DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Nem vetette be élesben a McLaren a dzsiddai F1-es fejlesztését

A korábbi padlólemezzel versenyzett Lando Norris és Oscar Piastri is a múlt hétvégi Formula-1-es Szaúd-arábiai Nagydíjon annak ellenére, hogy egy átalakított diffúzorral érkezett meg Dzsiddába a McLaren. A csapatok kötelesek minden versenyhétvége előtt lejelentenie az FIA-nak, milyen újításokkal készültek, amelyeket aztán a Nemzetközi Automobil Szövetség listába szedve publikál is. A McLarennél két alkatrészt tüntettek fel egy hete: egy átdolgozott diffúzort, és a hátsó fékcsatornánál lévő szárnyacskák módosított elrendezését.

Kiderült azonban, hogy az új diffúzort és padlólemezt csak pénteken használta a konstruktőri vb-éllovas istálló: az első szabadedzésen Piastri, a másodikon Norris autóján tűnt fel, szombattól viszont már mindketten a korábbi specifikációt használták. Minderre akkor derült fény, amikor Andrea Stella csapatfőnök Norris Q3-as törése után elárulta, hogy nem aggódnak a pótalkatrészek miatt, mivel nincs is fent az újítás az MCL39-esen:

„Valójában nem használtuk. Semmi nincs az autón, ami új specifikációjú lenne. Néhány dolog, amit lejelentettünk, csak tesztalkatrészek voltak. Kipróbáltuk őket a szabadedzésen, de aztán nem alkalmaztuk őket” – idézi Stellát a The Race.

A McLarennél nem újdonság, hogy csak lassan vetik be a fejlesztéseiket: 2023-ban és tavaly is az volt a stratégiájuk, hogy sok kisebb újítás helyett egy nagyobb csomagban debütáltak az új alkatrészek. Ekkor azonban még nagyobb, átfogóbb módosításokról volt szó, ahol fontos volt, hogy az új elemek jól működjenek együtt, most a The Race szerint inkább arról van szó, hogy egyszerűen csak alaposabban ki akarják elemezni a diffúzor működését, mielőtt azt tényleges versenyen is felrakják az autóra.

f1-mclaren-dzsidda-1

Vettel feketébe rejtőzött a reptéren, de így sem menekülhetett

Hiába próbálta teljesen fekete sapkában és kabátban kerülni a feltűnést Sebastian Vettel a sanghaji reptérre való megérkezésekor, rá is pontosan ugyanaz a sors várt, mint a magát egyáltalán nem rejtegető, hivalkodó szerelésben megjelent Lewis Hamiltonra. Az érkezése miatt ide csoportosult kínai rajongókat ennyivel nem lehetett megvezetni, őt is azonnal kiszúrták. Azt viszont azért sikerült elérnie a németnek, hogy ne csak őt ünnepeljék, így elénekeltette a rajongókkal a köszöntőt saját trénere, Antti Kontsas születésnapja alkalmából, amit ő maga vett videóra.

Így nézett ki mindez a másik oldalról:

 

D3y5ulLUYAAtiPY

Terjed az F1-es hangátverés: lassan már nem is lesz menő, aki nem harsonázik a motorján

Két hete hódította meg az internetet egy videó, amelyben a kanyarból egyszer csak előtörő, F1-es autó hangjával közeledő járműről kiderül, hogy valójában egy motoron ülő férfi rézfúvós hangszere tévesztette meg a hallgatóságot.

Most Sanghajba érkezve az F1 sajtófőnöke, Matteo Bonciani találkozott egy ugyanilyen szórakoztató előadással. Nincs is annál jobb hely az utánzatok készítésére, mint Kína! A poén viszont alighanem még a századik különféle előadás során is ülne.

 

Rég voltak annyira eltérőek az F1-es első szárnyak, mint idén

Az új szabályok új szabályértelmezéseket hoztak magukkal a 2019-es F1-es szezonba. A fő fókuszban az első vezetőszárnyak állnak, és érdekes látni, hogy a Mercedes és a Ferrari a skála két ellentétes végén áll! Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában bemutatjuk mind a tíz csapat megoldását.

wing

Amiben Hamilton már veri Schumachert: a leghatékonyabb F1-es futamgyőztesek

A Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája tett közzé egy videót, amelyben a sportág történetének tíz leghatékonyabb futamgyőztesét mutatja be - vagyis hogy ki hány százalékát nyerte meg azoknak az F1-es versenyeknek, amelyeken rajthoz állt. A videó megtekinthető a Youtube-on:

Megvédte Vettelt a Mercedes e-sport csapatának magyar pilótája

Bereznay Dániel részletezte véleményét Sebastian Vettellel szemben.

Hatalmas őrület fogadta Hamiltont Kínában

A Mercedes világbajnoka posztolt arról, hogy hogyan fogadták:

 

Remekeltek a magyar gokartosok a Közép-európai Rotax bajnokságon

A Magyar Gokart Szövetség közleménye:

Taroltak a magyar versenyzők a CEE Rotax Max Challenge (Közép-európai Rotax bajnokság) első forduláján Adrián. Négy kategóriát magyar versenyzők nyertek meg a hatból! MicroMaxban Krausz Dániel, MiniMaxban Krózser Menyhért, Max Seniorban Kovács Zsombor, DD2 Mastersben pedig Fodor Géza állt fel a dobogó legfelső fokára. Az eseményen összesen 166 versenyző indult, ebből 28 magyar gokartos. Szívből gratulálunk mindenkinek, kemény futamok voltak.

További képek: 

Díjátadó: https://bit.ly/2FXNvA4

Életképek: https://bit.ly/2Im4lLO

A Gokart Országos Bajnokság 2019. április 20-án indul a Kakucs Ringen, szeretettel várunk mindenkit!

pf4_12

Hét éve még nagy öröm volt a Mercedes győzelme

A Kínai Nagydíjon, 2012-ben szerezte meg Nico Rosberg pályafutása első győzelmét, ami egyben a márka első sikere volt csapatként 1955 óta. Alább összefoglaló látható a verseny eseményeiről, amit akkor általános öröm övezett, hiszen a 2010-ben visszatérő németek rögös utat jártak be a diadalig. Manapság sokan visszasírják azt az időt…

Iskolát nyitott Afrikában a Williams

A Williams partnere, az Acronis Alapítvány Soupa Sererében, Szenegálban hozott létre egy új iskolát az F1-es csapat támogatásával. A megnyitón a Williams informatikai vezetője, Graeme Hackland is ott volt.

Az új Ferrari-pilóták látványát azért még szoknunk kell

Nem csalás, sőt, hónapok óta ismert tény, hogy 2019-re Pascal Wehrlein és Brendon Hartley is ugyanolyan munkásruhába öltözik, mint Sebastian Vettel és Charles Leclerc. A német és az új-zélandi pilóta a közelmúltban a mezőnyben töltött egy-két évük során nem kapták meg a megfelelő lehetőséget a bizonyításra, tapasztalatuk elismeréseként azonban a Ferrari igényt tartott a szolgálataikra, így idén főként a csapat maranellói szimulátorában segítik majd a versenyhelyszíneken tartózkodó gárda munkáját.

A Ferrari most frissítette weboldalán a versenyzői profilokat, így láthatjuk először piros szerelésben a négy tesztpilótát: balra fent Wehrlein, mellette Hartley, balra lent Davide Rigon, mellette Antonio Fuoco.

Clipboard_2

Clipboard2

Russell az 1000. futam helyett Montoya előtt tiszteleg

Mint arról bizonyára már mindenki hallott, az e hétvégi Kínai Nagydíjon rendezik majd a Formula-1 történetének 1000. világbajnoki futamát, amit ki-ki a maga módján igyekszik emlékezetessé tenni. A pilóták számára ennek legkézenfekvőbb módja az egyedi sisakfestés választása, és Romain Grosjean például már be is mutatott egy ezen apropóból készült dizájnt.

A Williams újonca, Geroge Russell azonban nem akart ünnepi hangulatot varázsolni a sisakjára, ehelyett egy egészen váratlan - és nagyon ismerős - sisakfestést fedett fel a hétvégi sanghaji fordulóra. "Kitaláljátok, ki adta az inspirációt?" - kérdezi sejtelmesen a brit, a választ pedig talán még azok közül is sokan tudják, akik 2006 után csatlakoztak az F1 nézői közé... 

D3uHKenWkAEtb54

 

Merthogy Russell egyszeri sisakja Juan Pablo Montoyáénak a szinte kiköpött mása! Az F1-ben 2001-től viharos 2006-os távozásáig szereplő kolumbiai a pályán rámenősségével, azon kívül pedig szókimondó stílusával vált sokak kedvencévé az évezred elején. A most 43 éves Montoya szintén versenyzett a Williamsnél, hét futamgyőzelméből négyet is a grove-iak színeiben szerzett, és évente egy-két alkalommal még ma is feltűnik a paddockban.

00001009_134

00001043_113

Bottas legnagyobb ellenfele idén: Hamilton, Ocon vagy önmaga?

A 2019-es szezont felfrissülve kezdte, de vajon képes lesz az egész szezonon át harcban maradni a tabella első helyéért? Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában körüljártuk, mit kell tennie a finnek ahhoz, hogy a jövő évre is elnyerje a Mercedes bizalmát - és ehhez nem feltétlenül lesz szüksége a bajnoki címre.

boti

Ez történt a WRC előző két versenyén

Aki lemaradt volna a rali-világbajnokság előző két fordulójáról, annak pótlásként itt az AFM Ralihíradó összefoglalója a mexikói és korzikai eseményekről:

Az elmúlt hétvégén is összegyűltek egy versenypályán a Hamiltonok

Számtalanszor volt már családi program Anthony Hamilton és két fia, Lewis és Nicolas számára, hogy egy versenypályán töltik közösen a hétvégét, a mostani viszont azon ritka esetek egyike volt, amikor a fiatalabb fiúért szorítottak. Nicolas Hamilton bátyja sikereiből erőt merítve betegsége ellenére is belekóstolt már a versenyzésbe: 2015-ben rajthoz állt a Brit Túraautó-bajnokság (BTCC) több versenyén is, három szezonnyi szünet után pedig idén vissza tudott térni a mezőnybe. A BTCC szezonjának első hétvégéjét Brands Hatchben tartották, ahol Nicolas két 20. és egy 26. helyet gyűjtött a 30 autót számláló mezőnyben. „Nem is lehetnék büszkébb a testvéremre, aki visszatért a brit túraautózásba. Mindezt a kemény munkájával és az elhivatottságával érte el. Tesó, nagy inspirációt jelentesz számomra” - írta Lewis Hamilton hét évvel fiatalabb öccséről.

 

D3k06kMXsAMLl6a

D3jPXrSXoAEIsFR

D3jPXtwW0AIIK0X

És ti elhiszitek, hogy Alonso a felkészülés jegyében mindent az indianapolisi pálya dőlésszögében csinál?

Lázasan folyik a munka a McLaren Technology Centre-ben, ahol a csapat egy része már kizárólag az Indianapolis 500-as projekten dolgozik, aminek a wokingiak immár saját csapattal és ismét Fernando Alonsóval vágnak neki. A versenyt korábban már megnyerő, és most a McLaren sportigazgatójaként ténykedő Gil de Ferran tanácsa szerint Alonso úgy tud a legjobban felkészülni az oválpálya kihívásaira, ha mostantól május végéig minden cselekedetét 9°-os dőlésszögben végzi (pont, amilyet a pálya kanyarjaiban tapasztal), és közlekedése során is mindig balra kanyarodik, még akkor is, amikor jobbra kellene. A csapat már egy speciális cipőt is legyártott ehhez, a dőlve nyilatkozó Alonso pedig elárulja, hogy otthon még a tévéjét is megbillentette 9°-kal, ezzel is betartva de Ferran tanácsait.

Ez a 9-es szám a jelek szerint annyira áthatotta a McLarent, hogy még ezt a videót is április 9-én tették közzé április 1. helyett, amikor az ilyesmi őrültségeket szokás!  

Öt emlékezetes pillanat a Kínai Nagydíjak történetéből

A videó a Youtube-on megtekinthető:

Ennyi a különbség jelenleg az F1 és az F2 tempója között

A Formula-1 és a Formula-2 bahreini pole-körét hasonlíthatjuk össze.

Ferrari 1-2-ből Ricciardo-parádé és Vettel-rémálom: ez történt a tavalyi Kínai Nagydíjon

A 2018-as Kínai Nagydíj tartalmas összefoglalója megtekinthető a Youtube-on:

A Sauber juniorcsapat leigazolta Leclerc öccsét

A Sauber Junior Team versenyzője lesz és a német Formula-4-es bajnokságban indul Arthur Leclerc – a Ferrari-pilóta, tavaly szintén Saubernél szereplő Charles Leclerc öccse. A 18 éves monacói 2018-ban első formulaautós szezonjában ötödikként zárta a francia F4-et, emellett a Formula-E-s Venturi utánpótlásába tartozott.

A hír másik érdekessége, hogy a német szériában Leclerc a Charouz Racing Systems és US Racing közös csapatában indul: míg előbbi minden kategóriában a Sauber Junior Team mögött áll, utóbbi Gerhard Ungar és Ralf Schumacher csapata. Az igazolásról beszámoló Autosport kiemelte, hogy Leclerc nem kap F1-hez is kapcsolódó szerepet az Alfa Romeo Racingnél.

Nyolc év szünet után újra versenyez Mika Hakkinen

Versenyautó volánja mögé ül a kétszeres Formula-1-es világbajnok, ráadásul egy McLarent – egy 720S GT3-at – vezet augusztusban a suzukai 10 órás futamon, az Intercontinental GT Challenge versenyén. Bár azt egyelőre nem jelentették be, mely csapat színeit képviseli a finn veterán, az autón túl azt igen, hogy az 57 éves Katsuaki Kubota és a kétszeres Super Formula-bajnok Hiroaki Ishiura társa lesz.

Az 50 esztendős Hakkinen 2001-ben versenyzett utoljára a Formula-1-ben, majd néhány szezon kihagyás után a DTM-ben szerepelt 2007-ig. Az év végén visszavonult, de újra nem véglegesen: 2011-ben az Intercontinental Le Mans Cup kínai versenyén indult. Ez volt utolsó nemzetközi szereplése – néhány historic versenyen indult időközben Goodwoodban – a mostani bejelentésig.