DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Verstappen a 100. pole pozíciós, de egy rekordot elveszített

Persze ezt aligha bánja: a mai napig a holland tartotta a "legtöbb győzelem pole-pozíció" nélkül csúcsát, most azonban ez visszakerült Eddie Irvine-hoz. Az északír fenegyerek négyszer ünnepelt a dobogó tetején, de sosem indulhatott az első rajthelyről, míg Verstappen hét futamgyőzelem után nyert végre meg egy időmérőt.

verstappen-puppet

Na melyik F1-es pilóta jött busszal a Hungaroringre?

Na jó, nem vagyunk benne biztosak, hogy Kimi Raikkönen az Örs vezér teréről indult ma a pályára, az viszont tény, hogy a versenyzőknek fenntartott parkolóban egyedül az ő helye maradt üresen ma...

kimi

Ennek a lengyel lánynak valószínűleg a Magyar Nagydíj élete eddigi legboldogabb hétvégéje

Agata igent mondott Daniel lánykérésére.

 

Még egy szerencsés olvasónk lehet ott a Hungaroringen

Bodnár Dorina az AMTS-en nyert jegyével készült közös képet küldte el nekünk. Gratulálunk!

bodnárdorinajegynyertes

Fussunk össze a Hungaroringen!

Találkozzunk a Magyar Nagydíjon! Ha kint leszel a futamon, megajándékozunk az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számával!

Részletek a képre kattintva:

afm-borito

Nem is kérdés, melyik csapat akar ma a legtöbbet dolgozni!

A mogyoródi paddock bejáratánál megfigyelhettük, hogyan működik a gyakorlatban a csapatok számára reggel 9 óráig tartó curfew, azaz "takarodó" avagy "bejárási tilalom". Az alábbi képet 8:57-kor készítettük, rajta többtucat lelkes, munkára kész Ferrari-csapattaggal.

curfew

A nürburgringi TCR-futamon áll rajthoz a WRC sztárpilótája

Nemrég Gabriele Tarquini próbálta ki a Hyundai WRC-autóját, most pedig a gyártó ralis szupersztárja, Thierry Neuville vált kategóriát: ő azonban élesben is debütál, nemcsak teszteli az i30 TCR-t, hanem rajthoz is áll vele a Nürburgringen. A belga klasszis már tesztelte a túraautót, augusztus 16-18-án pedig a TCR Germany futamán fog vele versenyezni - erre éppen Tarquini készíti fel. Ez az esemény egy héttel lesz a Német Rali előtt, ahol Neuville élete első WRC-győzelmét aratta.

neu_1

fotó: dppi

Felpörög a Magyar Nagydíj hétvégéje: íme a szombati program

Sok mindent nézhetünk a tévében szombaton, mutatjuk, hogy hogyan alakul a nap programja:

 

9:00-9:30 Formula-3, időmérő

9:50-10:25 TCR Europe, időmérő

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:10-11:15 Formula-2, első futam (M4 Sport)

12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)

13:35-14:05 TCR Europe, első futam (Sport 2)

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)

15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)

16:45-17:30 Formula-3, első futam (M4 Sport)

7_6

fotó: dppi

 

Hátborzongató: Nem csak Verstappen drukkerei hoznak meccshangulatot az F1-be

Robert Kubicának ráadásul elég volt megjelennie a bokszban ahhoz, hogy ilyen reakciót váltson ki:

Kihívás: Mutassatok egy ennél nagyobb szakállú versenyzőt!

Mert szerintünk nem sokan vannak! Az urat Fernando Crocének hívják, és már három hete is igen impresszív szőrzete volt, ami azóta újabb centikkel gazdagodott. A Porsche Szuperkupában versenyző brazil pilótának sokan csodájára járnak!

fernando-croce

Daniel Ricciardo annyira kedveli Daniel Ricciardót, hogy kért tőle egy puszit

Az F1-es paddock népe már majdnem elkönyvelte, hogy a Magyar Nagydíj péntekje Ricciardo-féle bolondozás nélkül fog lecsengeni, az utolsó pillanatban azonban megjelent az ausztrál és megmentette a napot ettől a csúfságtól.

Az edzéseket értékelő sajtótájékoztatóra Ricciardo olyan sapkában jelent meg, amelyen saját aláírása szerepelt, majd többször is megkapta a kérdést, hogy minek köszönhető ez a furcsaság. Gyors észjárását bizonyítva a Renault pilótája a háromszor felmerülő kérdésre minden alkalommal különböző választ adott. Mindenki eldöntheti, melyik magyarázatot hiszi el.

"Sajnos már csak ilyen sapka maradt készleten, amit a rajongóknak akartunk volna kiosztani."

"Annyira unatkoztam a szabadedzésen az esőben, hogy elkezdtem aláírogatni a saját sapkáimat."

"Nagy rajongója vagyok Daniel Ricciardónak, és sikerült vele találkoznom. Általában nem szoktam aláírásokat kérni, de az övét nagyon akartam. Éppen volt nálam egy Ricciardo-sapka, és szépen megkértem, hogy ne csak egy aláírást adjon, hanem egy puszit is. Mindkettőt megkaptam!"

67562434_372559313455004_7789046925008830464_n másolata

Na kinek van a legmenőbb aláírása a Hungaroring dicsőségfalán?

Igen. Persze, hogy neki.

pf-1

pf-2

pf-3

FUCKYEAH!

Ki állítja, hogy nem létezik a Rich Energy?

A Haas főszponzorát az elmúlt hónapokban sok vád érte, miszerint voltaképpen egy "fiktív energiaitalról" van szó, mely valójában nem is létezik. A Hungaroringen úgy döntöttünk, végére járunk a dolognak, a bizonyíték pedig magáért beszél! Az autopszia közben volt szerencsénk egy-két szót beszélni a csapatalapító Gene Haasszal is, aki elmondta: hétfőn érkezett Budapestre, és nagyon jól érzi magát nálunk!

rich-e

Csak szeptember végén dől el a Német Nagydíj végeredménye

Szeptember végén tárgyalják az F1-es Alfa Romeo fellebbezését a Német Nagydíjon kiosztott büntetés kapcsán. A csapat a hockenheimi Formula-1-es futamon technikai szabálytalanság miatt autónként utólag 30 másodperces időbüntetést kapott, ám az istálló ezt a döntést fellebbezte, és arra hivatkozik, döntő erejű bizonyíték van a kezében, amellyel megőrizheti hetedik és nyolcadik helyezését.

alfa-orrkup-2019

A meghallgatásra egészen sokáig, szeptember 24-éig várnunk kell, a Német Nagydíj végeredménye addig is ideiglenesnek számít.

Magyarországon indul ralikrosszversenyen Tom Coronel

A népszerű túraautós, aki előszeretettel próbálja ki magát más szakágakban, most a ralikrosszba kóstol bele. A Titans RX sorozat több versenyére nevezett, köztük a magyar hétvégén is ott lesz, október 5-6-án Nyirádon.

A Titans RX idén rajtolt el, ahogy nevéből kiderül, igazi sztárpilótákkal: a mezőnyben versenyez Nelson Piquet Jr., továbbá a WRX-ben világbajnoki címért küzdő Timmy és Kevin Hansen, akárcsak a WRC-futamgyőztes Hayden Paddon. Egy állandó magyar résztvevő is van, Csucsu, azaz Lukács Kornél.

Szívatós interjút készített Gaslyvel a Red Bull Air Race bajnoka

A franciának ugyanis Martin Sonka, a 2018-as világbajnok utasaként kellett megválaszolnia a kérdéseket. Sonka faarccal hajtotta végre a különböző mutatványokat és tette fel a kérdéseket, például hogy melyik volt a Toro Rosso első versenye, vagy hány körös az Osztrák Nagydíj. Gasly eleinte jól állta a próbát, de ahogy Sonka bemelegedett, egyre nehezebben tudott koncentrálni.

A rendhagyó videó még az osztrák verseny idejében készült: egy előző részt már láthattunk, abban Gasly a gépből mutatta be a pályát. A francia teljesítményét joggal érheti kifogás, de az mindenképpen elismerésre méltó, hogy minden merész ötletben benne van.

Romló motorok: egy táblázat, mely többet mond minden szónál

Az első nyolc helyen a Renault és a Honda sormintája, a fennmaradó tizenkettőn a Ferrari és a Mercedes következik – egyértelműen utóbbi vezeti a megbízhatósági listát.

eroforrashasznalat

Jelmagyarázat: piros – a megengedett elemszám túllépése; sárga – az utolsó megengedett elem beépítve; zöld – az utolsó előtti megengedett elem beépítve.

Ezeket a trófeákat kapják a Magyar Nagydíj legjobbjai

A tradíciónak megfelelően újra herendi porcelánkupákat kap a hungaroringi verseny első, második és harmadik helyezettje, míg a győztes konstruktőr egy tányérral lesz gazdagabb.

Vettel nemrég tett egy nyilatkozatot, mely szerint a szponzori trófeák, melyeket a legtöbb nagydíjon osztanak, „szuperunalmasak”. A német most örülhet, persze egy dobogót sem árt hozzá szereznie…

Fotó: Hungaroring

Minden autósnak figyelem: Változások lesznek Mogyoródnál

Autósoknak fontos információkat osztott meg a Magyar Közút Zrt. a Magyar Nagydíj kapcsán: az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán vasárnapig forgalmirend-változásokra kell számítani.

 mogyorod-csomopont

Az Index beszámolója alapján a korábbi évekhez képest az a legnagyobb változás, hogy a Budapest felől érkezők a 19-es kilométertáblánál épült új csomóponton keresztül, valamint a 23-as jelzésű mogyoródi csomópont felől is eljuthatnak a Hungaroringre. A bejáratok megközelítéséhez a Nyíregyháza felől érkezők is használhatják majd az új csomópontot.

Az előző évekhez hasonlóan idén is kapnak külön forgalmi sávot a VIP-vendégek és a szerződött taxitársaságok az M3-as fővárosból kivezető oldalán, az M0-s autóút és a Ring pihenő között. Ezen keresztül csak ők és a megkülönböztető jelzést használó járművek közelíthetik meg a versenypályát.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra is felhívta a figyelmet, hogy az M3-as Budapestről Gödöllő felé vezető szakaszán szombat és vasárnap délelőtt hosszabb menetidőre kell számítani, miközben a Budapestre vezető szakasz forgalma szombaton az időmérő edzés után, vasárnap pedig a verseny végeztével, 17 és 20 óra között növekszik majd jelentősen.

Az IndyCar Verstappenje lehet a McLaren versenyzője Amerikában

Kevesebb szó esik róla a csúfos Indy 500-kudarc óta, de a McLaren továbbra is készül arra, hogy 2020-ban már teljes szezonban a mezőny tagja legyen. Korábban Fernando Alonsót tartották esélyesnek az ülésre, de ennek esélye az indianapolisi történések miatt szinte nullára redukálódott. Az új favorit az IndyStar.com információi szerint a most 19 éves Colton Herta, aki austini győzelmével a széria történetének legfiatalabb futamgyőztese.

A McLaren nem önállóan vágna bele a kalandba – megint csak az idei 500-ast emlegethetjük, miért nem lenne jó ötlet –, hanem egy jelenlegi csapat partnereként: ezen a téren a befutó a Schmidt Peterson Motorsports lehet, a közös formáció pedig két autót indítana.