Bagnaia fél tizeddel az elcsúszó Martin előtt, a Yamahák a top 10-ben
https://formula.hu/parc-ferme/38623
A második távol-keleti tripla forduló utolsó állomásaként Malajziában versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a pénteki menü. A délelőtti gyakorláson Francesco Bagnaia nagy fölénnyel végzett az élen, a lényeg azonban a délutáni egyórás tréning volt, amelynek végén eldőlt, hogy melyik tíz motoros jut be automatikusan a szombati időmérő második szakaszába.
Itt pedig már sokkal szorosabb volt a két vb-esélyes csatája: Bagnaia 1:57,679-es körével fél tizeddel előzte csupán az éllovas Jorge Martint – aki az utolsó percekben egy elcsúszást is bemutatott. Enea Bastianini végzett a harmadik helyen, mögötte Maverick Vinales törte meg a Ducatik uralmát az Apriliával. A két Marquez és Morbidelli jutott még be a bolognaiak versenyzői közül a Q2-be, de ennél nagyobb szenzációt keltett, hogy a két Yamaha is így tett: Fabio Quartararo a hatodik, Alex Rins a nyolcadik lett. A top 10-be még Jack Miller fért be, kiszorult viszont onnan például Pedro Acosta. A Fabio di Giannantonio helyetteseként a MotoGP-be öt év után visszatérő Andrea Iannone 21. lett.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'57.679 | |
| 2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'57.729 | 0.050 |
| 3. | Enea Bastianini | Ducati | 1'57.877 | 0.198 |
| 4. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'58.141 | 0.462 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.296 | 0.617 |
| 6. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'58.303 | 0.624 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'58.310 | 0.631 |
| 8. | Alex Rins | Yamaha | 1'58.336 | 0.657 |
| 9. | Jack Miller | KTM | 1'58.360 | 0.681 |
| 10. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'58.362 | 0.683 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'58.438 | 0.759 |
| 12. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'58.460 | 0.781 |
| 13. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'58.625 | 0.946 |
| 14. | Brad Binder | KTM | 1'58.649 | 0.970 |
| 15. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'59.000 | 1.321 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'59.107 | 1.428 |
| 17. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'59.188 | 1.509 |
| 18. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'59.375 | 1.696 |
| 19. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'59.402 | 1.723 |
| 20. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'59.535 | 1.856 |
| 21. | Andrea Iannone | VR46 Ducati | 1'59.618 | 1.939 |
| 22. | Lorenzo Savadori | Trackhouse Aprilia | 2'00.108 | 2.429 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Így tolatott neki Ricciardo Kvjatnak Bakuban
https://formula.hu/parc-ferme/21861
Ez volt az Azerbajdzsáni Nagydíj egyetlen komoly incidense, a két korábbi Red Bull-csapattárs között:
Zeg @danielricciardo
— Heppie Nuw Jeer (@Ernhem_) 2019. április 28.
Is @SpecsaversNL een optie misschien ??#AzerbaijanGP pic.twitter.com/3lkPHqc3FN
Amikor Heidfeld végigvitte a BMW-t a Nordschleifén
https://formula.hu/parc-ferme/21860
12 évvel ezelőtt ezen a napon autózott körbe az expilóta azon a pályán a BMW-Sauber F1.06-ossal, ahol utoljára 1976-ban rendeztek Forma-1-es futamot - a 27 kilométeres aszfaltcsík helyét a szelidebb és biztonságosabb, öt kilométeres Nürburgring vette át.
Michelisz nyolc ezreddel a pole-ban a Hungaroringen!
https://formula.hu/parc-ferme/21859
Teljesült a WTCR magyarországi fordulójára kilátogatók álma: a BRC Racing pilótája megszerezte az első rajtkockát a második futamra (rajt: 15:30) - mindössze nyolc ezreddel a szezonnyitón győzni tudó Esteban Guerrieri (Münnich Motorsport) előtt. Mögöttük Yann Ehrlacher (Cyan Racing) várhatja a rajtot, Michelisz csapattársa, a címvédő Gabriele Tarquini a negyedik helyre lőtte be a Hyundait. A legjobb ötbe még a szombati első verseny győztese, Nestor Girolami (Münnich Motorsport) jutott be. A mezőny másik két pilótája közül Tassi Attila (Hell Energy Racing-KCMG) teljesített jobban: a hondás a 17. helyről indul majd, Tenke Tamás (Zengő Motorsport) pedig a 27. pozícóban zárt.


Esőkáosz és első győzelem a Formula-E párizsi futamán - Éld át újra az izgalmakat!
https://formula.hu/parc-ferme/21858
Biztonsági autós fázisok szabdalták a Formula-E történetének első igazi esős versenyét, ahol az Envision Vision Racing pilótája, Robin Frijns is először állhatott a dobogó tetejére. A holland versenyző ezzel a tabella vezetését is átvette.
A Párizs ePrix összefoglalója:
Majdnem elsikkadt az internet sűrűjében Kimi Raikkönen zseniális (borzalmas?) szóvicce
https://formula.hu/parc-ferme/21857
A Bakustreet Boyshoz nem is fűznénk különösebb kommentárt, ez önmagáért beszél.
Egy tökéletes giffel jellemezték Sergio Perez teljesítményét
https://formula.hu/parc-ferme/21856
Méghozzá a bakui pálya hivatalos Twitter-fiókja, amelyet az ilyen jellegű tartalmakra mindig fogékony Racing Point az első adandó alkalommal meg is osztott. „Úgysem jutsz be a top 6-ba, hacsak nem Ferrariban, Mercedesben vagy Red Bullban ülsz. Sergio Perez:”
“It’s impossible to get into the Top 6 unless you’re in a Mercedes, Ferrari or Red Bull.”
— Baku City Circuit (@BakuCityCircuit) April 27, 2019
Perez: #F1 #AzerbaijanGP #StreetFighters #F1Baku @RacingPointF1 pic.twitter.com/Yy4n0Gd9E1
A legnagyobb rivális is vigasztalni próbálta Leclerc-t
https://formula.hu/parc-ferme/21855
Egészen pontosan a legnagyobb rivális csapatfőnöke, Toto Wolff próbált lelket önteni a monacóiba autótörése után és vizsgázott jelesre sportszerűségből.
Some words of consolation for @Charles_Leclerc - from the boss of his biggest rivals...
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Classy stuff from @MercedesAMGF1 and Toto Wolff
Credit: @AlbertFabrega#AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/wyhZQJ6ofN
Összefoglaló a két órára nyúlt bakui időmérőről
https://formula.hu/parc-ferme/21854
Két piros zászló Kubica és Leclerc balesete miatt, Q3-ba jutó Alfa Romeók, Mercedesek az első sorban egy papíron Ferrarinak kedvező pályán: íme a hivatalos összefoglaló videó az Azerbajdzsáni Nagydíj kvalifikációjáról.
Videón Mick Schumacher első F2-es kiesése
https://formula.hu/parc-ferme/21853
A 20 éves német pilóta több hibát is elkövetett Azerbajdzsánban a szombati főfutamon: a rajtnál füstölőre fékezte abroncsait a belső íven, és a szerencsén is múlt, hogy nem talált el senkit. A 9. körben egy kerékvetőre hajtott és forgott meg: bár nem törte össze Premáját, folytatni sem tudta a versenyt.
Ha azt hinnéd, egy F1-es versenyzőt semmi nem hoz zavarba... a születésnapi köszöntő biztosan kivétel
https://formula.hu/parc-ferme/21850
Danyiil Kvjatot, a Toro Rosso 25. születésnapját ünneplő oroszát Bakuban lepte meg a csapata egy jókora tortával. Kvjat nem is igazán találta a helyét a rögtönzött partin, viszont humoránál volt, hiszen rájött, hogy egy ekkora torta kiváló szénhidrátforrás.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
WTCR: Girolami a pole-ban a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/21852
A Münnich Motorsport Honda argentin versenyzője, Nestor Girolami szerezte meg a pole-pozíciót a WTCR hungaroringi hétvégéjének első időmérő edzésén. A második helyet Yvan Muller, a harmadikat Esteban Guerrieri szerezte meg. Nem ment túl jól sajnos a magyaroknak, hiszen Michelisz Norbert a 13., Tassi Attila pedig a 18. helyről rajtolhat majd. A szabadkártyával induló Tenke Tamás a 27. pozícióban végzett.
Az első időmérő végeredménye:

WTCR: Michelisz és Tassi is a mezőny első harmadában
https://formula.hu/parc-ferme/21851
Szombat délelőtt megtartották a túraautó-világkupa második szabadedzését a Hungaroringen, amely ígéretes eredménnyel zárult a magyarok számára: Michelisz Norbert a 4. helyen zárt – legjobb Hyundaiként –, míg Tassi Attila 7. helyet ért el. A szabadkártyás Tenke Tamás a Zengő Cuprájával a 27. helyen végzett.
A legjobb köridőt Esteban Guerrieri futotta Aurelien Panis és Yvan Muller előtt.
A második szabadedzés eredménye (top 15):

Szerinted hány autó férne el egyszerre a bakui pálya nyolcas kanyarjában?
https://formula.hu/parc-ferme/21849
Nem sok. Egészen pontosan három, ahogy az az F1 tweetjének grafikájából kiderül.
How tight is Turn 8?! #AzerbaijanGP #F1 pic.twitter.com/4djzgQKT49
— Formula 1 (@F1) April 26, 2019
Marcus Ericsson ellopta a vele élcelődő tweetek poénalapját
https://formula.hu/parc-ferme/21848
2019-re egyfajta mémmé vált az, hogy Romain Grosjean örökzöldje után (I think Ericsson hit us) félig komolyan-félig viccesen minden egyes létező balesetért Marcus Ericssont tették felelőssé. Most, az Azerbajdzsáni Nagydíj előtt, amikor korábbi csapata, az azóta Alfa Romeóvá átvedlő Sauber megkérdezte Twitteren a követőit, szerintük hány biztonsági autós fázis lesz majd a vasárnapi futamon, a svéd mindenkit megelőzött a válasszal: azt majd ő eldönti.
I’ll decide https://t.co/0T0O23FHk2
— Marcus Ericsson (@Ericsson_Marcus) April 26, 2019
Fel sem kell állni a képernyő elől annak, aki autósportot nézne hétvégén - mutatjuk a programot
https://formula.hu/parc-ferme/21843
A címben természetesen túloztunk egy kicsit, de valóban elég sok mindent megnézhetünk szombaton és vasárnap. Íme:
Szombat
7:30-8:15 Formula-E, első szabadedzés
9:45-10:15 WTCR, második szabadedzés
10:00-10:30 Formula-E, második szabadedzés
10:00-11:05 Formula-2, első futam (M4 Sport)
11:45-12:15 WTCR, első időmérő
11:45-12:50 Formula-E, időmérő és super pole (Eurosport 2)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés
15:00-16:00 Formula-1, időmérő edzés (M4 Sport)
15:15-15:45 WTCR, első futam (Eurosport 1)
16:00-16:50 Formula-E, futam (Eurosport 1)
Vasárnap
10:00-10:55 WTCR, második időmérő (Eurosport 2)
11:10-12:00 Formula-2, második futam (M4 Sport)
14:00-16:00 WRX elődöntők és döntő (Spíler 1)
14:10-16:10 Formula-1, futam (M4 Sport)
15:30-16:00 WTCR, második futam (Eurosport 2)
17:00-17:35 WTCR, harmadik futam (Eurosport 2)

fotó: dppi
Russell balesete Bakuban? Ericsson hibája!
https://formula.hu/parc-ferme/21846
A Red Bull lőtte el a Twitteren az elcsépelt F1-es poént. Egy éve ugyancsak az Azerbajdzsáni Nagydíjon hangzott el Romain Grosjean mémmé vált rádióüzenete: a safety car mögötti kicsúszását Marcus Ericsson nyakába akarta varrni, aki a közelében sem volt.
SPY: "I think Ericsson hit us" #RBSpy #AzerbaijanGP pic.twitter.com/VUULZgCyGY
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. április 26.
Két pályabírót ütött el a Formula-2-es pilóta
https://formula.hu/parc-ferme/21847
A lefújt első F1-es szabadedzés után következő F2-es időmérő sem alakult simán: egyrészt késve indult, aztán hamarosan a piros zászló is előkerült: Sean Gelael autója megállt a pályán. Mikor az indonéz pilóta motorja újraindult, ő pedig a gázra lépett, a hátsó kerékkel elsodorta a Premát toló két sportbírót. Mindketten hamar felálltak a földről.
Az időmérőt, amely innentől a szokásos mederben folytatódott, a Honda neveltje, Nobuharu Matsushita nyerte, Mick Schumacher a hatodik pozícióból startol a szombati főfutamon.
F2 driver runs over two marshals pushing his car at #AzerbaijanGP
— Eau rouge (@Insidef1) 2019. április 26.
This is already the 3rd incident this weekend and we're just halfway through Friday
#F1 #AzerbaijanGP #Formula2 #F2 pic.twitter.com/eGXfvwTAGx

Nem szólt nagyot az esport-bajnok éles debütálása
https://formula.hu/parc-ferme/21844
A Formula-1 2017 és 2018-as esport-bajnoka, a Mercedes csapatát erősítő Brendon Leigh múlt hétvégén debütált élesben is, a Formula Ford 1600-as sorozatban, Snettertonban. A 19 éves fiatal az első futamon a negyedik helyet szerezte meg, a másodikon azonban összetörte az autót, amelynek technikai hibája miatt fel kellett adnia a harmadik megmérettetést, úgyhogy nem aratott osztatlan sikert az első hétvégén, amit élesben is versenyzéssel töltött.

Videó: a bakui kálvária két fontos eseménye
https://formula.hu/parc-ferme/21845
Nem egészen negyedóra elteltével félbeszakították az első bakui szabadedzést - George Russell Williamse felkapott egy csatornafedelet és mivel ezek után az összeset ellenőrizni és újrarögzíteni kell, itt véget is ért a gyakorlás. A szervezők kálváriája viszont még nem: a mentés közben a daru nekiment egy, a pálya felett átívelő hídnak és összetört...
George Russell's car gets damaged after going over a drain cover at #AzerbaijanGP FP1#F1 pic.twitter.com/xOfwLZtqGU
— Eau rouge (@Insidef1) 2019. április 26.
@VASCTowtruck Wouldn’t have happened on your watch!!! Low level bridge hit by towie! #oops @F1 pic.twitter.com/Vl9TjXjCXz
— Brad Aplitt (@Brad_SilverFox) 2019. április 26.
Saját bronztéglája van az indianapolisi téglasoron az egyik legnagyobb amerikai legendának
https://formula.hu/parc-ferme/21842
AJ Foyt annak idején négyszer nyert Indy 500-at, ezzel holtversenyben a futam történetének legsikeresebb versenyzője, most pedig ő kapta meg először a lehetőséget, hogy egy saját bronztéglát helyeztessen el a legendás pálya egyik legismertebb helyére, a téglasorba. A reakció nem is lehetett volna 'foytosabb', a mindig csípős nyilatkozatokat megeresztő legenda most is humoránál volt: „Jó, hogy én lehetek az első, aki ilyen téglát helyez itt el. Az ember úgyis mindig első akar lenni...”
What an honor
— AJ Foyt Racing (@AJFoytRacing) April 25, 2019
Rain couldn’t dampen our spirits today as A.J. was given his very own bronze brick to commemorate his four #Indy500 victories @IMS #INDYCAR | #ThisIsMay | #Legend pic.twitter.com/2kX1o1cHOH