DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek

Montoya: Hamiltonnak mérnökcserére van szüksége

Juan Pablo Montoya szerint Lewis Hamiltonnak ideje lenne keményebben fellépnie, és akár a versenymérnöke lecserélését is kérnie, ha új lendületet akar a Ferrarinál. A kolumbiai exversenyző nem kertelt: szerinte Hamiltonnak érdemes lenne elgondolkodnia azon, hogy változtat a közvetlen stábján.

„Sokszor hallani olyasmit a rádióban, hogy ‘A csapattársad meg tudja csinálni’ – ez a gond” – mondta Montoya. „Egy idő után Lewist ez fel fogja idegesíteni, és akár mérnökcserét is kérhet.”

Hamilton idén kezdett el együtt dolgozni a Ferrarinál Riccardo Adamival, aki korábban Sebastian Vettel és Carlos Sainz mérnöke is volt. A váltás különösen éles kontraszt, hiszen a brit korábban a Mercedesnél Peter Bonningtonnal kiváló és rendkívül sikeres kapcsolatot ápolt.

Montoya szerint Adami hozzáállása nem az elvárt szintet hozza: „A mérnök, aki nem válaszol a rádióra… ennél profibbnak kell lenni. Ez nem egészséges se Lewisnak, se a csapatnak.”

„Ha én lennék a Ferrari helyében, meghúznám a fülét, és azt mondanám: ‘Még egy ilyen húzás, és mehetsz az irodába papírokat tologatni!’” – tette hozzá.

„Biztos meggyőződése, hogy ezt kell tennie” – Hamilton reagált a Massa-ügyre

Nincs igazából véleménye Felipe Massa peréről Lewis Hamiltonnak, amelyet a FOM, az FIA és Bernie Ecclestone ellen indított a brazil expilóta, miután állítása szerint őt kellene a 2008-as szezon jogos világbajnokának tekinteni, mivel a sportág vezérei már abban az évben tudtak a Crashgate-ként elhíresült szingapúri botránytól, amely a korábbi versenyző szerint az ő vb-esélyeit is hátrányosan érintette. Az ügy előzetes meghallgatása múlt héten zajlott Londonban, az ítéletre azonban tovább kell várnunk annak kapcsán, hogy lesz-e tényleges teljes meghallgatás vagy kukázzák a pert.

Mindenesetre Hamiltont, aki anno egyetlen ponttal megelőzte Massát a vb-harcban, nem érdekli az egész: „Nincs véleményem róla. Egyáltalán nem vagyok képben a helyzettel, nem olvasok róla. Semennyire sem érint engem, szóval csak próbálok megérkezni a versenyhétvégékre és a feladatomra koncentrálni. És bármilyen oka is legyen Felipének, biztos vagyok benne, hogy ott van benne a meggyőződés, hogy ezt kell tennie” – fogalmazott a RacingNews365 által idézett hétszeres világbajnok Interlagosban.

A Massa-perről a Pitwall hétfői adásában is beszélgettünk:

Elhunyt a ground effect F1-es „atyja”, Peter Wright

Szomorú hírt közölt az FIA: 79 éves korában elhunyt Peter Wright, korábbi Formula-1-es mérnök. A brit szakember az 1960-as és az 1990-es évek között dolgozott az F1-ben, ahol elsősorban az aerodinamika terén gyakorolt jelentős hatást a sportra: mindenekelőtt az első ground effect korszakban tette le névjegyét a fejlesztéseivel a Lotusnál, ahol az 1978-as világbajnok Lotus 79-es is az ő nevéhez fűződött. A visszavonulása óta technikai tanácsadóként dolgozott az FIA-nál, majd éveken át ő vezette a Biztonsági Bizottságot.

„Mély szomorúsággal tölti el az FIA-t, hogy elhunyt Peter Wright, egy F1-es mérnök, akinek úttörő munkája a ground effect terén átalakította a sportunkat. Az FIA Biztonsági Bizottságának egykori vezetőjeként a munkássága életeket mentett meg. Együttérzünk a családjával és barátaival” – olvasható az FIA közleményében.

Nem csak Wrightot gyászolja amúgy a napokban az F1-es közösség, hiszen nemrég hunyt el Andrea de Adamich egykori versenyző. Az olasz pilóta 1968 és 1973 között 36 nagydíjon szerepelt a Formula-1-ben a Ferrari, a McLaren, a March, a Surtees és a Brabham csapatok színeiben, legjobb eredménye pedig két negyedik helyezés (bajnokságon kívüli F1-es futamokon szerzett dobogót is). Állt rajthoz Le Mans-ban is, míg F1-es karrierje előtt, 1966-ban megnyerte a túraautósok Európa-bajnokságát egy Alfa Romeóval.

peter-wright_1

„Fake news” – Stroll arról, hogy közel járt az F1-es távozáshoz

Hamisnak nevezte azokat az állításokat Lance Stroll, miszerint 2024 előtt közel járt ahhoz, hogy távozzon a Formula-1-ből. A kanadai pilóta motivációját rendszeresen megkérdőjelezik: korábban olyan pletykák is szárnyra kaptak, hogy inkább teniszkarrierbe kezdene, amelyeket jót nevetett az Aston Martin versenyzője annak idejében.

A téma most azok után került elő ismét, hogy az idei évig a Lawrence Stroll – azaz ifjabb Stroll apja – által vezetett gárda teszt- és tartalékversenyzői státuszát betöltő Felipe Drugovich nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy azért tartott ki a zöldek mellett, mert reális esély mutatkozott arra, hogy üléshez jusson: „Elém raktak egy szerződést 2024-ről és 2025-ről. És úgy éreztem, a megfelelő helyen vagyok megfelelő időben. Nagyon közel járt maga Lance ahhoz, hogy ne folytassa 2024-ben, szóval…” – fogalmazott a brazil.

Ám amikor a Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján arra kérték magát Strollt, hogy reflektáljon mindenre, a kanadai egy félmosoly keretében mindössze két szóval válaszolt: „Fake news” – mondta, azaz hamisnak titulálta a feltevéseket.

stroll-f1-1

Sainz rosszul érzi magát, kihagyja a médianapot Interlagosban

Carlos Sainz nem fog részt venni a hétvégi Sao Pauló-i Nagydíj előtti sajtótájékoztatón, mert nem érzi jól magát.

A spanyol pilóta az Interlagosban tartott sajtótájékoztatón állt volna a média rendelkezésére.

A Williams csapata azonban megerősítette, hogy Sainz nem lesz a pályán csütörtökön, hanem a csapat szállodájában pihen, abban a reményben, hogy a hétvégén már bevethető lesz.

A Williams szóvivője így nyilatkozott: „Sajnos Carlos nem érzi jól magát, ezért ma nem jön el a pályára, így minden kötelező sajtótájékoztatót lemondunk. Elnézést kérünk a kellemetlenségért.”

f1-sainz-williams

Bearman: Max a valaha volt legjobb F1-es

Oliver Bearman szerint Max Verstappen a valaha volt legjobb F1-es pilóta – a Haas újonca arra válaszul mondta ezt, hogy milyen remek formában van az utóbbi hetekben a holland.

„Jó szériában van, szerintem ő a legjobb pilóta az F1-ben. Sőt, szerintem ő a legjobb F1-es pilóta valaha” – idézi Bearman szavait a Racingnews365.com.

„Egy hozzám hasonló újonc, aki reméli, hogy egyszer vb-címért fog küzdeni, Max az a srác, akire felnézek. Ő a referencia jelenleg a legtehetségesebb és leggyorsabb pilótaként az F1-ben. Az év korábbi részében nem volt megfelelő az autója, de most úgy tűnik, hogy igen” – fogalmazott.

f1-haas-bearman

fotó: MoneyGram Haas F1 Team

F1, WEC, MotoGP, WRC: íme a pénteki motorsport-program

Egy szabadedzéssel és egy sprintidőmérővel kezdődik az F1 hétvégéje Brazíliában, a WRC Japánban, a MotoGP Portimaóban versenyez, a WEC pedig Bahreinben tart szezonzárót: mutatjuk a pénteki nap programját a tv-közvetítésekkel együtt.

Péntek (november 7.)

00:29-10:06 WRC, 2. nap, 3-7. szakasz (Rally.TV online, előfizetés után élő)

10:00-11:00 WEC, 3. szabadedzés (HBO MAX online, előfizetés után élő)

11:45-12:30 MotoGP, 1. szabadedzés (tv: Aréna4, élő)

14:00-15:10 WEC, Időmérő és Hyperpole (HBO MAX online, előfizetés után élő)

15:30-16:30 Formula-1, Szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

16:00-17:00 MotoGP, Edzés (tv: Aréna4, élő)

19:30-20:14 Formula-1, Sprintidőmérő (tv: M4 Sport, élő)

23:23- WRC, 3. nap, 8. szakasz (Rally.TV online, előfizetés után élő)

A teljes program ezen a linken található!

A Toyotánál folytathatja karrierjét Jack Doohan?

A Toyota Super Formula-csapatában kaphat szerepet 2026-ban Jack Doohan: az F1-ből jelen állás szerint kiszoruló ausztrál a japán sorozatban versenyezhet jövőre.

Doohan helyét minden bizonnyal Franco Colapinto kapja 2026-ra is, a bejelentés a következő napokra várható, közben pedig sajtóhírek szólnak arról, hogy az Alpine-nál csak hat versenyhétvégét kapó pilóta a Toyotával együtt dolgozó Kondo Racinghez csatlakozhat.

A beszámolók szerint Doohan édesapja egyeztetéseket tartott Ayao Komatsuval, a Toyotával szoros összeköttetésben lévő Haas F1-es csapatfőnökével, hogy az ausztrál az utóbbi istállónál legyen tartalék jövőre, a megegyezés része lehet a Toyota révén megvalósuló Super Formula-szezon is.

f1-doohan

A Ferraritól és az F1-től is elköszön Hamilton egyik fontos mérnöke

Lewis Hamilton teljesítménymérnöke, Riccardo Corte elhagyja az F1-es Ferrarit, hogy új karriert kezdjen a sportautók világában. 

Corte korábban Charles Leclerc-kel és Carlos Sainzcal is dolgozott a Scuderiánál, mielőtt Hamilton Mercedesből való távozása után a pilóta belső körének tagja lett. 

A Belga Nagydíj előtt azonban Corte új pozícióba került, és most arra készül, hogy elhagyja a Scuderiát, és az ausztrál supercarokkal versenyző Grove Racinghez csatlakozzon. 

„Nagyon büszke vagyok arra, hogy ilyen izgalmas időszakban csatlakozhatok a Grove Racinghez” – mondta Corte. 

„Az elmúlt szezonokban elért fejlődésük lenyűgöző, és a Bathurst 1000-es győzelem megmutatja, mire képes a megfelelő emberek és a megfelelő gondolkodásmód. A Ferrari F1-es csapatánál töltött 11 év után alig várom, hogy ezt a tapasztalatot a Supercarsba is be tudjam vinni, és segíthessek a csapatnak a további fejlődésben és a pályán felmerülő minden lehetőség maximális kihasználásában.”

f1-ferrari-hamilton

fotó: Scuderia Ferrari

Összkerékmeghajtás és legerősebb autó: bemutatta Gen4-es versenygépét a Formula-E

Renderelt fotókon leleplezte a 2026/2027-es szezonban, azaz bő egy év múlva debütáló negyedik generációs autóját a Formula-E. A Gen4-es versenygépek lesznek az elektromos széria történetében a legerősebbek: a jelenlegi Gen3 Evo autók 400 kW-ra képesek, a negyedik generációs autó esetében viszont 600 kW – ami több mint 800 lóerőnek felel meg – ez az érték, sőt még a futamok során elérendő 450 kW-os csúcsteljesítmény is magasabb a mostani maximumnál (és egészen megközelíti a Formula-2 620 lóerős teljesítményét).

fe-gen4-1

Megmarad az összkerékmeghajtás is, sőt immáron folyamatosan elérhető lesz, ellentétben a mostani helyzettel, amikor csak az időmérős párharcoknál, a futamok rajtjánál és a támadó mód felvételekor használják. Ami az aerodinamikát illeti, kétféle konfiguráció lesz: egy nagy leszorítóerős az időmérőkre, s egy alacsony leszorítóerős a versenyekre optimalizálva. A közlemény emellett külön kiemeli a hatékonyságot és a fenntarthatóságot: szinte 100 százalékos motorhatékonyságot, 40 százalékos energia-visszanyerést említenek, valamint a gyártáshoz teljes mértékben újrahasznosítható anyagokat használnak majd.

fe-gen4-2

fe-gen4-3

A világbajnok szíve is leállt a Moto3-as balesetben, megműtötték a kezét

Friss fejlemények láttak napvilágot a Moto3-as Malajziai Nagydíj kivezető körében történt ijesztő baleset egyik érintettje kapcsán. A súlyosabb sérülést szenvedő Noah Dettwiler kapcsán néhány napja már beszámoltunk róla, hogy immár stabil és nem kritikus az állapota, most pedig az ő motorját hátulról eltaláló José Antonio Ruedáról adott ki közleményt csapata, az Ajo KTM.

Eddig úgy lehetett tudni, hogy a világbajnoki címet néhány héttel korábban bebiztosító spanyol sokkal könnyebben megúszta az ütközést, az Ajo közleményéből azonban most kiderült, hogy Ruedának is leállt a szíve a pályán a balesetet követően, őt is sürgősségi ellátásban kellett részesíteni. Ezután szállították kórházba Kuala Lumpurban, ahol alaposabban is megvizsgálták a jobb kéztörését, valamint a borda- és tüdőzúzódásait. Négy nappal később, csütörtökön utazhatott haza Spanyolországba, viszont a tervezett kézműtétjére csak hétfőn került sor kezének duzzanata miatt. A műtét az istálló közlése szerint jól sikerült, de a barcelonai kórházban kiderült, hogy egy kis törés a lapockáján is található – igaz, ez nem igényel operációt. Az Ajo szerint Ruedát hamarosan kiengedhetik a kórházból, ezt követően Sevillában, a családja és a barátai mellett folytatja majd a gyógyulást.

rueda

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ez segített összerakni Norrisnak az időmérős köreit?

A Monacói Nagydíj óta nem jelzi a kormánya a gyorskör során a legjobb időhöz képesti különbséget – árulta el az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj során Lando Norris. Az idény elején a brit számos alkalommal elrontotta a kvalifikációit, különösen annak Q3-as utolsó szakaszát. Egy ideje azonban összekapta magát a McLaren versenyzője, Monza óta csak Szingapúrban végzett a csapattárs Oscar Piastri mögött, akit a legutóbbi futamon egy ponttal meg is előzött a Formula-1-es világbajnoki tabella élén. Norris szerint segíthetett neki, hogy nem látja a deltaidőt az időmérős körei során:

„Azóta nem használtam a deltaidőt az időmérőkön” – mondta Monacóról, ahol amúgy szintén pole-t szerzett. „Nem tudom… ki tudja, hogy segített-e nekem vagy rosszabbította a helyzetet? Úgy gondolom, a lényeg, amikor nem látom az időt, akkor mindentől függetlenül nyomom: nem számít, hogyan kezdtem a körömet vagy hogyan sikerült bármelyik kanyar. Azt hiszem, mivel nincs referenciám a legjobb köridőhöz képest, mindig próbálom minden kanyarból kihozni a maximumot. És igen, máskülönben olykor túlságosan is azt bámulatos, és az sosem a legjobb. És amikor jól megy, akkor kellemes meglepetés, hogy egy ilyen jó köridő ugrik fel a végén.”

f1-norris-mclaren

„Sokkolná” IndyCar-riválisát, ha Herta nem jutna F1-es üléshez

Pato O’Ward biztos benne, hogy Colton Herta azért vállalta be a Formula-2-es váltást, mert benne van a pakliban, hogy a száguldó cirkuszban kössön ki. Az IndyCarban futamokat nyerő és korábban bajnoki dobogón végző amerikait az F1-be jövőre tizenegyedik csapatként érkező Cadillac leigazolta tesztpilótának, és mivel Herta álma továbbra is a Formula-1, elhagyja a tengerentúli szériát és a Hitech színeiben a Formula-2-ben fog szerepelni – részben a szuperlicenszpontok gyűjtése, részben a közeg megismerése céljából.

A vele az IndyCarban éveken át együtt versenyző O’Ward remek véleménnyel van Hertáról: „Nagyon tehetséges. Nagyszerű versenyző volt az IndyCarban, és a legjobbakat kívánom neki” – nyilatkozta a McLaren kötelékeibe tartozó, velük F1-es szabadedzéseken is szereplő mexikói a Racer szaklapnak. „Azt hiszem, sokkolna, ha nem látnám egy Formula-1-es ülésben 2027-ben. Nem hiszem, hogy meglépné ezt a váltást, ha ez nem lenne benne a pakliban számára. Rendkívül izgatott vagyok miatta, és igazán szeretném, ha jól teljesítene, mert ő fogja reprezentálni az IndyCart.”

„A feladat óriási. A gumik mások. Az autó sokkal rosszabb, mint az IndyCarban, szóval egyértelműen visszalépés lesz az autó képességeit és az érzetet illetően” – tette hozzá az F2-t illetően O’Ward. „Mint mondtam, sokkolna, ha csak azért lépné meg ezt, hogy ezt csinálja. Határozottan tudom… nos, nem tudom, de bízom benne, hogy ez a helyzet, hogy lesz F1-es ülése, különben nagyon fog neki hiányozni az IndyCar. Tudom, hogy fog.”

herta-indycar-1

„Nem véletlen, hogy ő a négyszeres világbajnok...” – a McLarennél tartanak Verstappentől

A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella büszke arra, hogy Lando Norris és Oscar Piastri vezeti a világbajnoki pontversenyt, ám tisztában van vele, hogy továbbra is számolniuk kell Max Verstappennel.

„Most jön az idény legizgalmasabb része” – mondta Stella a soron következő brazil hétvége előtt.

„Büszkék vagyunk arra, hogy két versenyzőnk áll az élen, mindössze egy pont különbséggel, de tisztában vagyunk vele, hogy nagyon erős ellenfelünk van a bajnokságban. Nem véletlen, hogy ő a négyszeres világbajnok.”

A McLaren-vezető hozzátette, mindent megtesznek azért, hogy a Papaya-csapatnál maradjon a bajnoki cím: „A hátralévő négy versenyen mindent beleadunk, hogy a bajnokság a miénk legyen.”

„Nagyon-nagyon nehéz lesz” megőrizni a konstruktőri második helyet – Leclerc

Az előző két hétvégéből kiindulva elképzelhető, de összességében nehezen megvalósíthatónak érzi Charles Leclerc, hogy a Ferrari megtartsa a második helyet az F1-es konstruktőri világbajnoki tabellán. A vörösök számára jól sikerült az USA és a Mexikóvárosi Nagydíj, és különösen igaz ez a mindkétszer dobogón végző monacóira, akinek pontjaival a Scuderia feljött ezüstérmes pozícióba. Igaz, a csata roppant szoros, hiszen a maranellóiak csupán egyetlen ponttal előzték meg a Mercedest, ráadásul a Red Bull is mindössze tízpontos lemaradással üldözi őket. Leclerc nem is volt túlzottan bizakodó, amikor a mexikói futamot követő sajtótájékoztatón a második pozíció megtartásáról kérdezték:

„Nagyon-nagyon nehéz lesz. Ha visszatekintek az utolsó két hétvégére, akkor igen, Ha az azt megelőző két hétvégét nézem, akkor nem igazán. Csak versenyről versenyre kell fókuszálnunk, és tökéletesen végrehajtanunk mindent, ahogy azt tettük a legutóbbi két futamon. Ez nyilván kifizetődik, mint mindig, de rendkívül nehéz mindig ezen a szinten teljesíteni. De ezt a szintet kell céloznunk, és remélhetőleg ez elegendő lesz a második helyhez a konstruktőriben.”

f1-leclerc-ferrari-mexiko-podium

A McLaren bajnoka szerint igazi „rémálom” a mostani helyzet

Mika Hakkinen szerint a McLaren nehéz és kényes időszak elé néz, mivel Lando Norris és Oscar Piastri fej fej mellett küzd a világbajnoki címért. A kétszeres Formula–1-es világbajnok, aki maga is a McLarennel ért fel a csúcsra, „szörnyű” helyzetnek nevezte, amikor ugyanazon csapat két versenyzője között dől el a bajnoki cím sorsa.

Hakkinen a High Performance podcastban dicsérte a McLaren vezetését: „Zak Brown és Andrea egyszerűen hihetetlenek. Nagyon szorosan együtt kellett működni a versenyzőkkel, hogy ilyen szép harmonikus legyen a viszony a szezon végén is” – mondta a finn legenda, aki ugyanakkor elismerte, hogy az egyensúly törékeny: „Az egyikük világbajnok lehet. Ez egy rémálom, egy szörnyű helyzet a csapaton belül. Ezt nem negatívan értem, egyszerűen csak ez a helyzet.”

Hakkinen hozzátette, a McLaren egysége és összetartása példaértékű: „Remek partnereik vannak, fantasztikus mérnökök, szerelők, tervezők. Egy gyönyörű csapat. Lando már elég tapasztalt, Oscar is gyorsan fejlődik, és biztos vagyok benne, hogy jól zárják majd a szezont.”

piastri-norris-monza-pit

Leclerc és párja eljegyezték egymást

Charles Leclerc és párja, Alexandra Saint Mleux eljegyezték egymást, ez derült ki a Ferrari F1-es versenyzőjének és barátnőjének közös friss Instagram-posztjából. A monacói pilóta és a modell 2023-ban kezdtek el járni, azóta a Formula-1-es paddock egyik kedvelt párjának számítanak. Az eseménynél szintén jelen volt Leclerc-ék kutyája, az F1-es berkekben ugyancsak kedvelt Leo – az egyik fotó tanúsága szerint akár magában az eljegyzésben is szerepet kaphatott, hiszen egy „Apa feleségül akar venni téged” feliratos aranyszínű csontformájú ékszer is látható a képen. A posztnál természetesen sorakoznak a gratuláló üzenetek, Leclerc volt ferraris csapattársa, Carlos Sainz az elsők között üzent egy „Igennn!” kommenttel.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

A Ferrari célba veszi Russellt 2027-re?

Az olasz Corriere della Sera érdekes értesülésről számolt be, melynek értelmében a Ferrari kivetheti a hálóját George Russellre abban az esetben, hogy 2026-ot követően Leclerc vagy Hamilton távozik a csapattól. Mint írták, a csapat felsővezetésében nagyra tartják a Mercedes versenyzőjét, és potenciális utódként számolnak vele egyik vagy másik versenyzőjük számára.

A hétszeres világbajnok gyenge formája ad alapot azoknak a találgatásoknak, melyek értelmében akár távozhat is a marenellói alakulattól (és befejezheti karrierjét) abban az esetben, ha a szabályváltozások után sem lesz versenyképes a csapat, míg a monacóiról évek óta pletykálják, hogy egyszer megelégelheti a sorozatos kudarcokat – habár ő nem győzi hangsúlyozni, hogy a Scuderiával akar világbajnok lenni.

Russell nemrég hosszabbított szerződést a Mercedesszel, de maga is elismerte, hogy egyelőre csak egy évre szól a megállapodás, a 2027-es folytatást egy teljesítményalapú záradék biztosítja számára. Ennek ellenére a mezőny egyik legjobb formában lévő pilótája nem érezheti magát biztonságban, hiszen Toto Wolff továbbra sem tett le Max Verstappen megszerzéséről, s ha a hollandot leigazolják, legalábbis kérdéses lehet, hogy elengednék-e saját növendékük, a jelenleg felemás újoncszezont futó, de az elmúlt hetekben biztató dolgokat produkáló Kimi Antonelli kezét.

russell-singapore-win-3

Vasseur: Most kellene dönteni a 2035-ös szabályokról

A Formula–1 2026-ban új korszakba lép a sportág történetének egyik legnagyobb szabályváltozásával. Az új technikai előírások az elektromos hajtás nagyobb szerepét hozzák magukkal, ám ez nem aratott osztatlan sikert a paddockban, így aztán az utóbbi hónapokban még a belső égésű motorok – köztük a V10-esek és V8-asok – visszatéréséről is felmerültek pletykák, de az FIA világossá tette: a jelenlegi szabályrendszer legalább 2030-ig érvényben marad.

A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint ugyanakkor már most el kell kezdeni gondolkodni azon, milyen irányba haladjon a sport a következő évtized közepéig. „Valószínűleg az jelenti most a kihívást, hogy megőrizzük, ahol most tartunk, a sikert, a láthatóságot, és hogy továbbra is mi vezessük a technológiai fejlődést” – mondta a Bloombergnek.

Vasseur szerint azonban a legnehezebb feladat a jövő kiszámíthatatlansága, miközben a következő szabályrendszer öt év múlva lép életbe, de már a 10 év múlva érvényes szabályokról is el kellene kezdeni gondolkodni. „Azt mondanám, hogy szinte most kellene meghoznunk a döntést a 2035-ös szabályokról. Ez nem könnyű, mert nehéz megjósolni, milyen lesz az autóipar 2035-ben. Az emberek gondolkodása nagyon gyorsan változik, és ez komoly kihívás” – fogalmazott.

ferrari-saudi

Kötelező kétkiállásos stratégiát mérlegel az F1?

A Motorsport Italy értesülése szerint az F1 Bizottsága megvitatja, hogy a jövőben minden nagydíjon kötelezővé tegyék a két kiállást. A tervezet szerint a versenyzőknek mindhárom száraz gumikeveréket használnia kellene, egyenként maximum a versenytáv 45%-áig.

A változtatás célja a stratégiai változatosság visszaállítása, miután az utóbbi időben a csapatok gyakran csak egy kiállással teljesítik a versenyeket. Például a 2025-ös monacói GP-n már kötelező volt a két kiállás, miután a 2024-es versenyen az egész mezőny az első körös piros zászlós megszakításnál cserélt gumit, így szinte mindenki csak egyszer állt ki. A 2023-as katari GP-n pedig biztonsági okokból korlátozták, hogy egy gumiszett legfeljebb hány körig használható.


Fotó: Pirelli Motorsport

Ezen eshetőségről egyébként már szerkesztőségünk is értekezett a Formula Podcast legutóbbi adásában, amelyet itt hallgathattok meg:

 

 

Di Grassi: A McLaren bukása történelmi meglepetés lenne

Lucas di Grassi szerint hatalmas szenzáció lenne, ha a McLaren pilótái – Lando Norris vagy Oscar Piastri – nem nyernék meg az idei Formula–1-es világbajnoki címet. A korábbi F1-es, jelenleg Formula E-ben versenyző brazil pilóta úgy véli, a wokingi csapat fölénye annyira egyértelmű volt egész évben, hogy más bajnokot látni „az egyik legnagyobb meglepetés lenne a sport történetében”.

Norris a Mexikóvárosi Nagydíjon újabb győzelmet aratott, és ezzel egy ponttal átvette a vezetést a bajnoki tabellán. A brit pilóta közel fél perces előnnyel nyert Charles Leclerc előtt, míg Piastri ötödik lett. Bár Max Verstappen az utóbbi öt versenyből hármat megnyert, hátránya még mindig 36 pont a McLaren párosához képest.

Di Grassi szerint Verstappen is remek formában van, és megérdemelné az ötödik bajnoki címét, de jelenleg a McLaren esélyei a legjobbak: „Max teszi a dolgát, és senki sem vitathatja, hogy fantasztikus versenyző, de nagyon nehéz dolga lesz. Ha a McLaren elveszíti a címet, az történelmi meglepetés lenne” – fogalmazott.