Jordan: A régi F1 szex volt négy keréken
https://formula.hu/parc-ferme/38693
A legendás excsapatfőnök, a hosszú éveken át televíziós szakértőként, jelenleg pedig podcasterként jeleskedő Eddie Jordan műsora legújabb adásában dörgedelmes kritikát fogalmazott meg a sportág jelenlegi helyzetét, mindenekelőtt a technikai szabályozásokat illetően: „Szerintem szégyen, hogy ilyenek a szabályok, szégyelljék magukat a szervezők!”

„Szerintem ők engedték, hogy ez a sportág olyan irányba induljon el, ahonnan talán soha többé nem tér vissza, és én gyűlölöm őket ezért” – mondta Jordan, aki a jelenlegi versenygépeket traktorokhoz hasonlította, miközben az erejük és a hangjuk már nem olyan, mint régen, az egykori rajtokat megelőzően volt: „Mintha megmozdult volna alattad a föld, annyira komoly erő volt a hangban, a zajban, a földben. Átjárta az egész testedet..”
„Istenem, amikor egy versenyen voltál, mondjuk Silverstone-ban, még ha nem is a rajtrácson voltál, hanem kint a lelátón, és a verseny elkezdődött, azok a V10-esek… Ez szex volt négy keréken. Számomra ez volt számomra az autóversenyzés, ezt élveztem annyira. Hogy visszatérünk-e valaha a V10-esekhez? Valószínűleg nem. Túlságosan gyávák vagyunk…

Montázs: Így töltötték a pilóták a karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/24093
Családdal, barátokkal, háziállatokkal teltek az ünnepek a Formula-1 versenyzői számára. Lando Norris most is kitett magáért, ő egyenesen a Télapóként ábrázolta magát.

Ez az idei év legjobb F1-es karácsonyi üdvözlőlapja
https://formula.hu/parc-ferme/24092
Vettel és Leclerc egymással viaskodik, Bottas rendszerfrissítést végez, Ricciardo avokádónak öltözve feszít - a The Circus készített készített egy különleges üdvözlőlapot az F1-es mezőnyről.
.jpg)
Ezek voltak a Formula-2-es szezon legszebb előzései
https://formula.hu/parc-ferme/24091
A Racing Pointnál nagyot dobtak karácsonyi üdvözlő-témában is
https://formula.hu/parc-ferme/24088
Tudjuk, hogy a Racing Point social media-felelősei a legjobbak közé tartoznak a maguk szakterületén... Nincs ez másként karácsony-tematikájú posztjukkal sem, amely szerény véleményünk szerint erős versenyző a legjobb karácsonyi üdvözlések kategóriájában. A karácsonyfához való fenyőt szállító Racing Point egy kellemesen elborult koncepció.
Merry Christmas to you all!
— SportPesa Racing Point F1 Team (@RacingPointF1) December 25, 2019
From all of us here at SportPesa Racing Point F1 Team, we wish you a very lovely festive day! ☃ #MakeItCount #F1 pic.twitter.com/iTHWrISFth
Eladta leányvállalatát a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/24090
A Williams Advanced Engineering a Williams Group technológiai szolgáltató részlege: 2011-ben indult, mára 300 alkalmazottjával különböző projektekkel az autósport, autóipar, repüléstechnika, sőt egészségügy területén is érdekelt. Például ez a cég látta el akkumulátorokkal a Formula-E-t a negyedik szezonig.
A mostani megállapodás értelmében az anyavállalat elengedte a technológiai cég kezét: a Williams Grand Prix Holdings eladta többségi tulajdonrészét az EMK Capital magántőke-befektető társaságnak. A Williams kezében kisebbségi tulajdonrész maradt. A tranzakció nincs hatással az F1-es csapat, a Williams Grand Prix Engineering tulajdoni eloszlására.

Így fog kinézni egy olasz sportlap szerint a 2020-as Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/24089
A 671-es munkacímen futó jövő évi F1-es versenygépről látványtervet közölt a Gazzetta dello Sport. Megújul az autó első felfüggesztése és orra, a felszín alatt pedig a V6-os motor alakul át, elsősorban az égéstér és az ERS vezérlése. A 2020-as autó bemutatását február 11-re tűzték ki.

Forrás: La Gazzetta dello Sport
A Mercedes szerelőitől a joviális nyugdíjasok karácsonyi ünneplése sincs biztonságban
https://formula.hu/parc-ferme/24087
A Mercedes zseniális Instagram-videójában azt láthatjuk, ahogy az előtérben egy nyugdíjas pár ropja a karácsonyi zene ütemeire, és a nézőközönségük is főleg korukbeliekből áll... aztán egyszer csak megjelenik néhány szerelő a csapattól, hogy eloltsa a kandalló tüzét, hiszen számukra nincs annál károsabb dolog, mint amikor a környékükön ég valami.
Mi lenne, ha a Mikulás észak-amerikai autóversenyző lenne?
https://formula.hu/parc-ferme/24086
Saját csapata lenne North Pole Racing néven, ő lenne a saját csapat versenyzője is, és még karácsonyfát is vinne magával autója tetején. Legalábbis a NASCAR Twitter-posztjának elképzelése szerint.
"Four tires and fuel for Saint Nick!"
— NASCAR (@NASCAR) December 25, 2019
We wish you a very Merry Christmas! pic.twitter.com/UNoKFO06a1
Szenteste sem állt le a rehabilitációval Robert Wickens
https://formula.hu/parc-ferme/24085
Robert Wickens, az IndyCarban súlyos gerincsérülést szenvedő kanadai versenyző számára nincs olyan, hogy ünnepnap. Cserébe viszont óriásit lépett előre a gyógyulási folyamatban, a szó szoros és átvitt értelmében is: ebben a videóban immár elég volt neki egy bot is ahhoz, hogy járni tudjon.
Christmas Eve session with @pitfittraining. We’ve been working towards walking with a cane for a while now. I tried a couple months ago, and I couldn’t even take 2 steps. Today I was walking around at a snails pace! It’s days like today that make me want to work even harder. pic.twitter.com/GvG0GGOFC8
— Robert Wickens (@robertwickens) December 25, 2019
Cukiságbomba: Buttonék „kis ajándékot” találtak a fa alatt
https://formula.hu/parc-ferme/24084
Ez az első karácsony, hogy a 2009-es F1-es világbajnok, Jenson Button és felesége, Brittny Ward nyáron született közös gyermekükkel, Hendrix Jonathan Buttonnal tölthették a karácsonyt, és jelezve, hogy számukra idén ő volt a legnagyobb ajándék, be is rakták a kisfiút a fa alá.
Ötletes képeslappal kíván boldog karácsonyt az F1
https://formula.hu/parc-ferme/24083
Bernie Ecclestone hagyományos, pikírt üdvözlőlapjáról már hírt adtunk, de a Formula-1 hivatalos Twitter-csatornáján is megosztottak egy igen ötletes képeslapot. Érdemes néhány részletet külön is kiemelni róla, mint például a szárnyakat kapó Red Bull-osok, a jakuzzizó finnek vagy épp a cipőjéből ivó Ricciardo:

Forrás: Formula-1 Twitter
Hamilton kutyáját is annyira elkapta a karácsonyi hangulat, hogy kedve támadt dalra fakadni
https://formula.hu/parc-ferme/24082
Legalábbis úgy tűnik a hatszoros F1-es világbajnok által megosztott videón, mintha Roscoe énekelni próbált volna…
Így karácsonyozik a friss világkupagyőztes Michelisz Norbert
https://formula.hu/parc-ferme/24081
Bő egy héttel ezelőtt még a WTCR sepangi szezonzáróján szerepelt és nyert bajnoki címet, de úgy tűnik, Norbiéknak azért jutott ideje például a karácsonyfa-vásárlásra is. A magyar autósport történetének legnagyobb sikerét elérő pilóta felesége és két kislánya társaságában kíván boldog karácsonyt:
Tudjátok, hány bokszkiállás volt 2018-ban összesen?
https://formula.hu/parc-ferme/24080
A Grill the Grid elnevezésű videósorozatban ezúttal bónusz kérdésként megkapták a pilóták, hogy szerintük hány bokszkiállás történt a 2018-as szezon során. Nem lőnénk le előre a poént, de annyit elmondunk, hogy az egyik csapat szinte telibe eltalálta a háromjegyű számot!
A tökéletes csúcsdísz nem léte...
https://formula.hu/parc-ferme/24078
De bizony, hogy létezik! Mi kiégtünk az angyalszárnyas Lando Norristól, aki még bólogatni is képes!
The perfect Christmas tree doesn't exi-
— Formula 1 (@F1) December 24, 2019
What #F1 inspired decorations do you have up?
@RachelPercival5pic.twitter.com/CfrU90xPRA
A Raikkönen család gyönyörű tájról kíván boldog karácsonyt
https://formula.hu/parc-ferme/24077
Kimi Raikkönen, felesége Minttu Virtanen és két gyermekük, Rianna, valamint Robin a meseszép svájci Alpokból kívánnak boldog karácsonyt szerte a világon.
Így készül a 2020-as Dakarra Carlos Sainz
https://formula.hu/parc-ferme/24076
A kétszeres Dakar-győztes Carlos Sainz, a jelenleg a McLarennél versenyző Carlos édesapja már javában készül a jövő évi sivatagi kihívásra: "Az előttünk álló versenyen szinte alig lesznek emelkedők, viszont óriási lesz a hőség, éppen ezért ehhez illő edzéstervet dolgoztunk ki. Azok, akik szeretik a sportot, sosem hagyják abba a gyakorlásokat, de én idén szeptembertől még keményebben edzem. Ha valaki ilyen sokáig ül és ennyi bukkanót kell elviselnie, az bizony hatással lesz az ember nyakára. Büszke vagyok rá, hogy ismét részt vehetek ezen a viadalon, ahogyan arra is, hogy én vagyok a Dakar legidősebb győztese. Már nincs túl sok időm az autósportban, de kiélvezem, hogy még mindig itt lehetek, amíg azt nem érzem, hogy ideje megállnom" - mondta Carlos Sainz.
Kellemes ünnepeket kíván az Autósport és Formula Magazin
https://formula.hu/parc-ferme/24079

Valentino Rossiék is boldog karácsonyt kívánnak
https://formula.hu/parc-ferme/24074
Az öltözékek alapján nagy karácsonyi buli készül a MotoGP-versenyzőknél.
Time to get ready for the holidays!
— MotoGP™ (@MotoGP) December 24, 2019
Spreading festive cheer from us to you! #MotoGP pic.twitter.com/JySvdgQDkw
Az év legviccesebb pillanatai - mikor egy F1-es visz el egy körre
https://formula.hu/parc-ferme/24075
Sztárok, hétköznapi emberek, egy Formula-1-es pilóta oldalán nem számít ki vagy, biztos lehetsz benne, hogy nem marad rajtad szárazon ruhadarab, ha beülsz mellé egy körre. 2019 legviccesebb pillanatai a Pirelli Hot Laps akcióból: