DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Mellkasi sérülést szenvedett Martin, újra kórházban a MotoGP-világbajnok

Alig tért vissza korábbi kézsérüléséből Jorge Martin, máris újra kórházba került a regnáló világbajnok, miután elesett a Katari Nagydíjon. A spanyol motoros a vasárnapi futamon bukott, a felvételek tanúsága szerint elképzelhető, hogy a mögötte érkező Fabio di Giannantonio el is találta őt. Martint előbb a pálya orvosi központjába, majd az Aprilia közlése szerint kórházba szállították, mivel mellkasi sérüléseket szenvedett.

„Jorge Martin mellkasi sérülést szenvedett, a versenyző eszméleténél van, a végtagjaival nincs gond. Bordazúzódás a jobb mellkason, légmellel. Kórházba szállítják, hogy CT-t készítsenek az alaposabb kivizsgálás céljából” – olvasható a csapat rövid kommünikéjében. Mindezek fényében különösen érdekes, hogy a futamot meg sem szakították, miközben Martint pár méterrel az aszfaltcsík mellett ápolták a balesete után…

FRISSÍTÉS: Az Aprilia újabb közleménye szerint Martinnál a légmell súlyosbodását állapította meg a CT-vizsgálat, ezért mesterséges leszívásra lesz szüksége, néhány napig pedig még kórházban marad, amíg a légmelle nem rendeződik.

martin

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu