DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

Ezt hívják szerkesztői bravúrnak: sikerült hatperces összefoglalót gyártani a Spanyol Nagydíjról

Garantáljuk, hogy minden lényeges esemény benne van. A videó erre a linkre, vagy alul átkattintva megtekinthető!

A bokszutcában a Mercedes helyett a McLaren szerzett kettős győzelmet

A Spanyol Nagydíj leggyorsabb bokszkiállásainak listáján Carlos Sainz és Lando Norris szerepel az első és második helyen 2,07, valamint 2,14 másodperces kiállásával. A duplázó McLaren mögött a Williams következik Robert Kubica 2,16 másodperces kerékcseréjével. A hétvégét domináló Mercedes éppen hogy belefért a top 10-be.

 

Ez akkora ugratás volt, hogy ejtőernyő kellett a landoláshoz

Fogalmunk sincs, pontosan mekkorát ugratott ez az őrült motokrosszos, ám ahhoz elég magasra jutott, hogy az ejtőernyője időben kinyíljon. Ne próbáld ki otthon.

 

Nem ez lesz a dupla bokszkiállások iskolapéldája

A vasárnapi Spanyol Nagydíjon egy biztonsági autós fázist meglovagolva igyekezett a Toro Rosso egy kettős kerékcserét lebonyolítani, kevés sikerrel. Egyik autóhoz sem értek oda időben a kerekek, és a procedúra körülbelül kétszer annyi időbe telt, mint a Mercedes Kínában bemutatott kiállása.

Toro Rosso:

Mercedes:

A Daimler távozó igazgatója miatt ragadtak bajuszt a Mercedes pilótái

A Spanyol Nagydíj volt az utolsó alkalom, hogy Dr. Dieter Zetsche aktív tagként megfordult a Mercedes garázsában, a szakember ugyanis 43 év után maga mögött hagyja pozícióját a német óriásvállalatnál. Ebből az alkalomból Lewis Hamilton és Valtteri Bottas úgy döntött, egy közös kép erejéig megviccelik a nagyfőnököt. Még az FW10-es is saját arcszőrzetet kapott.

zetsche-bajusz-mercedes

mercedes-bajusz-fw10

Forradalmi F1-es újítás a McLarennél: sörcsapot fejlesztettek a paddockba

A rajongók régóta várják, hogy az F1 történetének második legsikeresebb csapata, a McLaren végre ismét úttörő legyen egy-egy döntő fontosságú technikai megoldásban - ez most a Spanyol Nagydíj hétvégéjén végül is megtörtént, de nem egészen úgy, ahogy azt a jóhiszemű nézők elképzelték. Zak Brown és Carlos Sainz szombaton a McLaren motorhome-jában nagy médiaérdeklődés mellett mutatta be azt a sörcsapot, amiből a csapat szponzorának aranyszínű nedűje csorog. Mondjuk legalább alkoholmentes, és ha az autót közvetlen módon nem is gyorsítja, a csapat bankszámlája biztosan jelentősen dagad tőle, ami szintén nem hátrány.

Miből tudjuk, hogy Hamilton riválisként tekint Bottasra?

Például abból az összehasonlításból, amely megmutatja, hogyan gratulált a brit a finn pilótának a tavalyi oroszországi és az idei barcelonai időmérőt követően.

Wickens az ebédlőasztal körül gyakorol az oválokra

Attól még messze van, hogy újra versenyautóba ülhessen, de a tavaly augusztusban Poconóban súlyos balesetet szenvedett Robert Wickens életkedve és humorérzéke továbbra is az egekben: most, amikor kilenc hónap után először láthatta újra otthonát, rögtön megtalálta a lakásban is az oválpályát, így ő is megkezdhette a "gyakorlást" a közelgő Indy 500-ra. És ahogy az a versenypályán lenni szokott, itt is tapad rá egy üldöző szélárnyékból...

Perez bemutatná csapata új motorhome-ját, de még ő se tudja a járást

Az eddig használt, elég szűkös motorhome-on nem nagyon volt mit mutogatnia a silverstone-i csapatnak, a Racing Point azonban olyan büszke új vendéglátó-egységére, hogy be is fogták Sergio Perezt, hogy vezesse körbe az F1 kameráját az impozáns épületben. Hogy mennyire új is a közeg, azt jól jelzi, hogy a konyha ajtaját még a mexikói se tudta kinyitni.

Ne maradj le az AFM Ralihíradójáról a FIX TV-n!

Havi rendszerességgel jelentkező műsorunk legújabb adását május 12-én, vasárnap 13 órától láthatjátok a FIX TV műsorán.

Ezzel a körrel szerezte meg a Spanyol Nagydíj első rajthelyét Valtteri Bottas

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva nézhető meg.

Lemaradtál az F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

Kattints ide szöveges összefoglalónkért és a kvalifikáció végeredményéért, alább pedig a videós összeállítás, amely a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Videó: Pankrátor segíti a Toro Rossót Barcelonában

A svájci, profi pankrátorként tevékenykedő Claudio Castaglioni, művésznevén Cesaro a barcelonai hétvégén tanul bele abba, miként is kell lecserélni egy F1-es autó kerekét.

Cesaro nem csak a Toro Rosso szerelését öltötte magára: az időmérő után ő adta át a Pirelli pole-pozícióért járó trófeáját Valtteri Bottasnak:

Hatalmasat bukott a WRC listavezetője (videó)

Thierry Neuville, a Hyundai belga pilótája futotta a legjobb időt a Chile Rali első szombati szakaszán, majd hetedik szakaszon, 1,4 másodperces lemaradása tudatában próbált meg közelebb kerülni Sebastien Ogier-hez. A listavezető azonban a táv felénél lefutott az útról, és autója nagy sebességnél felborult: az i20-as hatszor pördült meg hosszanti tengelye körül, és az oldalán landolt. 

A Hyundai egyelőre annyi információt közölt, hogy Neuville-nek orvosi segítségre volt szüksége a baleset után, majd kórházba szállították őt további vizsgálatok miatt.

FRISSÍTÉS A Hyundai Twitteren tudatta a világgal, hogy Neuville-nek nincs csonttörése, illetve nem sérült meg a balesetben.

A teljes F1-es mezőny kampányol a biztonságos utakért

Vagy inkább csak az FIA kampányol, a hatás kedvéért meg bevágták a videóba az összes F1-es pilótát? Akárhogy is, egy fontos, Jean Todt által szívügyként kezelt témához készült hatásos videó, amelynek végén az FIA-elnök olyan határozottan mondja bele a kamerába a konklúziót, hogy már önmagában az elveszi az ember kedvét a közúti szabálysértésektől.

"Az életed a saját kezedben van. Tartsd tiszteletben a szabályokat."

A hétvége katarzisa: ünnepelt, miközben kicserélték a tábláját 1-esről 2-esre

Drámai végjátékot hozott az új FIA Formula-3-as bajnokság történetének első futama (a sorozat a korábbi GP3 és az F3-as Európa-bajnokság összeolvadásával jött létre). A rajtnál Christian Lundgard megelőzte a pole-ból rajtoló Robert Svarcmant, és elsőként is érte el a kockás zászlót, ám a levezető körben a versenyirányítás öt másodperces büntetést rótt ki rá, amiért vétett az előírások ellen a virtuális biztonsági autós szakaszban. Ezzel a második helyre csúszott, de ő és a rá már a bokszutcában váró csapattagjai erről nem értesültek időben, így Lundgard az autójából kiszállva ünnepelni kezdett. Eközben viszont egy hivatalos személy megfogta a dán autója előtt álló 1-es számú táblát, és felcserélte azt a 2-essel, ezzel jelezve, hogy az orosz Svarcman a valódi győztes - aki ekkor még szintén nem tudta ezt, ezért is kezdett el kérdezősködni, hogy most akkor kinek kell végül ünnepelnie...

Szujó Zoltán elbúcsúzott az F1-es nézőktől

Az M4 kommentátorstábja ezen a hétvégén a helyszínről közvetíti a Spanyol Nagydíjat a magyar nézőknek, a barcelonai pörgésben pedig elég váratlanul érkezett az alábbi, Instagramon közölt bejelentés Szujó Zoltántól:

"Minden verseny, minden utazás és minden történet véget ér egyszer. Úgy tűnik, az én F1-es utazásom is a végéhez közeledik - legalábbis egyelőre. Sokat tanultam a világról, az emberekről és saját magamról az elmúlt 18 évben. Köszönöm, hogy figyeltetek, és ne feledjétek: #oveketbekapcsolni !"

Pénteken még Szujó ült a kommentátorfülkében, a szombati szabadedzés alatt azonban már a bokszutcai riporter, Ujvári Máté köszöntötte a nézőket Wéber Gábor mellől. Annyit lehet tudni, hogy a hétvége során volt némi fennakadás az M4 Sport helyszíni közvetítésében: pénteken hangproblémák adódtak az edzés alatt, amit követően a stáb váratlanul távozott a helyszínről.

 

Nyitókép: Instagram

Őrület: A biztonsági autó küldte egymásba az élen álló kettőst

Kínában még a biztonsági autó is veszélyes: a Kínai Túraautó-bajnokság guangdongi hétvégéjén, még a felvezető körben történt az alábbi bizarr eset. Nem egészen világos, hogy egy ilyen ártalmatlan pillanatban miért akart a pálya biztonságáért felelő autók egyike kihajtani a mezőny elé, viszont ezzel alaposan meglepte az élen haladó David Zhut, aki az ütközést elkerülve balra rántotta a kormányt, így viszont összeakadt testvérével és csapattársával, Juan Carlos Zhuval. Egyikük sem tudott odaállni a rajthoz ezt követően... 

50 másodperc alatt körbeér a Formula-E Monacóban

Bár a versenyzők jobban szerették volna, ha a hosszú, az F1 által is használt vonalvezetést veszi idénybe a Formula-E, ami idén, az autócserék nélküli világban már különösebb aggodalom nélkül megvalósítható lett volna, a vezetőség mégsem így döntött, így maradt a rövid változat, amelyben a célegyenes végén élesebb jobbkanyart véve egy olyan útra fordulnak rá, amely azonnal az alagút utáni sikánhoz viszi őket. Ez így az egész versenynaptár legrövidebb pályája, az edzéseken 0:49,8-as köridővel Oliver Rowland volt a leggyorsabb. Az időmérő 11:45-kor, a futam 16:30-kor kezdődik, mindkettőt közvetíti az Eurosport. 

Összehasonlítás a 2015-ös és a 2019-es autó tempója között - Sam Bird alábbi példáján több mint 7 másodperc a gyorsulás:

Összefoglaló a második edzésről:

 

Az első szabadedzés végeredménye:

1_1

A második szabadedzés végeredménye:

2_1