Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője
https://formula.hu/parc-ferme/39116
A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.
.jpg)
A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.
Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.
A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:
| Hely | Pilóta | Csapat | Idő | Hátrány | ![]() |
| 1 | Rafael Câmara | Trident | 1:34.999 | ||
| 2 | Noah Stromsted | Trident | 1:35.128 | 0.129 | |
| 3 | Théophile Naël | Van Amersfoort Racing | 1:35.566 | 0.567 | |
| 4 | Nikita Bedrin | AIX Racing | 1:35.770 | 0.771 | |
| 5 | Tim Tramnitz | MP Motorsport | 1:35.825 | 0.826 | |
| 6 | Charlie Wurz | Trident | 1:35.839 | 0.840 | |
| 7 | T.Inthraphuvasak | Campos Racing | 1:35.924 | 0.925 | |
| 8 | Ugo Ugochukwu | Prema Racing | 1:36.038 | 1.039 | |
| 9 | M.K.Stenshorne | Hitech TGR | 1:36.119 | 1.120 | |
| 10 | Roman Bilinski | Rodin Motorsport | 1:36.125 | 1.126 | |
| 11 | Matías Zagazeta | DAMS Lucas Oil | 1:36.232 | 1.233 | |
| 12 | Santiago Ramos | Van Amersfoort Racing | 1:36.268 | 1.269 | |
| 13 | Josh Dufek | Hitech TGR | 1:36.292 | 1.293 | |
| 14 | A.Giusti | MP Motorsport | 1:36.336 | 1.337 | |
| 15 | Louis Sharp | Rodin Motorsport | 1:36.344 | 1.345 | |
| 16 | Nikola Tsolov | Campos Racing | 1:36.490 | 1.491 | |
| 17 | L.Van Hoepen | ART Grand Prix | 1:36.655 | 1.656 | |
| 18 | Callum Voisin | Rodin Motorsport | 1:36.669 | 1.670 | |
| 19 | Brando Badoer | Prema Racing | 1:36.702 | 1.703 | |
| 20 | Noel León | Prema Racing | 1:36.742 | 1.743 | |
| 21 | F.J.Sagrera | AIX Racing | 1:36.818 | 1.819 | |
| 22 | James Wharton | ART Grand Prix | 1:36.988 | 1.989 | |
| 23 | Christian Ho | DAMS Lucas Oil | 1:37.181 | 2.182 | |
| 24 | Mari Boya | Campos Racing | 1:37.426 | 2.427 | |
| 25 | Tuukka Taponen | ART Grand Prix | 1:37.574 | 2.575 | |
| 26 | Gerrard Xie | Hitech TGR | 1:37.819 | 2.820 | |
| 27 | I.F.Domingues | Van Amersfoort Racing | 1:38.117 | 3.118 | |
| 28 | N.Marinangeli | AIX Racing | 1:38.786 | 3.787 | |
| 29 | Nicola Lacorte | DAMS Lucas Oil | 1:49.362 | 14.363 | |
| 30 | B.del Pino | MP Motorsport | 1:36.971 | 1.972 | |
![]() |
![]() |
Na melyik rockbanda koncertjén bulizott Bottas?
https://formula.hu/parc-ferme/22967
A Mercedes finn F1-es versenyzője egy kis betekintést nyújtott abba, hogyan kapcsol ki a nyári szüneten. A napokban a The Offspring csehországi koncertjét nézte meg, és a bandatagokkal is találkozott.
Awesome to see live and to meet The @offspring last night #VB77 #offspring pic.twitter.com/2pey6XTyeO
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) August 21, 2019
Így nézne ki egy 2021-es F1-es gép az Autosport szerint
https://formula.hu/parc-ferme/22966
A brit szakoldal szerkesztői az eddig nyilvánosságra hozott hivatalos tervektől függetlenül elképzelték, milyen lehetne, milyennek kellene lennie egy Formula-1-es autónak 2021-ben. Az alapfilozófia az egyszerűbb aerodinamika volt. Eltűntek az elképesztően bonyolult bargeboardok, a letisztult orrkúpok az 1990-es éveket idézik, a pilótafülke a halo mellett pedig egy szélvédővel is kiegészült. A vízió papíron annyira sikeresnek bizonyult, hogy a hátsó szárnyról elhagyták a DRS-t. Hogy ez túl optimista hozzáállás-e, azt rábízzuk az olvasókra.
Egy kis retro: a 2004-es szezon összes pole-pozíciója belülről
https://formula.hu/parc-ferme/22965
A nyári szünetben van idő (de még mennyi) visszatekinteni a korábbi szép időkre - íme egy videó a 2004-es F1-es szezon összes pole-pozíciójáról, belülől. A főszerepben természetesen Michael Schumacher...
Leclerc fejkendőben pózol a Ferrarija mellett
https://formula.hu/parc-ferme/22964
Charles Leclerc éppen Los Angelesben tölti a nyári szünetet, ahol a Ferrari LA jóvoltából tíz napig használhat egy Ferrarit - erről posztolt egy képet közösségi oldalán.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHolidays are going gooood. Thanks to Ferrari LA for sorting us out giving us this beauty for 10 Days
Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/22963
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Egy program keretében új autót kapott a Hungaroringen elütött sportbíró
https://formula.hu/parc-ferme/22962
"László Attila 2018. június 3-án a Hungaroring bokszutcájában versenybíróként a munkáját végezte a német túrakocsi-bajnokság futamán, amikor eleredt az eső, és egy kerékcserére érkező kocsi a box falához préselte. Attilának amputálni kellett a bal lábát térd alatt, de nagy akarással talpra állt, és a történtek ellenére újra bíráskodik. Edz, kerékpározik és célul tűzte ki, hogy nemzetközi parakerékpár versenyeken vegyen részt.
A Lehetőségautó program keretében Attila átvehette új autóját!
Megtisztelve érezzük magunkat, hogy egy ilyen elhivatott, tenni akaró, fiatal embernek mi is segíthettünk! Ha csak egy kis jó érzés a szívében, ha csak egy mosoly, már megérte, mert mint tudjátok, "segíteni jó”!" - írja a Lehetőségautó.

Új napszemüveggel állt elő a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/22960
A Ray Ban és a Ferrari együttműködéséből született meg az alábbi, retro hatású napszemüveg, amely kerek lencséivel az 1970-es éveket idézi.
The legendary round metal @ray-ban frames are back, this time in a special version made for @scuderiaferrari fans. #ScuderiaFerrariCollection #Ferrari
— SFCollection (@ferraristore) August 20, 2019
Rajzfilmkarakterek kerülnek a NASCAR-os autóra
https://formula.hu/parc-ferme/22958
Ilyet is csak amerikai szériákban láthatunk profi szinten: A Monster Energy Cup Seriesben versenyző Corey Lajoie autójára egy verseny erejéig Scooby Doo és Bozont is felkerül. Az egyedi festést a széria október végi, martinsville-i fordulóján láthatjuk akcióban.
Jinkies! Can’t wait to wheel this @KeenParts Mystery Machine around @MartinsvilleSwy. Let’s go Scoob. pic.twitter.com/xvLrtGfkVz
— Corey LaJoie (@CoreyLaJoie) August 20, 2019
Ha nem tud versenyezni, akkor máshogy szórakoztat a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/22957
Bőven benne vagyunk az idei F1-es uborkaszezonban, de a Mercedes csapata a szünet és a híraszány közben is igyekszik előállni valami érdekessel. Most például ezzel a rövid videóval:
When your favourite jam comes on the radio pic.twitter.com/X3t3BS5eB2
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) August 21, 2019
Háttérkép-háborúban áll a Mercedes és a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/22961
Befagytak a frontvonalak a Mercedes és a Ferrari között a Twitteren. A vörösök után az ezüstök is megosztották saját legjobb mobil-háttérképeiket, mi pedig nem tudunk dűlőre jutni a kettő között.
Serving you some fresh mobile backgrounds during the Summer Break! Which is your favourite? #WallpaperWednesday pic.twitter.com/R5OFRifnLc
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) August 21, 2019
Melyik fotót tennéd be háttérképnek?
https://formula.hu/parc-ferme/22959
Nincs szerda új háttérkép nélkül, vallja a Ferrari, ezért megosztott rajongóival négyet az SF90-esről. Melyik lesz az új nyitóképed a mobilodon?
Wouldn’t be a Wednesday without a wallpaper now would it?
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) August 21, 2019
Show us your lockscreen #essereFerrari #WallpaperWednesday pic.twitter.com/Kk5TW5BEcF
Mi dolga egy tartalékpilótának, akinek szuperlicensze sincs?
https://formula.hu/parc-ferme/22956
Bár Pietro Fittipaldi formálisan a Haas tartalékosa, ha szükség lenne beugrásra, nem vezethetné a VF-19-et: a Formula-1-es versenyzéshez szükséges szuperlicensze hiányzik, de még a szabadedzésekhez szükséges engedélye sincsen meg megfelelő eredmények (és ezért járó licenszpontok) híján.
A főállásban DTM-ben versenyző Fittipaldi azért mégsem érezheti magát teljesen szükségtelennek a nagydíjakon: az alábbi videóban ő mutatja be a Haas garázsát és motorhome-ját.
Pietro's paddock tour!
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) August 21, 2019
Our test driver @PiFitti takes us behind the scenes on a race weekend at #HaasF1 pic.twitter.com/9j2vwrmmre
Amikor a veterán autóversenyző találkozik a példaképével
https://formula.hu/parc-ferme/22955
A 42 éves Mark Webber arcára van írva minden: a kilencszeres F1-es győztes és WEC-világbajnok a MotoGP-legenda Wayne Rainey-vel találkozott, ráadásul a háromszoros bajnok egykori Yamahájára is felülhetett. A Twitteren megosztott fotó leírásában Webber elárulta, már 14 éves korában figyelte az amerikai versenyeit.

Kőkemény nyakedzés Nico Hülkenbergtől
https://formula.hu/parc-ferme/22954
Hiába a nyári szünet, a születésnap, edzeni akkor is kell. A Renault németjén látszik a szenvedés...
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Első beleülésre dominált a TCR-ben, 24 óráson is indulna a WRC-pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/22953
A mögöttünk hagyott hétvégén Németországban, egy TCR-futamon debütált pályaversenyzőként a Hyundai WRC-pilótája, Thierry Neuville. A belga ralisztár nem vacakolt, élete első pályaautós időmérőjén, a Nürburgringen pole-pozíciót szerzett, az esős futamon minden körben ő állt az élen, majd természetesen nyert, mindezt pedig megkoronázta a leggyorsabb körrel is.
Ezen felbuzdulva kijelentette, hogy a Hyundaijal adott a lehetőség arra, hogy akár a nürburgringi, akár a spái 24 órás futamon rajthoz álljon, ezt pedig szeretné is megtenni - sőt, egy GT3-as túraautóval is megpróbálná mindezt.

fotó: dppi
Button büszke apuka: magára tetotálvatta a fia nevét
https://formula.hu/parc-ferme/22952
2009 F1-es világbajnokának párja, Brittney Ward nemrég adott életet gyermeküknek - a kisfiú a Hendrix nevet kapta, az apuka pedig boldogan mutogatja ezt a saját testén...
Mercedes-AMG C43 Coupét kapott Kiss Norbi
https://formula.hu/parc-ferme/22951
"AMG márkanagykövetünk, Kiss Norbi az elmúlt 12 évben megmutatta, hogy legnagyobb szenvedélye a sebesség, aminek immár hódolhat vadonatúj autójával is, amit átvett a Hunyadi úti szalonunkban. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőt mától egy Mercedes-AMG C43 Coupéban láthatjuk a közutakon. Reméljük, az új modell sok boldog pillanatot fog Norbinak okozni, és hogy rengeteg élménnyel teli kilométerrel járul hozzá a mindennapjaidhoz" - írja a Pappas Auto.


Amikor két F1-es pilóta FIFA-val kapcsolódik ki a nyári szünetben
https://formula.hu/parc-ferme/22950
Pontosan ezt tette Lando Norris és Max Verstappen, akik amúgy szoktak egy csapatban szimulátoron versenyezni, ám most másfajta videojátékban csaptak össze – egy videós össze is válogatta a legjobb pillanatokat:
Ugye, titeket is mindig érdekelt, hogy ki ordítja az F1-es dobogón, hogy „Champaaaaagne!”?
https://formula.hu/parc-ferme/22949
Nos, az F1 Instagram-csatornája most lerántja a leplet: Bob Constanduros az illető, akinek legendás elnyújtott kiáltását a dél-amerikai focikommentátorok ihlették. A 650 nagydíjnál is többnél járó szpíker többek között arról is beszélt, hogyan kérte fel a munkára anno Bernie Ecclestone:
Így változott a mindenkori legsikeresebb nemzetek rangsora az F1 története során
https://formula.hu/parc-ferme/22948
Újabb remek videós infogratikát tett közzé a Racing Statistics YouTube-csatorna: a pilóták után ezúttal az országok kerültek sorra, méghozzá a színeikben szereplő versenyzők által szerzett pontok alapján – méghozzá az összes szezonra az idén érvényes pontszámítási rendszert alkalmazva.


