Bagnaia fél tizeddel az elcsúszó Martin előtt, a Yamahák a top 10-ben
https://formula.hu/parc-ferme/38623
A második távol-keleti tripla forduló utolsó állomásaként Malajziában versenyez a hétvégén a MotoGP, amely számára két edzés volt a pénteki menü. A délelőtti gyakorláson Francesco Bagnaia nagy fölénnyel végzett az élen, a lényeg azonban a délutáni egyórás tréning volt, amelynek végén eldőlt, hogy melyik tíz motoros jut be automatikusan a szombati időmérő második szakaszába.
Itt pedig már sokkal szorosabb volt a két vb-esélyes csatája: Bagnaia 1:57,679-es körével fél tizeddel előzte csupán az éllovas Jorge Martint – aki az utolsó percekben egy elcsúszást is bemutatott. Enea Bastianini végzett a harmadik helyen, mögötte Maverick Vinales törte meg a Ducatik uralmát az Apriliával. A két Marquez és Morbidelli jutott még be a bolognaiak versenyzői közül a Q2-be, de ennél nagyobb szenzációt keltett, hogy a két Yamaha is így tett: Fabio Quartararo a hatodik, Alex Rins a nyolcadik lett. A top 10-be még Jack Miller fért be, kiszorult viszont onnan például Pedro Acosta. A Fabio di Giannantonio helyetteseként a MotoGP-be öt év után visszatérő Andrea Iannone 21. lett.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'57.679 | |
| 2. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'57.729 | 0.050 |
| 3. | Enea Bastianini | Ducati | 1'57.877 | 0.198 |
| 4. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'58.141 | 0.462 |
| 5. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'58.296 | 0.617 |
| 6. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'58.303 | 0.624 |
| 7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'58.310 | 0.631 |
| 8. | Alex Rins | Yamaha | 1'58.336 | 0.657 |
| 9. | Jack Miller | KTM | 1'58.360 | 0.681 |
| 10. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'58.362 | 0.683 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'58.438 | 0.759 |
| 12. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'58.460 | 0.781 |
| 13. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'58.625 | 0.946 |
| 14. | Brad Binder | KTM | 1'58.649 | 0.970 |
| 15. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'59.000 | 1.321 |
| 16. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'59.107 | 1.428 |
| 17. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'59.188 | 1.509 |
| 18. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'59.375 | 1.696 |
| 19. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'59.402 | 1.723 |
| 20. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'59.535 | 1.856 |
| 21. | Andrea Iannone | VR46 Ducati | 1'59.618 | 1.939 |
| 22. | Lorenzo Savadori | Trackhouse Aprilia | 2'00.108 | 2.429 |

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Faék egyszerűséggel írta le az időjárást Lando Norris a csapatának
https://formula.hu/parc-ferme/22738
Persze nem is nagyon volt mit cifrázni a válaszon arra a kérdésre, hogy milyen a pálya állapota. Kib*szott vizes. És nem volt igaza az újoncnak?
TEAM RADIO HIGHLIGHTS: GERMANY
— Formula 1 (@F1) July 29, 2019
A weekend for the ages at Hockenheim
Listen in as the drivers react to the beautiful madness
WATCH >> https://t.co/1hREpglaD0#F1 #GermanGP pic.twitter.com/6jmy2ASran
Egész jó kis szériában van Max Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/22737
A még mindig csak 21 éves holland az elmúlt húsz futam egyikén se végzett ötödiknél rosszabb helyen.
Last 20 F1 races: @Max33Verstappen
— Formula 1 (@F1) July 29, 2019
P3
P5
P2
P5
P3
P2
P1
P2
P3
P3
P4
P4
P4
P3
P4
P5
P4
P1
P5
P1
Still only 21 years old #F1 #F1FastFact pic.twitter.com/vmm7ivtdkg
Mintha futamot nyert volna, úgy ünnepelte csapata Danyiil Kvjatot
https://formula.hu/parc-ferme/22736
Persze érthető is az öröm, hiszen az orosz előtt a Red Bull-B legutóbb még Sebastian Vettellel képviseltette magát a pódiumon, azon az emlékezetes 2008-as olasz nagydíjon. Kvjat öröme ráadásul dupla, hiszen, ahogy a verseny leintésekor fogalmazott, a futam éjjelén apuka is lett. Gratulálunk - duplán!
P3 *and* a new dad
— Formula 1 (@F1) July 29, 2019
How sweet it is for @kvyatofficial
So the bumps just HAD to be done
: @ToroRosso #GermanGP #F1
pic.twitter.com/3SB88h3I4W
Legalább öccse miatt volt oka az örömre Charles Leclerc-nek
https://formula.hu/parc-ferme/22734
A monacói ugyan kiesett a német hétvége főeseményén, az F1-en, azonban nem sokkal korábban legalább a család másik versenyző tagja, az öcs Arthur hozott egy győzelmet, a német F4-es bajnokságban.
The German Grand Prix ended in frustration for @Charles_Leclerc
But earlier on Sunday he was there to cheer on his brother @arthur_leclerc7, who raced to victory in ADAC F4 at Hockenheim #GermanGP
Csapattársak hozták minden idők harmadik legszorosabb nem oválpályás befutóját az IndyCarban
https://formula.hu/parc-ferme/22733
Az újonc csapattárs, Felix Rosenqvist a célegyenesben még megpróbálta legyorsulni a bajnoki címvédő, ötszörös győztes Scott Dixont, de végül 93 ezredmásodperc (0.0934, vagyis 934 tízezred!) ha további értékekeket is megnézünk) különbség az új-zélandi javára döntött.
I am a:
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) July 29, 2019
male
female
racing series
seeking:
male
female
fans who love exhilarating checkered flags with teammates battling down to a finish separated by just 0.0934 seconds pic.twitter.com/gYHuscvDP9
Újra megdőlt a bokszutcai világrekord
https://formula.hu/parc-ferme/22732
A Brit Nagydíjat követően arról számoltunk be, hogy a Red Bull megdöntötte a leggyorsabb kerékcsere addigi rekordját: 1,91 másodperc alatt szolgálták ki a bokszban Pierre Gasly autóját, egyetlen századdal megverve a Williams 1,92 szekundumos idejét, amely a 2016-os bakui futam óta volt világcsúcs.
Az újabb rekordra két hetet kellett csak várni: a Német Nagydíjon a Red Bull újabb három századot lefaragott, és 1,88 másodperc alatt cserélt Max Verstappen autóján!
A különversenyben most hétvégén a Red Bull és a Williams dominált: előbbi első és harmadik, utóbbi második és negyedik helyet szerzett az értékelésben. Hozzátennénk, hogy ezen a listán az adott versenyző leggyorsabb kerékcseréje számít a versenyben, márpedig Hockenheimben bőven volt lehetőség próbálkozni: összesen 78 bokszkiállást láthattunk, Verstappen ötször jár csapatánál.
Nuevo record cambio ruedas! @redbullracing lo bajó de nuevo: 4 ruedas en 1,88"!!! Y en condiciones de mojado y con pitlane a tope.
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) July 29, 2019
Bravo
New pitstop record. @redbullracing did it again. Four wheels in 1,88"!!! Under wet conditions and in a busy pitlane. Bravo
@F1 pic.twitter.com/C5ScreaJ0v

Eközben az Autobahnon: Mogyoródra tart az F1
https://formula.hu/parc-ferme/22731
A Német Nagydíj forgataga után hétfőn kollégánk már Magyarország felé tart, de nemcsak ő tesz így azok közül, akik a hockenheimi pályán töltötték az elmúlt napokat, hanem szinte mindenki. A cirkusz erre a hétvégére a Hungaroringre teszi át a székhelyét, ahol a Magyar Nagydíjat rendezik, így Mészáros Sándor díszes kíséretben, a Ferrari, a Red Bull és a Haas kamionjainak társaságában találta magát.



14 éves autóversenyző nyert a magyar Formula Renault bajnokságban
https://formula.hu/parc-ferme/22730
A túraautózás után idei szezonban formulaautókra váltó Szomszéd Lali első győzelmére nem kellett sokat várni: a magyar bajnokságba is beleszámító versenyhétvégén, a horvátországi Grobnikban újabb futamgyőzelmet szerzett a Formula Renault kategóriában, azután, hogy a Red Bull Ringen már nyerni tudott.


A rettegett utolsó előtti kanyar áldozatai (videó)
https://formula.hu/parc-ferme/22728
Sainz és Raikkönen megúszta, Leclerc, Hamilton és Hülkenberg azonban nem: a 16-os kanyar megtizedelte a mezőnyt az esős Német Nagydíjon. Leclerc a csúszós aszfalt miatt bosszankodott: a gyorsulási versenyeknek otthont adó egyenes itt bukótérként szolgált. A videón látható, hogy a hibázó versenyzők tényleg nem lassulnak ezen az aszfalton.
(A videó a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel, így átkattintás után indul.)
Ezt meg kell nézni: A fergeteges Német Nagydíj összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/22729
Sok nagydíj után leírtuk már, elismerésünk a készítőknek, hogy sikerült megtölteni egy hét és fél perces videót a verseny történéseivel. Most azért kell gratulálni, hogy belefértek!
(A videó a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel, így átkattintás után indul.)
78 bokszkiállás volt a Német Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/22727
Első ránézésre színes katyvasz a Pirelli infografikája, másodikra kivehető, a pálya száradása, majd az újból érkező eső, valamint a biztonsági autós fázisok hogyan kényszerítették lépten-nyomon újabb és újabb bokszkiállásokra a mezőnyt.
Verstappen öt kiállással győzött, a második Vettel ugyanennyiszer járt a bokszban, a harmadik Kvjat viszont megspórolt egyet. A legtöbbször Hamilton és Magnussen járt kerékcserén, fejenként hatszor, a célba érők közül legkevesebbszer pedig Sainz, mindössze háromszor.

Ez nagyon nem Hamilton napja volt: Két vezetői hiba, bokszutcai káosz
https://formula.hu/parc-ferme/22726
Lewis Hamilton sokáig első volt, végül 11. helyen ért célba a Német Nagydíjon: kellett ehhez két kicsúszás és az elsőt követően egy rendkívül hosszúra nyúlt bokszkiállás, amely felkészületlenül érte csapatát.
(#F1 #GermanGP) Lewis Hamilton *Wide pic.twitter.com/5BYd6frgCL
— Formula1 Videos (@518mc) July 28, 2019
Hamilton 60 second pit chaos#F1 #GermanGP pic.twitter.com/XfiMGCgoRo
— Alex Huyberechts (@cfcalex98) July 28, 2019
Három órával a rajt előtt megérkezett a vihar Hockenheimbe
https://formula.hu/parc-ferme/22725
A motorhome-ból kitekintő renault-sok és a bemutatókörökre készülő Karun Chandhok felvételei szolgálnak ehhez bizonyítékul.
By the way... We’re getting rain.
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) July 28, 2019
Or as we like to call it: Hulk Weather. #RSspirit #GermanGP #RACEday @HulkHulkenberg pic.twitter.com/NLufaiHgVT
The long awaited rain has arrived!! The #GermanGP just became a much more entertaining race.... pic.twitter.com/UPdVAJXDL8
— Karun Chandhok (@karunchandhok) July 28, 2019
Ebben a fele-fele sisakban vezette a 2004-es Ferrarit Mick Schumacher
https://formula.hu/parc-ferme/22724
A saját, sárga szín által dominált sisakfestését pászította apja legendás piros dizájnja mellé, ezzel téve tökéletessé az összhangot a múltidézésre, amiről ide kattintva nézhető meg a videó.
2019/2004 - Thank you @JMD_helmets for the amazing look this weekend! pic.twitter.com/9NZJZFUDNH
— Mick Schumacher (@SchumacherMick) July 27, 2019
Sainz elárulva érzi magát, amiért Norris új csapattársat választott
https://formula.hu/parc-ferme/22723
Régen volt már McLaren-pilóták között olyan felszabadult és baráti a viszony, mint idén Carlos Sainz és Lando Norris esetében. Amikor a Sky Sports által Hockenheimben rendezett közös beszélgetésen szóba került, hogy Norris az előző hétvégén Max Verstappennel közösen nyert meg egy szimulátorversenyt, a spanyol csalódottan - de persze viccelődve - fordult fiatal kollégájához: "Most már ő a csapattársad. Ez... hogy is mondják... árulás, haver. Másik csapattársat találtál."
Treason. Betrayed. Cheated. Used.
— Ky (@FiftyBucksss) July 27, 2019
How dare he. pic.twitter.com/8huxVlREBn
Íme, Hendrix Jonathan Button
https://formula.hu/parc-ferme/22722
Csütörtökön már beszámoltunk róla, hogy megszületett Jenson Button és Brittny Ward közös gyermeke és hogy mindenki jól van. Most megláthattuk az első képet is a 2009-es világbajnok fiáról, aki a Hendrix Jonathan Button névre hallgat.

Így csente el Hamilton a Ferrariktól az első rajtkockát
https://formula.hu/parc-ferme/22721
Valóságos dráma zajlott a Német Nagydíj időmérő edzésén Hockenheimben, de helyettünk inkább beszéljen a videó:
Alonso: Sosem volt még ilyen jó első fél évem
https://formula.hu/parc-ferme/22720
A háromszoros világbajnok spanyol ugyan hosszú idő után idén először nem versenyez az F1-ben, az Indy 500-ra pedig kvalifikálni sem tudta magát, eredményes volt azonban a hosszútávú versenyeken. A jelek szerint Alonso csap a pozitívumokra emlékszik vissza, hiszen sikereinek listázása mellé az alábbi kommentárt fűzte:
"Júliussal véget ért a 2019-es év első hét hónapja. Soha a karrieremben nem volt még ennyire eredményes egy szezonom első fele! Ki gondolta volna mindezt! Nagyon boldog és hálás vagyok.
- daytonai 24 órás
- sebringi 1000 mérföldes
- spái 6 órás
- Le Mans-i 24 órás
- világbajnoki cím"
Se acaba julio y con ello los 6 primeros meses del 2019. Nunca una primera mitad de año en mi carrera había sido tan productiva en cuanto a resultados! Quien me lo iba a decir! Muy feliz y agradecido. A por más!
— Fernando Alonso (@alo_oficial) July 26, 2019
24h daytona
1000 miles sebring
6h spa
24h Le Mans
World champions pic.twitter.com/Es5TzEAAqN
Ilyen csellel nyeri meg Vettel a Német Nagydíjat
https://formula.hu/parc-ferme/22719
A The Circus néven alkotó F1-es karikaturista reflektált a pilóták péntek esti liftes incidensére. Íme a képregénye magyar felirattal.

Megidézett közelmúlt: Mick Schumacher apja autóját, a Ferrari F2004-et vezeti
https://formula.hu/parc-ferme/22718
Szombaton már az F1-es időmérő előtt elérkezett a Német Nagydíj hétvégéjének egyik legjobban várt pillanata: Mick Schumacher a hockenheimi pályán bemutatózott a Ferrari 2004-es F1-es modelljével, amellyel apja, Michael Schumacher abban az évben világbajnok lett és a futamgyőzelmet is behúzta itt. A képek mellett hamar előkerült néhány, a lelátókról készült rajongói videó, majd megérkezett a hivatalos is.
Ez ráadásul még nem minden, Schumachernek lesz még egy menete, hiszen vasárnap, az F1-es rajt előtt ismét megjáratja majd a V10-es motort. A német azonban már szombaton beszélt a tapasztalatairól.
A moment to treasure @SchumacherMick drives his dad's Ferrari F2004 at Hockenheim on Saturday#GermanGP @scuderiaferrari pic.twitter.com/yBB9VLsYQb
— Formula 1 (@F1) July 27, 2019
The public loves this demo from Mick Schumacher in his fathers @schumacher #Ferrari @ScuderiaFerrari#F1 #Formule1 #Hockenheim #GermanGP @SchumacherMick @schumacher pic.twitter.com/hqIQ6JIxIX
— Meindert Acda (@MeindertAcdaF1) July 27, 2019


