McLaren: Egyáltalán nem okoz fejfájást a szárnyas szigorítás
https://formula.hu/parc-ferme/39024
Andrea Stella, a McLaren F1-es csapatvezetője állítja: egyáltalán nem jelent számukra problémát, hogy az FIA szigorítja a szárnyak hajlékonyságára vonatkozó teszteket.
Mint arról mi is írtunk, a Nemzetközi Automobil Szövetség módosított technikai direktívát küldött nemrég a Formula-1-es istállók számára, amelyben jelezték, hogy a hátsó szárnyakra vonatkozó tesztek már az idény elején, míg az első légterelőké a Spanyol Nagydíjtól kezdődően változik. A szigorításra azok után kerül sor, hogy tavaly sokáig központi beszédtémát jelentettek az elhajló szárnyelemek: többek között a McLaren is fókuszba került ezzel – igaz, ez és a mini-DRS-es hátsó szárnyuk is szabályos volt az akkori előírások és tesztek alapján.
Stella viszont állítja, hogy a mostani változtatások sem okoznak nekik gondot: „Egyáltalán nem okoz fejfájást. Egyáltalán semmilyen módosítást nem kell végrehajtanunk a szezon kezdetére. Egy apró változtatást kell eszközölnünk majd a kilencedik versenytől. Tudom, hogy komoly beszédtémává vált, de olyan tekintetben, hogy mi foglal le minket és mi okoz fejfájást nekünk, valójában más témák vannak, amelyeknek sokkal inkább közük van ahhoz, hogy tizedmásodperceket nyerjünk” – mondta el a MotorsportWeek.com által idézett McLaren-főnök a wokingiak autóbemutatóján.

Kipróbálta, de nem használja új első szárnyát a Haas
https://formula.hu/parc-ferme/23594
Kevin Magnussen kipróbált egy új első szárnyat az USA Nagydíj pénteki napján, ám végül úgy döntöttek, hogy ezen a hétvégén nem vetik be a folytatásban. A Haasnál már 2020-ra készülnek, ez a szárny is a jövő évi képbe illik inkább, de Magnussen szerint egyáltalán nem volt jobb tőle az autó, úgyhogy nem vetik be szombaton és vasárnap. Egyébként is sok új dolgot próbáltak ki a második szabadedzésen, amely miatt saját bevallásuk szerint is hátrányban vannak az autó finomhangolását illetően - nem úgy hangzik, mint egy sima hétvége...

fotó: dppi
Látványos piruett végén írta le autója elejét Romain Grosjean
https://formula.hu/parc-ferme/23592
A második szabadedzésnek onnantól vége is volt a francia haasos számára.
FP2 ended early for Romain Grosjean #USGP #F1 pic.twitter.com/vATnyjSQ4J
— Formula 1 (@F1) November 1, 2019
Perezt súlyosan megbüntették, a bokszutcából rajtol
https://formula.hu/parc-ferme/23593
Sergio Perez a második szabadedzésen követett el hibát, amikor kiintették mérgelelésre, de nem állt meg, továbbhajtott, csapata pedig kerékcsere-gyakorlatot hajtott végre az autóján. Az FIA meghallgatta ugyan a pilótát és a csapatot is, de nem volt más választása, a szabályok erre vonatkozóan teljesen egyértelműek és nagyon szigorúak: a kötelező mérlegelés elmulasztása miatt a mexikói versenyző kénytelen a bokszutcából rajtolni a vasárnapi USA Nagydíjon.

fotó: dppi
Vettelt is megtréfálta a koszos és huplis austini aszfalt
https://formula.hu/parc-ferme/23591
Sokan forogtak a két pénteki szabadedzésen, ő sem volt kivétel. Szerencséjére viszont megúszta az esetet, Grosjean például sokkal rosszabbul járt nála.
Slidin' Seb #USGP #F1 pic.twitter.com/pMADLakJ0l
— Formula 1 (@F1) November 1, 2019
Egészen leegyszerűsödött a képlet Hamilton vb-címét illetően
https://formula.hu/parc-ferme/23590
Bottasnak mindenképp nyernie kellene ahhoz, hogy elodázza csapattársa címvédését és egyben hatodik világbajnoki elsőségét, és ez még csak a munka egyik fele, ugyanis egy Bottas-győzelem esetén is elég Hamiltonnak már egy nyolcadik (leggyorsabb kör nélkül) vagy egy kilencedik (leggyorsabb körrel) pozíció.
Could @LewisHamilton celebrate No.6 this weekend?
— Formula 1 (@F1) November 1, 2019
He's scored points in every race this year...#USGP #F1 pic.twitter.com/80044feGRa
Ki másnak öltözne be Halloweenkor egy olyan autóversenyző, akit Andrettinek hívnak?
https://formula.hu/parc-ferme/23589
Marco Andretti például nagyapját, a legendás Mariót idézte meg.
Halloween #tbt to 1978 @MarioAndretti pic.twitter.com/yYVcVL1UgP
— Marco Andretti (@MarcoAndretti) October 31, 2019
Emlékeztek még a tavalyi amerikai futam házi hangutánzó emberére?
https://formula.hu/parc-ferme/23588
Azóta nyilván mém lett Neeeow Guyból.
We can't wait to roar round @COTA
— Formula 1 (@F1) November 1, 2019
Sound ON! #USGP #F1 pic.twitter.com/N0CVrZysle
Miért ne jutott volna erre a hétvégére is egy embertelen Marc Marquez-mentés?
https://formula.hu/parc-ferme/23587
Csak a szokásos - amikor az ember azt hinné, hogy a spanyol eldől, valahogy mindig fel tudja állítani a motort. Mint legutóbb a Maláj Nagydíj szabadedzésén.
Just a normal day in @marcmarquez93' life #MalaysianGP pic.twitter.com/eoC0oNJPzu
— MotoGP™ (@MotoGP) November 1, 2019
Egy furcsa „vendég” is tiszteletét tette az austini F1-es hétvégén
https://formula.hu/parc-ferme/23586
A Haas F1-es csapata kölcsönkérte egy kis parádézásra a NASCAR-os testvéristálló, a Stewart-Haas Racing #14-es számú Fordját.
SOUND ON! pic.twitter.com/rqOXBrAlqR
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) October 31, 2019
Take it away @KevinMagnussen! pic.twitter.com/FuKRwF7gCz
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) October 31, 2019
Let’s go @RGrosjean pic.twitter.com/7GLYTQADsZ
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) October 31, 2019
We’re having donuts for lunch - hbu?
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) October 31, 2019
pic.twitter.com/KXi6VrT9TN
Billy Mongerrel lógatta a lábát utolsó kórházi napján Correa
https://formula.hu/parc-ferme/23585
„Az utolsó napom a kórházban, Billy Monger pedig eljött meglátogatni” – írta Juan Manuel Correa a közösségi médiában: a fotón mindketten felvállalják súlyos lábsérülésüket.
Mongernek 2017-es balesete következtében amputálták két lábát, melyeket protézisek pótolnak, a brit lassan már két éve újra versenyez. Correa esetében is opció volt az amputáció, ő a rögös utat választotta, annak érdekében, hogy megmaradjon a végtag. Hosszú rehabilitáció vár rá, amíg újra használni tudja a lábát.

Nagy versenyre készül Sainz, a Red Bullnak is megköszöni
https://formula.hu/parc-ferme/23584
Az austini lesz Carlos Sainz 100. nagydíjhétvégéje (egyben futamrajtja, ha elindul vasárnap). A spanyol latinos hangulatú videót posztolt, a leírásban pedig a McLaren mellett korábbi csapatainak, a Renault-nak, a Toro Rossónak, valamint a pályafutását közelmúltig egyengető Red Bullnak is köszönetet mondott. Max Verstappen, aki – Sainz csapattársaként – szintén a 2015-ös Ausztrál Nagydíjon mutatkozott be, szintén 100. nagydíját teljesíti hétvégén.
Already 100 GP's on my back!
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) October 31, 2019
WHAT A RIDE! Here is my special design helmet for this weekend.
Hope you guys like it.
Thanks to all the fans @F1 @McLarenF1 @EG00 @RenaultF1Team @ToroRosso @redbull and everyone involved in my career so far!! pic.twitter.com/AoyeJjq9tb
Ricciardo újabb tréfája: Max és Sid, az ikertornyok
https://formula.hu/parc-ferme/23583
Az ausztrál pilóta elemében volt a Hollywood Boulevardon tartott F1-es bemutató során: egy olyan képet csempészett korábbi csapattársa, Max Verstappen Red Bulljára, amelyen a holland pilóta és a Jégkorszakból ismert lajhár, Sid volt látható.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Renault és a Williams gyorsan meg is mutatta 2021-es autóját
https://formula.hu/parc-ferme/23582
Csütörtökön nyilvánosságra hozták a 2021-es szabályokat és az ezeknek megfelelő koncepcióautót. Két csapat, a Williams és a Renault gyorsan be is öltöztette a modellt saját színeibe.
#RSspirit #F12021
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) October 31, 2019
*Images for illustrative purpose only pic.twitter.com/y4LqfD3zdc
A first look at the future of @F1 #F12021 pic.twitter.com/SKFi0PL9kU
— ROKiT WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) October 31, 2019
Kevin Magnussen mutatja be nekünk az austini pályát
https://formula.hu/parc-ferme/23581
A Haas F1-es pilótájára került a sor a Formula-1 szokásos rovatában - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Raikkönen hosszú idő után a dobogó tetején, Vettel ütközik - ez történt tavaly Austinban
https://formula.hu/parc-ferme/23580
A 2018-as USA Nagydíj eseményei az alábbi összefoglaló videóban, ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők:
Reggel MotoGP, este F1: mutatjuk a pénteki programot
https://formula.hu/parc-ferme/23578
Két sorozatra érdemes figyelni ezen a hétvégén, nézzük, hogy mikor kell ezt megtenni pénteken:
03:50-04:35 MotoGP, első szabadedzés (Spíler1 TV)
08:05-08:50 MotoGP, második szabadedzés(Spíler1 TV)
17:00-18:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
21:00-22:30 Formula-1, második szabadedzés
A hétvége teljes programja ezen a linken megtekinthető!

fotó: dppi
Bejelentést tett a Codemasters a hivatalos F1-es játékokról
https://formula.hu/parc-ferme/23579
2025-ig meghosszabbította a FOM-mal kötött szerződést a hivatalos Formula-1-es játékokkal kapcsolatban a Codemasters - jelentette be a cég. A hivatalos F1-es videójátékok kizárólagos jogát 2008 birtokló brit vállalat kontraktusa 2021 végén járt volna le, ám az új szerződés értelmében 2025-ig biztosan készülni fognak az új játékok, illetve 2026-ra és 2027-re is van opció ebben a megállapodásban. A sorozat legfrissebb játéka, az F1 2019 nyáron került piacra.

Élőben nézhetők a magyar csapat versenyei az Autósport Játékokon
https://formula.hu/parc-ferme/23577
Szerdán elindult és azóta már meg is érkezett Rómába a magyar csapat, a Team Hungary. Az első Autósport Játékokra a Róma közelében lévő Vallelunga pályán kerül sor. A csütörtöki római városi megnyitó ünnepség után pénteken már a pályán folytatódnak az edzések, majd a hétvégén minden kategóriában versenyek következnek.
A TCR túraautósok között Kiss Norbert egy 20 fős mezőnyben méri össze erejét az Unicorse csapat Alfa Romeójával. A Drift kategóriában Szántó Zoltán képviseli a magyar színeket, 24 autó fog felsorakozni a pályán. A Formula 4 nemzetközi mezőnye 20 fős lesz. Az új hibrid technológiával szerelt formulaautóval Tóth László versenyez majd a magyar zászló alatt. A Gokart Szlalom magyar párosa Kiss Dorka és Németh Attila, számukra nemcsak az újszerű versenyzési forma lesz kihívás, de 29 nemzet párosával kell megmérkőzniük. A szimulátoros kategória szintén népes, Báder Benjamin 29 vetélytársával készült felvenni a kesztyűt.
A hivatalos weboldalon minden futam élőben követhető majd - ez erre a linkre katintva elérhető!

Michelisz is beszáll a kis Levente gyógyulására való gyűjtésbe
https://formula.hu/parc-ferme/23576
Michelisz Norbert az alábbi szöveget tette közzé közösségi oldalán:
"Biztos sokan hallottatok már Levente - SMA 2 történetéről. A 22 hónapos kisfiúról, akinek csak egy 700 millió forintba kerülő gyógyszer adhat reményt, hogy meggyógyuljon. Ezt még két éves kora előtt meg kell kapnia, és bár a gyűjtés jól halad, de az idő vészesen fogy.
Licitre bocsátom a képen látható, idei versenysisakomat Leviért. A kezdő licit 50.000 Ft, és november 3., vasárnap 20 óráig itt a kép alatt hozzászólásban lehet licitálni. A legmagasabb összeg nyer, és a győztesnek személyesen adom át a sisakot a decemberi malajziai szezonzáró után.
Addig még versenyzem benne a WTCR-ben, és mostantól azért is harcolok majd, hogy növeljem az eszmei értékét a bajnoki cím megszerzésével.
Arra kérek mindenkit, hogy felelősségteljesen licitáljon, mert nagy a tét. Csak az vegyen részt a licitben, aki készen áll arra, hogy az összeget november 4-én, hétfőn ellenőrizhető módon átutalja a megfelelő helyre, mert Levinek most kell a segítség! A részleteket majd privátban egyeztetem a licit nyertesével.
Hajrá, Levente!"
Rendeld meg webshopunkból Michelisz Norbert hivatalos idei pólóját és most negyedéves AFM-előfizetést adunk hozzá - részletek ezen a linken!

Öt nagy pillanat az USA Nagydíjak történetéből
https://formula.hu/parc-ferme/23575
Nick Heidfeld bukásától a gumibalhéig - a Formula-1 videója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!