatja a számításokat.

Magában a menetrendben nincs túl nagy meglepetés: tulajdonképpen az eredeti 2021-es tervezetet bővítették ki azzal, hogy Portugália fix helyet kapott a naptárban, valamint bekerült a még építés alatt álló indonéz Mandalika Street Circuit. Ez utóbbi a szezon második állomásának adna otthont a március 6-ra időzített (ezt a dátumot már hivatalosan is megerősítették) katari nyitány után. A továbbiakban a naptár csak annyiban tér el a szokásostól, hogy a nyári szünet után helyet cserélt a Brit és az Osztrák Nagydíj, előbbi a már idén is kieső brnói viadal helyét átvéve. Egyébként nemcsak az indonéz helyszín lenne új a mezőny számára, hanem a finn KymiRing, ahol már tavaly is futamot rendeztek volna a pandémia nélkül.

A MotoGP várható 2022-es versenynaptára a The-Race szerint:

Március 6. Katari Nagydíj, Losail
Március 20. Indonéz Nagydíj, Mandalika
Április 3. Argentin Nagydíj, Termas
Április 10. Amerikai Nagydíj, Austin
Április 24. Portugál Nagydíj, Portimao
Május 1. Spanyol Nagydíj, Jerez
Május 15. Francia Nagydíj, Le Mans
Május 29. Olasz Nagydíj, Mugello
Június 5. Katalán Nagydíj, Barcelona
Június 19. Német Nagydíj, Sachsenring
Június 26. Holland TT, Assen
Július 10. Finn Nagydíj, Kymi Ring
Augusztus 7. Brit Nagydíj, Silverstone
Augusztus 21. Osztrák Nagydíj, Spielberg
Szeptember 11. Aragóniai Nagydíj, Aragon
Szeptember 18. San Marinó-i Nagydíj, Misano
Október 2. Japán Nagydíj, Motegi
Október 9. Thaiföldi Nagydíj, Buriram
Október 23. Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
Október 30. Malajziai Nagydíj, Sepang
November 13. Valenciai Nagydíj, Valencia

 

 

Bottas rajthoz áll a 2022-es havas-jeges Bajnokok Tornáján

Már hónapokkal ezelőtt bejelentették, hogy néhány év kihagyás után jövő év elején újra megrendezik a Bajnokok Tornáját, ám az eddigiektől eltérően nem egy stadionban, hanem a tervek szerint szélesebb és jeges-havas pályán. A február 5-6-i svédországi eseményen pedig már biztosan lesz egy aktív Formula-1-es pilóta, méghozzá Valtteri Bottas révén, akinek segítségére lehet a jó szereplésben, hogy néhány alkalommal már rajthoz állt az Arctic Ralin.

Az idén még a Mercedesnél, jövőre már az Alfa Romeónál versenyző Bottas a ROC Nemzetek Kupáján is ott lesz a finn színeket képviselve. A csapattársa kilétét még homály fedi, ugyanakkor magán a teljes rendezvényen már olyanok indulása vált biztossá, mint Johan Kristoffersson, Tom Kristensen, Mattias Ekström és Petter Solberg.

bottas-dppi

Csak a célfotó döntött Gasly és Tsunoda külön versenyében, mindketten ragaszkodtak hozzá, hogy ők nyertek - videó

Az AlphaTauri közzétette szokásos All Access videóját a monzai F1-es hétvégéről, vagyis közel fél órányi videót nézhetünk meg a csapat háttérben zajló munkájáról. A pályabejárástól kezdve a különböző fotózásokon át mindent megtekinthetünk az istálló szemszögéből - a videóban 8-10 perc között egy nagyon éles versenyt is láthatunk Pierre Gasly, valamint Yuki Tsunoda között. Döntőbíró kellett a győztes kihirdetéséhez...

Kutyáját is bevonta a lábnapba Carlos Sainz

"Sose hagyd ki a lábnapot hétvégén! Pinón ott volt, hogy segítsen" - írta az alábbi videóhoz Carlos Sainz, a Ferrari F1-es pilótája.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Carlos Sainz (@carlossainz55) által megosztott bejegyzés

Raikkönen szelleme velünk marad: Vettel igazi kimis választ adott

Az F1 online szurkolói találkozóján kapott egy kérdést Sebastian Vettel arról, hogy milyen rituáléi vannak a futamok előtt. A német klasszis egy Kimi Raikkönenre emlékeztető választ adott: "El kell mennem vécére, mert a versenyek elég hosszúak tudnak lenni, ez a legstabilabb rituálé..." - hangzott a felelet. Raikkönennel ellentétben viszont Vettel ezt követően érdemben is megválaszolta a kérdést:

"Néha hallgatok zenét, van hogy többet, van hogy kevesebbet, ugrálok, csinálok bemelegítő gyakorlatilag és mindig a bal oldalról szállok be az autóba, sosem jobbról. Nem tudom, hogy miért, de így van, ezt lehet rituálénak hívni."

vet_11

fotó: Aston Martin Cognizant F1 Team

Úgy látszik, hogy jó lett a kapcsolat Khaby Lame és a Ferrari között

Az Olasz Nagydíj alkalmával Monzában látta vendégül a Ferrari csapata a TikTok egyik legmenőbb arcát. A szenegáli-olasz származású Khaby Lame azóta már nem csak a paddockban készült felvételeken tűnik fel és mint az alábbi videó is mutatja, a Ferrari nyitni tudott a mostanában nagyon népszerű pár másodperces videók irányába.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

Misanóban járt Yuki Tsunoda

Zsinórban három F1-es verseny után az előző hétvégén pihenőt kapott a mezőny, ezt pedig mindenki a maga módján igyekezett kihasználni. Daniel Ricciardo például ilyenkor is versenyzett, igaz csak egy baráti gokartozás keretein belül, de az AlphaTauri japán versenyzője sem tudott elszakadni a sebességtől. Yuki Tsunoda ezúttal csak néző volt, viszont nem akárhol, a MotoGP legutóbbi versenyhétvégéjén jelent meg, ahol több fotó is készült róla, természetesen olyan versenyzőkkel és csapatokkal, akiket a Red Bull is támogat. Marc Marquez, Pol Espargaro és Takaaki Nakagami is feltűnik a képeken.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Már a Mercedes is Bottas fotóival viccelődik

Miután az Olasz Nagydíjon összeütközött a világbajnoki cím két legnagyobb esélyese, Lewis Hamilton és Max Verstappen, szinten mindenkinek volt valamilyen véleménye az esetről. A futam után a dobogósokat is faggatták erről, így például Valtteri Bottasnak is megmutatták a felvételeket, a reakciója pedig olyannyira kedveltté vált a szurkolók körében, hogy egy elég népszerű mém lett az arckifejezéséből. Azóta több mindent is odavágtak az eredeti fotókra, csak a finn pilóta az állandó, de már a Mercedes is ezzel tudatta a Twitteren, hogy ezen a hétvégén újabb verseny következik.

Ricciardo gokartozással lazít az F1-es győzelem után - videó

A korábbi gokartvilágbajnok Marijn Kremersszel csatázott egyet a McLaren ausztrálja:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Hamilton is nyakra gyúr - videó

A világbajnokot talán a monzai eset késztette erre, amikor egy Red Bullt kapott a nyakába...

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Sky Sport F1 (@skysportf1) által megosztott bejegyzés

Grosjean egyik kedvenc kanyarjává válhatott a Dugóhúzó – videó

Colton Herta nyerte ugyan az IndyCar Laguna Seca-i futamát, de a verseny embere a legtöbbek szerint Romain Grosjean volt, aki szenzációs előzéseket bemutatva – nem egyet a legendás Dugóhúzóban – ért fel a dobogóra. Ha esetleg valaki lemaradt a vasárnap esti eseményekről, itt pótolhatja a lényeget:

Parádézó újonc, szoros utolsó kör – a San Marinó-i GP legjobb pillanatai

Megérkezett a szokásos válogatás a legutóbbi, misanói MotoGP-futamról is, a főszerepben többek között Francesco Bagnaiával, Fabio Quartararóval és Enea Bastianinivel – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

motogp-misano-video

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Kubicáék újabb győzelemmel bajnokok az ELMS-ben

A hétvégén Spa-Francorchamps-ban rendezték meg az Európai Le Mans Sorozat aktuális, szezonbeli utolsó előtti fordulóját, amelynek a Team WRT 11 pontos előnnyel vágott neki. Mivel a Robert Kubica, Yifei Ye, Louis Deletraz trió megszerezte idei harmadik győzelmét, az egység már a portugál finálé előtt bebiztosította a bajnoki címet. Kubica úgy érte el mindezt, hogy az ezt megelőző két hétvégén pedig a Formula-1-ben versenyzett Kimi Raikkönen helyetteseként az Alfa Romeónál.

Az ELMS mezőnyét jövőre hazánkban is megcsodálhatjuk, hiszen nemrég kiderült, hogy a Hungaroring is bekerült a 2022-es versenynaptárukba.

kubica-wrt-elms-bajnok

Már februárban elrajtol a 2022-es IndyCar-szezon

Az utolsó előtti, Laguna Seca-i versenyhétvége során prezentálta a jövő évi naptártervezetet az IndyCar szervezősége. Rögtön az első forduló kapcsán van egy érdekesség, hiszen a St. Petersburgben rendezendő évadnyitó február 27-i időpontot kapott: 2004 óta először fognak IndyCar-futamot rendezni már az év második havában. Az összesen 17 fordulós menetrendben szokás szerint május utolsó vasárnapján, május 29-én kapott helyet a legendás Indy 500. Indianapolisba amúgy az épített pálya miatt is ellátogat a mezőny kétszer is. Oválversenyt összesen ötöt fognak rendezni a szezon során: az Indy 500 mellett Texasban, Iowában kettőt is, valamint a World Wide Technology Racewayen. Az évad a tervek szerint szeptember 11-én, Laguna Secában zárul majd. Íme, a 2022-es naptártervezet:

indycar-2022-naptar

Verstappen több kört vezetett idén, mint a mezőny többi része együttvéve

A Racing Statistics tette ki Twitter-oldalára az alábbi táblázatot, amelyen az látszik, hogy Max Verstappen 462 kör végén vezetett eddig a 2021-es F1-es szezon során – ez pedig 108-cal több, mint amennyit a mezőny összes többi tagja az élen töltött! Természetesen Lewis Hamilton a második ezen a téren, míg Esteban Ocon a hungaroringi sikerével a harmadik helyen áll. Összesen amúgy tíz pilóta vezetett már legalább egy kör erejéig idén – persze egy részük csak a bokszkiállások idején, átmenetileg.

Így lepte meg Marquez ifjú olasz rajongóját, Valentinót

Amióta néhány éve elég puskaporos a viszony Valentino Rossi és Marc Marquez között, az olasz versenyhelyszíneken rendre szokott pfujolást és kifütyülést kapni a szurkolók egy részétől a spanyol. De a jelek szerint Olaszországban is vannak, akik kedvelek a Repsol Honda klasszisát: egy ötéves rajongója találkozott a minap Misanóban Marquezzel az anyja által írt levél nyomán, a nyolcszoros világbajnok pedig többek között az aznapi térdkoptatóit ajándékozta a kisfiúnak – akit egyébként éppenséggel Valentinónak hívnak…

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!