DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 30. kedd

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

A Formula-E 21 pilótáját elcsábította saját szimulátorversenyére

Így kell virtuális versenyt rendezni? Míg a Formula-1-nek harmadik virtuális versenyhétvégéjére sikerült hét aktív pilótát összeverbuválnia, hogy részt vegyenek az űrkitöltő futamon, addig a Formula-E ezt egy kicsit nagyobb léptékben nyomja. Első, még tesztjellegű virtuális versenyüket a monacói pályán rendezték, amin a mezőny 24 versenyzőjéből 21 vállalta a részvételt. Csak Sebastien Buemi, Sam Bird és Pascal Wehrlein hiányzott, de az ő helyüket is csapatok tesztpilótái vették át. Tegyük hozzá, ennek a magas aktivitásnak köze lehet ahhoz, hogy az FE-pilótáknak mondhatni munkaköri kötelességük, hogy a Formula-E virtuális platformján is otthon mozogjanak, hiszen a versenyhétvégéken is gyakran elrángatják őket az időmérő és a futam közötti pár órában, hogy álljanak ki a rajongók ellen egy szimulátorversenyre.

A szombati eseményen aztán az pole-t és a futamgyőzelmet is a BMW-s Maximilian Günther szerezte meg, akinek már a valós szezonban is van egy győzelme. A második Stoffel Vandoorne, a harmadik André Lotterer lett.

EV4vxIXWoAE2EVh

Leclerc megkérdezte: Leclerc-rel vagy Vettellel legyek?

A Ferrari monacói pilótája épp egy virtuális versenybe készült becsatlakozni, de a pilótaválasztásnál dilemmába került, így feltette a közvetítését élőben figyelő rajongóknek a címben látható kérdést. Gyorsan be is futottak az első válaszok, amelyek elég vegyes képet festettek, ezért Leclerc maga vette kézbe a döntést: "Nem is tudom, akkor Sebbel leszek. Hátha szerencsét hoz."

Amikor Marc Marquez kezébe vette öccse frizuráját

Azt nem tudjuk, hogy Marquezék lakóhelyén (akik továbbra is szülővárosukban, Cerverában élnek) nyitva vannak-e a borbélyok mostanság, de Marcból kinézni, hogy akkor is nekiesik Alex fejének egy borotvával, ha történetesen nyitva. Ez lett a végeredménye a családi hajvágásnak:

Korábbi CART-versenyző életét követelte a koronavírus

Az F2-es Robert Svarcman apja mellett egy másik koronavírus-áldozatot is gyászol az autósport: az amerikai Bob Laziert, aki azzal írta be nevét az USA elsőszámú formulaautós sorozatának, az akkori CART-nak a történetébe, hogy 1981-es debütálószezonjában - amikor már 42 éves volt - az év újoncává vált annak köszönhetően, hogy háromszor is a legjobb öt között ért célba. Ez maradt az egyetlen szezonja a csúcskategóriában. Az Indy 500-on egyszer indult, de motorhiba miatt nem ért célba. Most 81 évesen érte őt a halál a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt.

A Lazier család csak az utána következő generációban vált igazán naggyá az autósportban. Mindkét fia eljutott az IndyCarig, Buddy Lazier meg is nyerte a 2000-es bajnokságot, és Jacques Lazier is nyert egy futamot. 

EV691r_XYAECXZv

EV7PQEIWoAACKYj

Egy autósport-rajongó gyerek kínszenvedései

Ide a videók fölé szoktunk magyarázatot írni, de most nem tesszük.

Délkelet-Ázsiában megrendezték a motoros Falu Nagydíjat

Vagy ahogy arrafelé hívják, Kampung GP. A sepangi pálya talált rá erre a videóra és osztotta meg alternatív MotoGP-futamként. Amilyen rossz a képminőség, olyan őrült dolgok történekkel ezen a falun és az erdőn keresztül zajló házi motorversenyen: kicsúszás a bokorba, verekedés, biciklis gyerek elütése majd óvatos odébb tessékelése. Ráadásul mindez a MotoGP angol kommentárjával.

Ennyivel gyorsabb az F1 a többi szériánál

A GPblog tett közzé egy összehasonlító grafikát a különböző szériák silverstone-i leggyorsabb kvalifikációs köreit vizsgálva:

 

Ma 14:00-kor jön a drámai 2007-es Kínai Nagydíj az M4 Sporton

Hétvégén tartották volna a 2020-as Kínai Nagydíjat, ezért az M4 Sport a 2004-től tartott sanghaji futamok között válogatott, hogy leadjon egy emlékezetes múltbéli versenyt, hasonlóan két héttel ezelőtthöz, amikor az 1993-as Európa Nagydíjat, Ayrton Senna legendás futamát mutatták az elmaradt vietnámi futam hétvégéjén.

A választás a 2007-es kínai versenyre esett, a szezon utolsó előtti futamára, amely fordulópont volt a három versenyző, Lewis Hamilton (McLaren), Fernando Alonso (McLaren) és Kimi Raikkönen (Ferrari) között zajló világbajnoki küzdelemben. De többet nem is mondunk, nem szeretnénk spoilerezni.

Szóval: április 19., 14:00, M4 Sport.

00002715_789

fotó: dppi

Sajnálattal közöljük, hogy Daniel Ricciardo teljesen megbolondult

Az egész úgy kezdődött, hogy motorral beparkolt a nappaliba, aztán hempergett egyet az ágyon és a földön, belülről megkerülte a texasi zászlót, majd a ruhaszárító fölrúgásával kiszabadult az udvarra, ahol a karatét, a sziklamászást, a műugrást és a dartst ötvözve befejezte a gyakorlatot, de előtte még kiugrott a telekről.

Ricciardo valóban nehezen viseli a világtól való elzártságot, így két távol lévő barátjával azzal ütik el az időt, hogy különféle kihívásokat találnak ki egymásnak. Legutóbb éppen azt, hogy akadálypályává alakítják a saját házukat, és végigmennek rajta - ezt láthatjuk most a Renault pilótájának interpretálásában.

Az MNASZ elnöke is elárulta, hogy hogyan és mivel szimulátorozik

Oláh Gyárfás is esportol ezekben az időkben, erről tett közzé egy videót.

 

Hiányoznak már a kettős Mercedes-sikerek? Tessék, itt van egy friss – üveggolyóból!

Mi is beszámoltunk róla, hogy az Envision Virgin Racing üveggolyóversenyt indított a Formula-E mintájára, ma pedig már sor is került az első futamra „Párizsban”, ahol a Mercedest szimbolizáló golyó nyert a pályán szintén a Mercedes hajtásláncát használó Venturi előtt. A sors iróniája, hogy a Virgin-golyó viszont a tökutolsó helyen végzett.

A golyóversenyek nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek – így világjárvány idején meg aztán pláne! –, a körítés ugyanis elképesztően profi, még az FE intrója és grafikái is visszaköszönnek, ráadásul az eseményeket a nemzetközi közvetítésből is ismert Jack Nicholls tolmácsolja nekünk:

 

Újabb versenyt törölt a WTCR, de már elvileg kész az átalakított naptár

A Portugál Nemzeti Autósport Szövetség bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt törlik a júniusra kiírt Vila Real-i WTCR-futamot. Várható volt ez a lépés, hiszen utcai pályáról van szó, így elég korán döntést kellett hozniuk a versenyrendezéssel kapcsolatban. Francois Ribeiro, a WTCR-promóter Eurosport Events vezetője természetesen sajnálja a rendre jó hangulatú portugál forduló elvesztését, és reméli, hogy 2021-ben visszatérhetnek Vila Realba.

Ennél is fontosabb azonban, hogy Ribeiro szerint elkészült az átalakított versenynaptár: a közlemény szerint augusztus végétől novemberig tart majd a 2020-as idény (már amennyiben a koronavírus lehetővé fogja tenni ezt). Eddig egyébként hivatalos a Vila Real-i mellett a hungaroringi és a nürburgringi hétvégéket törölték (az ottani futamokat átrakták más pályákra, de ez vélhetően szintén ugrik), de a rendkívüli helyzet miatt elképzelhető, hogy az őszre tervezett ázsiai túra helyett – a többi sorozatból, így az F1-ből is érkező híresztelésekkel összhangban – inkább a logisztikailag könnyebben megoldható Európában fognak versenyezni Michelisz Norberték (igaz, a Lynk & Co és a Hyundai révén erős a kínai és koreai érdekeltség is).

Ez esetben pedig akár még azt sem lehet kizárni – bár erről semmilyen pletyka nem szólt egyelőre, csupán logikus lehet az európai turné, benne a vk-címvédő hazai versenyével –, hogy a Hungaroring mégis visszakerüljön a Túraautó-világkupa naptárába, amelyet tényleg biztosan alaposan át kellett rajzolni, hiszen az említett augusztus végi időpontig még egy szlovák, spanyol és osztrák viadalt is rendeznének (vagyis rendeztek volna). Ribeiro mindenesetre „tömör és akciódús” évadot ígér, a naptártervezetet pedig jövő héten küldik el az FIA számára jóváhagyásra.

wtcr-vilareal-1

Áprilisban sem marad el a Motorsporthíradó: Vasárnap, 13 óra, FIX

Az Autósport és Formula Magazin – Motorsporthíradó áprilisi adásában foglalkozunk a versenyzés leállásának nyertesével, azaz az e-sporttal, megszólaltatunk egy F1-es csapatfőnököt és pilótát, áttekintjük, mi történt a WRC-ben a szezon félbeszakadása előtt, valamint visszatekintő rovatot is indítunk a műsor emlékezetes anyagaival.

Időpont: április 19., 13 óra, FIX TV.

Ma lenne 78 éves az F1 egyetlen posztumusz világbajnoka

1942. április 18-án született Jochen Rindt, aki azzal került be a Formula-1 történelemkönyvébe, hogy azok után nyerte meg a világbajnokságot, hogy egy balesetben életét veszítette. Az 1970-es Olasz Nagydíj edzésén szenvedett halálos balesetet az osztrák, akinek vb-címe csak később vált matematikailag biztossá. Rövid pályafutása során összesen hat nagydíjat nyert meg az F1-ben, Bernie Ecclestone – aki kvázi menedzselte is Rindtet, bár a száguldó cirkusz egykori ura szándékosan kerülni szokta ezt a kifejezést – pedig egyik legjobb barátjának tartotta a pilótát.

rindt-dppi

16 éve ezen a napon Rossi olyat tett, amire senki más nem volt képes még a MotoGP-ben

2004-ben április 18-án rendezték a MotoGP idénynyitó Dél-Afrikai Nagydíját, amelynek az akkor még „csak” ötszörös világbajnok Valentino Rossi immár nem Hondával, hanem Yamahával vágott neki. Az olasz ugyanis megelégelte, hogy a HRC szinte kizárólag a motorjainak tulajdonítja a sorozatos vb-címeket, így a 2003-ban csupán egyetlen dobogóig jutó hangvillásokhoz szerződött, hogy bebizonyítsa: igenis a versenyző a legfontosabb tényező a sikerreceptben.

Nos, Welkomban Rossi egyből a pole-pozícióba kvalifikálta magát, majd egy egész futamon át tartó, emlékezetes csata végén legyőzte ősi riválisát, Max Biaggit, megnyerve ezzel az évad első futamát és egyben legelső yamahás versenyét – úgy, hogy mögötte hét Honda és egy Ducati következett a sorban! De amitől igazán történelmi volt ez a tett: mivel Rossi nyerte a 2003-as szezonzárót is Valenciában még a Hondával, a MotoGP történetében elsőként és máig egyetlenként mondhatja el magáról, hogy egymást követő két futamon két különböző márka színeiben nyert! A „Doktor” maga is karrierje legnagyobb győzelmének tartja a 2004-es dél-afrikait – az alábbi videóban a teljes futam visszanézhető:

 

Hamiltonék tavalyi overalljának elárverezésével is segít a Mercedes

Nem csak légzést segítő készülékek gyártásával támogatja a koronavírus-járvány elleni harcot az F1-es címvédő istálló: egy online aukció során elárverezik Lewis Hamilton és Valtteri Bottas 2019-es versenyoverallját, a befolyt összeget pedig a brit nemzeti egészségügyi szervezetnek ajánlják fel. Hamilton overallja 2800 angol fontnál, Bottasé 800-nál jár.

hamilton-bottas-dppi

Ricciardo-parádét és Verstappen-Vettel ütközést ismétel az F1

Ahogy azt már a koronavírus-járvány kitörése óta megszokhattuk, a rajongók elvonási tüneteinek érdekében a Formula-1 YouTube-csatornája minden szombaton egy modernkori klasszikus futamot „tűz műsorára”. Mivel ezen a hétvégén rendezték volna a Kínai Nagydíjat, az M4 Sporthoz hasonlóan egy sanghaji viadalt választottak, méghozzá az igencsak akciódús 2018-as versenyt. A közvetítés 16 órakor kezdődik, és az alábbi videóban (átkattintás után!) lehet nézni:

„Tegnap vettem meg a Playstationt!” – így ugratták egymást a MotoGP-sek a virtuális verseny előtt

Az elsőhöz hasonlóan a második virtuális MotoGP-futam előtti pillanatokba is bepillantást nyerhetünk – kutyák, csipkelődés és sok-sok nevetés az alábbi videóban:

 

Leclerc és Russell Euro Truck Simulatorra váltott – az eredmény: káosz és röhögőgörcs

A két pilóta alighanem megunhatta az F1-es játékokat, de szemlátomást még azoknak a tapadásához vannak hozzászokva… 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I think @charles_leclerc is used to F1 levels of grip #f1 #formula1 #charlesleclerc #georgerussell #wtf1

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés,

 

 

Edzés, szimulátor, koktél, főzés: így tölti az idejét egy hatszoros világbajnok raliversenyző

Sebastien Ogier navigátora, Julien Ingrassia látható az alábbi videóban - a páros hat vb-címet nyert eddig együtt, de ilyenkor legalább Ingrassia is vezethet egy kicsit, ha csak szimulátoron is...