Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra
https://formula.hu/parc-ferme/39312
A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.
A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

A szombati futam végeredménye:
| 1. | Oliver Rowland | Nissan | |
| 2. | Nyck de Vries | Mahindra | 2.116 |
| 3. | Jake Dennis | Andretti | 7.523 |
| 4. | Edoardo Mortara | Mahindra | 11.375 |
| 5. | Nico Mueller | Andretti | 11.531 |
| 6. | Pascal Wehrlein | Porsche | 11.887 |
| 7. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 12.731 |
| 8. | Robin Frijns | Envision | 14.848 |
| 9. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 16.306 |
| 10. | Max Günther | DS Penske | 16.340 |
| 11. | Sam Bird | McLaren | 16.683 |
| 12. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 17.579 |
| 13. | Lucas di Grassi | Lola | 18.105 |
| 14. | Norman Nato | Nissan | 18.129 |
| 15. | Taylor Barnard | McLaren | 20.913 |
| 16. | Jake Hughes | Maserati | 26.274 |
| 17. | David Beckmann | Cupra Kiro | 53.761 |
| 18. | Nick Cassidy | Jaguar | 57.435 |
| 19. | Sébastien Buemi | Envision | 1'06.542 |
| 20. | Mitch Evans | Jaguar | 1'07.087 |
| 21. | Zane Maloney | Lola | 1'14.218 |
| Antonio Felix da Costa | Porsche | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Sébastien Buemi | Envision | |
| 2. | Oliver Rowland | Nissan | 4.169 |
| 3. | Nick Cassidy | Jaguar | 6.342 |
| 4. | Antonio Felix da Costa | Porsche | 6.561 |
| 5. | Nyck de Vries | Mahindra | 10.978 |
| 6. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 16.537 |
| 7. | Pascal Wehrlein | Porsche | 16.764 |
| 8. | Max Günther | DS Penske | 17.545 |
| 9. | Jake Dennis | Andretti | 17.882 |
| 10. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 18.780 |
| 11. | Robin Frijns | Envision | 20.337 |
| 12. | Edoardo Mortara | Mahindra | 21.811 |
| 13. | Norman Nato | Nissan | 23.592 |
| 14. | Zane Maloney | Lola | 26.190 |
| 15. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 37.787 |
| 16. | Taylor Barnard | McLaren | 49.001 |
| 17. | Jake Hughes | Maserati | 50.783 |
| 18. | Mitch Evans | Jaguar | 1'13.103 |
| 19. | David Beckmann | Cupra Kiro | 1'23.354 |
| 20. | Sam Bird | McLaren | 1'39.021 |
| Nico Mueller | Andretti | Kiesett | |
| Lucas di Grassi | Lola | Kiesett |
A Red Bull csapata már súlytalanságban is tud kereket cserélni
https://formula.hu/parc-ferme/23768
Egy egészen különleges kihívásra vállalkozott a Formula-1-es csapat szerelőgárdája, mégpedig arra, hogy egy repülőgép gyomrában, szabadesés közben cseréli le egy versenyautó négy kerekét. A nem mindennapi feladatra egy tízfős filmes csapat is elkísérte őket, helyszűke miatt pedig egy korábbi modellt, az RB1-et használták a kísérlethez. Íme a végeredmény:
A Dakaron debütál az Extreme-E autója
https://formula.hu/parc-ferme/23767
A megszokott versenytechnikák között egy különleges típus is jelen lesz a 2020-as Dakar Ralin, ugyanis itt mutatják be az Extreme-E széria terepjáróját. A teljesen elektromos Odyssey 21 a viadal utolsó szakaszán, január 17-én csatlakozik a mezőnyhöz, így éles körülmények között készül az Extreme-E 2021-es első, sivatagi helyszínt is magába foglaló idényére.
A Dakar szervezői maguk is bátorítják a hibridek és a teljesen elektromos járművek elindulását azzal a céllal, hogy idővel saját géposztályt alakítanak ki számukra.
A Dél-Amerikából Szaúd-Arábiába költöztetett megmérettetés január ötödikén rajtol el, részletes útvonala itt tekinthető meg.

Feszültség, aggodalom, kitörő öröm - a Brazil Nagydíj befutója a Toro Rosso garázsából
https://formula.hu/parc-ferme/23766
Két nagyszerű felvételt vágott össze a Brazil Nagydíj utolsó kanyarjairól a Toro Rosso, így belülről élhetjük át a csapaton eluralkodó érzelmeket, miközben Pierre Gasly Lewis Hamiltonnal küzd meg a második helyért.
This gives us goosebumps watching it back #F1 #BrazilGP pic.twitter.com/axwsYKRfDf
— Toro Rosso (@ToroRosso) November 20, 2019
A McLaren-dobogó nyomában: ilyen volt a csapat hétvégéje belülről
https://formula.hu/parc-ferme/23765
Kijött a McLaren Unboxed videósorozat legújabb epizódja, benne a McLaren F1-es csapatának Brazil Nagydíjával.
Pénteken kezdődik a Formula-E szezonja, mutatjuk a programot
https://formula.hu/parc-ferme/23764
Szaúd-Arábiában kezdődik meg a Formula-E hatodik, 2019/2020-as szezonja, ráadásul nem is hétvégén, hanem pénteken rendezik az első forduló minden eseményét - magyar idő szerint hajnali első szabadedzéssel kezdődik és koradélutáni futammal zárul a program. Szombaton aztán lezavarják a szezon második fordulóját is.
November 22-e, péntek
5:00-5:45 Első szabadedzés
7:00-7:30 Második szabadedzés
9:00-10:05 Időmérő és Super Pole (Eurosport 1)
13:05-13:50 Futam (Eurosport 1)
November 23-a, szombat
6:40-7:20 Harmadik szabadedzés
8:55-10:05 Időmérő és Super Pole (Eurosport 1)
13:00-14:00 Futam (Eurosport 1)
Hangolódjunk az alábbi videóval:
A Vettel-Leclerc eset előfutárai: a legemlékezetesebb csapattársak közötti ütközések
https://formula.hu/parc-ferme/23763
A Formula-1 válogatásvideója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
7800 km: Ez lesz a Dakar 2020-as útvonala
https://formula.hu/parc-ferme/23762
Bemutatták a Dél-Amerikából Szaúd-Arábiába költöző Dakar Rali 2020. januári útvonalát: a verseny lényegében lefedi a sivatagi ország egész területét, Dzsiddából rajtol, érinti a fővárost, Rijádot (itt lesz a pihenőnap), majd a közelmúltban felhúzott városban, Kiddijában ér véget. 12 versenynap, 5000 kilométer szelektív, összesen 7800 kilométeres táv.
Here it is, in full! The official Dakar 2020 route #Dakar2020 #DakarChapter3 pic.twitter.com/z3zComnTTU
— DAKAR RALLY (@dakar) November 20, 2019
Kis híján az aszfalton koppant Hamilton különleges sisakja
https://formula.hu/parc-ferme/23761
A Brazil Nagydíj leintését követően Lewis Hamilton kissé hanyagul pakolta le a felszerelését autója kerekére, így az egyedi, Brazília és Senna előtt tisztelgő fejvédő a talaj felé vette az irányt. Egyedül egy szemfüles szerelőnek köszönhető, hogy nem az aszfalton végezte.
What a save! #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/hAUFbVYNM9
— Formula 1 (@F1) November 20, 2019
Fotó: DPPI
A Ford nincs oda az Aszfalt Királyai filmért
https://formula.hu/parc-ferme/23760
Ezekben a napokban nehéz nem tudomást venni az 1966-os Le Mans-i viadalt feldolgozó film ajánlóiról, reklámjairól és jeleneteiről, feltűnő módon azonban pont a Ford online felületei azok, amelyek egyetlen említést sem ejtettek a novemberben debütált népszerű alkotásról. Egyedül a Motorsportnak küldött közelményük szól a filmről, ez sem éppen éljenző módon.
"A Ford GT 1966-os sikere történetünk egyik büszke pillanata. Nagyszerű, hogy a film szórakoztató módon emlékezik meg erről az eseményről, de reméljük, a közönség tisztában van vele, hogy még a megtörtént eseteken alapuló filmek is némileg túlzóak."
A Ford talán Leo Beebe karakterének megformálásában talált kivetnivalót, aki a filmben szembeszállt Ken Milesszal. A gyártó egyébként nem is vett részt a film megalkotásában, mindössze archív felvételekkel járult hozzá a létrejöttéhez.

Fotó: DPPI
A Red Bull már a 2120-as F1-s szezonra készül
https://formula.hu/parc-ferme/23759
Egy extrém ötlettel állt elő a Red Bull F1-es csapata, miután Brazíliában tovább javította a leggyorsabb bokszkiállás rekordját, így közelebb került az elmélti határhoz: 20 másodperc az új cél, súlytalanságban. Csütörtökön minden kiderül.
Soon, we’ll be taking pit stops to a whole new level... #PushTheBoundaries pic.twitter.com/DzfTKCTSoN
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) November 19, 2019
Extra hosszú videón a Brazil Nagydíj legjobb fedélzeti kamerás felvételei
https://formula.hu/parc-ferme/23758
"Ha próbáltuk volna, sem lehetne rövidebb" - kommentálta az F1 Youtube-csatornája a Brazil Nagydíjról készült 12 perces összeállítást. Ehhez már érdemes elgondolkodni egy adag popcorn kipattogtatásán.
Bottas Leclerc sorsára juthat
https://formula.hu/parc-ferme/23757
Kérdéses, hogy használható-e Valtteri Bottas Brazíliában elfüstölt erőforrása, a régebbi motorjai pedig mind erősen használtak, így könnyen előfordulhat, hogy a finn rajtbüntetéssel vág neki a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjnak.
A Mercedes pilótája a múlt hétvégi interlagosi futamon szenvedett el műszaki hibát - a belsőégésű motorja először elkezdte enni az olajat, majd az 51. körben egyszerűen leállt. James Allison, a csapat technikai igazgatója a Motorsportnak elárulta, még ők sem tudják, megmenthető-e az egység. Előbb hazaszállítják az angliai Brixworth-be, ahol darabokra szedik. Döntés jövő hét első napjaiban várható.
Mivel a régebbi erőforrásokat nem szívesen szerelné vissza a Mercedes, Bottas könnyedén Charles Leclerc sorsára juthat, aki a Brazil Nagydíjra kapott egy új erőforrást, valamint egy ezzel záró tízhelyes rajtbüntetést.
Fotó: DPPI

Magyarország legfiatalabb formulaautós versenyzője mindössze 14 éves
https://formula.hu/parc-ferme/23750
A hazai autósport követői már biztosan hallottak Szomszéd Laliról, aki 12 éves kora óta versenyez felnőttek között, idén pedig formulaautóra váltott az országos bajnokságban. A 14 éves pilóta az AFM stúdiójában járt:
Egy tipikus versenynap Szomszéd Lali idegenvezetésével, ugyancsak a Motorsporthíradó adásából:
Így szólt a csapatrádió Interlagosban
https://formula.hu/parc-ferme/23756
A Formula-1 szokásos válogatása a Brazil Nagydíj rádióüzeneteiből ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva elérhető!
Így vágott át a mezőnyön és lett dobogós a 20. helyről Carlos Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/23753
Egyáltalán nem csak a szerencsének köszönheti interlagosi bravúreredményét a McLaren spanyolja - igen, kellettek hozzá az élcsapatok betlijei is, de ettől még szenzációs, ahogy átgázolt a komplett mezőnyön, több szép előzést bemutatva. Itt visszanézhetjük mindezt:
Take it away, @Carlossainz55! #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/ocJhfJmkLu
— Formula 1 (@F1) November 18, 2019
Női mérnök vette át a konstruktőri trófeát a dobogón
https://formula.hu/parc-ferme/23752
A Red Bull egy hölgymunkatársat küldött a díjátadóra Max Verstappen társaságában a Brazil Nagydíjon, akinek kiléte még sokat látott kommentátorokon is kifogott. A konstruktőri trófeát átvevő nő a csapat senior stratégiai mérnöke, Hannah Schmitz volt: ő számolta ki, hogy Verstappen bokszkiállása az 52. körben optimális választás lenne. Ebből kifolyólag a csapat megszerezte a győzelmet.
„Minden elismerést megérdemel Hannah ezen a napon. Ő javasolta a stratégiát. Vakmerő választás volt, hiszen tudtuk, hogy Hamilton az ellenkezőjét fogja tenni. Az agresszív manőver azonban végül kifizetődött. Ezért küldtük őt a dobogóra. Dolgozó anyuka, aki nevetségesen sok órát vezet, hogy munkába érjen, mindent belead. Erről szól a csapatmunka” – beszélt a stratégáról Christian Horner csapatfőnök.

Szabó Krisztián és Bessenyey Zoltán ellen versenyezhet Billy Monger
https://formula.hu/parc-ferme/23755
Az elektromos terepralinak megfelelő Extreme-E nevű sorozat több ismert nevet is közzétett, akik versenyzési szándékukat jelezték a széria felé, a listán pedig két magyart is találhatunk: Szabó Krisztián, mint nemzetközi ralikrossz-sztár, Bessenyey Zoltán pedig mint korábbi rali Európa-bajnok. Rajtuk kívül itt versenyezhet a lábamputációja után már visszatérő Billy Monger, de olyanok is jelezték részvételi szándékukat, mint Sebastien Ogier, Karun Chandhok, Timmy Hansen, Timo Scheider, Lucas di Grassi, Nelson Piquet Jr., Andre Lotterer, Bruno Senna, Jerome D'Ambrosio, Daniel Abt, Oliver Turvey, Chris Ingram, vagy Jamie Chadwick. A sorozatban induló csapatok közülük választhatnak majd pilótákat.
Az Extreme-E-ben elektromos SUV-k fognak versenyezni és a cél az, hogy a klímaváltozás ellen harcoljanak - olyan terepekre viszik az autóversenyt, ahol ez már erősen érezteti a hatását.

Új frizurát villantott Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/23754
Az F1-es világbajnok egy olyan képet töltött fel az Instagramjára, amelyhez hasonlót eddig nem sokat láttunk, legalábbis ami a frizuráját illeti.

Így válogattak a csapatok gumikat a szezonzáróra
https://formula.hu/parc-ferme/23751
Nem jellemzi nagy változatosság az Abu Dhabi Nagydíj gumiválasztásait: 1-2 kemény, 2-4 közepes és 8-9 lágy keveréket táraztak be a csapatok. Egyforma stratégián van Hamilton és Leclerc (2-3-8), valamint Vettel és Bottas (1-4-8). A két Red Bull-pilóta eggyel több szuperlágyat választott (1-3-9).

Ha lemaradtál róla, visszanézheted a novemberi Motorsporthíradót
https://formula.hu/parc-ferme/23749
Tartalom:
- Stúdióvendégünk Szomszéd Lali, Magyarország legfiatalabb fromaautó versenyzője
- Tudósítás a ralikrossz szakág máriapócsi szezonzárójáról