DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Bagnaia-vezetéssel indult a MotoGP évadzáró hétvégéje

Pénteken két edzéssel vette kezdetét a MotoGP Barcelonába áthelyezett szezonzáró hétvégéje, amely a Szolidaritás Nagydíj nevet kapta, utalva a valenciai régiót sújtó áradásokra. A délelőtti tét nélküli gyakorláson Takaaki Nakagami volt a leggyorsabb, a Gas Gas Tech3 párosa, Pedro Acosta és Augusto Fernandez pedig ütközött, a szabadedzés végi startpróbák során pedig a címvédő Francesco Bagnaia is bemutatott egy bukást.

A délutáni egyórás körözésnek már volt tétje, hiszen ott dőlt el, kik jutnak automatikusan az időmérő második szakaszába. A legjobb időt Bagnaia motorozta, megelőzve Marco Bezzecchit és a visszavonuló Aleix Espargarót. Johann Zarco parádés negyedik helyet ért el az LCR Hondával, ezzel még a vb-tabellát 24 ponttal vezető Jorge Martin is megelőzte. Rajtuk kívül Maverick Vinales, a két Marquez, valamint Pedro Acosta és Enea Bastianini fért még be a top 10-be és ezzel a Q2-be – ahova viszont nem kvalifikálta magát többek között a két gyári KTM és a két Yamaha sem.

A délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Francesco Bagnaia Ducati 1'38.918  
2. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'38.998 0.080
3. Aleix Espargaró Aprilia 1'39.025 0.107
4. Johann Zarco LCR Honda 1'39.197 0.279
5. Jorge Martín Pramac Ducati 1'39.214 0.296
6. Maverick Viñales Aprilia 1'39.224 0.306
7. Álex Márquez Gresini Ducati 1'39.295 0.377
8. Marc Márquez Gresini Ducati 1'39.361 0.443
9. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'39.418 0.500
10. Enea Bastianini Ducati 1'39.467 0.549
11. Brad Binder KTM 1'39.487 0.569
12. Jack Miller KTM 1'39.488 0.570
13. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'39.756 0.838
14. Fabio Quartararo Yamaha 1'39.791 0.873
15. Alex Rins Yamaha 1'39.794 0.876
16. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'39.810 0.892
17. Luca Marini VR46 Ducati 1'39.994 1.076
18. Joan Mir Repsol Honda 1'40.125 1.207
19. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'40.139 1.221
20. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'40.404 1.486
21. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'40.635 1.717
22. Michele Pirro VR46 Ducati 1'40.786 1.868
23. Stefan Bradl Honda Test Team 1'41.028 2.110

motogp-bagnaia-barcelona-day1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Ekkor változik Alpha Taurivá a Toro Rosso

Téged is idegesít, hogy az elvileg idén már Alpha Tauri néven induló csapat neve hivatalosan még mindig Toro Rosso? Nos, nem vagy ezzel egyedül, ugyanakkor végre választ kaptunk arra, mikor is keresztelik át hivatalosan a Red Bull kiscsapatát. A dátum nem más, mint az autóbemutatójuk napja.

Videó: F1-es pilóták esnek ki az élről

Minden versenyzővel megesett már szinte, hogy fél kézzel fogta a győzelemért járó trófeát, de ekkor valami közbeszólt. A 2020-as mezőny néhány tagja már tudja, milyen érzés ez:

A 7-es Bentley nyerte a bathursti 12 órást

Magyar idő szerint ma raggel ért véget a bathursti 12 órás verseny, amelyet a 7-es Bentley-vel versenyző Gounon-Soulet-Pepper trió nyert meg. Ausztrália talán legnagyobb volumenű autósporteseményének összefoglalója itt tekinthető meg:

Megvan még, mikor Button autózott egyet Bathurstben?

Az idei bathursti 12 órás verseny több emlékezetes dolog is történt már, de vajon arra emlékeztek-e, mikor Jenson Button egy F1-es McLarennel járt körbe-körbe a legendás autóverseny helyszínén?

Tudod, hány néven futott eddig a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point?

Alighanem jó eséllyel pályázhat a névváltoztatási rekordra az 1991-ben alapított istálló, amely első másfél évtizedét Jordan név alatt teljesítette, a legendás alapító-csapatfőnök Eddie Jordan irányításával. 2006-ra aztán a Midland Group megvette a csapatot, amely így egy évig a Midland MF1 Racing nevet viselte, mielőtt 2007-re már a Spyker tulajdonába került. Ezután Vijay Mallya vette meg az alakulatot és nevezte át Force Indiává, amely név egészen a 2018 közepi újabb tulajdonosváltásig meg is maradt.

Lawrence Strollék megjelenésével került be a Racing Point a csapat nevébe, ahonnan 2019-re teljesen el is tűnt a Force India megnevezés. 2021-ben aztán a legfrissebb bejelentés értelmében már az Aston Martin gyári csapataként folytatja a működését a gárda, amely a legszűkebb számítások szerint (nem figyelve az esetleges névadószponzori változásokat) is a hatodik különböző neve lesz a 30 éves alakulatnak.

jordan-f1-dppi-1

Csak érdekességképp: a másik, hasonlóan sok különböző néven futott jelenlegi istálló épp a Mercedes. Ők ugyanis még Tyrrellként indultak, utána váltak BAR-rá, majd a Honda gyári csapatává, egy évre Brawn GP-vé, végül pedig a Mercedes mostani gyári csapatává.

Nico Hülkenberg, a majdnem-ember

Tavaly év végén távozott az F1-ből a fantasztikus tehetségként beharangozott, ám végül egyetlen dobogóig sem jutó német – az Autósport és Formula Magazin frissen megjelent legújabb számában több sorra vettük Hülkenberg elszalasztott lehetőségeit (és persze sok más érdekes témával is foglalkoztunk!).

afm-hulk

Nézd itt élőben a bathursti 12 órást!

Ezen a hétvégén rendezik a déli félteke egyik legikonikusabb autóversenyét, a bathursti 12 órást, amelyen már az edzéseken is voltak látványos jelenetek, de a java még csak most jön. Helyi idő szerint vasárnap hajnali 5:45-kor startol maga a félnapos viadal, ami magyar idő szerint szombat este 19:45-ös kezdést jelent. Az alábbi videóban elvileg végig élőben lehet nézni a GT-versenyt, ha esetleg az éjszaka folyamán valaki nem bírna majd aludni (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):

 

A Renault is beindította a motorját

A bemutatók és a tesztek közeledtének csalhatatlan jele, hogy egymás után az összes csapat beröffenti az autóját: most a Renault-n volt a sor, szóval hangerőt fel!

 

Grosjean kisfia megtervezte a 2020-as Haast

„Bréking! Bemutatkozik a VF20, tervezte Sacha. Mit gondoltok?” – posztolta az Instagramon sírva nevető emojik kíséretében Romain Grosjean. Ez alapján úgy tűnik, marad a fekete-arany festés…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

B R E A K I N G - introducing the VF20 designed by Sacha. Any thoughts? Let's go and get them Lol #r8g #dad

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

Egy újabb látványos grafika 2010-ből

A pontok alakulását már megmutattuk az emlékezes szezonból, amikor hatan is vezették a világbajnoki tabellát: most az élen töltött köröket mutatjuk, melyek alapján a Red Bull kiemelkedett a mezőnyből.

Videón az F1 legkeményebb borulásai

Újabb válogatással jelentkezett a Formula-1 Youtube-csatornája, ami ezúttal bizonyos baleseteket állított látványossági sorrendbe.

Most már bánja a GP2-es kijelentést Fernando Alonso

„GP2-es motor! GP2-es!” – emlékezhetünk 2015-ből Fernando Alonso kifakadására a McLarent hajtó Honda-motorra, pont a japánok hazai versenyén, Suzukában. Azóta, hogy a márka futamokat nyert a Red Bull-lal, a kijelentést sokan Alonso orra alá dörgölik: a spanyol szíve szerint visszaszívná a szavakat.

„A frusztráció szülte őket, talán nem kellett volna azt mondanom. De nem is a tévének nyilatkozva vagy sajtótájékoztatón hangzott el. A mérnökömmel beszéltem, privát csatornán (a csapatrádión). Nem a nyilvánosságnak szólt” – mondta Alonso az F1 Racingnek adott, mostanság gyakran idézett nagyinterjúban.

„Az a motor tényleg gyenge volt. Az első évben Jerezben, a teszten négy nap alatt hét kört tudtunk megtenni vele. Ha most a Honda nyer egy futamot, mindig sok üzenetet kapok azzal a szöveggel, hogy ’győzött a GP2-es motor, biztosan szomorú vagy’. Nem, nagyon örülök neki. De az a motor, ami akkor az autóban volt, nem ugyanaz, mint amelyik most Brazíliában nyert.”

Észrevétlenül Stroll a mezőny egyik legjobb rajtolója

Ráadásul egyenletesen erős ezen a fronton, hiszen eddigi három F1-es szezonjában sorrendben 37, 36 és 39 helyet javított összesen az első körökben a rajtpozíciójához képest. Persze általában van is honnan előrelépnie, hiszen a Racing Point kanadaija egyelőre az időmérőkön kevésbé brillírozik, ami főleg tavaly, a Sergio Perezzel való összevetésben tűnt ki. Íme egy videó Stroll néhány látványos rajtjával. 

Három hatalmas baleset és kenguruinvázió Bathurstben

A hétvégén zajló ausztrál GT-viadal, a bathursti 12 órás időmérőjén háromszor is piros zászló került elő nagy balesetek miatt. Cameron McConville és Sam Shanin ütközése után utóbbi Mercedese a pálya mindkét oldalán falnak csapódott és totálkárosra tört.

Marvin Kirchhöfer egy fallal történt kisebb kontakt után vesztette el az irányítást, Aston Martinja porfelhő kíséretében, pörögve hullott darabokra, de a németnek nem esett baja. Utoljára az első incidens helyszínén Dean Canto bukott kevésbé súlyos, de bizarr módon: a Lamborghini felugratott a gumifalra és a mögötte levő partoldalra, ahol egy sportbírói állás is volt, melyet szerencsére nem ért el.

Ezt a bukást követően az időmérőt már nem folytatták, a 2019-es győztes, Matt Campbell (Porsche) szerezte az előzetes pole-pozíciót Maro Engel (Mercedes) előtt. Az első tíz rajtkockáról egykörös szétlövés döntött, amely szintén Campbell sikerét hozta Alvaro Parente (McLaren) és Raffaele Marciello (Mercedes) előtt.

 

A bukásokkal teli időmérő előtt az utolsó szabadedzést azért függesztették fel, mert a pályára egy kengurukból álló népes csapat tolakodott be.

Button pusztán arra is kapott egy díjat a Super GT-től, hogy ott volt

Jenson Button Naoki Yamamoto oldalán 2018-ban meg is nyerte a japán Super GT sorozatot, amelyben az F1 után két éven át versenyzett, de emellett már pusztán a részvételért is kitűntette őt a bajnokság. A 2019-es szezon végén neki ítélték oda a Shinichi Yamaji emlékdíjat, mert világbajnok státuszával segített emelni a Super GT színvonalát és ismertebbé tenni azt a világban.

"A célom mindig is az volt, hogy megmutassam az embereknek, milyen nagyszerű versenyzés is folyik Japánban, rengeteg gyártó részvételével, a legjobb pályákon, amelyeken valaha megfordultam, izgalmas autókkal és nagyszerű pilóták ellen. A Super GT egy nagyon különleges bajnokság."

Shinichi Yamaji, akiről a díjat elnevezték, maga is autóversenyző volt, és azóta hősként tekintenek rá, hogy egy 1998-as GT-versenyen Fujiban megmentette balesetet szenvedő társa, Tetsuya Ota életét, eloltva lángoló autóját.

EN4KicKVUAAx_oF

11:30-kor a Spíler TV-re kapcsolj, ha autósportra vágysz!

Ekkor kezdődik az Autósport és Formula Magazin februári adása, benne:

- Magyar győzelem az Africa Eco Race-en

- Több mint egymilliót fizettek Michelisz Norbert sisakjáért

- A rali szakág díjátadó rendezvényén jártunk

- Beszélgetés Topp Zoltán csapattulajdonossal

- Forma-1-es tesztpilóta lett Roy Nissany

- Interjú a safety car pilótájával, Bernd Mayländerrel

Vettel ült be elsőként a 2020-as Ferrariba

Pénteken, 11 nappal az új autó bemutatóját megelőzően megtörtént Sebastian Vettel üléspróbája – adta hírül az alábbi fotó társaságában a Ferrari.com. Vettel délelőtt érkezett a Maranellóba, és előbb Mattia Binotto csapatfőnökökkel, majd a mérnökökkel vett részt megbeszélésen.

Kicsivel 12 óra előtt, az összeszerelés részlegén Vettel először ült idei versenygépébe, melyet követően közölte első benyomásait a szerelőkkel. A közönség február 11-én láthatja a 671 kódjelű Ferrarit. A Maranello helyett Reggio Emiliában, a Romolo Valli színházban tartott rendezvényt 18:30-tól a Ferrari.com és a csapat Facebookja is élőben mutatja.

Ez lehet Verstappen idei sisakfestése

A Zandvoortban forgatott videókon egy új festésű sisakot hordott Max Verstappen, az innen látott fotók/videók alapján tette közzé a Bink Design, hogy milyen is lehet ez a sisak - hogy tetszik?

 

Így várja a szezont a korábbi Playboy-modellből lett autóversenyző

Doreen Seidel korábban a Playboynál modellkedett, az utóbbi szűk egy évtizedben viszont már autóversenyzéssel foglalkozik - közzétett magáról egy olyan videót, ami erősen hajaz a Mercedestől megszokott "holtszezonos" szüleményekre.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Me, patiently waiting for racing season to begin

Doreen Seidel (@doreenseidel) által megosztott bejegyzés,

Hasonlítsuk össze az eddig beindított idei F1-es motorok hangjait

A Honda még adós a "beröffentéssel", addig is itt van a többi három.