DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 5. szombat

Formula-E: Szárazon a DS Penske, esőben Cassidy tarolt Sanghajban

Maximilian Günther és Nick Cassidy győzelmeit hozta a Formula-E sanghaji dupla fordulója a hétvégén. A szombati első futamon még száraz pályán rendezték az F1-ből is ismert pályán (bár nem a teljes nyomvonalat használta az elektromos világbajnokság), Günther vezetésével pedig a DS Penske aratott váratlan kettős diadalt, miután Jean-Eric Vergne a kaotikus utolsó körben kapaszkodott fel a második helyre. A dobogót Taylor Barnard tette teljessé a McLarennel.

Vasárnapra aztán szakadó eső érkezett meg Kínába, a csuromvizes pályán pedig Cassidy előbb a pole-t zsebelte be a piros zászlós időmérőn, majd fölényesen megnyerte a futamot is. Mellé a Porsche gyári duója, Pascal Wehrlein és Antonio Felix da Costa állhatott még fel a pódiumra. A szombati győztes Günther műszaki hiba miatt kiesett, ami pedig a világbajnoki összetettet toronymagasan vezető Oliver Rowlandet illeti: a Nissan pilótája előbb egy ötödik helyet, majd idei második nullázását könyvelhette el, de így is tetemesnek mondható 68 pontos fórral vezet Wehrlein előtt úgy, hogy már csak öt futam van hátra az idényből.

A szombati futam végeredménye:

1. Maximilian Günther DS Penske  
2. Jean-Éric Vergne DS Penske 7.016
3. Taylor Barnard McLaren 7.488
4. Dan Ticktum Cupra Kiro 7.866
5. Oliver Rowland Nissan 8.140
6. Norman Nato Nissan 8.242
7. Sam Bird McLaren 8.458
8. Nyck de Vries Mahindra 8.875
9. Sébastien Buemi Envision 9.369
10. Robin Frijns Envision 9.677
11. Stoffel Vandoorne Maserati 10.972
12. Pascal Wehrlein Porsche 11.326
13. Antonio Felix da Costa Porsche 11.873
14. David Beckmann Cupra Kiro 12.123
15. Nico Mueller Andretti 13.343
16. Jake Hughes Maserati 13.695
17. Jake Dennis Andretti 13.810
18. Lucas di Grassi Lola 16.559
19. Zane Maloney Lola 19.327
20. Mitch Evans Jaguar 43.437
21. Nick Cassidy Jaguar 50.858
  Edoardo Mortara Mahindra Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Nick Cassidy Jaguar  
2. Pascal Wehrlein Porsche 7.126
3. Antonio Felix da Costa Porsche 19.444
4. Jake Hughes Maserati 21.034
5. Jean-Éric Vergne DS Penske 27.705
6. Nico Mueller Andretti 40.675
7. Stoffel Vandoorne Maserati 42.242
8. Robin Frijns Envision 47.642
9. Lucas di Grassi Lola 52.170
10. Taylor Barnard McLaren 52.965
11. Zane Maloney Lola 58.578
12. Nyck de Vries Mahindra 1'00.357
13. Oliver Rowland Nissan 1'01.595
14. Mitch Evans Jaguar 1'03.205
15. Sam Bird McLaren 1'04.363
16. Dan Ticktum Cupra Kiro 1'05.259
17. Jake Dennis Andretti 1'07.093
18. Sébastien Buemi Envision 1'07.892
19. Edoardo Mortara Mahindra 1'09.668
20. David Beckmann Cupra Kiro 1'11.727
21. Norman Nato Nissan 1'12.814
  Maximilian Günther DS Penske Kiesett

fe-gunther-sanghaj

Romain Grosjeant rendesen meggyötrik az edzéseken

Te hány fekvőtámaszt tudnál úgy megcsinálni, hogy közben négy medicinlabdán egyensúlyozol? A Haas franciájának láthatóan nem okoz ez megoldhatatlan feladatot, bár megküzd vele.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So, how many? . #Repost x @grosjeanromain . Challenge of the day: how many can you do? . #F1 #Formula1 #Gainz #Gym #RomainGrosjean

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Szupersztárok indítják útjára az idei Indy 500-at

Két színész, Christian Bale, illetve Matt Damon tetszelegnek idén az Indy 500 honorary starterjeinek pozíciójában, vagyis a ceremónia hivatalos részeként ők indíthatják útjára a legendás 500 mérföldes autóversenyt.

 

Íme a pénteki motorsport-program

Péntek

9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Spíler 1)
10:15-11:00 W Series, első szabadedzés
12:45-13:30 W Series, második szabadedzés
12:45-13:30 WTCR, első szabadedzés
14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Spíler 1)
14:15-15:00 DTM, első szabadedzés
15:20-15:50 WTCR, második szabadedzés
17:10-17:40 DTM, második szabadedzés

moto_2

fotó: dppi

Még mindig Verstappent látják a 2019-es szezon legjobbjának

Az idei szezon során minden F1-es futam után erősorrendet tesz közé a Formula-1.com, méghozzá arra alapozva, hogy a portál öt szakértője egy 1-10-ig terjedő skálán értékeli a pilóták adott hétvégi teljesítményét, hangsúlyozva, hogy mennyit hoztak ki a rendelkezésükre álló autóból. A maximum pontszám így egy hétvége folyamán 50 és az egyes hétvégéken elért pontog átlaga adja ki az adott pilóta helyezését az összesített listán.

Az erőssorendet a második futam óta Max Verstappen vezeti, aki ezt a pozícióját Barcelonában sem vesztette el, sőt, inkább megerősítette: a lehetséges 50 pontból 49-et begyűjtött, így 45,2-es átlaggal ő áll az élen.

A lista első tíz helyezettje:

1. Max Verstappen 45,2
2. Lewis Hamilton 43,8
3. Valtteri Bottas 43,6
4. Alexander Albon 40,0
5. Charles Leclerc 39,6
6. Sergio Perez 39,4
7-9. Carlos Sainz, Kimi Raikkönen és Lando Norris 38,6
10. George Russell 37,4

ver

fotó: dppi

Montoya Strollék embereként volt ott a Spanyol Nagydíjon?

A hétszeres futamgyőztes kolumbiai, Juan Pablo Montoya a Racing Point garázsában tűnt fel a barcelonai versenyhétvégén. A német Auto Motor und Sport szaklap szerint az egykori Formula-1-es Lance Stroll stábjához tartozik, és a fiatal pilóta mentális felkészítéséért felel. A csapat úgy reagált, Montoya csak vendégként tartózkodott náluk.

Az AMuS megjegyzi, hogy Montoya személyes jelenléte nem igazán segített Strollon, aki kétszer is balesetezett Barcelonában.

Így kívánt boldog születésnapot kislányának Kimi Raikkönen

"Két évvel ezelőtt, 7:07-kor Jégkocka2 megszületett. Boldog születésnapot Rianna! Nekem és Robinnak kemény napunk volt akkor a kórházban" - írta az alábbi képhez Instagramon Kimi Raikkönen.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Two years ago at 7.07pm Icecube2 was born. Happy birthday Rianna! Me and Robin had a rough day at the hospital that day.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Szavazz: Ki legyen az F1 kommentátora?

Kit ültetnétek a Formula-1 magyar közvetítésének kommentátori székébe Wéber Gábor mellé, ha kezetekben lenne a döntés? Szabadon engedtük fantáziánkat, és nem csupán olyanokra szorítkoztunk, akiket az autósportból ismerünk.

Történelmi pályájára tér vissza a DTM

A német túraautósok szezonjának második állomása hétvégén Belgium lesz, a zolderi pálya, amely fontos helyet foglal el a széria történetében: 35 évvel ezelőtt, 1984. május 11-én itt tartották a DTM legelső versenyét, melyet Harald Grohs nyert egy BMW 635 CSi-vel.

Miért pont külföldön tartották a német túraautó-bajnokság első versenyét? Nyugat-Németországban akkoriban mindössze két épített pálya volt: a Nürburgring-Nordschleife és a Hockenheimring. A bajnokság későbbi szakaszában számos utcai pálya szerepelt, az utolsó előtti versenyhétvégére pedig még visszatértek Zolderbe.

Zolder egészen 1994-ig állandó helyszín volt a naptárban, gyakran szezonnyitóként, aztán még egyszer, 2002-ben feltűnt a bajnokságban. A jelenlegi mezőnyben nincsen senki, aki akkor, 17 éve a rajtrácson lett volna. Mattias Ekström, Timo Scheider és Martin Tomczyk a közelmúltban távozott, rajtuk kívül az utolsó zolderi versenyen szerepelt Jean Alesi és Bernd Maylander is.

Most már a Formula-3-ról is készül videós összefoglaló

Az F1 hivatalos Youtube-csatornája legalábbis eddig nem nagyon foglalkozott ezzel a sorozattal ezen a szinten - a spanyol hétvégéről viszont készített videót, ami ezen a linken, vagy alább a Youtube-ra átkattintva megtekinthető.

Így telt Sainz hétvégéje hazai F1-es futamán

A McLaren szokás szerint közzétett egy olyan videót az aktuális F1-es hétvége után, amely során kicsit jobban a kulisszák mögé nézhetünk a pilótáival kapcsolatban - ezúttal a hazai pályán versenyző Carlos Sainz volt a középpontban.

Rosenqvist szintén nagyot bukott az Indy-teszten

Nem Fernando Alonso szenvedte el a szerdai tesztnap egyetlen nagy balesetét. Felix Rosenqvist a 2-es kanyarban szintén a falnak csapódott Indianapolisban, ráadásul a baj nagyobb is lehetett volna: Will Power és Jack Harvey is éppen csak hogy el tudta kerülni.

Elmarad a Szombathely Rali, helyette vigasztalódjunk a Miskolc Ralival

Az AFM Ralihíradó beszámolója a magyar bajnokság legutóbbi versenyéről.

Videó: Alonso a falba csapódott Indianapolisban

Nagyott csattant a kétszeres F1-es világbajnok az Indy500-ra való felkészülés (edzés) során - íme az esetről készült videó:

 

A kicsik sem viccelnek: gyönyörű előzéseket hozott az F2 barcelonai futama

Szegény Zhou többször is a dolog rossz oldalála került, Aitken viszont... A videó erre a linkre kattintva megtekinthető!

Mutatjuk a Spanyol Nagydíj legjobb belső felvételeit

A szokásos onboard válogatás erre a linkre, vagy az alábbi helyen a Youtube-ra átkattintva elérhető:

A kis Checo elfoglalta apja autóját

A Racing Point pilótájának másfél éves fia, Sergio Perez Jr. Barcelonában közelről szemügyre vette apja munkaeszközét.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Visita especial en las pruebas para Pirelli. Me gusta compartir estos momentos contigo hijo! 14/05/19

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés,

Még mindig nem tudjuk, mi épül a Hungaroring M3-as lehajtójánál...

Várjuk olvasóink tippjeit!

A legemlékezetebb pillanatok a Holland Nagydíj történetéből

A Formula-1 hivatalos csatornája gyűjtött össze öt emlékezetes momentumot az 1985-ig megrendezett versenyből: van köztük legendás bajnok első győzelme, három keréken versenyzés, élmenők ütközése.

A videó YouTube-ra átkattintás után indul.

Spici: Raliból a ralikrossz élvonalába

Interjú Spitzmüller Csabával, a 2008-as abszolút ralibajnokkal, aki az utóbbi években már a ralikrossz szakágban ér el egyre komolyabb sikereket.

20 éves orosz a Mercedesben: Ők tesztelnek szerdán

A barcelonai kétnapos teszt második napjának felállása: a csapatok nagy része most is tesztpilótának adott lehetőséget, az esetek közül a legérdekesebb a Mercedest vezető Nyikita Mazepin. A Ferrari és a Racing Point a Pirellinek is tesztel, ezért két autóval mehetnek, a McLaren pedig délután cserél.

Mercedes: Nyikita Mazepin

Ferrari: Antonio Fuoco, Charles Leclerc (Pirelli)

Red Bull Racing: Dan Ticktum

Renault: Jack Aitken

Haas: Kevin Magnussen

McLaren: Sergio Sette Camara (délelőtt), Oliver Turvey (délután)

Racing Point: Nick Yelloly, Lance Stroll (Pirelli)

Alfa Romeo Racing: Kimi Raikkönen

Toro Rosso: Alexander Albon

Williams: Nicholas Latifi