DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Mi kell Verstappennek és Norrisnak a világbajnoki címhez?

Bár matematikai esélye még Leclerc-nek, Piastrinak, sőt Sainznak is van a 2024-es világbajnoki címre, minden valószínűség szerint Max Verstappen és Lando Norris között fog eldőlni a végső győzelem sorsa. Verstappen előnye 57 pont Norrisszal szemben, ami azt jelenti, hogy hiába nyeri meg a brit az összes hátralévő versenyt és sprintet, valamint húzza be a leggyorsabb körért járó bónuszpontokat, akkor sem garantált számára a végső győzelem.

verstappen-norris-barcelona

Ha Norrisnak sikerülne ez a bravúr, az azt jelentené, hogy 146 pontot szerez a mexikóival együtt hátralévő öt versenyhétvégén, hiszen az öt futamgyőzelem 125, az öt leggyorsabb kör 5, a két sprintgyőzelem pedig 16 pontot jelentene számára. Ezzel 443 pontja lenne, míg Verstappen jelenleg 354 egységnél jár. Ha a holland minden versenyen és sprinten második lesz, az 104 egységet jelent a számára, ami bőven elég a bajnoki címhez, míg ha minden futamon és sprinten harmadikként ér célba, az 87 pontot jelentene, amivel viszont 441 lenne a végeredmény.

Azaz ha Verstappen egyetlen nagydíjon második lesz, és az összes többi sprinten és nagydíjon harmadik, az már biztos bajnoki címet jelent a számára. És mi a helyzet azzal, ha futamot nyer? Egy nagydíjgyőzelem azt jelenti, hogy Norrisnak legföljebb 436 pontja lehet, míg ha Verstappen az összes többi versenyt és sprintet csak a negyedik helyen zárja, akkor is eljut 437-ig az egy győzelemmel együtt.

norris-verstappen-imola

És persze még lehetne folytatni a különböző variációk elsorolásával, de alighanem ennyiből is egyértelmű, hogy Norris számára csak egy (vagy akár két) Verstappen-kiesés jelenthetne reményt – már csak azért is, mert nehezen feltételezhetjük, hogy mind az öt versenyt megnyeri azt követően, hogy az előző 13 futamon csak két győzelem jött össze neki.

Szeptemberben fogják megtartani a Le Mans-i 24 órást

A legendás egynapos is kénytelen volt megadni magát a koronavírusnak. A szervező Automobile Club de l’Ouest hétfőn még ragaszkodott a június 13-14-i időponthoz, és azt ígérte, egészen április közepéig kivár. Azóta viszont Franciaországban bevezették a kijárási tilalmat, ezért az ACO lemondott a júniusi rendezésről, és szeptember 19-20-ára helyezte át a viadalt.

Az idei Le Mans így is a 2019/20-as WEC-szezon zárófordulója marad, holott az eredeti terv szerint szeptember 5-én már a 20/21-es idény kezdődött volna Silverstone-ban. Az elnyúlt aktuális évad finisét egy hatalmas hézag fogja megelőzni: a mezőny utoljára februárban versenyzett Austinban, a sebringi fordulót törölték, a spáit halasztották. Austint és Le Mans új időpontját közel hét hónap választja el egymástól – a szünet lerövidülhet, de még mindig tetemes marad, amennyiben a belga futamot pótolják.

A Le Mans-i 24 órás júniusi dátuma szinte kőbe vésett a rajongók számára, de néhány kivételt azért találunk az 1923 óta megtartott verseny történetében. Az első kiadást májusban, az 1956-ost pedig júliusban rendezték. 1968-ban a franciaországi zavargások miatt szintén szeptemberre halasztották a futamot. A 88. verseny csupán a negyedik kivétel lesz a júniusi időpont alól.

Videó: a legszorosabb befutók a MotoGP történetében

Továbbra sem hagynak unatkozni minket a koronavírus-kényszerszünet ideje alatt a gyorsaságimotoros-vb közösségiamédia-felelősei, ezúttal ugyanis öt olyan futam befutóját osztották meg, ahol csupán ezredek döntöttek a győzelemről. A válogatásban szerepel többek között Alex Rins tavalyi silverstone-i sikere, de Valentino Rossi is feltűnik az összeállításban – győztesként és vesztesként is:

 

Kiss Norbiék az állatok védelmére figyelmeztetnek a koronavírus-járvány kapcsán

Kétszeres kamionos Európa-bajnokunk köztudottan kedveli a macskákat, így a Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt hívta fel a figyelmet arra, hogy állatoktól nem lehet elkapni a COVID-19-et, és hogy a járvány idején is figyeljünk állatainkra:

 

A versenyzők kezdenek megőrülni: terjed a WC-papírral dekázós kihívás!

Kellemes felfrissülést jelent ezekben az ínséges időkben, hogy világ autó- és motorversenyzői között akadnak olyanok, akik szerint jobb kifigurázni a koronavírus-pánikot, mint a részesének lenni. A WC-papír sütés még csak a kezdet volt, most ugyanis útjára indult egy kihívás, amely szintén ezzel a - sokak otthonában kupacokban álló - tisztálkodási kellékkel kapcsolatos, és amely talán gyorsabban fog terjedni a közösségi médiában, mint a koronavírus a levegőben.

Egyelőre a tudósok sem tudják biztosan, hogy ki volt az első fertőzött, akiről aztán elkezdett terjedni a WC-papírral dekázós vírus, mi egyelőre a MotoGP-sztár Fabio Quartararóig tudtuk visszavezetni a járvány eredőjét, aki aztán egy felkéréssel Daniel Ricciardónak adta át ezt a fertőző kórt. Kíváncsian várjuk, kiket fognak legközelebb diagnosztizálni ezzel az őrülettel.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m getting crazy

 

Kérdezzetek bátran Michelisz Norbitól!

"Sziasztok! Remélem, jól vagytok és minél többen otthon tudtok maradni. Arra gondoltam, hogy "beszélgethetnénk" egyet, úgyhogy a kép alá hozzászólásban várom a kérdéseiteket, én pedig pénteken jelentkezem a válaszokkal. Ne kíméljetek!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert. A poszt, ahova a kommenteket várja:

 

Rajtszámot vált Michelisz Norbi: a bajnoknak járó 1-essel versenyez idén

„Korábban is mondtam, hogy egyetlen rajtszám van, amire lecserélném az 5-öst… Bajnokként választhattam az #1-est, és éltem a lehetőséggel, 2020-ban ez lesz a rajtszámom. Nehéz döntés volt, de az új logómba is beépítettem, méghozzá a piros-fehér-zöld színekkel kombinálva. Mit szóltok?” – írta Facebook-oldalán a WTCR címvédője. És tényleg: mit szóltok?

 

Mire használják a versenyzők a telemetria-adatokat?

A magyar túraautó-versenyző, Nagy Dániel vezet be minket ebbe a világba.

A világ legfélelmetesebb pályája is letérdelt a koronavírus előtt

A Nordschleifét nem mindenki éli túl, de a Nordschleife mindent túlél - lehetett mondani az autóversenyzés legveszélyesebb évtizedei során. Egészen mostanáig, hiszen olyasvalami történt, aminek hatására még a Zöld Pokol is felhúzta a fehér zászlót. Az FIA, a szervezők és a német autósport-szövetség közösen döntöttek arról, hogy a május 23-24-re kitűzött nürburgringi 24 órás versenyt a koronavírus-járvány miatt a szeptember 27-i hétvégére halasztják, ennek viszont egyéb következményei is vannak.

A 24 órással azonos hétvégén rendeznék a WTCR nordschleifei futamait is, ám az új időpont a Túraautó-világkupa mezőnyének már nem felel meg, hiszen ekkor a tervek szerint már ázsiai túráján jár majd a sorozat, a felszerelés pedig valahol Kína és Dél-Korea között utazik majd. Emiatt a WTCR kénytelen volt bejelenteni, hogy törli az idei naptárból a németországi fordulót. A terv viszont továbbra is az, hogy a nehéz idők ellenére is tartják magukat a 20 futamhoz a szezonban, így a két kieső német versenyt úgy pótolják, hogy Vila Realban és a Salzburgringen is a kettő helyett három versenyt rendeznek majd. Korábban persze már a magyar fordulót is törölték, amelynek elmaradó futamait a közlemény szerint az aragóni hétvége programjában passzírozzák valahogy bele. Viszont a WTCR még ezzel sincs kint a vízből, hiszen egyelőre a június 7-i, szlovákiai forduló megrendezése sem százszázalékosan biztos: Francois Ribeiróék folyamatosan értékelik az egészségügyi helyzetet a világban, és ennek fényében döntenek majd a naptár esetleges további módosításairól.

unnamed_1

Michelisz Norbert gondolatai az elmúlt és a következő szezonról

A Motorsporthíradó interjúja a túraautó-világkupa címvédőjével – a teljes beszélgetés szövegesen itt olvasható.

A hétfői bejelentéssel eldőlt, hogy Michelisz Norbert a Hyundai versenyzője marad a BRC színeiben a 2020-as szezonban is. Már csak az kérdés, mikor fog elkezdődni a WTCR.

Sainz örömhíre: Nem vagyok koronavírusos!

A McLaren karanténban tartózkodó spanyol versenyzője egy pozitív és egy negatív eredményről számolt be kedd este:

"NEGATÍV VAGYOK COVID-19-RE
POZITÍV VAGYOK HOZZÁÁLLÁSBAN
Az Ausztráliában történtek után át kellett esnem egy koronavírusteszten, és örömmel tudatom, hogy negatív lett az eredménye. Gyakorlatban azonban ez nem sokat változtat számomra, hiszen továbbra is karanténban maradok. #maradjotthon"

 

Napi cukiságbomba: Így játszanak Buttonék a kisfiukkal

A 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button és párja, Brittny Ward is jól elvan a kis Hendrixszel:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Brittny Ward (@brittnyward) on

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Jenson Button (@jensonbutton) on

Klasszikus versenyek ingyenessé tételével teszi elviselhetőbbé a kényszerszünetet a MotoGP

Mivel a koronavírus-járvány miatt leghamarabb május elején rendeznek futamot a világ legjobb motorosai számára, a MotoGP hivatalos honlapja tíz klasszikus viadalt is ingyen elérhetővé tett. Így többek között egy egyszerű regisztráció után fel lehet eleveníteni Valentino Rossi első királykategóriás győzelmét, a Casey Stoner elleni Laguna Seca-i vagy Jorge Lorenzo elleni barcelonai parádés párharcát, vagy épp az elmúlt évek őrült Phillip Island-i és asseni versenyeit. A videók IDE vagy a képre kattintva érhetők el.

motogp-rossi-stoner-dppi

Öt hónapig kómában feküdt, most újra versenyezni készül a belga pilóta

Nem akármilyen visszatérésre készül Enzo Ide: a Blancpain GT Sprint korábbi bajnoka tavaly augusztusban otthonában szenvedett balesetet, amely után öt hónapig mesterséges kómában tartották egy belga kórházban. Újévkor már arról posztolt, hogy köszöni az orvosok segítségét, most pedig már azt tervezi, hogy rajthoz áll a Ralikrossz-Eb-n, amely öt állomáson is a vb-vel együtt fog szerepelni (már amennyiben persze a koronavírus engedi…).

„Már alig várom, hogy újra vezethessek. A fő célom, hogy jól érezzem magam, és beletanuljak a ralikrosszba” – fogalmazott Ide, aki tavaly Spában kóstolt bele a nemzetközi ralikrosszba egy Audi S1-gyel, és idén is a Joel Christoffersson által futtatott svéd JC Raceteknik színeiben fog szerepelni.

enzo-ide-rx

Erre befizetnénk: 2020-as F1-es autók Legóból

Egy lelkes rajongó alkotott meg az aktuális mezőnyből öt autót, amelyek valódi LEGO-alkatrészekből is összeállíthatók. További képek és információk az Instagram-oldalán találhatók.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lego F1 2020

Videó: Karanténban van, így tengerpartot takarít a WRC-pilóta

Mads Ostberg posztolta az alábbi videót közösségi oldalán azzal, hogy a Mexikó Raliról hazatérve elővigyázatosságból karanténba vonult - nem beteg, a családjával lehet és ki is mehet a házból, de nem mehet a többi ember közé. Úgyhogy ezzel töltötte a hétfői napját:

 

Járvány alatt minden felelős versenyzőnő WC-papírt süt

"Ma egy nagyon különleges vacsorát készítek. Mostanság ez mindenki kedvence, így nekem is ki kellett próbálnom: már sül is a WC-papír! Ne felejtsük ki a borsot és a sót, és már készen is van. Jó étvágyat!" - mondja haláli komolysággal a W Series tavalyi második helyezettje.

Beitske Visser - Koronavírus-pánik 1:0

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Making a special dinner tonight

Hamilton is bemutatja a koronavírus elleni legfontosabb védekezési módot

A hatszoros világbajnok a közösségi médiában demonstrálja, hogyan kell helyesen kezet mosni a brit egészségügyi szolgálat, az NHS útmutatása alapján. Klímavédőként Hamilton még a vízzel való spórolásra is figyel, de szubjektív véleményünk szerint Grosjean a minap alaposabb volt.

Verstappen próbálta ki először az elkészült holland F1-es pályát

Régi-új pálya került a Forma-1 versenynaptárába a holland Zandvoort formájában. A nagy múltú helyszín néhány kihagyástól eltekintve 1952-től több mint harminc éven keresztül adott otthont a világbajnoki versenyeknek. Az elmúlt években főként túraautók és utánpótlásszériák szerepeltek rajta, Max Verstappen népszerűségének köszönhetően azonban újra megrendezik a Holland Nagydíjat.

Színes társaság: Bemutatta idei DTM-festéseit az Audi

A német márka dizájnrészlege új külsőt kölcsönzött a Német Túraautó Bajnokságban szereplő hat gyári autónak, melyeket a címvédő René Rast, valamint Nico Müller, Mike Rockenfeller, Robin Frijns, Loic Duval és Jamie Green vezet. Többen teljesen új színeket kaptak, mivel Rockenfeller, Duval és Green autóját is másik főszponzor támogatja.

Még három Audi lesz a bajnokságban az ügyfélcsapat WRT-nél, melyeket Ferdinand Habsburg, Ed Jones és Fabio Scherer vezet, ezek festését most nem mutatták be. A szezonnyitó időpontjában és helyszínében – április 25-26, Zolder – jelen állás szerint nincs változás.

Futam híján a rajongók eljátszottak egy bokszkiállást

A Williams szurkolói voltak ennyire lelkesek.