DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Szándékos szabályszegés miatt járt az áthajtás Russellnek

Az F1-es Monacói Nagydíj során George Russell áthajtásos büntetést kapott, miután a sportfelügyelők úgy ítélték meg, hogy szándékosan hagyta el a pályát az alagút utáni 10-es kanyarban, hogy így előzze meg Alexander Albont. A stewardok hivatalos indoklása szerint Russell a 63-as autóval elhagyta a pályát a 10-es kanyarnál, és megelőzte a 23-as autót, Alexander Albont.

A pozíciót ezt követően Russell nem adta vissza, hanem megtartotta, és a rádión keresztül egyértelművé tette szándékát, amikor kijelentette: „vállalom a büntetést”. A felügyelők szerint ez világosan megmutatta, hogy Russell tudatosan döntött a szabály megsértése mellett, mivel úgy érezte, Albon „kiszámíthatatlanul” vezet, és feltartja őt.

A verseny előtt a versenyigazgató – a sportfelügyelők kérésére – minden csapatot tájékoztatott arról, hogy amennyiben valaki szándékosan levágja a 10-es kanyart, és ezzel előnyt szerez, a szokásos 10 másodperces büntetésnél súlyosabb szankció is kiszabható. Mivel Russell cselekedete egyértelműen tudatos szabályszegés volt, a felügyelők áthajtásos büntetés mellett döntöttek, melyet szerintük az eset súlya indokolt.

russell-monaco-2

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu