DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

IndyCar: Kirkwood megtörte Palou győzelmi szériáját (videó)

A pole-ból induló Kyle Kirkwood nyerte az IndyCar 2025-ös idényének harmadik futamát Long Beach utcáin. Az Andretti pilótája a pole-ból indulva tulajdonképpen uralta a versenyt, és karrierje során másodszor nyert az ikonikus helyszínen. Ezzel megszakadt a címvédő Alex Palou idei veretlensége és győzelmi sorozata, igaz a spanyol így sem búslakodhat, hiszen bejött másodiknak, így a Ganassi versenyzője továbbra is viszonylag magabiztosan (34 ponttal) vezet a bajnokságban a felzárkózó Kirkwood előtt.

indycar-kirkwood-longbeach

A Long Beach-i dobogót az alternatív stratégián előretörő Christian Lundgaard tette teljessé az Arrow McLaren színeiben, megelőzve Felix Rosenqvistet és a Penske duóját, Will Powert és Scott McLaughlint. A Cadillac F1-es ülésével folyamatosan szóba hozott Colton Herta viszont hiába startolt az első sorból, csak hetedikként futott be, a top 10-et pedig Scott Dixon, Sting Ray Robb és Kyffin Simpson tette teljessé. Íme, a verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Alex Palou Chip Ganassi 2.6859
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 18.7784
4. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 19.8193
5. Will Power Team Penske 23.3641
6. Scott McLaughlin Team Penske 25.7113
7. Colton Herta Andretti 26.5802
8. Scott Dixon Chip Ganassi 27.0975
9. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 27.6913
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi 28.1025
11. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 31.4467
12. Marcus Ericsson Andretti 32.1430
13. Patricio O'Ward Arrow McLaren 39.3900
14. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 41.6832
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.7421
16. Louis Foster RLL Racing 44.2727
17. David Malukas A. J. Foyt Enterprises 47.0318
18. Robert Shwartzman Prema 49.6677
19. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 57.6710
20. Nolan Siegel Arrow McLaren 58.2876
21. Callum Ilott Prema 1 kör /12.5893
22. Graham Rahal RLL Racing 1 kör /14.2936
23. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1 kör /16.8985
24. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /22.2871
25. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 2 kör /3.8105
26. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /38.3605
27. Josef Newgarden Team Penske 2 kör /55.8962

Videó: Vettel birtokba vette az idei Aston Martint

Az Aston Martin marketingcsapata jó érzékkel adagolja a Sebastian Vettel beilleszkedéséről készült fotókat és videókat. A keddi "megérkezős" felvételeket követően szerdán betekintést nyerhettünk abba, a német hogyan ismerkedik idei autójával.

Életre kelt a McLaren-Mercedes, a csapat először indította be új motorját

Az előszezoni felkészülések során minden F1-es istálló számára mérföldkőnek számít az aktuális évi erőforrás első beindítása, ami beharangozza az új szezon eljövetelét. A McLaren számára ez azért volt különösen izgalmas pillanat, mert a Mercedesszel kötött egyezségüknek hála 2021-től a mezőny legjobb motorjával állhatnak rajthoz. 

A színfalak mögött: Tsunoda tesztje az Alpha Taurival

Még a szezonzáró után, a „fiatalok tesztjén”, Abu Dhabiban készültek a képsorok, amelyeket most adott ki az Alpha Tauri. A kissé megszeppentnek tűnő újonc, Yuki Tsunoda beilleszkedésének lehetünk szemtanúi: a hosszú, csaknem 20 perces videó számos pályán kívül zajló eseményt megmutat, a meneküléspróbától a fotózáson, nyakedzésen át a mérnökökkel való újabb és újabb egyeztetésekig. A hírek szerint a japán még kétszer tesztel a csapattal a hivatalos bahreini gyakorlásig, hogy tényleg felkészülten vágjon neki újonc szezonjának.

A hazai győzelmektől a hungaroringi bravúrig – Mansell legjobb pillanatai

Újabb egykori világbajnok legbriliánsabb megmozdulásaiból készített top 10-es válogatást a Formula-1 YouTube-csatornája. Ezúttal az 1992-es vb-első Nigel Mansell volt soron, akinek számos brit sikere felkerült a listára, amelynek élén viszont az 1989-es Magyar Nagydíjon bemutatott bravúrja található (a videó átkattintás után nézhető!):

Alesi elérzékenyült fia ferraris tesztjétől: „Hihetetlen, mennyire figyelt a részletekre!”

Giuliano Alesi volt az első, aki pályára hajthatott a Ferrari e heti fioranói privát tesztjén: mindezt 30 évvel azt követően, hogy édesapja, az egyszeres F1-es nagydíjgyőztes először tesztelt a maranellóiakkal. Ha ez nem lett volna elég, a fiatal versenyző autójára ugyanaz a #28-as rajtszám, amellyel annak idején Jean Alesi is körözött. Az egykori közkedvelt pilóta meg is hatódott ettől – erről a Motorsport.com szaklapnak beszélt:

„Meglepetésként ért, hihetetlen, hogy ennyire odafigyelt a részletekre. Azt hiszem, 1990 novemberében teszteltem először Ferrarit, a rajongói klubom szerint 15-én, szóval lenyűgöző volt 30 évvel később újra a számomat látni az autón. Nagyszerű volt Ferrariban látni őt, nagyon elérzékenyültem, de egyúttal felelősség is volt rajta, hiszen ő hajtott elsőként pályára, amikor még minden hideg volt. Nem volt könnyű számára, de minden jól alakult.”

Idősebb Alesi is megerősítette, hogy ez volt fia utolsó fellépése a Ferrari Akadémiájának tagjaként, ugyanakkor leszögezte, hogy továbbra is a „családjukként” tekintik a vörösöket, így nem feltétlenül ért véget a kalandja velük. Giuliano Alesi mindenesetre az F2-es idények után most Japán felé veszi az irányt, ahogy a Toyota színeiben dupla kihívás elé néz, ugyanis egyszerre fog indulni a Toyota színeiben a Super GT GT300-as kategóriájában és a Super Formula Lights sorozatban.

alesi-teszt-fiorano-ferrari

Miért nem volt esélye az F1-re Callum Ilottnak?

A Formula Podcast legutóbbi adásában több ígéretes fiatal versenyzőről is szót ejtettünk, többek között szóba került Callum Illott is - avagy: miért nem előle vette el a helyet a pénzével Nyikita Mazepin? A vonatkozó részt 47:41-től hallhatjátok:

 

Sainz először gurult pályára a Ferrarival – videók

A szerdai talán a leginkább várt napja a Ferrari monstre fioranói privát tesztjének, hiszen ma ülhet először be a vörösök egyik F1-es gépébe – egészen konkrétan a 2018-asba – új igazolásuk, Carlos Sainz. Ez pedig már kora délelőtt meg is történt, így a maranellóiak közzé is tették az első videót arról, ahogy a spanyol pályára gördül – és természetesen készült már másik felvétel is, hála a mindig készenlétben álló rajongóknak:

A Honda szatellit csapata előbb aláírta a hosszabbításról szóló szerződést, mint maga a Honda

Újabb csapat jelentette be hivatalosan, hogy aláírta a Dornával a szerződést, amelynek értelmében további öt évig, azaz 2026 végéig biztosan a MotoGP mezőnyében marad: ezúttal az LCR volt soron ebben. Korábban a gyártók közül a KTM és a Ducati, míg a független istállók közül a Gresini Racing – amely jövő évtől már nem az Aprilia gyári partnere lesz – erősítette meg a maradását, hozzájuk csatlakozott most Lucio Cecchinello alakulata, amely idén két legfrissebb specifikációjú Hondát indít Takaaki Nakagamival és Alex Marquezzel.

Érdekesség, hogy a Honda maga még nem tett hasonló bejelentést az újabb ötéves ciklust illetően, de természetesen az ő maradásuk is biztosra vehető, ahogy az is eléggé valószínű, hogy az LCR is velük folytatja. Várhatóan amúgy az összes további gyártó – a Yamaha, a Suzuki és az Aprilia – esetén is csak formalitás a bejelentés, ahogy igazából a privát csapatok közül is egyedül az Esponsorama/Avintia Racingtől várható, hogy teljes egészében átadja a helyét Valentino Rossi gárdájának, a Sky Racing VR46-nak, amely Luca Marini révén már 2021-ben is jelen lesz az alakulatnál, s amely a hírek szerint vagy a Yamaha, vagy a Suzuki szatellit partnere lehet (előbbi esetén a Petronas SRT válthat Suzukira).

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

lcr-honda-motogp

Videó: Az elmúlt tíz év legnagyobb MotoGP-csatái

Egyszer már megosztottuk ezt a válogatást, ám akkor a MotoGP valamiért törölte a videót a YouTube-csatornájáról. Mindenesetre most újra itt az alábbi top 10, benne többek között Marquez és Lorenzo mugellói párharca, Rossi és Pedrosa aragóniai összecsapása, az asseni és Phillip Island-i őrületek, és persze Dovizioso és Marquez több felejthetetlen utolsó körös ütközete (a videó YouTube-ra átkattintva indul!):

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Vettel megérkezett az Aston Martinhoz – videó

A Racing Pointból átalakuló csapathoz is megérkezett néhány napja a friss szerzemény, az internet pedig már valósággal követelte, hogy tegyenek közzé valamiféle anyagot a négyszeres világbajnokról (a Mercedesszel vicces szópárbajt is vívtak Twitteren erről és a Lewis Hamilton hosszabbítása körüli huzavonáról). Végül közzétették az első videót arról, ahogy Vettel megérkezik:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

WTF1 (@wtf1official) által megosztott bejegyzés

Csatlakozzatok Formula Girls csoportunkhoz!

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

0bslm4sxe2acj6i2rkpe_800

Megnyílt az út az Acura Le Mans-i szereplése előtt

Az Acura – a Honda luxus/sportmárkája az USA-ban – bejelentette, hogy hosszabb távon marad a prototípus-versenyzésben, és 2023-ra új autót épít az LMDh (Le Mans Daytona hybrid) szabályok alapján. A Racer.com szerint a karosszériát gyártó partner az Oreca lesz.

A hivatalos közlemény arra tér ki, hogy a gyártó a tengerentúli IMSA-ban folytatja a szereplést – ahol 2019-ben és 2020-ban is megnyerte a jelenlegi csúcskategória, a DPi (Daytona Prototype International) bajnoki címét –, az új projekt azonban túlmutathat az amerikai sorozaton, hiszen az LMDh szabályok révén átjárhatóvá válik az IMSA és a WEC. Azaz az Acurák rajthoz állhatnak a Le Mans-i 24 óráson is két év múlva.

Egyelőre két másik gyártó látta meg a fantáziát az LMDh-ban: a Porsche és az Audi, akik ki is használják a konvergenciát, a WEC mellett az IMSA nagy versenyein is terveznek szerepelni.  

Új és régi csapata is felköszönti a születésnapos Checo Perezt

Az Aston Martinnál sem feledkeztek meg a csapat elődjeinél hét szezont lehúzó Sergio Perezről, aki ma ünnepli 31. születésnapját. „Furcsa érzés lesz idén veled csatázni, amigo, de alig várjuk, hogy újra lássunk a pályán” – írják a zöldek Twitterjén. Természetesen a Red Bullnál is felköszöntötték: nem mostanában fordult elő, hogy egy harminc feletti pilóta versenyzett a csapatban, ráadásul új emberként.

Feliz cumpleaños, Checo!

Amikor a fiatal Capirossi megelőzte a fiatal Rossit – a WC-nél…

1997-ben az Aprilia volt az egyik fő tényező a gyorsaságimotoros-vb két kisebb kategóriájában: a 250 köbcentisek között Loris Capirossi, a 125-ös géposztályban pedig a vb-címet is elhódító Valentino Rossi volt a fő sztárjuk. A két olasz versenyző annak idején több reklámot is vállalt a noalei gyártó számára – az egyik ilyen humoros klipet bányászta most első a jelenleg már a MotoGP Biztonsági Bizottságában tevékenykedő Capirossi, amely épp egy WC előtt játszódik (vajon innen kapta az ihletet Rossi a néhány évvel későbbi emlékezetes jerezi ünnepléséhez?):

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Loris Capirossi (@capirossiloris) által megosztott bejegyzés

 

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Rendkívül ritka 1955-ös Jaguar talált gazdára

Egy igazán egyedi és értékes 1955-ös Jaguar D-Type került új tulajdonoshoz az RM Sotheby's múlt hétvégi arizonai aukcióján. A vörös színű, versenycélokra épített autó 6 millió dollárért, vagyis körülbelül 1,7 milliárd forintért kelt el. Ilyen festéssel mindössze néhány D-Type létezik a világon.

Az egyedi darab az évek során számtalan tulajdonost megélt. Többek között a Led Zeppelin menedzsere, Peter Grant, valamint az F1 korábbi nagyura, Bernie Ecclestone is magáénak tudhatta.

dtype11

dtype12

dtype13

F1-es ülés lehet a tét az F2-es Red Bull-házimeccsben

A Formula Podcast adásában azokat a fiatalokat vettük sorra, akik bekerültek idén az F1-be, valamint azokat, akik még nem, de a továbbiakban esélyük lehet rá. Liam Lawson és Jüri Vips is közéjük tartozik, akik csapattársakként fogják egymást gyepálni a tavalyi nem épp elégedettségre okot adó szezonjuk után. A vonatkozó részt 11:39-től hallgathatjátok:

 

Kigyógyult a koronavírusból, már autóba is pattant Charles Leclerc

Kedden is folytatódik a Ferrari fioranói privát tesztje, s azt követően, hogy hétfőn három fiatal, Giuliano Alesi, Marcus Armstrong és Robert Svarcman kapott lehetőséget, kedden immár a maranellóiak egyik állandó versenyzője, Charles Leclerc ülhet be a 2018-as versenygépbe. A monacói pilótáról nagyjából két hete derült ki, hogy a mezőnyből ötödikként elkapta a koronavírus-fertőzést, mostanra azonban a jelek szerint kigyógyult belőle, Leclerc ugyanis már pályára is vitte az SF71H-t. Erről mutatunk néhány képet, amelyeket a Scuderia osztott meg – Carlos Sainz szerdán, míg Mick Schumacher és Callum Ilott csütörtökön vezethet majd:

leclerc-ferrari-teszt-1

leclerc-ferrari-teszt-3

leclerc-ferrari-teszt-2

Persze nem Olaszországról lenne szó, ha néhány elszánt rajongó nem lógott volna be a pálya közelébe. Leclerc rajongói Twitter-oldalán az alábbi videó bukkant fel.

 

Oliveira már gyári KTM-narancsban, de a hivatalos bemutatókat ducatis csapatok indítják

Bár még több hetet kell várnunk, hogy a pályán is láthassuk őket, a csapatot váltó versenyzők egy része már felöltötte új öltözékét: így tett többek között Valentino Rossi is rögtön az év elején. Most a KTM osztott meg néhány fotót a Tech3-től a gyári csapatukhoz előrelépő Miguel Oliveiráról, amint Brad Binder társaságában immár a gyári színekben látható, s a gyári RC16-oson is feltűnt a tavaly két futamot is nyerő portugál #88-as rajtszáma.

oliveira-ktm-1

oliveira-ktm-2

A fotók nem tekinthetők hivatalos csapatbemutatónak (bár aligha láthatunk majd nagy eltérést), de rövidesen azok is kezdetüket veszi. Egész konkrétan a hírek szerint az Esponsorama Ducati lesz az első február 5-én, amely lerántja a leplet a motorjairól – igaz, Luca Mariniét már több mint egy hónapja láthattuk VR46-os festésben pompázni, de Enea Bastianini versenygépe valószínűleg inkább a tavalyi dizájnra hajaz. Az Esponsoramát a Ducati gyári alakulata követi február 9-én 16 órakor, majd február 12-én jön a két KTM-es alakulat, február 15-én pedig a Yamaha gyári csapata 10:30-tól (a MotoGP.com összesítése alapján elképzelhető, hogy a szatellit Petronas SRT is ugyanekkor tartja a saját, természetesen a járványhelyzet miatt online eseményét – ők eredetileg az azóta törölt sepangi teszt előtti napra tervezték ugyanezt).

oliveira-ktm-3

oliveira-ktm-4

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Nézegess képeket a behavazott Hungaroringről!

A hét eleji havazás a mogyoródi pályát is elérte – íme, néhány fotó erről a Hungaroring Instagramján:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

hungaroring_official (@hungaroring_official) által megosztott bejegyzés

Raikkönenre inkább ne számítsunk, ha pakolásról van szó

Egy poénos játékot szervezett két F1-es pilótája számára az Alfa Romeo. Kimi Raikkönennek és Antonio Giovinazzinak az volt a feladata, hogy minél gyorsabban elpakolják az előre kikészített tárgyakat az autó csomagtartójába. Ha Raikkönenen múlik, a család csak az utolsó pillanatban tud elindulni a nyaralásra, és akkor sem biztos, hogy minden csomag velük lesz...