DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót

A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

indycar-palou-stpete

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.

A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Scott Dixon Chip Ganassi 2.8669
3. Josef Newgarden Team Penske 6.2044
4. Scott McLaughlin Team Penske 8.6878
5. Kyle Kirkwood Andretti 10.9709
6. Marcus Ericsson Andretti 23.0835
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 24.2895
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 32.2045
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 38.9443
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.3385
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 42.7293
12. Graham Rahal RLL Racing 48.4992
13. David Malukas A. J. Foyt Enterprised 49.1500
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprised 49.5216
15. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 52.3835
16. Colton Herta Andretti 52.7048
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 59.6324
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1'00.1701
19. Callum Ilott Prema 1'01.2309
20. Robert Svarcman Prema 1'02.3754
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /10.4063
22. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /28.1306
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing 1 kör /56.7221
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing Kiesett
25. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Louis Foster RLL Racing Kiesett

Mercedes-AMG C43 Coupét kapott Kiss Norbi

"AMG márkanagykövetünk, Kiss Norbi az elmúlt 12 évben megmutatta, hogy legnagyobb szenvedélye a sebesség, aminek immár hódolhat vadonatúj autójával is, amit átvett a Hunyadi úti szalonunkban. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőt mától egy Mercedes-AMG C43 Coupéban láthatjuk a közutakon. Reméljük, az új modell sok boldog pillanatot fog Norbinak okozni, és hogy rengeteg élménnyel teli kilométerrel járul hozzá a mindennapjaidhoz" - írja a Pappas Auto.

kissnorbi_3

kissnorbi2

Amikor két F1-es pilóta FIFA-val kapcsolódik ki a nyári szünetben

Pontosan ezt tette Lando Norris és Max Verstappen, akik amúgy szoktak egy csapatban szimulátoron versenyezni, ám most másfajta videojátékban csaptak össze – egy videós össze is válogatta a legjobb pillanatokat:

 

Ugye, titeket is mindig érdekelt, hogy ki ordítja az F1-es dobogón, hogy „Champaaaaagne!”?

Nos, az F1 Instagram-csatornája most lerántja a leplet: Bob Constanduros az illető, akinek legendás elnyújtott kiáltását a dél-amerikai focikommentátorok ihlették. A 650 nagydíjnál is többnél járó szpíker többek között arról is beszélt, hogyan kérte fel a munkára anno Bernie Ecclestone:

Így változott a mindenkori legsikeresebb nemzetek rangsora az F1 története során

Újabb remek videós infogratikát tett közzé a Racing Statistics YouTube-csatorna: a pilóták után ezúttal az országok kerültek sorra, méghozzá a színeikben szereplő versenyzők által szerzett pontok alapján – méghozzá az összes szezonra az idén érvényes pontszámítási rendszert alkalmazva.

 

A foci- és teniszrajongóknak kedvezne Silverstone a későbbi időponttal

Megkezdte a jegyértékesítést a 2020-as Formula-1-es Brit Nagydíjra a száguldó cirkusszal 2024-ig hosszabbító legendás pálya, s ha lehet hinni a kiírt időpontnak, a futamra a megszokottnál egy héttel később kerülne sor. Idén július második hétvégén rendezték a versenyt, jövőre viszont július 19-i dátumot kaphat a szigetországi forduló. Úgy tűnik, a szervezők hallgathattak Lewis Hamiltonra és a többféle sportért rajongó szurkolókra, hiszen az ötszörös világbajnok néhány hete kifakadt, hogy túl sok eseményt rendeznek egyszerre az F1-es futammal.

Nos, ez jövőre is így lenne a július 12-i hétvégén, hiszen újfent akkor kerül sor a wimbledoni tenisztorna döntőire (a női szombaton ottani idő szerint 14 órakor, a férfiak fináléja pedig vasárnap ugyanekkor, azaz pontosan az F1-gyel egy időben kezdődne), nem mellesleg ugyancsak 12-én rendezik a 2020-as labdarúgó-Eb döntőjét is – méghozzá ugyancsak Londonban, a legendás Wembley Stadionban. Ezt a két eseményt kerülheti el így a Formula-1 (a tenisz és a foci csak szélsőséges esetben csúszna egymásba, hiszen utóbbi 20 órakor fog kezdődni), ráadásul így az autósportrajongók másfél hét alatt két fontos versenyt is megnézhetnek az Egyesült Királyságban, hiszen július 25-26-án rendezik majd a Formula-E duplafutamos londoni évadzáróját.

f1-silverstone-1

Humoros-rajzos formában értelmezték újra az F1-es szezon első felét

Nick Murray Willis karikatúrista tavaly az idény végén már megcsillogtatta tehetségét, amikor egyedi értelmezést adott a csapatrádiós üzeneteknek és a közvetítéseknek, most pedig ugyanezt megtette a 2019-es évad felénél is – a műalkotás pedig ismét felejthetetlen lett! (A videó a YouTube-ra átkattintva indul.)

 

Hamilton töltött több kört az élen, vagy Bottas, a Ferrari és a Red Bull összesen?

A mérleg az ötösfogat felé billen, de csak kicsivel: Hamilton 351 körön át vezetett futamot idén, a többiek együttesen 395-öt. Talán meglepő, hogy a vonatkozó listán Leclerc a második, közel kétszer akkora távon állt az első pozícióban, mint csapattársa, Vettel.

Hétvégén jön a DTM 500. futama

A német túraautó-bajnokság, amely idén 1984-es indulásának 35. évfordulóját ünnepli, hétvégén is kiemelt figyelmet szentel egy jubileumnak, ugyanis vasárnap a Lausitzringen teljesíti fennállása 500. futamát.

Tekintve, hogy a Formula-1 is 2019-ben ünnepelte 1000. nagydíját, és ismerve, hogy a DTM több éven keresztül (1996-tól 1999-ig) szünetelt, az 500-as szám magasnak tűnhet. Kiegészítésként ezért hozzá kell tennünk, hogy futamról van szó, nem hétvégéről: a sorozat történetében időszakosan hétvégénként egy, máskor két futamot tartottak, mint jelenleg. Ha versenyhétvégéket számolunk (ami az F1-es nagydíjjal egyenértékű), a mostani még csak a 343. DTM-forduló lesz.

Hat csapat közelebb került a Mercedeshez idén

A mély elemzésekkel is foglalkozó Racefans.net-en bukkantunk egy figyelemreméltó kimutatásra: az oldal szerzője 2018-ban és 2019-ben (12 verseny alapján) a hétvége minden szakaszában megvizsgálta az egyes csapatok leggyorsabb körhöz viszonyított lemaradását, majd ezekből számolt ki egyetlen átlagot. A két év lemaradásait csapatonként prezentáló grafikonokról leolvasható, hogy az egyes istállók közelebb vagy távolabb kerültek a Mercedeshez az idei szezonra.

Annak ellenére, hogy a német istálló pontelőnye 2019-ben nagyobb, mint tavaly volt, nem kevesebb mint hat csapat csökkentette lemaradását: ezek a Red Bull, a McLaren, a Haas, a Renault, az Alfa Romeo és a Toro Rosso. Szembetűnő kivétel a Ferrari: míg tavaly átlagosan 0,23 másodperc volt a lemaradásuk a referenciához képest, addig ez a szám idén 0,5-re nőtt. Az olaszokon kívül a Racing Point és a Williams nem tudott közeledni.

Úgy néz ki, végképp eldőlt Robin Raikkönen sorsa

A CRG Kart révén ugyanis már szponzora is akad az apuka Instagram-bejegyzésének tanúsága alapján.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

First sponsor. Ace says thank you @crgspa

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Melyik volt az eddigi 12 F1-es verseny legnagyobb előzése?

Az F1 közösségi csatornáján egy tízes listát gyűjtöttek össze nekünk.

Jó estét, jó szurkolást! - Ma lenne 75 éves Knézy Jenő

Az 1944-ben ezen a napon születő idősebb Knézy Jenő annak idején még 1971-ben került a Magyar Televízió sportosztályára. Karrierje során rengeteg sportágat közvetített, ebbe egy ideig beletartozott a Formula-1 is - ő is részese volt kommentátorként például a legelső, 1986-os Magyar Nagydíjnak.

Egy részlet az ominózus 1986-os mogyoródi futam közvetítéséből:

 

Kép forrása: FORTEPAN

Tényleg megsemmisítő a verés, amit Verstappen mért Gaslyra

Az F1 Twitterén számosították is a csapattársak helyzetét, aminek ugye, mint tudjuk, az lett a vége, hogy Gaslyt lefokozták a Toro Rossóhoz.

 

Továbbra is nagyon érzi Ferrucci, hogy kell megúszni veszélyes helyzeteket

Most éppen az IndyCar hétvégi poconói futamán nyert nyolc helyet annak köszönhetően, hogy kiválóan helyezkedett a Takuma Sato által előidézett ötös baleset mellett.

 

Így borított mindent Takuma Sato az IndyCar hétvégi futamán

Mindezt az első körben, úgy, hogy volt még hátra 199... A japán felelőtlen megmozdulásának, ahogy jobbról elkezdett befelé húzni, áldozatul esett Alexander Rossi, Ryan Hunter-Reay, James Hinchcliffe és Felix Rosenqvist is.

 

Bottas is célba ért saját duatlonján

Harmadszor rendezték meg a Valtteri Bottas Duatlont, melyen a Mercedes finn versenyzője is rész vett, és saját maga legjobb idejét teljesítette. "Ahogy öregszem, úgy válok egyre erősebbé!" - kommentálta saját teljesítményét Bottas.

 

A szezon eddigi legjobb csapatrádiói

Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtötte nekünk az eddig eltelt tizenkét verseny legjobb rádióüzeneteit, benne Carlos Sainz éneklésével, Norris poénjaival, na meg persze Kimi Raikkönennel.

Az F1-ben ilyen kerékcserét nem látsz!

Alex Palou autóján hajtotta végre ezt az akrobatikus és egyben mesteri kerékcserét a szerelője a Super Formula bajnokságban. Erre a mutatványra kizárólag 10/10-es osztályzatot adhatunk!

 

Stoffel Vandoorne, a szigszalag és a mobiltelefon esete

Szokták mondani, hogy ha valami hülyén néz ki, de működik, akkor nem hülyeség. Ez az elv vezérelhette Stoffel Vandoorne-t is, mikor elment gokartozni és elfelejtett magával akciókamerát vinni. A belgával azonban nem lehetett kiszúrni, nézzétek csak, hogyan oldotta meg ezt a harmadik világbeli problémát:

 

 

Mit is csinál egy mérnök a versenyhétvégén?

Valószínűleg mindenki hallotta már, hogy mennyi emberre van szükség ahhoz, hogy egy Formula-1-es autó a pályára gurulhasson. De mit is csinál egy mérnök, vagy egy szerelő egy egész versenyhétvége során? Nos, a Toro Rossónál a vezető versenymérnök, Jonathan Eddolls és az autó teljesítményéért felelős vezető, Guillaume Dezoteux magyarázzák el ebben a videóban, kinek mi is a dolga. A videó a Német és a Magyar Nagydíjon készült!