DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 11. csütörtök

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Tömött lelátókkal várnák hazai versenyén Max Verstappent

105 ezer nézővel tervezik megrendezni az F1 körforgásába idén visszatérő zandvoorti futamot - közölte a pálya versenyigazgatója. Jan Lammers elárulta, a holland kormány július 29-étől újra engedélyezi a tömegrendezvényeket, így a szeptember 5-i futamon teli lelátók várhatják a mezőnyt. Max Verstappen idei formáját elnézve egész biztos teltházas fordulóra számíthatunk.

A Holland Nagydíj eredetileg tavaly tavasszal tért volna vissza, de a járvány miatt akkor elmaradt. Idén azért kapott őszi dátumot, hogy minél több nézőt beengedhessenek a pályára.

verstappen-zandvoort_1

Red Bull Media House GmbH

Piros zászló a Hungaroringen, az egyik Scania kibontotta a gumifalat

Hajmeresztő baleset történt a Kamion-Eb szombati második futamán a Hungaroringen. A második pozícióból rajtoló Steffen Faast az első kanyarban megforgatták, amely során vélhetően megsérült a kamionja, ugyanis a második kanyar féktávjához érve állóra fékezte a gumijait, és nyílegyenesen a pályát szegélyező gumifalba csapódott. A kamion úgy ment keresztül a gumifalon, mintha az kartonpapírból lett volna. A futamot megszakították, és vélhetően jó ideig nem is indítják újra. Kiss Norbi műszaki hiba miatt az utolsó előtti pozícióból kezdte a futamot.

Élő közvetítés a Sport2 csatornáján magyarul, itt pedig angolul:

kamionebbaleset2

Magnussen tarolt, Detroitban megszerezte első pole-pozícióját

Jelentős sikert ért el az IMSA WeatherTech Sportautó Bajnokságában Kevin Magnussen. A Haas korábbi F1-es pilótája idén a tengerentúlon versenyez, ahol az aktuális, detroiti fordulón pole-pozíciót szerzett a Chip Ganassi Racinggel. A dán versenyző mögött Harry Ticknell a második, Pipo Derani a harmadik helyet szerezte meg. Magnussenék Cadillacje kétségkívül a mezőny egyik oszlopos tagja, ami már az idei daytonai 24 óráson is a futamgyőzelemért küzdött.

A sportautósok mellett az IndyCar is Detroitban versenyez a hétvégén, így Magnussennek lehetősége volt találkozni korábbi csapattársával, Romain Grosjeannal.

levitt-DET-061121-GB-08476_06112021

Kiábrándító fordulat: Kiss az élről esett ki a hungaroringi első futamon

Dráma történt a Hungaroringen zajló Kamion-Eb idei első versenyén. Kiss Norbert a pole-pozícióból rajtolva az élen haladt, amikor a harmadik kört megkezdve a kamionja váratlanul lelassult. A pilóta a kör második felére visszaesett a mezőny végére, így lassú tempóban a bokszba hajtott. Egyelőre kérdés, mi történt pontosan, és menetkész lesz-e a kamion a délutáni második futamra. A futamgyőzelmet Sascha Lenz örökölte meg.

A közvetítés angolul itt visszanézhető:

 

Kiss Norbi pole-pozícióval nyitott a Hungaroringen

Hétvégén Magyarországon kezdődött meg a Kamion-Eb idei szezonja, ahol rögtön magyar siker született, Kiss Norbi szombat kora délután jelentős fölénnyel megszerezte a pole-pozíciót. A Révész TRT pilótája közel egy másodpercet adott a második helyen leintett Sascha Lenznek, míg mindenki más azon kívül végzett mögötte. A versenysorozat idei első futama szombaton 13:50-kor rajtol.

kamionebhung

Öt idei versenyéből kettőt lefújt az Extreme-E

Drasztikus lépésre szánta el magát az Extreme-E versenyszériája, ami fennállásának első évében két fordulót is kénytelen eltörölni. Az elektromos sorozat októberben Brazíliába, decemberben pedig Argentínába látogatott volna el, ám a Dél-Amerikában uralkodó járványhelyzet miatt idén mindkét verseny elmarad. A széria társalapítója, Alejandro Agag az Autosportnak elárulta, jelenleg is azon dolgoznak, hogy a kieső fordulókat pótolják. Egy beugró helyszín Skócia lehet, ahol novemberben az Egyesült Nemzetek egy klímaváltozás témájú konferenciát tart. Stílszerű lenne, ha a környezetvédelmet pártoló sorozat a környéken versenyezne.

E2uleXQWEAYrALL

Amerikai álom: hogyan lehetne szorosabb az F1 és az USA kapcsolata?

A legutóbbi podcastünkben vendégül láttuk Hélio Castronevest, a négyszeres Indy 500-győztes élő legendát, s a beszélgetés után arról is elmélkedtünk, mit tehetne a Liberty Media annak érdekében, hogy erősödjön a királykategória és az Újvilág kapcsolata? Az adás ezen szakaszát 01:08:00-tól hallhatod:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Kövess minket az Instán is az ilyen exkluzív tartalmakért

Az Autósport és Formula Magazin ma már nem kizárólag az újságosok polcain vagy az interneten lelhető fel. Ahogyan a közösségi média meghódította a világot, nekünk is alkalmazkodnunk kellett az olvasói igényekhez, így már jelen vagyunk a Facebookon, ahol különböző tematikájú csoportjainkhoz is csatlakozhattok - MotoGP, Podcast, Aréna, Girls, Retro -, de az Instagramon is megtaláltok minket, ahol olyan képeket és tartalmakat osztunk meg, melyekkel máshol nem találkozhattok, így érdemes a Formula.hu-t figyelemmel követni az Instán is! A bejegyzésre vagy ide kattintva tudjátok bekövetni oldalunkat!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

 

F1 nélkül is lesz mit nézni, itt a szombati menetrend

Kamion-Eb a Hungaroringen, Superbike, WEC, Indycar - mutatjuk a június 12-ei, szombati programot a tv-közvetítésekkel együtt.

Szombat

9:00-9:30 Superbike, harmadik szabadedzés (Aréna4)

10:35-12:05 WEC, második szabadedzés

11:10-11:25 Superbike, Super Pole (Aréna4)

11:35 Kamion-Eb, Super Pole

13:50 Kamion-Eb, első futam (Sport 2)

14:00-14:40 Superbike, első futam (Aréna4)

15:00-16:00 WEC, harmadik szabadedzés (Eurosport 2)

15:50 Kamion-Eb, második futam (Sport 2)

17:00-17:45 IndyCar, első időmérő (Aréna4)

19:00-19:30 WEC, időmérő (Eurosport 2)

20:05 IndyCar, első futam (Aréna4)

02221004_624

fotó: dppi

 

 

Isten éltesse a 82 éves Jackie Stewartot!

Június 11-én töltötte be a 82. életévét a Formula-1 háromszoros világbajnok legendája, Jackie Stewart. 1969, 1971 és 1973 győztese a pályán elért sikerei mellett a biztonságért folytatott harc egyik úttörőjeként került be az F1-es történelemkönyvekbe. A paddockba a mai napig rendszeres ellátogató skót legendát az F1 néhány hónappal korábbi válogatásával köszöntjük születésnapját (a videó átkattintás után nézhető!):

A BMW is visszatér a sportautózás csúcskategóriájába

Újabb gyártó jelentette be, hogy rövidesen csatlakozik az új LMDh-kategóriához, amely a hiperautókkal együtt a sportautózás új csúcsát jelentik majd: a Porsche, az Audi és az Acura után a BMW is jelezte, hogy 2023-tól beszállnak. Fontos azonban, hogy a bajor márka egyelőre csak az amerikai bajnokságról, az IMSA-ról beszél a közleményben, ahol kétautós gyári alakulatot fognak indítani – azaz egyelőre nem tudni, hogy a WEC elitkategóriájában és a Le Mans-i 24 óráson is láthatjuk-e majd őket. Mindenesetre a szabályok lehetővé teszik majd ezt is, a BMW céljai között azonban egyelőre olyan versenyek megnyerése szerepel, mint például a Daytonai 24 órás.

bmw-lmdh

Russellt nem engedték nyerni a szupersztár szerint

A Formula Podcast legutóbbi adásában Hélio Castroneves a Formula–1-ről is beszélt, és hangot adott annak a véleményének, hogy George Russellt nem hagyta győzni a Mercedes Szahírban! Az adás ezen szakaszát 50:03-tól hallhatod:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Utoljára a Hamilton-Rosberg volt olyan szoros, mint a mostani Verstasppen-Hamilton

A jelenlegi pontrendszer 2010-es bevezetése óta a mostani a harmadik legszorosabb szezon eddig - az első két helyezett között meglévő, hat futam utáni pontkülönbséget tekintve.

Az Alonso-Vettelnél nem nagyon lehetne szorosabb...

E3h8C4jXoAU4Uh2

fotó: Formula-1

Legendás névvel bővül az Extreme-E mezőnye, érkezik a McLaren

Nagy bejelentéssel készült pénteken a McLaren versenyrészlege, ami a 2022-es szezontól csatlakozik az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Extreme-E mezőnyéhez. Az elektromos tereprali-széria komolyt célt tűzött ki maga elé: arra törekszik, hogy minél több ember figyelmét felhívja a globális klímaváltozás hatásaira, miközben a sokszínűséget is hirdeti. 

A sorozat mezőnye az autósport számos nagy nevét felvonultatja. Csapattal rendelkezik többek között Lewis Hamilton, Nico Rosberg, Jenson Button, Chip Ganassi és az Andretti United is, pilótái között pedig Sebastian Loeb, idősebb Carlos Sainz, Mattias Ekström és Jamie Chadwick is ott sorakozik. A McLaren ehhez az illusztris társasághoz tartozik, szerződése öt évre szól a sorozattal.

m4714_crop169014_1024x576_proportional_1623336066FAC2

Olyan kiegyenlített az idei F1-es középmezőny, hogy a csapatok sem tudják, hol tartanak

Több F1-es csapat részéről is érkezett már olyan vélemény, hogy teljességgel kiismerhetetlenek az idei erőviszonyok - eltelt ugyan már hat futam, de még mindig nem tudni, hogy pontosan ki hol is tart, illetve nem lehet előzetesen megjósolni, hogy az adott pályán ki hogyan fog teljesíteni. Ezúttal Andreas Seidl, a McLaren csapatvezetője beszélt erről:

"Hogy jók leszünk-e Franciaországban? Remélem! Ezt még mindig elég nehéz megítélni, főleg hogy egyelőre mindenki fejleszti is a maga autóját. Még mindig mindenki egyre jobban megérti a maga technikáját, úgyhogy nem nagyon lehet következtetéseket levonni a korábbi versenyek alapján. Egyelőre annyi a biztos, hogy mi közeledtünk a Mercedeshez és a Red Bullhoz a teljesítményt tekintve, ez biztató. Bármi mást nehéz most mondani" - vélekedik Seidl.

A McLaren parádésan nyitotta az évet, Lando Norris egészen múlt hétvégéig az egyéni tabella harmadik helyén állt, a csapat pedig jelenleg két pontra van a konstruktőri harmadik helytől, de Bakuban nagyjából a hatodik erőként szerepeltek...

nor_3

fotó: dppi

Sajtó: Ideje lefújni az idei Ausztrál Nagydíjat

Egy ausztrál lap szerint esélytelen az idei Ausztrál Nagydíj megrendezése. A szigetország F1-es futama tavaly tavasz óta rendre falakba ütközik: 2020-ban elsőként ezt törölték el a Covid miatt, idén pedig ugyanebből az okból kifolyólag őszre halasztották, de az AutoAction szerint a novemberi dátum sem tartható. A lap azzal érvel, hogy az állam csak szigorú, kéthetes karanténidőszak után engedne külföldieket az országba, pláne azt figyelembe véve, hogy a mezőny a futam előtt a járvány által mai napig súlyosan érintett Brazíliából érkezne. Ez természetesen összeegyeztethetetlen az F1 feszített menetrendjével.

A szervezők legnagyobb reménye most azon nyugszik, hogy őszre a lakosság nagy részét beoltják, de a jelenlegi oltási tempó alapján ez nem valószínű. A döntéssel mindenesetre októberig várnak, miközben az AutoAction amellett érvel, hogy legközelebb jövő tavasszal rendezzenek Ausztrál Nagydíjat.

f1-pitlane

Fotó: DPPI

Bokszedzéssel készül a szezon folytatására a magyar versenyzőnő - videó

Vogel Adrienn a magyar ralibajnokság Peugeot Kupájában szerepel idén, eddig két futamból két dobogós helyet szerzett a férfiak között, most pedig arról posztolt videót, hogy milyen keményen készül a folytatásra:

 

Milyen fejlesztések védik a XXI. század F1-es pilótáit?

Az Aston Martin csapata szemléletes videót készített arról, milyen megoldásokból áll össze egy 2021-es Formula-1-es autó "védelmi rendszere", amelyek nélkül manapság egyetlen konstrukció sem állhatna rajthoz. Közelebbről megvizsgálhatjuk többek között a 12 tonnás nyomásnak is ellenáló halót, a habszivacsból készült fejtámaszt és a karosszéria gyűrődőzónáját is, ezt követően pedig a szénszálas karosszériáról esik néhány szó.

Már környezetkímélő üzemanyaggal tankolják a Kamion-Eb monstrumait

Az idei szezontól kezdve 100%-ban megújuló forrásokból származó üzemanyagot felhasználva versenyez az ETRC mezőnye. Az FIA a TotalEnergies céggel kötött hároméves megállapodást, amelynek értelmében a vállalat kizárólagos beszállítója lett a kamionos sorozatnak. Ezzel a 15 monstrumot felvonultató ETRC lett az FIA égisze alá tartozó első olyan versenyszéria, ami ilyen jellegű lépést tett a fenntarthatóság felé. A HVO100-ra keresztelt üzemanyag alapját zöldhulladék és állati zsiradék adja, amelyek egy speciális eljáráson átesve a normál dízelhez nagyon hasonló szerkezetet vesznek fel. Ennek köszönhetően a motorok bármiféle átalakítás nélkül képesek üzemelni a biodízellel.

A Kamion-Eb első fordulóját most hétvégén rendezik a Hungaroringen.

52ef565a-e4d3-2345-dab6-baf662668d78_resize

2007-ben ezen a napon ünnepelt először F1-es futamgyőzelmet az újonc Hamilton

Elképesztő, de 14 esztendőt kell visszalapoznunk az F1 történelemkönyvében ahhoz, hogy Lewis Hamilton első futamgyőzelmére bukkanjunk. Az immár hétszeres világbajnok 2007-ben, debütálásának szezonjában rögtön négy versenyt megnyert, az elsőt a június 10-én megrendezett Kanadai Nagydíjon. Ebből az alkalomból osztotta meg az alábbi négy fotót a Mercedes istállója. A verseny többek között egy órási balesetről is emlékezetes maradt, de erről itt írtunk részletesebben.