DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra

Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

indycar-palou

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.

A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 5.4840
3. Will Power Team Penske 8.4529
4. Scott McLaughlin Team Penske 10.5391
5. Scott Dixon Chip Ganassi 11.2645
6. Graham Rahal RLL Racing 19.0760
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9644
8. Kyle Kirkwood Andretti 21.9958
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 22.6144
10. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 23.2313
11. Louis Foster RLL Racing 26.1276
12. Josef Newgarden Team Penske 26.4758
13. Nolan Siegel Arrow McLaren 26.7236
14. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 27.7751
15. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 30.8434
16. Christian Lundgaard Arrow McLaren 31.0414
17. Devlin Defrancesco RLL Racing 32.2808
18. Robert Shwartzman Prema 33.1043
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 33.4520
20. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 34.3925
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 34.7544
22. Callum Ilott Prema 6 kör /35.5387
23. David Malukas A.J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett
25. Colton Herta Andretti Kiesett
26. Marcus Ericsson Andretti Kiesett
27. Kyffin Simpson Chip Ganassi Kiesett

Ecclestone áll a Williams felvásárlása mögött? A csapat tisztázta a helyzetet

Múlt héten jelentette be a Williams, hogy felvásárolta a csapatot az amerikai Dorilton Capital: a megállapodás 152 millió dollárért köttetett, viszont az istálló identitásában ez nem jelent majd változást. A csapat részvényeit egyébként konkrétan a Dorilton Capital által pénzelt BCE Limited nevű cég vásárolta fel, emiatt pedig felmerült a gyanú, hogy a vállalat nevének betűi esetleg a Formula-1 egykori első emberére, Bernie Ecclestone-ra (teljes nevében Bernard Charles Ecclestone) utalnak.

Claire Williams, a grove-i alakulat helyettes csapatfőnöke pénteken azonban megerősítette, hogy Ecclestone-nak nincs köze az üzlethez: „A hét korábbi részében beszéltem Ecclestone úrral, és megkérdeztem, ő áll-e az üzlet mögött. Ez persze csak vicc, de nem, Bernie-nak semmi köze az új tulajdonosainkhoz. A Dorilton Capital teljesen független, nem Bernie az új tulajdonosunk” – jelentette ki Claire Williams, hozzátéve, hogy továbbra is ő látja el a csapatvezetői teendőket, s egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy ebben esetleg változás történhet-e.

ecclestone-dppi

Újratesztelés miatt nem engedték be a szabadedzésre az F2-es Ticktumot

Ki kellett hagynia a Formula-2 45 perces pénteki szabadedzését a DAMS pilótájának, Dan Ticktumnak, miután a széria tájékoztatása szerint bizonytalan eredményt mutatott ki koronavírustesztje. A második teszt eredményéig a protokoll szerint nem engedték be a spái paddockba, ami azt jelentette, hogy csapata egyetlen autóval vett részt – ezt Jüri Vips vezette, aki a Barcelonában hátsérülést szenvedett Sean Gelael helyettese.

Emlékezhetünk rá, hogy Sergio Perez esetében ugyancsak bizonytalan teszteredményről szóltak az első hírek, a második vizsgálat viszont pozitív diagnózist hozott, ami két nagydíj kihagyását jelentette a tünetmentes mexikói számára. Ticktum esetében szerencsésen végződött a történet: a Silverstone-ban sprintfutamot nyerő, bajnokság 10. helyén álló brit második tesztje negatív lett, így részt vehet a folytatásban. A péntek délutáni időmérőn azonban edzéskilométerek nélkül kell boldogulnia.

Frissítve: Ticktum végül edzéslehetőség nélkül a 14. helyet szerezte az időmérőt, ahol két újonc harcolta ki a vasárnapi főfutam első rajtsorát, a már második időmérős elsőségét szerző Yuki Tsunoda és Nyikita Mazepin.

A spái baleset másik érintettje is ellátogatott Hubert tragédiájának helyszínére

A Belga Nagydíj részben a tavalyi halálos Formula-2-es baleset árnyékában telik, többen is megemlékeztek már Anthoine Hubert-ről. Közéjük tartozik az említett incidensben ugyancsak érintett és a hosszú rehabilitációját töltő Juan Manuel Correa is, aki szintén kilátogatott a minap a baleset helyszínére Spa-Francorchamps-ban.

„Rengeteg érzés öntött el ma Spába visszatérve… Nem tudom, mit mondhatnék azon túl, hogy hiányzol, barátom, a paddock nem ugyanolyan nélküled. Remélem, fentről lenézve látod, mennyire sokat jelentettél az embereknek” – írta a közösségi oldalán feltöltött fotó mellé Correa, aki egyébként a Motorsport.com-nak elárulta: 2021-ben szeretne visszatérni az F2-es mezőnybe.

 

A spái pálya első kanyarjában egy katapultot is elrejtettek

Az FIA-nál valószínűleg most is lázas megbeszélés zajlik arról a fekvőrendőrről, amit a Belga Nagydíj helyszínének egyes kanyarja melletti bukótérben elhelyeztek. Az elemnek az lenne a szerepe, hogy visszatartsa a pilótákat a pálya kiszélesítésétől, de ez talán kissé túlzás... Az F3 mai szabadedzésén Luklas Dunner hajtott szerencsétlenül a szóban forgó "hurkára".

Hálás az IndyCar új szélvédőjéért a pilóta, akinek kis híján az arcába robbant a jobb első kerék

Egészen látványos, és legalább annyira bizarr jelenet játszódott le az idei Indianapolis 500-on, amikor James Davison autójának jobb első fékje váratlanul felhevült, a hőterhelés hatására felrobbant, végül pedig ki is gyulladt. Az utólagos vizsgálat során kiderült, a pilóta sértetlenségéhez hozzájárult az idei szezonban bevezetett Aeroscreen, ami a repeszekként szétrepülő magnéziumdarabokat felfogta, a lángokat pedig elterelte. Davison Twitteren fejezte ki háláját a sorozat felé, amiért bevezette ezt a biztonsági eszközt. Hozzátette, a csapata továbbra sem érti, hirtelen miért nőtt 17 bar fölé a fékrendszerben uralkodó nyomás, ami az egész helyzetet okozta.

Bottas panaszai ellenére a Mercedes nem változtatott a tűzálló overallokon

Valtteri Bottas az idei szezon eddigi legforróbb versenyén, a Spanyol Nagydíjon tapasztalta meg a Mercedes idei fekete overalljainak egyik hátulütőjét: a hőtartó képességet. A finn pilóta körülbelül 3 kilogrammot fogyott a 66 körös verseny alatt, ami a színnek, vagy a tavalyihoz képest vastagabb anyagnak is betudható. Mindenesetre jelezte problémáját a csapat felé, ám tudomása szerint a hűvös, esős körülményeket hozó Belga Nagydíjra a Mercedes nem változtatott a felszerelésén, így marad a BLM-mozgalmat támogató fekete szín.

bottas-portre-20201

Fotó: DPPI

Hamilton: A csend nem opció

"A csend nem opció! Igazságot követelünk! Igazságot érdemlünk! Megérdemeljük, hogy egyenlőként kezeljenek minket és hogy ÉLJÜNK!" - írta közösségi oldalán az alábbi fotóhoz Lewis Hamilton.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Silence is not an option! We demand Justice! We deserve justice! And we deserve to be treated equal and to LIVE!!! #blacklivesmatters

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Megszületett az új Concorde-egyezmény! De mi ez pontosan és miért is jó nekünk?

Legutóbbi podcastadásunkban többek között a múlt héten megszületett megállapodás részleteit is alaposan körbejártuk. Az adás erről szóló része 30:09-től hallható. Ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

 

Kezdődik a Belga Nagydíj hétvégéje, mutatjuk a pénteki programot

A Formula-1 mellett mást is nézhetünk - íme a pénteki program és a tv-közvetítések listája:

9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés

10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés

11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)

12:55-13:40 Formula-2, szabadedzés

14:05-14:35 Formula-3, időmérő edzés (M4 Sport)

15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)

15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés

17:00-17:30 Formula-2, időmérő edzés (M4 Sport)

23:00-00:00 IndyCar, első szabadedzés

 

A teljes hétvégi program itt elérhető!

 

spa

fotó: dppi

Új hiperautót szerzett be magának Nico Rosberg

A visszavonulása óta vloggernek (is) állt 2016-os világbajnok egy videóban mutatta be, hogy mire esett a választása, egész pontosan egy Rimac C_Two autóra:

 

Belgiumtól újra motorhome-okban laknak a csapatok

A Belga Nagydíjtól visszahozták az egyfajta védjegynek számító motorhome-okat az F1-es paddockba. A magyarázat egyszerű: a csapatoknak és a Pirellinek is olcsóbb a már jól bejáratott épületeket magukkal vinni, mint konkténereket bérelni hétvégéről hétvégére.

belgagppaddock

EgaeqkIXcAAzvlU

Fotók: DPPI, Pirelli.

20 éves az F1 történetének egyik legnagyobb előzése

2000-ben ezen a napon rendezték azt a bizonyos Belga Nagydíjat, amely során Mika Hakkinen úgy ment el Michael Schumacher mellett az egyenesben, hogy kettejük között még a lekörözött Ricardo Zonta is ott volt a pályán:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Rate this move out of 10⁣ ⁣ Michael Schumacher went left, so Mika Hakkinen went right and came out ahead! ⁣ ⁣ #F1 #Formula1 #BelgianGP #Motorsport #Hakkinen #Schumacher #Spa #Racing #sports

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Gasly virágcsokrot helyezett el Hubert balesetének helyszínén

Egy év után tér vissza a Formula-1 mezőnye Spába, ahol tavaly a Formula-2-esek szombati versenyén életét veszítette Anthoine Hubert. Honfitársa, Pierre Gasly csütörtökön el is látogatott a tragikus baleset helyszínére, ahol egy virágcsokrot helyezett el. Az Hubert-tel szintén szoros kapcsolatot ápoló Charles Leclerc pedig az Instagramon posztolt egy tíz évvel ezelőtti fotót, amelyen ők ketten és Gasly állnak a dobogón.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pour Anthoine #AH19 @pierregasly

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

10 years ago. Memories last forever. #AH19

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Megemlékezést tartanak Anthoine Hubert-ről

Kedves gesztussal állít emléket az F1, F2, F3 triója a tavaly versenybalesetben elhunyt Anthoine Hubert-nek. A fiatal francia pilótát a Formula-2 szombati futamán érte utol a végzet, amikor a Raidillon kanyarban elveszítette uralmát az autója felett, a gumifalnak ütközött, majd onnan visszapattanva Juan Manuel Correa elé sodródott, aki nem tudta elkerülni a roncsot. 

Erre a hétvégére egy különleges logó kerül a helyszínen versenyző összes formulaautóra, valamint az F2 sprintfutama és az F1 vasárnapi rajtja előtt egyperces néma csenddel emlékeznek a versenyzőre. Emellett a Formula-2 bejelentette, hogy véglegesen visszavonta a pilóta rajtszámát, így a sorozatban senki más nem használhatja a 19-est.

EgaSfxlXcAANxbu

Aki szerint Hamilton nem boldogulna az F1 középmezőnyében, az nézze meg ezt a videót

A Lewis Hamiltonról alkotott kritikák között rendszeresen felbukkan az a vélemény, miszerint ő csak az élmezőnyben tud versenyezni, és elveszne, ha a középmezőny darálójában kellene boldogulnia. Nos, íme egy bizonyíték az ellenkezőjére. A GP2 2006-os törökországi fordulóján a brit olyan felzárkózást mutatott be, amit inkább megnézni kell, mintsem magyarázni. A második körös hibájából fakadóan a 19. helyig esett vissza, ám onnan brilliáns módon egészen a második pozícióig kapaszkodott fel. A következő szezonra nem véletlenül igazolta le a McLaren.

A videó megtekinthető az F1 hivatalos oldalán.

ham-2006-art

Biztonságosabb lett Spa egyik leggyorsabb kanyarja

A Belga Nagydíjat megelőző napokban módosítottak a Raidillon kanyar bukóterén, ahol az egy évvel ezelőtti Formula-2-es futamon Juan Manuel Correa súlyos, Anthoine Hubert pedig végzetes balesetet szenvedett el. Hubert a futam második körében nekicsapódott a bukótér határán húzódó gumifalnak, ahonnan visszapattanva a nagy sebességgel érkező Correa útjába került. A fiatal pilóta életét már nem tudták megmenteni.

A balesetet kielemezve az FIA változtatást kért a szóban forgó helyszínre, így az eddig részben kétsoros gumifalat a szakasz teljes hosszán négysorossá bővítették, megduplázva ezzel az energiaelnyelő elemek vastagságát. A tragédia óta most először látogat Spába a száguldó cirkusz.

spa-ambiance1

Fotó: DPPI

Hülkenberget Raikkönen helyére? És hova mennek a Ferrari-juniorok?

Legutóbbi podcastadásunkban több témát is érintettünk és alaposan kiveséztük a Williams leépülését, de szóba került az is, hogy mi lesz Nico Hülkenberg, vagy Kimi Raikkönen, esetlge a Ferrari fiataljainak sorsa. Az adás erről szóló része 01:01:02-től hallható.

 

 Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

 

Isztambul 2013 óta a visszatérésen dolgozott

Hétévnyi munka gyümölcse ért be a napokban, amikor az F1 bejelentette a Török Nagydíj visszatérését a sorozat versenynaptárába - derült ki az Isztambul Parkot tulajdonló cég vezérigazgatójától. Vural Ak a hivatalos megerősítést követően árult el részleteket az egyezségről és a mögötte húzódó munkáról.

"2013 óta, az Isztambul Park átvétele óta azon dolgoztunk, hogy visszahozzuk az F1-be a világ egyik legkülönlegesebb versenypályáját. Azóta különös gondját viseltük a pályának, és hihetetlenül izgatottak vagyunk amiatt, hogy egy F1-es helyszínt készíthetünk fel" - idézte a motorsportweek.com.

A törökországi létesítmény 2005 és 2011 között rendezett Formula-1-es futamokat, azóta többnyire pályanapokból és egyéb programokból tartotta fenn magát.

torokorszag-20111

Fotó: DPPI

Névadó szponzort és 1-es besorolást kapott Zandvoort

A Holland Nagydíj felújított, ám az F1 által egyelőre fel nem avatott létesítményén szerdán egy sajtóeseményen fontos bejelentést tettek a szervezők: a pálya megkapta az FIA-tól az F1-es futam rendezéséhez szükséges 1-es besorolást, valamint egy új támogatónak köszönhetően nevet változtatott. Zandvoort hivatalosan mától Cm.com Circuit Zandvoort, ám ezt a különböző hivatalos dokumentumokon kívül valószínűleg kevés helyen fogjuk viszont látni. 

A létesítményen az idei eltörölt nagydíj ellenére fontos munkák zajlottak. Az FIA útmutatásai alapján elkészült a versenyirányítás és az orvosi központ új épülete, emellett kerítéseket és energiaelnyelő falakat húztak fel a pálya egyes szakaszain. Zandvoort utoljára 1985-ben látta vendégül az F1-et, és idén tavasszal tért volna vissza a sorozat vérkeringésébe.

verstappen-zandvoort

Klasszikus előzés a közelmúltból: Webber Alonso ellen Spában

Máig emlékezetes, mikor a 2011-es Belga Nagydíjon Mark Webber az Eau Rouge bejáratánál lepte meg Fernando Alonsót, és előzte meg a ferraris spanyolt. Az emlékezetes előzésről minden létező felvételt előbányászott az F1 közösségi médiás csapata. (A videó átkattintás után indul.)