MotoGP: Vinales révén KTM-vezetéssel indult a mugellói hétvége
https://formula.hu/parc-ferme/39484
Némi meglepetésre Maverick Vinales elsőségével zárult a MotoGP Olasz Nagydíjának pénteki edzésnapja. Azok után, hogy a délelőtti tréningen még ezredre azonos idővel végzett elsőként az apriliás Marco Bezzecchi és a KTM-es Pedro Acosta, a délutáni gyakorláson utóbbi Tech3-s márkatársa 1:44,634-es kört repesztve maga mögé utasította a Ducati-armadát, ami erős utalás arra, hogy előreléphetett az aragóniai teszten is próbálgatott aerodinamikai fejlesztésekkel az osztrák gyártó
Őt ugyanis Francesco Bagnaia, Marc Marquez és Alex Marquez, azaz a vb-összetett első három helyezettje követte a sorban, majd az ötödik helyen jött az a Fabio Quartararo a Yamahával, aki az edzés első felében bukott és a kificamított vállát is vissza kellett rakniuk az őt ellátó sportbíróknak. Bezzecchi és Acosta ezúttal hatodik és nyolcadik lett, közéjük a másik yamahás, Alex Rins fért be, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be a VR46-os duó, Franco Morbidelli és Fabio di Giannantonio jutott be – a többieknek már az időmérő első szakaszában is lesz jelenésük szombat délelőtt.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'44.634 | |
| 2. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'44.744 | 0.110 |
| 3. | Marc Márquez | Ducati | 1'44.780 | 0.146 |
| 4. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'44.787 | 0.153 |
| 5. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'44.945 | 0.311 |
| 6. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'44.995 | 0.361 |
| 7. | Alex Rins | Yamaha | 1'45.084 | 0.450 |
| 8. | Pedro Acosta | KTM | 1'45.100 | 0.466 |
| 9. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'45.144 | 0.510 |
| 10. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'45.279 | 0.645 |
| 11. | Miguel Oliveira | Yamaha | 1'45.404 | 0.770 |
| 12. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'45.405 | 0.771 |
| 13. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'45.441 | 0.807 |
| 14. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'45.486 | 0.852 |
| 15. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'45.610 | 0.976 |
| 16. | Joan Mir | Honda | 1'45.652 | 1.018 |
| 17. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'45.881 | 1.247 |
| 18. | Brad Binder | KTM | 1'45.898 | 1.264 |
| 19. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'45.998 | 1.364 |
| 20. | Takaaki Nakagami | Honda | 1'46.068 | 1.434 |
| 21. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'46.341 | 1.707 |
| 22. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'47.327 | 2.693 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Ne maradjatok le: reggel jön az időmérő a MotoGP-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23467
A MotoGP japán hétvégéjének hátralévő programja:
Szombat
03:50 - 04:35 MotoGP, 3. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)
07:25 - 07:55 MotoGP, 4. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)
08:05 - 08:45 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2) (Spíler1 TV, élő)
Vasárnap
08:00 MotoGP, Futam (Spíler1 TV, élő)

fotó: dppi
Már tíz éve: Button az F1 világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/23468
2009. október 18-án lett a Formula-1 világbajnoka Jenson Button - a történet ezen a linken olvasható, az a bizonyos Brazil Nagydíj (illetve annak összefoglalója) pedig ezen a linken, vagy a Youtube-ra kattintva megnézhető!
Gyászol a rali világa: elhunyt a legendás csapatfőnök
https://formula.hu/parc-ferme/23466
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Andrew Cowan, a Mitsubishi WRC-csapatának korábbi legendás vezetője. Cowan irányította a japán csapatot abban az időszakban, amikor 1996 és 1999 között sorozatban négy világbajnoki címet nyertek Tommi Makinennel, az ő nevéhez fűződik a gyártó legsikeresebb korszaka a raliban. 1998-ban egyébként nemcsak egyéniben, de csapatként is a csúcsra értek, pedig akkor a riválisok már WRC-kkel, míg a Mitsubishi továbbra is A/8-as autóval versenyzett.
Cowan egyébként maga is kiváló versenyző volt a maga idejében, a specialitása az akkoriban még létező hosszútávú rali volt, de 1985-ben például második helyet szerzett a Dakaron is. 2005 óta nem volt benne a WRC körforgásában.

fotó: dppi
Verstappen nyer, Ricciardónak rossz napja van, Hamilton a bajnok - ez történt tavaly Mexikóban
https://formula.hu/parc-ferme/23465
Ugyan még egy héttel vagyunk az idei Mexikói Nagydíj előtt, de érdemes visszanézni az F1 videóján, hogy mi is történt itt tavaly. A hétperces összefoglaló ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva elérhető!
Az év férfija pedig nem más, mint…
https://formula.hu/parc-ferme/23464
Bezsebelt egy díjat a GQ magazintól (pontosabban annak német kiadásától) Lewis Hamilton, aki megkapta a Man Of The Year elismerést 2019-ben, méghozzá a kreativitás és dizájn kategóriában. Az ötszörös világbajnok Berlinben fogja átvenni az elismerést.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A fiatal tehetség, akinek ikertestvére egyik ellenfele
https://formula.hu/parc-ferme/23454
Az AFM Motorsporthíradóban a 17 éves Körmöczi Balázs volt a stúdióvendég októberben. Az ifjú pilóta két szakágban is versenyzett idén: a Swift Cup Europe-ban dominánsan szerepelt az 1.6 kategóriában, a ralikrossz-ob STC -1600 osztályában pedig még a tanulóidőt töltötte. Az még a jövő zenéje, hogy a gyorsasági versenyzés, avagy az aszfaltos-murvás pályák jelentik számára a jövőt.
Ezzel a videóval köszönti az F1 Kimi Raikkönent születésnapján
https://formula.hu/parc-ferme/23463
A sokat ígérő „Kimi Raikkönen legnagyobb pillanatai VALAHA” című anyag valóban tele van klasszikusokkal, mint az egyszavas válaszok, az emlékezetes jégkrémezés, az incidens a hiányzó kormánnyal, a „Hagyjatok békén, tudom, mit csinálok!”, a találkozás Nicole Kidmannel… többet nem is mondunk, nézzétek!
(A videó a YouTube-ra kattintás után indul.)
Idén is rajthoz áll egy Schumacher Makaóban
https://formula.hu/parc-ferme/23462
A Formula-3-as Makaói Nagydíj fontos verseny a Schumacher-família tagjainak karrierjében: korai éveiben nyert itt Michael Schumacher (1990-ben) és öccse, Ralf (1995-ben) is. Az előző két szezonban Mick Schumacher állt rajthoz a legendás városi pályán, de nem tudta beállítani apja és nagybátyja eredményeit, csak az ötödik pozícióig jutott.
2019-ben Ralf fia, David Schumacher próbálkozik, aki F3-as szinten ebben a szezonban mutatkozott be, Szocsiban pedig a nemzetközi szériában is debütált. A 17 éves német a Sauber Junior Team by Charouz versenyzőjeként lép pályára a Távol-Keleten november 14-17-én.
A 30 fős rajtrács, amely az FIA Formula-3 csapataiból tevődik össze, számos más ismerős nevet is tartalmaz. Schumacher egyik csapattársa Emerson Fittipaldi kisebb unokája, Enzo lesz, DTM-szezonját követően pedig benevezett az utolsó magyar király leszármazottja, Ferdinand Habsburg. Rajthoz áll az F3-bajnok Robert Svarcman, akárcsak a kegyvesztett Red Bull-védenc, Dan Ticktum, aki pocsék szezonja végén történelmet írhat: senki sem nyert még háromszor, mióta 1983-tól kezdve a Makaói Nagydíjat Formula-3-as szabályok szerint futják.

Szerintetek hogyan kéne ünnepelnie legújabb mérföldkövét Lando Norrisnak?
https://formula.hu/parc-ferme/23461
A McLaren újonc F1-es pilótája elérte az 1.000.000 követőt Instagramon, ennek örömére pedig azt kérte rajongóitól, hogy írják meg neki, hogy hogyan kéne mindezt megünnepelnie Mexikóban - a legjobbakat közzéteszi majd. Egy másik posztban pedig feltette a legfontosabb kérdést is: "Most akkor ez azt jelenti, hogy influencer vagyok?"
Szóval: küldjetek neki ötleteket, aztán meglátjuk, hogy mi sül ki belőle...
I’m about to hit 1,000,000 followers on @instagram!!! What should I do in Mexico to celebrate? Send in your ideas and I might just LandoLOG the best one whilst I’m out there #MexicoGP pic.twitter.com/VPEmgDVMIE
— Lando Norris (@LandoNorris) October 17, 2019
Mi történik ezen a képen Tassi Attilával?
https://formula.hu/parc-ferme/23460
A magyar túraautós három lehetséges megfejtést is felvázolt, bár a helyes megoldás annyira azért nem nehéz. Mindenesetre nem irigyeljük, ez biztos.
Mosogatás MotoGP módra
https://formula.hu/parc-ferme/23459
Összeállítás szokatlan mozdulatsorokból, avagy így tisztítják az alkatrészeket a MotoGP csapatai.
It's cleaning time ahead of the #JapaneseGP!
— MotoGP™ (@MotoGP) October 17, 2019
Perfect preparation prevents poor performance pic.twitter.com/ZC5dwYwxge
Norris átértelmezte a kormányon lévő gombok jelentését
https://formula.hu/parc-ferme/23458
A rajongók mindig érdeklődve figyelik, hogy milyen funkciót tölt be az F1-es kormányon lévő rengeteg gomb, és mit jelentenek a rajtuk elhelyezett betűk. Lando Norris most megmagyarázza, de nem feltétlenül kell hinnünk neki!
N (next song) - Következő zeneszám
PLS (please) - Kérlek, engedd el Sainzt, vissza szeretne jönni körhátrányból
OT (overtake time) - Előzésre fel!
C (chat) - Csevegés Carlosszal
X (eject) - Katapultálás az ülésből

Ricciardónak nemcsak a mosolya, az énekhangja is fejeket csavar el
https://formula.hu/parc-ferme/23457
Daniel Ricciardo saját bevallása szerint maga sem tudja, pontosan mit énekelt a kamerák kereszttüzében, azt viszont elismerte, hogy jó érzés volt. Charles Leclerc meg nyilatkozhatott a nótázás közepette. Ilyen is történt a Japán Nagydíjon.
Not sure what it is. But it felt good and a great way to stay in shape. https://t.co/246Szx1oQy
— Daniel Ricciardo (@danielricciardo) October 17, 2019
Hajnalban kezdődik a MotoGP hétvégéje, íme a menetrend és a tv-közvetítések
https://formula.hu/parc-ferme/23456
Motegiben, Japánban versenyez hétvégén a MotoGP mezőnye, íme a program:
Péntek
03:50 - 04:35 MotoGP, 1. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)
08:05 - 08:50 MotoGP, 2. szabadedzés (Spíler1 TV, 20:40, felv.)
Szombat
03:50 - 04:35 MotoGP, 3. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)
07:25 - 07:55 MotoGP, 4. szabadedzés (Spíler1 TV, élő)
08:05 - 08:45 MotoGP, Időmérő (Q1 + Q2)(Spíler1 TV, élő)
Vasárnap
08:00 MotoGP, Futam (Spíler1 TV, élő)

fotó: dppi
Kinek hogy tetszik a Formula-E új hangzása?
https://formula.hu/parc-ferme/23455
A 2019/20-as szezon előtt Valenciában tesztel az elektromos széria. A közösségi csatornák felelősei közel nyolcperces videót állítottak össze a különböző konstrukciók – köztük az újonc Mercedes és Porsche – hangzásvilágáról. Melyik autó muzsikája a legkellemesebb fületeknek?
Amikor a versenyzők és újságírók is pályára lépnek
https://formula.hu/parc-ferme/23453
Már hatodik alkalommal rendezték meg Miskolcon a Hell Kart Média Kupát, melyen számos újságíró mellett profi versenyzők is jelen voltak. Elektromos gokartba ült a WTCR-ben induló Tassi Attila, az Alfa Romeo Racing e-sport csapatának pilótája, Bereznay Dániel, illetve Vingler Attila többszörös magyar bajnok gokartos is. A helyszínen volt továbbá Bessenyey Zoltán kétszeres Európa-bajnok raliversenyző is, aki egy speciálisan kialakított, kézzel irányítható gokartot hozott magával, amely 130 km/órás sebességre is képes.
Detektív Vettel már megint odébb tolta az 1-es számot
https://formula.hu/parc-ferme/23452
Most viszont nem olyasmi szándékok vezérelték, mint a Kanadai Nagydíj leintése után, mindössze jobban hozzá akart férni Valtteri Bottas Mercedesének első szárnyához. Ugyanis amíg a finn a futam után nyilatkozott, Vettel egy komolyabb összehasonlító analízisbe kezdett a Mercedes és a Ferrari között.
A Formula-E egyik csapata csúnyán összekeverte saját versenyzőjét Lando Norrisszal
https://formula.hu/parc-ferme/23451
A McLaren ifjonca szeret a humor középpontjában lenni, ez a legfrissebb eset azonban nem az ő irányából érkezett - és ami azt illeti, egyáltalán nem is poénnak készült, sokkal inkább egy egészen érthetetlen hiba eredménye.
A Formula-E közös valenciai tesztje második napjának közepén a Dragon Racing Twitteren közzétette versenyzőinek félidei eredményét: "Lando Norris az 5., Brendon Hartley a 7.!" Hartley még rendben is van, hiszen ő a csapat egyik új igazolása, Lando Norris azonban nem hagyta el hirtelen a McLarent, hogy az elektromos sorozathoz csatlakozzon. A csapat másik pilótája valójában Nico Müller, a DTM idei bajnoki második helyezettje, az ő nevét kellett volna kiírnia a csapatnak. Rejtély, hogyan történhetett ilyen elírás a Geox Dragonnál, amely névadó szponzorának első emberével nemrég mi is beszélgettünk, amely során divatguru Polegato úr már a csapat tulajdonosi körének tagjaként mutatta be magát.
Norris persze nem mulasztotta el, hogy reagáljon a váratlan helyről érkező megszólításra: "Ah, oké. Igen, 5. hely... azt hiszem."

A csapat hibás bejegyzése több mint egy órán át elérhető volt, csak ezt követően törölték. A Dragonnak eközben maga a Formula-E hivatalos profilja sietett a segítségére, és mentve a menthetőt próbálta elviccelni a botlást. Így már szavazni is lehet, hogy Nico Müller valóban hasonlít-e Lando Norrisra.
Let's settle this once and for all... Do @Nico_Mueller and @LandoNorris look like each other? #FETesting
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) October 16, 2019
Mit csinált itt Vettel és Bottas?
https://formula.hu/parc-ferme/23450
Talán a rajtot beszélték meg a Japán Nagydíj után, talán a hétvégi buli helyszínét, bár ez utóbbira magasabbak lehetnek az oddsok.
What did Seb say to Valtteri here? #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/nslDPoFOg9
— Formula 1 (@F1) October 14, 2019
Sűrű évet tudhat maga mögött Leclerc
https://formula.hu/parc-ferme/23447
Charles Leclerc ma töltötte be 22. életévét, ennek apropóján az F1 készített egy összeállítást a pilóta utóbbi 365 napjáról. Tavaly ilyenkor talán ő sem gondolta, hogy egy év múlva hat pole-pozíció, két futamgyőzelem valamint további hét dobogós helyezés lesz a mérlege.
Happy Birthday, @Charles_Leclerc !
— Formula 1 (@F1) October 16, 2019
The @ScuderiaFerrari star is 22 today
And he's been quite busy since he turned 21 #F1 pic.twitter.com/YnCwGkW8dA