IndyCar: Kirkwood először győzött oválon, Newgarden nagyot bukott (videó!)
https://formula.hu/parc-ferme/39469
Kyle Kirkwood győzelmét hozta az IndyCar villanyfényes oválversenye Gatewayen: az Andretti pilótája idén már harmadik sikerét jegyezte – továbbra is csak ő nyert futamot Alex Paloun kívül 2025-ben –, viszont ez volt az első alkalom karrierje során, hogy nem utcai helyszínen diadalmaskodott, hanem oválpályán. Kirkwood mellé Pato O’Ward és Christian Rasmussen állhatott még fel a dobogóra, míg Palou ezúttal nyolcadik lett, így némileg olvadt az előnye O’Warddal és Kirkwooddal szemben – igaz, így is 73 egység a fórja a mexikói és 75 az amerikai előtt.

A verseny egyébként igen akciódús volt, a pole-ból induló Will Power is falazott például defekt miatt, de a legnagyobb baleset kétségkívül akkor történt, amikor Louis Foster ment neki a falnak, majd a pályán keresztbe visszacsúszva Josef Newgarden már nem tudta őt kikerülni, az ütközéstől pedig a kétszeres IndyCar-bajnok autója a levegőbe repült és fejtetőn landolt. A futam videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Kyle Kirkwood | Andretti | |
| 2. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 0.5398 |
| 3. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 0.8896 |
| 4. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 4.2065 |
| 5. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 8.9459 |
| 6. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 10.2934 |
| 7. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 10.4518 |
| 8. | Alex Palou | Chip Ganassi | 14.1018 |
| 9. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 19.9565 |
| 10. | Robert Shwartzman | Prema | 21.4104 |
| 11. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 23.4350 |
| 12. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | 24.2622 |
| 13. | Marcus Ericsson | Andretti | 25.0222 |
| 14. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 26.6108 |
| 15. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi | 1 kör /1.1012 |
| 16. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 1 kör /1.9322 |
| 17. | Colton Herta | Andretti | 1 kör /8.0906 |
| 18. | Callum Ilott | Prema | 1 kör /9.9192 |
| 19. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 1 kör /13.0355 |
| 20. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 1 kör /22.7721 |
| 21. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | 2 kör /13.8933 |
| 22. | Graham Rahal | Rahall Letterman Lanigan Racing | 7 kör /21.4072 |
| 23. | Devlin Defrancesco | Rahall Letterman Lanigan Racing | 43 kör |
| 24. | Scott McLaughlin | Team Penske | Kiesett |
| 25. | Josef Newgarden | Team Penske | Kiesett |
| 26. | Louis Foster | Rahall Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
| 27. | Will Power | Team Penske | Kiesett |
Vettel feketébe rejtőzött a reptéren, de így sem menekülhetett
https://formula.hu/parc-ferme/21700
Hiába próbálta teljesen fekete sapkában és kabátban kerülni a feltűnést Sebastian Vettel a sanghaji reptérre való megérkezésekor, rá is pontosan ugyanaz a sors várt, mint a magát egyáltalán nem rejtegető, hivalkodó szerelésben megjelent Lewis Hamiltonra. Az érkezése miatt ide csoportosult kínai rajongókat ennyivel nem lehetett megvezetni, őt is azonnal kiszúrták. Azt viszont azért sikerült elérnie a németnek, hogy ne csak őt ünnepeljék, így elénekeltette a rajongókkal a köszöntőt saját trénere, Antti Kontsas születésnapja alkalmából, amit ő maga vett videóra.
This what Seb recorded. Fans and Seb singing happy birthday to Antti.
— Daphne Soh 다프네 (@miyake9) April 10, 2019
credits: KissGoodbyeabb (Weibo)#sebastianvettel #vettel #seb5 #anttikontsas #scuderiaferrari #f1 #chinesegp #Race1000 pic.twitter.com/hMSOhKcA7v
Így nézett ki mindez a másik oldalról:
Singing Happy Birthday to Antti pic.twitter.com/AbRHFJVebX
— LanlanluSebV (@SebVettel0115) April 10, 2019

Terjed az F1-es hangátverés: lassan már nem is lesz menő, aki nem harsonázik a motorján
https://formula.hu/parc-ferme/21699
Két hete hódította meg az internetet egy videó, amelyben a kanyarból egyszer csak előtörő, F1-es autó hangjával közeledő járműről kiderül, hogy valójában egy motoron ülő férfi rézfúvós hangszere tévesztette meg a hallgatóságot.
Most Sanghajba érkezve az F1 sajtófőnöke, Matteo Bonciani találkozott egy ugyanilyen szórakoztató előadással. Nincs is annál jobb hely az utánzatok készítésére, mint Kína! A poén viszont alighanem még a századik különféle előadás során is ülne.
Chinese’s creativity ... @fia @F1 pic.twitter.com/psH1DK3Lnj
— Matteo Bonciani (@MatteoBonciani) April 10, 2019
Rég voltak annyira eltérőek az F1-es első szárnyak, mint idén
https://formula.hu/parc-ferme/21685
Az új szabályok új szabályértelmezéseket hoztak magukkal a 2019-es F1-es szezonba. A fő fókuszban az első vezetőszárnyak állnak, és érdekes látni, hogy a Mercedes és a Ferrari a skála két ellentétes végén áll! Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában bemutatjuk mind a tíz csapat megoldását.

Amiben Hamilton már veri Schumachert: a leghatékonyabb F1-es futamgyőztesek
https://formula.hu/parc-ferme/21698
A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája tett közzé egy videót, amelyben a sportág történetének tíz leghatékonyabb futamgyőztesét mutatja be - vagyis hogy ki hány százalékát nyerte meg azoknak az F1-es versenyeknek, amelyeken rajthoz állt. A videó megtekinthető a Youtube-on:
Megvédte Vettelt a Mercedes e-sport csapatának magyar pilótája
https://formula.hu/parc-ferme/21697
Bereznay Dániel részletezte véleményét Sebastian Vettellel szemben.
Hatalmas őrület fogadta Hamiltont Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/21696
A Mercedes világbajnoka posztolt arról, hogy hogyan fogadták:
Thanks so much for the warm welcome, you guys are awesome! #teamlhchina pic.twitter.com/EDYgrqmda6
— Lewis Hamilton (@LewisHamilton) 2019. április 10.
Remekeltek a magyar gokartosok a Közép-európai Rotax bajnokságon
https://formula.hu/parc-ferme/21695
A Magyar Gokart Szövetség közleménye:
Taroltak a magyar versenyzők a CEE Rotax Max Challenge (Közép-európai Rotax bajnokság) első forduláján Adrián. Négy kategóriát magyar versenyzők nyertek meg a hatból! MicroMaxban Krausz Dániel, MiniMaxban Krózser Menyhért, Max Seniorban Kovács Zsombor, DD2 Mastersben pedig Fodor Géza állt fel a dobogó legfelső fokára. Az eseményen összesen 166 versenyző indult, ebből 28 magyar gokartos. Szívből gratulálunk mindenkinek, kemény futamok voltak.
További képek:
Díjátadó: https://bit.ly/2FXNvA4
Életképek: https://bit.ly/2Im4lLO
A Gokart Országos Bajnokság 2019. április 20-án indul a Kakucs Ringen, szeretettel várunk mindenkit!

Hét éve még nagy öröm volt a Mercedes győzelme
https://formula.hu/parc-ferme/21694
A Kínai Nagydíjon, 2012-ben szerezte meg Nico Rosberg pályafutása első győzelmét, ami egyben a márka első sikere volt csapatként 1955 óta. Alább összefoglaló látható a verseny eseményeiről, amit akkor általános öröm övezett, hiszen a 2010-ben visszatérő németek rögös utat jártak be a diadalig. Manapság sokan visszasírják azt az időt…
Iskolát nyitott Afrikában a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/21693
A Williams partnere, az Acronis Alapítvány Soupa Sererében, Szenegálban hozott létre egy új iskolát az F1-es csapat támogatásával. A megnyitón a Williams informatikai vezetője, Graeme Hackland is ott volt.
The @Acronis Foundation does some amazing work and we were proud to support them in Soupa Serere, Senegal this week as our CIO Graeme Hackland attended the opening of a new school
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) 2019. április 10.
Find out more https://t.co/oe3liISrq8 #TeamUpWithAcronis #AcronisFoundation pic.twitter.com/LiqhRfKsw5
Az új Ferrari-pilóták látványát azért még szoknunk kell
https://formula.hu/parc-ferme/21688
Nem csalás, sőt, hónapok óta ismert tény, hogy 2019-re Pascal Wehrlein és Brendon Hartley is ugyanolyan munkásruhába öltözik, mint Sebastian Vettel és Charles Leclerc. A német és az új-zélandi pilóta a közelmúltban a mezőnyben töltött egy-két évük során nem kapták meg a megfelelő lehetőséget a bizonyításra, tapasztalatuk elismeréseként azonban a Ferrari igényt tartott a szolgálataikra, így idén főként a csapat maranellói szimulátorában segítik majd a versenyhelyszíneken tartózkodó gárda munkáját.
A Ferrari most frissítette weboldalán a versenyzői profilokat, így láthatjuk először piros szerelésben a négy tesztpilótát: balra fent Wehrlein, mellette Hartley, balra lent Davide Rigon, mellette Antonio Fuoco.


Russell az 1000. futam helyett Montoya előtt tiszteleg
https://formula.hu/parc-ferme/21683
Mint arról bizonyára már mindenki hallott, az e hétvégi Kínai Nagydíjon rendezik majd a Formula-1 történetének 1000. világbajnoki futamát, amit ki-ki a maga módján igyekszik emlékezetessé tenni. A pilóták számára ennek legkézenfekvőbb módja az egyedi sisakfestés választása, és Romain Grosjean például már be is mutatott egy ezen apropóból készült dizájnt.
A Williams újonca, Geroge Russell azonban nem akart ünnepi hangulatot varázsolni a sisakjára, ehelyett egy egészen váratlan - és nagyon ismerős - sisakfestést fedett fel a hétvégi sanghaji fordulóra. "Kitaláljátok, ki adta az inspirációt?" - kérdezi sejtelmesen a brit, a választ pedig talán még azok közül is sokan tudják, akik 2006 után csatlakoztak az F1 nézői közé...

Merthogy Russell egyszeri sisakja Juan Pablo Montoyáénak a szinte kiköpött mása! Az F1-ben 2001-től viharos 2006-os távozásáig szereplő kolumbiai a pályán rámenősségével, azon kívül pedig szókimondó stílusával vált sokak kedvencévé az évezred elején. A most 43 éves Montoya szintén versenyzett a Williamsnél, hét futamgyőzelméből négyet is a grove-iak színeiben szerzett, és évente egy-két alkalommal még ma is feltűnik a paddockban.


Bottas legnagyobb ellenfele idén: Hamilton, Ocon vagy önmaga?
https://formula.hu/parc-ferme/21684
A 2019-es szezont felfrissülve kezdte, de vajon képes lesz az egész szezonon át harcban maradni a tabella első helyéért? Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában körüljártuk, mit kell tennie a finnek ahhoz, hogy a jövő évre is elnyerje a Mercedes bizalmát - és ehhez nem feltétlenül lesz szüksége a bajnoki címre.

Ez történt a WRC előző két versenyén
https://formula.hu/parc-ferme/21668
Aki lemaradt volna a rali-világbajnokság előző két fordulójáról, annak pótlásként itt az AFM Ralihíradó összefoglalója a mexikói és korzikai eseményekről:
Az elmúlt hétvégén is összegyűltek egy versenypályán a Hamiltonok
https://formula.hu/parc-ferme/21689
Számtalanszor volt már családi program Anthony Hamilton és két fia, Lewis és Nicolas számára, hogy egy versenypályán töltik közösen a hétvégét, a mostani viszont azon ritka esetek egyike volt, amikor a fiatalabb fiúért szorítottak. Nicolas Hamilton bátyja sikereiből erőt merítve betegsége ellenére is belekóstolt már a versenyzésbe: 2015-ben rajthoz állt a Brit Túraautó-bajnokság (BTCC) több versenyén is, három szezonnyi szünet után pedig idén vissza tudott térni a mezőnybe. A BTCC szezonjának első hétvégéjét Brands Hatchben tartották, ahol Nicolas két 20. és egy 26. helyet gyűjtött a 30 autót számláló mezőnyben. „Nem is lehetnék büszkébb a testvéremre, aki visszatért a brit túraautózásba. Mindezt a kemény munkájával és az elhivatottságával érte el. Tesó, nagy inspirációt jelentesz számomra” - írta Lewis Hamilton hét évvel fiatalabb öccséről.



És ti elhiszitek, hogy Alonso a felkészülés jegyében mindent az indianapolisi pálya dőlésszögében csinál?
https://formula.hu/parc-ferme/21687
Lázasan folyik a munka a McLaren Technology Centre-ben, ahol a csapat egy része már kizárólag az Indianapolis 500-as projekten dolgozik, aminek a wokingiak immár saját csapattal és ismét Fernando Alonsóval vágnak neki. A versenyt korábban már megnyerő, és most a McLaren sportigazgatójaként ténykedő Gil de Ferran tanácsa szerint Alonso úgy tud a legjobban felkészülni az oválpálya kihívásaira, ha mostantól május végéig minden cselekedetét 9°-os dőlésszögben végzi (pont, amilyet a pálya kanyarjaiban tapasztal), és közlekedése során is mindig balra kanyarodik, még akkor is, amikor jobbra kellene. A csapat már egy speciális cipőt is legyártott ehhez, a dőlve nyilatkozó Alonso pedig elárulja, hogy otthon még a tévéjét is megbillentette 9°-kal, ezzel is betartva de Ferran tanácsait.
Ez a 9-es szám a jelek szerint annyira áthatotta a McLarent, hogy még ezt a videót is április 9-én tették közzé április 1. helyett, amikor az ilyesmi őrültségeket szokás!
Öt emlékezetes pillanat a Kínai Nagydíjak történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/21680
A videó a Youtube-on megtekinthető:
Ennyi a különbség jelenleg az F1 és az F2 tempója között
https://formula.hu/parc-ferme/21679
A Formula-1 és a Formula-2 bahreini pole-körét hasonlíthatjuk össze.
Ferrari 1-2-ből Ricciardo-parádé és Vettel-rémálom: ez történt a tavalyi Kínai Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/21678
A 2018-as Kínai Nagydíj tartalmas összefoglalója megtekinthető a Youtube-on:
A Sauber juniorcsapat leigazolta Leclerc öccsét
https://formula.hu/parc-ferme/21682
A Sauber Junior Team versenyzője lesz és a német Formula-4-es bajnokságban indul Arthur Leclerc – a Ferrari-pilóta, tavaly szintén Saubernél szereplő Charles Leclerc öccse. A 18 éves monacói 2018-ban első formulaautós szezonjában ötödikként zárta a francia F4-et, emellett a Formula-E-s Venturi utánpótlásába tartozott.
A hír másik érdekessége, hogy a német szériában Leclerc a Charouz Racing Systems és US Racing közös csapatában indul: míg előbbi minden kategóriában a Sauber Junior Team mögött áll, utóbbi Gerhard Ungar és Ralf Schumacher csapata. Az igazolásról beszámoló Autosport kiemelte, hogy Leclerc nem kap F1-hez is kapcsolódó szerepet az Alfa Romeo Racingnél.

Nyolc év szünet után újra versenyez Mika Hakkinen
https://formula.hu/parc-ferme/21681
Versenyautó volánja mögé ül a kétszeres Formula-1-es világbajnok, ráadásul egy McLarent – egy 720S GT3-at – vezet augusztusban a suzukai 10 órás futamon, az Intercontinental GT Challenge versenyén. Bár azt egyelőre nem jelentették be, mely csapat színeit képviseli a finn veterán, az autón túl azt igen, hogy az 57 éves Katsuaki Kubota és a kétszeres Super Formula-bajnok Hiroaki Ishiura társa lesz.
Az 50 esztendős Hakkinen 2001-ben versenyzett utoljára a Formula-1-ben, majd néhány szezon kihagyás után a DTM-ben szerepelt 2007-ig. Az év végén visszavonult, de újra nem véglegesen: 2011-ben az Intercontinental Le Mans Cup kínai versenyén indult. Ez volt utolsó nemzetközi szereplése – néhány historic versenyen indult időközben Goodwoodban – a mostani bejelentésig.
