DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 7. szombat

IndyCar: Palou remek stratégiával húzta be a szezonnyitót

A MotoGP és a WEC mellett az IndyCar is a hétvégén futotta az idei első versenyét. St. Petersburg utcáin Scott McLaughlin startolhatott a pole-ból, ám hiába vezetett sokáig a Team Penske versenyzője, a hajrában egyértelművé vált, hogy Alex Palouék taktikája bizonyult nyerőnek: a címvédő spanyol és néhány társa a lágyabb abroncsokon kezdett, amelyeket azonnal le is cserélt a Will Power, Nolan Siegel és Louis Foster első körös ütközése utáni sárga jelzés hatálya alatt.

indycar-palou-stpete

Palou az utolsó bokszkiállások során vágott Scott Dixon elé, így került az élre, a végjátékban pedig hiába rántotta össze az élbolyt a lekörözés előtt álló Sting Ray Robb, a Chip Ganassi háromszoros bajnoka maga mögött tartotta a Dixonon átlépő Josef Newgardent, így karrierje során először győzött az évadnyitón. Dixon az utolsó körben visszaelőzte Newgardent, így kettős sikernek örülhetett a Ganassi, míg McLaughlinnak be kellett érnie a negyedik hellyel. A verseny elején az Andretti/Cadillac F1-es ülésére is esélyes Colton Herta is jól állt, de gondjai adódtak a bokszutcában, így a top 10-ből kicsúszott.

A St. Petersburg-i futam bővebb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Scott Dixon Chip Ganassi 2.8669
3. Josef Newgarden Team Penske 6.2044
4. Scott McLaughlin Team Penske 8.6878
5. Kyle Kirkwood Andretti 10.9709
6. Marcus Ericsson Andretti 23.0835
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 24.2895
8. Christian Lundgaard Arrow McLaren 32.2045
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 38.9443
10. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 42.3385
11. Patricio O'Ward Arrow McLaren 42.7293
12. Graham Rahal RLL Racing 48.4992
13. David Malukas A. J. Foyt Enterprised 49.1500
14. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprised 49.5216
15. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 52.3835
16. Colton Herta Andretti 52.7048
17. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 59.6324
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1'00.1701
19. Callum Ilott Prema 1'01.2309
20. Robert Svarcman Prema 1'02.3754
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /10.4063
22. Devlin Defrancesco RLL Racing 1 kör /28.1306
23. Jacob Abel Dale Coyne Racing 1 kör /56.7221
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing Kiesett
25. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Louis Foster RLL Racing Kiesett

Leclerc egy jachton kapcsolt ki, Hamilton Roscoe társaságában gyúrt

Charles Leclerc kicsit kikapcsolt a spielbergi győzelme után, Lewis Hamilton viszont olyan videót posztolt, amelyen gyúr, miközben kutyája, Roscoe nézi.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 

A Ferrari győztes hétvégéje a színfalak mögött – 16 percben

A csapat közzétett egy videót az Osztrák Nagydíj kulisszák mögött zajló jeleneteiről. Interjúk, autogramosztás, a pálya körbefutása, készülődés a bokszban, egy kis eső, és természetesen a végén a nagy ünneplés.

Újra F1-es autót vezetett egy régről ismert arc

Szerdán a McLaren 2021-es autójával körözött Will Stevens Portimaóban – ő fejezte be azt a tesztet, melynek első két napján Colton Herta vezetett. Az egykor, 2015-ben Manor Marussia színeiben teljes Formula-1-es szezont futó Stevensről kevésbé ismert, hogy már 2018 óta a McLaren kötelékébe tartozik fejlesztőversenyzőként. Szimulátorban végzett számos munkaóra után a tényleges versenygépet most először vezethette.

Így riszálta Ricciardo Ausztriában

A mostanában gyenge teljesítményt nyújtó Daniel Ricciardo nemrég tiszta vizet öntött a pohárba a McLarennel és jövőjével kapcsolatban, s bár a pályán nem megy neki, amikor nem épp az autóban ül, továbbra is a mezőny egyik leglazább figurája. Mi sem mutatja ezt jobban, minthogy így riszálta a fenekét a garázsban.

 

Az F2 és F3 legjobb pillanatai Spielbergben

Az F1 YouTube-csatornáján osztotta meg legújabb videóját, melyben megnézhetjük az F2 és az F3 legjobb pillanatait az ausztriai hétvégéről. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

 

Már izraeli zászló alatt körözött a Ferrari orosz tesztpilótája

A Formula-2 tavalyi második helyezettje, Robert Svarcman ebben a szezonban egy szériában sem versenyez, de a Ferrari tesztpilótájaként tovább ténykedik, és tervben van pénteki F1-es szabadedzésen való részvétel is. Az orosz versenyzőkre vonatkozó szankciók miatt erre csak semleges sportolóként vagy másik ország színeiben lesz lehetőség. Svarcman utóbbit választotta, mivel kettős állampolgár, Izraelben, Tel-Aviv mellett született.

Svarcman szerdán ült versenyautóba először izraeli zászló alatt: a 22 éves pilóta a 2020-as Toszkán Nagydíj helyszínén, a Ferrari tulajdonában álló Mugellóban vezette a tavalyi SF21-et, mellyel 130 kört tett meg. Az orosz idén másodszor tesztelt – januárban Fioranóban a 2018-as autót vezette –, összességében pedig nyolcadik gyakorlása volt a mostani a Scuderiával.

Az idei szabályok értelmében minden csapatnak két pénteki szabadedzésen kell átengednie az egyik autót újoncnak minősülő pilótának. Egyelőre nem tudni, Svarcman a nagycsapatnál, esetleg az Alfa Romeónál vagy a Haasnál kap lehetőséget.

Kvíz: Hány brit futamgyőztest tudsz megnevezni?

A Planet F1 oldalán rendre feltűnnek olyan kvízek, melyekkel még a legvérmesebb F1-rajongókat is khívás elé állítják. 10 perced van, te mennyi brit futamgyőztest tudsz fejből? A kvízt a képre kattintva tudod megnyitni!

Podcast, MotoGP, Rali, Retro, Aréna, Girls, Insta: itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból

A Formula.hu több mint 150 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.

Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.

Formula Podcast - A már több mint két éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.

Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel. 

Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.

Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!

Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!

Formula.hu Rali - Legújabb csoportunk! Minden, ami rali - hírek, információk, pletykák, érdekességek, fotók, videók, háttéranyagok. Csatlakozzatok a Formula.hu ralis Facebook-csoportjához!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

 

Egy lista, melyet Russell vezet és Hamilton az utolsó

Az Osztrák Nagydíj után éppen a 22 fordulóból álló szezon féltávjánál tartunk, ennek kapcsán a RaceFans.net összevetette, az egyes versenyzők hány pontot szereztek az előző év megegyező szakaszához képest. A listán George Russell az első, aki 140 ponttal többet gyűjtött, mint egy évvel korábban, mikor féltávnál csupán 4 egysége volt a Williamsszel. A folytatás nem meglepő: a Ferrari formajavulásának hála Charles Leclerc (+90 pont) és Carlos Sainz (+50 pont), valamint a Red Bull-os első félévéhez képest sokkal stabilabban teljesítő Sergio Perez (+47 pont) vannak az első négy helyen, Max Verstappen pedig a szezon eleji műszaki hibái ellenére is az ötödik (+21 pont).

Éppen a legtöbbet javuló versenyző csapattársa áll a sor végén: Lewis Hamilton 86 ponttal kevesebbel rendelkezik, mint tavaly féltávnál. Russell-lel ellenkező előjelű csapatváltásából kifolyólag Valtteri Bottas áll előtte (-62 pont), és talán meglepő, de hátulról a harmadik Lando Norris (-49 pont). Pierre Gasly (-34 pont) és Daniel Ricciardo (-33 pont) estek még nagyot vissza tavalyhoz képest a bajnokságban.

A csapatokat tekintve nem meglepő módon a Ferrari javult a legtöbbet (+ 140 pont) az immár két autóval erős eredményeket gyűjtő Red Bull (+68 pont), valamint az erősorrendben nagyot ugró Alfa Romeo (+48 pont) és Haas (+34 pont) előtt. A sor végén áll a Mercedes (-66 pont), de náluk is több egységet veszített a McLaren (-82 pont) egy évvel korábbhoz képest.

Itt a spielbergi futam, legóból

A The Moving Bricks elkészítette az Osztrák Nagydíj összefolalóját is. Elég látványos lett.

Ezért mutogatott Tsunodának Alonso

Az Osztrák Nagydíjon a füvön átszáguldva előzte meg Yuki Tsunodát Fernando Alonso és a kétszeres világbajnok még a féktáv előtt át is mutogatott a japánnak, hogy ezt nem kellene: úgy érezte, hogy az AlphaTauri leszorította őt a pályáról. A mutogatásról kapott is egy kérdést, amire így felelt:

„A füvön voltam, szóval nem tudom, hogy miért szorított le ennyire. Úgy voltam a füvön, hogy nyitva volt a DRS-sem, már padlógázon száguldottam, esélye sem volt védekezni, mert addigra már teljességgel mellette voltam, szóval nem tudom. Úgy érzem, hogy ezeket jobb lenne elkerülni 300 km/h-s tempónál, de oké” – mondta a spanyol.

Hogyan néznének ki az F1-es pilóták, ha kamionsofőrök lennének?

A Hdezkmargo nevű Facebook-oldal „kezelte” az F1-es pilóták képeit – úgy fest, hogy szerintük a kamionsofőrök szakállasak vagy kopaszok, esetleg mindkettő.

 

Ezzel a körrel mentett pluszpontot Verstappen – videó

A holland ugyan végig lassabb volt a Ferrariknál az Osztrák Nagydíjon, de a hajrában, az egyre könnyebbé váló autóval mégis ő futotta meg a verseny legjobb körét, köszönhetően részben annak, hogy Charles Leclerc gázpedálja beragadt, Carlos Sainz alatt pedig felrobbant a motor. Ez volt az ominózus kör:

Masi reagált az FIA-tól való távozására, visszamegy Ausztráliába

Rövid közleményben jelentette be kedden a Nemzetközi Automobil Szövetség, hogy Michael Masi elhagyta az FIA-t, hogy Ausztráliába hazaköltözve közelebb lehessen a családjához és új kihívások elé nézhessen. A szakember 2019-ben, Charlie Whiting halála után örökölte meg a Formula-1-es versenyigazgatói posztot, amelyet egészen a 2021-es idény végéig betöltött.

Most Masi is reagált, azt mondta, hogy ő maga döntött a távozás mellett azért, hogy a családjával lehessen, illetve mindenkinek megköszönt mindent – életre szóló barátságokat és jó kapcsolatokat szerzett az FIA-nál töltött időszakában. Köszönetett mondott Herblie Blash-nek, Charlie Whitingnak, Jean Todtnak, Stefano Domenicalinak és végül Mohammed ben Sulayemnek is, illetve megköszönte azt a rengeteg támogatást, amit az utóbbi néhány hónap során kapott.

-00121043_069

fotó: dppi

Verstappen vezet és nyert többször, két mutatóban mégis Leclerc a jobb

A világbajnokság első és második helyezettjének statisztikáit hasonlította össze az F1 közösségi médiája. Max Verstappen 208 pontot szerzett 170-nel szemben, 6 futamot nyert 3-mal szemben és 8-szor állt a dobogóra 5-tel szemben. Charles Leclerc viszont az időmérők királya: 6 pole-pozíciót szerzett 3-mal szemben, és talán a legmeglepőbb, hogy kettejük közül ő töltött az első helyen több kört idén, 258-at 253-mal szemben.

 

 

Hamiltont is lenyűgözte az űrkutatás legújabb mérföldköve

Hétfőn és kedden közzétették a James Webb űrtávcső első tudományos felvételeit: ilyen mélységű képek még sosem készültek korábban, a világűr eddig nem látott szeglete tárult az emberiség szeme elé. A tudományos mérföldkő nagy visszhangot kapott a nyilvánosságban – még Lewis Hamilton is reflektált rá.

„Ezek az űr legmélyebb képei, melyeket a történelem valaha látott. Az univerzum rettentő erős, és valamennyien részei vagyunk. Köszönöm, NASA, hogy megmutatod nekünk az univerzum varázslatát” – posztolt Hamilton a kedden közzétett felvételek közül kettőt.

Herta és Ricciardo is tesztelte ma a McLarent

Az Osztrák Nagydíj után sűrű napja volt a McLarennek, a csapat ugyanis két tesztet bonyolított le két pályán. Colton Herta hétfőn és kedden Portimaóban tesztelte a csapat 2021-es modelljét, az MCL35M-et. Eközben azonban Daniel Ricciardo is vezette az idei autót, a hétvégi verseny helyszínén, a Red Bull Ringen ült volán mögé a Pirelli-tesztsorozat részeként.

„Milyen csodálatos két nap volt! A Formula-1-es autó első megízlelése édesnek bizonyult. Köszönet a McLarennek a lehetőségért” – posztolta röviden a hétszeres IndyCar-futamgyőztes Herta. A McLaren több fiatal pilótát kipróbál tavalyi autóval, és ez alapján dönt, kinek ad lehetőséget a két szabadedzésen, amelyen kötelező idén újoncot bevetni.

MiniDrivers: Így futottak a lángoló Sainz után

Ahogyan azt megszokhattuk, a versenyt követő kedden meg is érkezett a spanyol társulat humoros felfogású összefoglalója az Osztrák nagydíj vasárnapi versenyéről.

Dráma és aggodalom a Ferrarinál, mérgelődő és boldog Schumacher – így szólt a rádió Spielbergben

Az Osztrák Nagydíj hétvégéjéről is elkészült a csapatrádiós összeállítás, amelyben hallhatunk többek között az információmennyiséget sokalló és a pályahatárokkal kapcsolatos figyelmeztetés miatt morgolódó Hamiltont, a motorhiba miatt kesergő Sainzt és a fékpedál miatt aggódó Leclerc-t – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

radio-spielberg-video-f1

Ralf Schumacher szerint Leclerc és Sainz már nem menne el együtt nyaralni

Ausztriában volt az első élesebb pengeváltás Charles Leclerc és Carlos Sainz között, amikor a sprintfutamon másképp értelmezték a stratégiát: Sainz támadta csapattársát, aki végül ezt kivédekezte és meglógott előle, majd ha nem is mondta ki, de világosan úgy gondolta, hogy ezzel időt vesztettek Max Verstappennel szemben és össze kellett volna dolgozniuk. Már Silverstone-ban is votl ebből némi probléma, amikor Leclerc sokkal gyorsabb volt Sainznál, de a csapat sokáig nem engedte előzni, a monacói jelentős időt veszített ezzel és végül le is maradt a dobogóról, míg a spanyol nyert.

Ralf Schumacher, az F1 ügyeletes megmondója természetesen el is mondta a véleményét a témáról: „Nem értenek egyet, szerintem ez látható. Kemények voltak egymással, néha már kritikusan kemények. Végül Leclerc el tudott lógni vagy Sainzot visszafogták, nem tudom. Egyetértés viszont többé nincs köztük. Jelen pillanatban ez a két ember vakációzni sem menne el együtt. Néha egymásra sem néznek, látható” – mondta a Sky Germanynek az expilóta.

ferr2

fotó: dppi