Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra
https://formula.hu/parc-ferme/39312
A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.
A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

A szombati futam végeredménye:
| 1. | Oliver Rowland | Nissan | |
| 2. | Nyck de Vries | Mahindra | 2.116 |
| 3. | Jake Dennis | Andretti | 7.523 |
| 4. | Edoardo Mortara | Mahindra | 11.375 |
| 5. | Nico Mueller | Andretti | 11.531 |
| 6. | Pascal Wehrlein | Porsche | 11.887 |
| 7. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 12.731 |
| 8. | Robin Frijns | Envision | 14.848 |
| 9. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 16.306 |
| 10. | Max Günther | DS Penske | 16.340 |
| 11. | Sam Bird | McLaren | 16.683 |
| 12. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 17.579 |
| 13. | Lucas di Grassi | Lola | 18.105 |
| 14. | Norman Nato | Nissan | 18.129 |
| 15. | Taylor Barnard | McLaren | 20.913 |
| 16. | Jake Hughes | Maserati | 26.274 |
| 17. | David Beckmann | Cupra Kiro | 53.761 |
| 18. | Nick Cassidy | Jaguar | 57.435 |
| 19. | Sébastien Buemi | Envision | 1'06.542 |
| 20. | Mitch Evans | Jaguar | 1'07.087 |
| 21. | Zane Maloney | Lola | 1'14.218 |
| Antonio Felix da Costa | Porsche | Kiesett |
A vasárnapi futam végeredménye:
| 1. | Sébastien Buemi | Envision | |
| 2. | Oliver Rowland | Nissan | 4.169 |
| 3. | Nick Cassidy | Jaguar | 6.342 |
| 4. | Antonio Felix da Costa | Porsche | 6.561 |
| 5. | Nyck de Vries | Mahindra | 10.978 |
| 6. | Jean-Éric Vergne | DS Penske | 16.537 |
| 7. | Pascal Wehrlein | Porsche | 16.764 |
| 8. | Max Günther | DS Penske | 17.545 |
| 9. | Jake Dennis | Andretti | 17.882 |
| 10. | Stoffel Vandoorne | Maserati | 18.780 |
| 11. | Robin Frijns | Envision | 20.337 |
| 12. | Edoardo Mortara | Mahindra | 21.811 |
| 13. | Norman Nato | Nissan | 23.592 |
| 14. | Zane Maloney | Lola | 26.190 |
| 15. | Dan Ticktum | Cupra Kiro | 37.787 |
| 16. | Taylor Barnard | McLaren | 49.001 |
| 17. | Jake Hughes | Maserati | 50.783 |
| 18. | Mitch Evans | Jaguar | 1'13.103 |
| 19. | David Beckmann | Cupra Kiro | 1'23.354 |
| 20. | Sam Bird | McLaren | 1'39.021 |
| Nico Mueller | Andretti | Kiesett | |
| Lucas di Grassi | Lola | Kiesett |
Rákkal diagnosztizálták a 18 éves autóversenyzőt
https://formula.hu/parc-ferme/39764
A brit autóversenyző, Will MacIntyre a közösségi médiában közölte, hogy agy- és tüdőrákot diagnosztizáltak nála.
A 18 éves versenyző, aki az Elite Motorsport színeiben indul a GB3 bajnokságban, azt követően jelentette be a hírt, hogy „nem érezte magát teljesen jól”, és már meg is kezdődött a kezelése.
MacIntyre idén már győzelmet aratott Silverstone-ban, valamint dobogós helyezéseket ért el Zandvoortban és a Hungaroringon a régi brit F3-as sorozat második szezonjában.
Első szezonját a Hitech csapatnál töltötte, amely FIA F2-es szintű csapatokat működtet, és MacIntyre három győzelmet aratott, többek között Spában, ismét Silverstone-ban és az Oulton Parkban.
A GB3 egy jegyzett sorozat, 2014-ben például George Russell lett itt bajnok.

Zak Brown szívesen dolgozna együtt Max Verstappennel
https://formula.hu/parc-ferme/39763
Szívesen dolgozna együtt Max Verstappennel Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója – de hozzátette, hogy nem az F1-ről, hanem az endurance versenyzésről beszél.
„Nos, ideális esetben szeretném, ha Max a csapattársam lenne az endurance versenyeken. Mert nemrég a Nordschleifén álnéven (Franz Hermann) megmutatta, hogy ott is milyen gyors” – nyilatkozta Brown.
„Max fantasztikus pilóta, nem véletlenül négyszeres bajnok. Amúgy is örömömre szolgál, hogy a McLaren programjában minden pilótával együtt dolgozhatok. És Maxszal? Ki tudja, talán egy nap...”

Kiderítette az Aston Martin, mi okozta Alonso monzai kiesését
https://formula.hu/parc-ferme/39762
Kavicsok vezettek Fernando Alonso búcsújához a bő egy héttel ezelőtti F1-es Olasz Nagydíjon – közölte az Aston Martin. A technika ördöge által idén már nem először sújtott spanyol a 24. körben kényszerült feladni a futamot Monzában, miután egyszerűen megadta magát a jobb első futóműje az Ascari-sikán utáni kerékvetőn. Alonso maga furcsának nevezte a történteket, mivel érzése szerint nem fordult szélesebben, mint korábban.
Most maga az Aston Martin közölte, hogy egy korábbi kavicsfelverődés váltotta ki a hibát: „A csapat megerősítheti, hogy némi kavics találta el az első körben Fernando autóját több helyen is, beleértve a felfüggesztést, ami megrongálódott ettől. A csapat nem volt tudatában a sérülésnek. Az alacsony szintű, de folyamatos terhelés vezetett végül az alkatrész meghibásodáig” – olvasható az Aston rövid kommünikéjében.

WRX: Összeeresztik a vb és Eb mezőnyét, három magyar is megmérkőzik Kristofferssonékkal
https://formula.hu/parc-ferme/39761
Különleges formátumot gondoltak ki a Ralikrossz-világbajnokság szervezői a szeptember 20-21-i szezonzáró hétvégére: a WRX és az RX1 Európa-bajnokság mezőnye összeömlesztve versenyez majd Törökországban, az Istanbul Parkban, így az év utolsó versenye az eddigi legnagyobb, 14 fős mezőnnyel zajlik majd.
A változtatást a kényszer szülte, hiszen a WRX-ben a szezon elején sem túl nagy, kilencfős létszámból mindössze négy autó maradt a végére, ez vezetett a kreatív megoldáshoz, hogy vegyítik őket az Euro RX1 tíz résztvevőjével, méghozzá olyan módon, hogy a szombati nap során közös előfutamokat teljesít a két bajnokság (külön pontozással), majd önálló elődöntőket és döntőket futnak.
Az Euro RX1 szezonja hivatalosan véget is ér szombaton, a versenyzők azonban maradnak vasárnapra, ahol „szabadkártyás” státuszban vesznek részt a WRX második versenynapján, immár nem csupán az előfutamokon, hanem az elődöntőkben és a döntőkben is, így harcba szállhatnak a dobogóért és akár győzelemért, de pontokat nem szerezhetnek.

A különleges hétvégére három magyar is benevezett az RX1-es mezőnyben: az ötszörös hazai bajnok Kárai Tamás, Mózer Attila és Mózer Márk, akik Nyirádon is jelen voltak, Isztambulban pedig közvetlenül a (megmaradt) vb-sztárok ellen versenyezhetnek.
Az Euro RX3 hétvégéje a szokásos, kétnapos lebonyolításban zajlik, a hatfősre zsugorodó mezőnyben egy további magyarral, Kovács Sámuellel.
A WRX-ben Johan Kristoffersson a fő esélyes nyolcadik vb-címére, de Niclas Grönholm 15 pontos lemaradása még fordítható a dupla fordulón, ahol 56 vb-egység szerezhető. Az Euro RX1-ben Jurij Belevszkij előnye 10 pont, az RX3-ban Joao Ribeirónak tulajdonképpen csak rajthoz kell állnia az Eb-sikerhez.

MotoGP-teszt: Acosta az élen, Quartararo rosszabbnak érzi a V4-es Yamahát
https://formula.hu/parc-ferme/39760
Pedro Acosta motorozta a legjobb időt a MotoGP idei utolsó szezonközi tesztjén Misanóban: a KTM-es még a hétvégi leggyorsabb körét is valamelyest megjavította 1:30,374-es eredményével. Mögötte Alex Marquez és Marco Bezzecchi következett a sorban, míg a kilencedik vb-címe felé menetelő Marc Marquez hatodikként zárt. A köridőknél persze nagyobb jelentősége volt annak, hogy ki mit próbálgatott: Marquez például a „valenciai teszt előtesztjének” nevezte a mai gyakorlást, azaz már a 2026-os prototípus Ducati előkészítésére fókuszált, főként különböző aero-specifikációk összehasonlításával; Bezzecchi új vázat tesztelt az Apriliánál; míg a Hondánál többféle aerodinamikai konfiguráció is előkerült.

A fő fókusz persze a Yamahán volt, hiszen azok után, hogy Augusto Fernandez a San Marinó-i GP-n szabadkártyásként élesben is bevetette, most a szerződtetett versenyzők is felülhettek egy publikus teszten a V4-es motorra. A visszajelzések pedig eléggé vegyesek voltak: a hangvillások vezérmotorosa, Fabio Quartararo úgy fogalmazott, hogy „egyelőre rosszabb” a fejlesztés alatt álló gép, mint a sornégyes modell. „Nem hiszem, hogy a V4-es motor meg fogja oldani az összes problémánkat, mert így is ugyanazokat a gondokkal szembesültünk Barcelonában és itt is” – nyilatkozta a 2021-es világbajnok. A pramacos Jack Miller már bizakodóbb volt: szerinte a „megfelelő dolgokat csinálja” a V4-es motor, és „több az erőssége, mint a gyengesége”. További részletek erről a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban megosztott posztban!
A tesztnek egyébként volt két hiányzója is: Joan Mir a pénteki bukását követő nyakpanaszai, Ai Ogura pedig a vasárnapi futam elején történt esése során elszenvedett kézsérülése után döntött a pihenés mellett.
A tesztnap végeredménye:

A Cadillac következő célja: F1-es tartalékversenyzőt találni
https://formula.hu/parc-ferme/39759
Miközben javában zajlanak a 2026-os Formula-1-es autójuk fejlesztési munkálatai, a Cadillac még a pilótafelállásuk teljessé tételén is dolgozik. Az már eldőlt, hogy két rutinos nagydíjgyőztes, Valtteri Bottas és Sergio Perez lesznek a versenyzőik jövőre, emellett leigazolták tesztpilótának az IndyCarból érkező Colton Hertát. Csakhogy az amerikai egyelőre nem rendelkezik az F1-es induláshoz szükséges szuperlicenszpontokkal – nem kis részben emiatt is fog versenyezni jövőre a Formula-2-ben –, így őt nem tudják tartalékversenyzőként bevetni egy esetleges szükséges beugrás esetén.
Éppen ezért Graeme Lowdon csapatfőnök elmondása szerint most a tartalékpilóta keresésén fognak dolgozni – igaz, még senkivel nem egyeztettek erről: „Még nem kezdtük el a keresést, nem tettünk ajánlatot senkinek a csapat tartalékosi posztjára. De most ez az a pozíció, amelyre irányítani fogjuk a figyelmüket, és ez segít teljessé tenni majd a felállásunkat” – fogalmazott Lowdon az F1.com interjújában.

Új partnert jelentett be a McLaren 2026-ra
https://formula.hu/parc-ferme/39758
A McLaren megerősítette, hogy a következő F1-es szezontól kezdve a Motul lesz a csapat hivatalos beszállítója.
A nagy teljesítményű kenőanyagok fejlesztésének, gyártásának és forgalmazásának szakértőjeként a Motul a wokingi székhelyű csapatnak a sebességváltó-kenőanyagokat fogja szállítani .
A Motul ezzel tér vissza az F1-be egy hosszabb kihagyást követően.

Wolff: Ha egy pilóta azt mondja, hogy gyorsabb lenne kétéves szerződéssel, ott baj van
https://formula.hu/parc-ferme/39757
Továbbra sincs bejelentett pilótaszerződés 2026-ra a Mercedesnél, és Toto Wolff csapatvezető már többször hangsúlyozta, hogy ők nem is akarnak hosszabb távra megállapodni senkivel – Monza után is arról beszélt, hogy itt ez a koncepció és kész.
„Mi sosem voltunk az a csapat, amely nagyon hosszú szerződéseket ad, inkább elég rövidre szabtuk ezeket. Szerintem a kétéves volt a leghosszabb kontraktus néhány opcióval. Ez a Mercedes-minta” – mondta a Sky Sportsnak.
Amikor felvetették neki, hogy az egyéves szerződések miatt extra nyomás van a Mercedes pilótáink, elhárította a kérdést:
„Szerintem ez nem változtat semmin, amúgy is óriási nyomás van rajtuk. Ha egy pilóta azt mondja, hogy gyorsabb lenne, ha két évre szólna a szerződése, akkor az a mentalitás nincs rendben” – fogalmazott.

fotó: Ollé Iván
Kamion-Eb: Kiss Norbert a hetedik Eb-cím kapujában
https://formula.hu/parc-ferme/39756
A Kamion Európa-bajnokságon szereplő Kiss Norbert újabb lépést tett sorozatban ötödik, összességében pedig hetedik Eb-címe felé, miután Zolderben a vasárnapi két futamon egy első és egy harmadik helyet szerzett a magyar versenyző. A második futamot a német René Reinert nyerte, a pontversenyben pedig az egyetlen riválisának nevezhető Jochen Hahn mindkét alkalommal mögötte végzett. Ennek köszönhetően a Révész Racing versenyzője 77 pontos előnyre tett szert összetettben, így akár már jövő héten megszerezheti hetedik Európa-bajnoki címét.

Fotó: ETRC
Ez az F1-rajongó mind a 24 versenyre elutazik idén
https://formula.hu/parc-ferme/39755
Brandon Burgess, egy brit Formula-1-rajongó 2025-ben vállalta, hogy minden egyes versenyt a helyszínen tekint meg a szezonban, miközben 20 000 fontos költségvetés és a munkahelyén rendelkezésre álló 28 napos éves szabadság korlátozza. Az utazásait és élményeit a „Full Time Formula” nevű közösségi média fiókján dokumentálja, megosztva más rajongókkal tapasztalatait, költségvetési frissítéseit és utazási tippjeit. A kihívás során Burgess rengeteg izgalmas pillanatot élt át, és az egyik legnagyobb élménye az, hogy sok másik Formula-1-rajongóval találkozott a versenyeken, akikkel azóta is tartja a kapcsolatot.
Bár a folyamatos utazás, a versenyek és a munka mellett nincs sok pihenőideje, Burgess boldogan éli meg az élményeket, és úgy érzi, hogy minden percét megéri. Az időjárás kihívásai mellett, melyek a különböző helyszíneken várják, az egyik legizgalmasabb aspektusnak a versenyek vegyes körülmények között zajló eseményeit találja. Noha a költségvetése szoros, és előfordulhat, hogy nem fizetett szabadságot kell kivenni, a kihívás minden percét imádja, és más rajongóknak is bátran ajánlja, hogy hasonló módon valósítsák meg álmukat. Aki kíváncsi Burgess teljes történetére és a vele készült interjúra, az az F1.com-on, angol nyelven elolvashatja a világutazó F1-rajongó történetét.

Fotó: F1
Sainz: Ha maradok a McLarennél, akkor most a bajnoki címért küzdenék
https://formula.hu/parc-ferme/39754
Carlos Sainz visszatekintett pályafutása két meghatározó évére a McLarennél, valamint elárulta, miért volt számára megkerülhetetlen a Ferrari ajánlata.
„Minden tiszteletem a McLarené, amely a történelem második legjobb csapata, de amikor a Ferrari kopogtat az ajtón, ráadásul az, amelyik 2019-ben futamokat nyert, akkor nincs kétség” – nyilatkozta Sainz az AS-nek, amikor arról kérdezték, hogy utólag visszagondolva jobban járt-e volna azzal, ha marad a McLarennél és nem hagyja el őket a Ferrari hívására.
„Az a két erős év a McLarennél talán karrierem legjobbjai voltak, amikor a legtöbbet hoztam ki az autóból. Ha maradtam volna, most a világbajnokságért küzdenék. Ez volt az első hely a Formula–1-ben, ahol igazán szerettek, támogattak és befogadtak az emberek. Ez megerősítette az önbizalmamat, és lehetővé tette, hogy fejlődjek versenyzőként.”
„Bármelyik versenyző nemet mondott volna a Ferrarinak abban az időben? Nem. Be akartam bizonyítani magamnak és mindenkinek, hogy ott a helyem, valamint képes vagyok dobogókért és győzelmekért küzdeni.”

Hülkenberg: Bortoleto olyan, mint egy nyomtató
https://formula.hu/parc-ferme/39753
Nico Hülkenberg különös, de annál beszédesebb hasonlattal dicsérte újonc csapattársát, Gabriel Bortolétót. A Sauber német versenyzője szerint újonc csapattársa olyan precízen teljesít, mint „egy nyomtató, amelynek soha nem fogy el a tintája”.
„Ő egy gép. Úgy futja a köröket, mint egy nyomtató, amelynek soha nem fogy el a tintája. Elég elképesztő” – fogalmazott Hülkenberg.
„Újonc létére alig követ el hibákat. Nagyon jó és erős munkát végez. Gyorsan tanul, és mint minden újoncnak az első évében, neki is sok mindent kell befogadnia és feldolgoznia. Csak annyit mondhatok, hogy ő a jövő embere."

Franciát tanul és mérnök lenne – érdekességek Colapintóról
https://formula.hu/parc-ferme/39752
A F1 hivatalos oldala „Ismerd meg” sorozatában készített interjút Franco Colapintóval – ebből emelünk ki néhány érdekességet:
Mire legbüszkébb az F1-ben eddig?
Bakura a tavalyi évből. A második versenyem volt, ahol bejutottam a Q3-ba és pontokat szereztem. Felkészülés nélkül, ami elég jó és meggyőző kezdés volt.
Mikor és hol vezetett először bármit?
Négyéves voltam, amikor megkaptam az első quadom, de hároméves korom óta vezetek. Mindig is szerettem a sebességet.
Milyen munkát próbálna ki egy napra?
Szerettem a gépészetet, amikor fiatal voltam. Műszaki iskolába jártunk, ahol sok gépészeti feladat volt. Ezt a munkát kipróbálnám, bár sokat kellene tanulni érte, annak pedig nem vagyok híve!
Ki a legjobb barátja a paddockban?
Talán Gabriel Bortoleto. Régóta ismerem őt, a gokartos idők óta. Jó srác és mindketten latinók vagyunk. Őt érzem magamhoz legközelebb állónak.
Hány nyelvet beszél? Megtanulna más nyelvet?
Szeretnék megtanulni franciául. Már most tanulok kicsit és idővel talán jobban beszélem. Főleg egy francia csapatban, ahol Pierre is sokszor beszél franciául, szeretném érteni, miről beszélnek. Beszélek spanyolul, olaszul és angolul, valamennyit franciául, de nem mondanám, hogy négyet, inkább három és felet.
Fotó: Hungaroring Press
Bortoleto: Alonso nem főnök, hanem menedzser és barát
https://formula.hu/parc-ferme/39751
A 2026-ban Audivá avanzsáló Sauber versenyzője, Gabriel Bortoleto elárulta, milyen kapcsolatot ápol a menedzsereként is tevékenykedő Fernando Alonsóval, aki a háttérben komoly szerepet játszik a brazil versenyző pályafutásának alakulásában.
„Menedzsernek és barátnak nevezném” – mondta Bortoleto a Beyond the Grid podcastban, amikor a kétszeres világbajnok Alonsóval való viszonyáról kérdezték.
„Nem főnöknek, mert együtt dolgozunk, együtt döntünk, és az én főnököm Mattia, Jonathan, valamint az Audi emberei. Fernando nagyon tapasztalt, rengeteg ismerete van erről a világról, és sok mindenben segít a karrieremben, valamint azon kívül is.”
„Támogat a vezetés terén és azért is sokat lobbizott a Saubernél, hogy bekerüljek az F1-be. Nagyon tiszteljük egymást – néha még a saját repülőjére is meghív, én pedig hazaviszem Monacóba, amikor leszállunk!”

Két ezredmásodperc különbséggel lett Micheliszé a győzelem a csapattárs büntetését követően
https://formula.hu/parc-ferme/39750
Szezonja második győzelmét szerezte Michelisz Norbert a TCR World Tour második félidejét nyitó ausztrál versenyhétvége első, szombati futamán. Az új helyszínen, Tailem Bendben a BRC Hyundai magyarja a második rajtkockából indult és végig második helyen haladt, de tudta, ez is elegendő lehet a győzelemhez, miután a pole-ból a rajtnál kiugró csapattárs, Mikel Azcona öt másodperces időbüntetést kapott.
A végén hajszálon múlt a győzelem: Azconának egészen pontosan 0,0024 másodperc hiányzott ahhoz, hogy övé legyen a győzelem, és ne a Monza után ismét dobogó legfelső fokára álló Micheliszé.

Micheliszhez közel került a dobogó legalsó fokára álló Yann Ehrlacher is 0,8 másodperc lemaradással. A negyedik Josh Buchan legjobb helyi versenyzőként fölényesen nyerte az ausztrál értékelést.
Tailem Bend, 1. futam, végeredmény:
| Versenyző | Gyártó | Idő | |
| 1 | Norbert Michelisz | Hyundai | 13 kör |
| 2 | Mikel Azcona | Hyundai | +0.0024 |
| 3 | Yann Ehrlacher | Lynk & Co | +0.8301 |
| 4 | Josh Buchan | Hyundai | +1.6752 |
| 5 | Ignacio Montenegro | Honda | +2.5143 |
| 6 | Thed Björk | Lynk & Co | +4.7738 |
| 7 | Ma Qing Hua | Lynk & Co | +5.4432 |
| 8 | Esteban Guerrieri | Honda | +9.6916 |
| 9 | Cody Burcher | Hyundai | +12.3076 |
| 10 | Néstor Girolami | Hyundai | +12.9368 |
Verstappen Alonsóból és Leclerc-ből gyúrná össze a tökéletes F1-es pilótát
https://formula.hu/parc-ferme/39749
Érdekes interjút készített Max Verstappennel a Mundo Deportivo: arra kérték a regnáló Formula-1-es világbajnokot, hogy a jelenlegi mezőnyből nevezze meg, kit tart egyes területeken a legjobbnak. A Red Bull pilótája pedig az összesen hat kategóriában mindössze két nevet említett – a rekorder Lewis Hamiltont azonban egyetlen aspektus terén sem említette a holland.
Az egyik Verstappen által említett pilóta Charles Leclerc volt, akit a kvalifikációs tempó és az előzések tekintetében lát kiemelkedőnek: „Pfú, ez nehéz, de szerintem jelenleg… mindig nagyon jó időmérős versenyzőnek tartottam Charles-t. Charles nagyon jó az előzésekben is.”
A versenyteljesítménynél azonban már egy másik többszörös világbajnok, Fernando Alonso került elő: „Kit is szeretnék? Nem tudom. Mindig szerettem nézni Fernandót a versenyeken a múltban is. Egy igazi harcot. Nagyon tetszett” – fogalmazott Verstappen, akinek további kategóriákban is Alonsóra esett a választása: „Intelligencia? Mindig a tapasztalatra szavazok. Nem, nem fogom magamat megnevezni egyiknél sem… szóval Fernando Alonsót választanám a tapasztalatáért” – vélekedett a címvédő, hozzátéve: hogy a veterán spanyol „briliánsan védekezik”, és „kétségkívül” az övé a legkompetitívebb mentalitás, azaz ebben a két kategóriában is a 44 éves spanyolra szavazott.

MotoGP: Marquez az élen, biztatóan debütált a V4-es Yamaha
https://formula.hu/parc-ferme/39748
Pénteken két edzéssel kezdetét vette a MotoGP San Marinó-i Nagydíjának programja. A nap legjobb körét Marc Marquez motorozta a Ducatival, másfél tizeddel előzte az apriliás Marco Bezzecchit, míg a harmadik helyet a délelőtt még leggyorsabb VR46-os, Franco Morbidelli kaparintotta meg. Francesco Bagnaia a barcelonai borzalom után ezúttal egy biztató negyedik hellyel nyitott, megelőzve Alex Marquezt is. Jól mentek az aero-fejlesztésekkel érkező Honda gyári párosa, Joan Mir és Luca Marini, míg a top 10-be és ezzel a Q2-be Jorge Martin, Pedro Acosta és Fabio di Giannantonio fért még be. A Yamahák ugyanakkor haloványan kezdtek, a legjobbjuk, Fabio Quartararo csupán 12. lett.
De ha már Yamaha: a nap fő eseménye a hangvillások új V4-es motorblokkjának debütálása volt a szabadkártyás Augusto Fernandez alatt. A bemutatkozás nem volt zökkenőmentes, délelőtt egy kisebb műszaki probléma, délután a hajrában egy esés hátráltatta a spanyol tesztmotoros munkáját. Az eredmény így is biztatónak nevezhető: Fernandez 19. lett délután, 1,2 másodperces hátránnyal Marquez, de csupán hat tizedre Quartararótól – miközben a márkatársak közül Alex Rinst és Miguel Oliveirát is megelőzte.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marc Márquez | Ducati | 1'30.480 | |
| 2. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'30.627 | 0.147 |
| 3. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'30.673 | 0.193 |
| 4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'30.710 | 0.230 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'30.752 | 0.272 |
| 6. | Joan Mir | Honda | 1'30.819 | 0.339 |
| 7. | Luca Marini | Honda | 1'30.848 | 0.368 |
| 8. | Jorge Martín | Aprilia | 1'30.857 | 0.377 |
| 9. | Pedro Acosta | KTM | 1'30.889 | 0.409 |
| 10. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'30.915 | 0.435 |
| 11. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'31.068 | 0.588 |
| 12. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'31.090 | 0.610 |
| 13. | Brad Binder | KTM | 1'31.166 | 0.686 |
| 14. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'31.249 | 0.769 |
| 15. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'31.293 | 0.813 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'31.487 | 1.007 |
| 17. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'31.500 | 1.020 |
| 18. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'31.440 | 0.960 |
| 19. | Augusto Fernández | Yamaha | 1'31.678 | 1.198 |
| 20. | Alex Rins | Yamaha | 1'31.682 | 1.202 |
| 21. | Ai Ogura | Trackhouse Aprilia | 1'31.688 | 1.208 |
| 22. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'32.142 | 1.662 |
| 23. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'32.516 | 2.036 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Egy élmenőnek sem maradt „ingyenes” motorcseréje
https://formula.hu/parc-ferme/39747
A Red Bull döntése nyomán, miszerint friss erőforrást szerel Max Verstappen autójába az F1-es Olasz Nagydíjon, a négyszeres bajnok most ugyanabban a helyzetben találta magát, mint Oscar Piastri és Lando Norris a McLarennél, Charles Leclerc a Ferrarinál, valamint George Russell a Mercedesnél. Az élmezőnyből mind az öt említett pilóta a szabályok szerint engedélyezett utolsó motorját használja, és egy újabb teljes csere automatikusan a rajtrács végére sorolná őket.
Az élcsapatok többi pilótája már átlépte ezt a határt: Lewis Hamilton, Verstappen csapattársa, Yuki Tsunoda, valamint a Mercedes újonca, Kimi Antonelli korábban vállalt rajtbüntetést extra motorokért – természetesen ha újabb cserére kényszerülnek, ismét szankció vár rájuk. Van azonban némi mozgástér: a csapatok természetesen visszatérhetnek a korábban használt, még a kereten belül maradt motorokhoz, így elodázhatják a büntetést és megtarthatják a frissebb erőforrásokat a hajrá legfontosabb futamaira.
A szabályok értelmében a belső égésű motorból, a turbóból, az MGU-H-ból és az MGU-K-ból négy egység engedélyezett szezononként, míg az energiatárolóból és az elektronikai vezérlőből csupán kettő. A kipufogórendszerből nyolc a maximálisan felhasználható mennyiség büntetés nélkül. A kipufogót illetően egyébként nagy a szórás az élmezőnyön belül: miközben a Red Bull már hetet beszerelt mindkét autójába, Leclerc és Hamilton pedig ötnél, illetve hatnál tart, addig a McLarenek és a Mercedesek egyelőre csak háromnál járnak.

Ricciardo újra feltűnhet az F1-es paddockban
https://formula.hu/parc-ferme/39746
Daniel Ricciardo ugyan a 2024-es Szingapúri Nagydíjjal végleg lezárta Formula–1-es versenyzői karrierjét, de a szurkolók a jövőben is láthatják őt a paddockban – igaz, már egészen más szerepben. A nyolcszoros futamgyőztes ausztrál pilóta nemrég bejelentette visszavonulását, egyúttal partnerségre lépett a Ford Racinggel, ahol nagyköveti szerepet tölt be.
A Ford és a Red Bull közös erővel dolgoznak a 2026-tól bevezetésre kerülő új F1-es motorprojekten, így Ricciardo jelenléte akár újra összekötheti őt egykori csapatával. Laurent Mekies, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak elmondta: „Családias érzés látni, hogy Daniel csatlakozik a Ford Racinghez ebben a kalandban, és ez nagyszerű érzés. Ez is csak egy példa arra, milyen sok ponton kapcsolódik egymáshoz a két projekt. Nagyon izgalmas. Biztos vagyok benne, hogy mindenki örül majd, ha újra látja Danielt a paddockban, erre pedig a Ford Racing jóvoltából néha sor kerülhet.”
A Ford vezérigazgatója, Jim Farley szerint Ricciardo új szerepköre nem csupán a Formula–1-ről szól: „Globális off-road márkát akarunk építeni, és Daniel egyedisége és lelkesedése új célcsoportokat is megszólíthat. Beszéltem számos versenyzővel is, akik egyből azt kérdezték, hogy kaphatok egy Raptor R-t? Ez is jól mutatja, milyen érdeklődés övezi ezt a vonalat, olyan, mint egy egzotikus gyümölcs.”

Hét szezon után „szünetre vonul” az elektromos MotoE világbajnokság
https://formula.hu/parc-ferme/39745
Csütörtökön közleményben jelentette be a FIM és a Dorna, hogy a 2025-ös szezon végeztével „szünetre vonul” a MotoE világbajnokság. A kommüniké és benne Jorge Viegas, a Nemzetközi Motorsport Szövetség elnöke nem kertel: az elektromos sorozat nem nyerte el eléggé a rajongóbázisuk tetszését az eddigi hét szezon során, emellett a motorkerékpár-ipar is más irányt vett az elmúlt években, a hangsúly áthelyeződött a hatékonyabb belsőégésű erőforrások és a nemfosszilis üzemanyag használata irányába. A FIM és a Dorna szerint a későbbiekben megfontolhatják a MotoE újraélesztését, amennyiben „nő az elektromos motorok vagy bármilyen más fenntartható technológia relevanciája”.
A MotoE 2019-ben indult útjára, eleinte világkupaként futott a MotoGP és a többi géposztály mellett, majd 2023-tól kapta meg a világbajnoki státuszt. A bajnokok sorban: Matteo Ferrari, Jordi Torres (kétszer), Dominique Aegerter, Mattia Casadei és Hector Garzo, míg idén jelenleg pontazonossággal áll Casadei és Lorenzo Baldassarri két fordulóval a szezon zárása előtt. Az idei szezonban már magyar indulója is volt a sorozatnak Varga Tibor személyében, akinek a spielbergi negyedik hely eddig a legjobb eredménye.

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!