DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 1. vasárnap

Montoya: Engem seggfejnek tartanak, Ricciardót kedves srácnak

Az aktív versenyzéstől tavaly visszavonuló, de időről időre még most is autóba pattanó egykori F1-es pilóta, Juan Pablo Montoya a sportágból távozni kényszerű Daniel Ricciardo számára Mick Schumachert hozta fel pozitív példaként azzal kapcsolatban, hogy koránt sem ér véget a világ azzal, ha valaki kikerül a száguldó cirkuszból – persze mindenekelőtt döntenie kell, hogy mit szeretne kezdeni a jelenlegi helyzettel.

ricciardo-2018-monaco

„Vajon kellően élvezi-e a versenyzést, vagy inkább a Red Bull nagyköveti pozíciója és az azzal járó közösségi szerep tetszene neki? Inkább járkálna a versenyekre és eseményekre, és élvezné mindezt a vezetéssel járó nyomás nélkül, vagy inkább köszönetet mond, és távozik? Mert ha számára elegendő az, hogy versenyezhet, és ez az egész igazából erről szól a számára, akkor bárhol találhatna helyet.”

„Ha akarod, van élet az F1 után is, a legjobb példa erre Mick Schumacher. Komoly problémái voltak az F1-ben, és nem úgy nézett ki, hogy valaha is lesz még helye valahol. Most viszont a Mercedes nagykövete, és az Alpine színeiben versenyez az endurance-világbajnokságban. Danny is képes lenne erre. Nagyszerű személyiség, hatalmas rajongótábora van, és nagyon népszerű.

„Ha rám gondolsz, mindenkinek az jut eszébe, hogy egy seggfej vagyok. Ha Danielre gondolsz, akkor viszont az, hogy ó, ő egy olyan kedves srác! Talán többet kéne Instagramoznom!”

montoya-verstappen

Rengeteg különdíjat kiszórtunk a Török Nagydíjat követően

Volt miről beszélnie a Formula Podcast csapatának az isztambuli futam kapcsán, a rendhagyó körülmények között zajlott izgalmas verseny után pedig több különdíjat is kiosztottunk azoknak, akik erre rászolgáltak: többek között kiosztottuk a hétvége balerínája díjat is... Hallgassátok a vonatkozó részt 57:15-től:

Imádod a MotoGP-t és nem akarsz lemaradni a legfontosabb hírekről? Csatlakozz Facebook-csoportunkhoz!

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem – főleg a hétvégi portimaói szezonzáró előtt/során? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz IDE vagy a képre kattintva!

motogp-start-dppi_1

Amitől még az F1-es pilóták is összerezzennek: egy vadászrepülőgép hangja

A Török Nagydíj rajtja előtt bemutatózott egy vadászgép (nem teljesen világos, kiknek, hiszen nézők nem lehettek a helyszínen…), amelynek hangjától a Sky Sports felvételének tanúsága szerint egy emberként kaptak a fülükhöz a Formula-1-es versenyzők:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Michelisz: Igazi övön aluli ütésként élem meg ezt a szezont

A múlt hétvégi aragóniai fordulóval véget ért a WTCR 2020-as szezonja, amelyet a tavalyi bajnok Michelisz Norbert dobogó nélkül zárt. A vasárnapi három futam során is adódtak technikai gondjai a rajtoknál, amelynek köszönhetően csak egy ötödik hely lett a legjobbja, az összetett tabellán pedig mindössze a 13. helyen zárt. Az Indexen vezetett blogjában az évad összegzéseként elismerte: nem erre számított előzetes.

„Mindig próbálom megragadni a pozitív oldalt, és ha azt nézem, hogy a Hyundai versenyzői közül én végeztem a legelőrébb a bajnokságban, talán lenne is okom valami biztatót mondani, de őszintén szólva ez most sovány vigasz. A tavalyi bajnoki cím után nem az volt a cél, hogy a 13. helyen végezzek. Ez az idény egyszerűen csalódást keltő volt, és most, hogy vége, igazi övön aluli ütésként élem meg. Amíg tartott a szezon, egymás után jöttek a versenyek, vitt előre a lendület és a hit, hogy lehet ebből még egy szép villanás, egy győzelem vagy legalább egy dobogó, amire jó lesz visszaemlékezni, de most, hogy a végére értünk, csak ürességet érzek.”

„Az egész év a várakozásainkon aluli volt, eleve nagyon gyengén kezdtünk, aztán a Slovakia Ringig volt egy fejlődés, ami után azonban újra megtorpantunk, és nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot. El tudom fogadni, hogy vannak nehezebb évek, de arra, ami idén történt velünk, nehéz magyarázatot találni. Az biztos, hogy most egy kis csendre van szükségem, hogy letisztuljanak bennem a dolgok, és kitaláljuk, hogyan tudok visszajutni újra arra a szintre, hogy a bajnoki címért küzdjek. Mert motivációban nem szenvedek hiányt, akár már ezen a hétvégén újra autóba ülnék, hogy bizonyítsak nektek és legfőképpen magamnak. Épp az a bajom, hogy ezt most egy darabig nem tehetem meg, de azon fogok dolgozni, hogy jövőre erősebben térjek vissza” – írta Norbi.

michelisz-aragon-wtcr

Két kategória, hét esélyes: a hétvégén eldől a Moto2-es és a Moto3-as vb-cím sorsa

Bár a MotoGP-ben már megkoronázták Joan Mirt, a két kisebb kategória küzdelmei még nyitottak a teljes mezőny számára ismeretlen helyszínen, Portimaóban megrendezendő szezonzáró előtt. A Moto3-ban elképesztően szoros az állás: a 170 pontos Albert Arenas előnye mindössze nyolc pont Ai Ogurával (162) és tizenegy Tony Arbolinóval (159) szemben. Közülük Arenas rendelkezik a legtöbb, szám szerint három győzelemmel, cserébe viszont háromszor is kiesett, a valenciai Európai Nagydíjon pedig a balszerencsés bukása után ki is zárták. Ogura ellenben a kiegyensúlyozottsága révén van még versenyben: a japán még nem nyert futamot, viszont a versenyek felén dobogóra állhatott. A legutóbbi Valenciai GP-t megnyerő Arbolinótól pedig azért lenne nagy teljesítmény a vb-elsőség, mert egy fordulót ki kellett hagynia amiatt, mert koronavírus-fertőzött személlyel utazott egy gépen.

A Moto2-ben valamelyest nagyobb az éllovas előnye, viszont négyen is esélyesek még a címre. Az élen a 194 pontot gyűjtő Enea Bastianini áll, aki három győzelemmel rendelkezik, s csupán egyszer nem szerzett pontot. Őt 14 egységnyi távolságból követi Sam Lowes, aki a márciusi katari nyitányon sérülés miatt nem tudott rajthoz állni, s lehet, hogy a vb-reményei is egy sérülés miatt szállnak el, hiszen múlt szombaton nagyot esett, s láthatóan nem is tudott a csuklója miatt száz százalékon teljesíteni – pedig az utóbbi másfél hónapban elképesztő formába lendült a zsinórban háromszor nyerő brit. Rajtuk kívül még a Sky Racing VR46 párosa, Luca Marini és Marco Bezzecchi van lőtávon belül: előbbi 18, utóbbi 23 pontos hátrányban van (25 egység szerezhető Portimaóban), előbbi három, utóbbi két nagydíjat nyert 2020-ban. Érdekesség, hogy az említett négyesből csak Lowes nem lesz jövőre a MotoGP mezőnyének tagja (ő már néhány éve megjárta a királykategóriát), míg a 2021-ben szintén fellépő, múlt vasárnap is diadalmaskodó Jorge Martin csak a koronavírus-fertőzése okán kihagyott futamok miatt nincs már harcban a címért.

Ha nem akarsz lemaradni a Portugál Nagydíjon a Moto2-es és a Moto3-as vb-harc fejleményeiről, csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz a linke vagy a képre kattintva:

moto3

Ki nyerte és ki vesztette a legtöbb pozíciót idén?

Az alábbi videóban a rajtpozíció és a futam végén elfoglalt pozíció különbségét mutatják be az egyes pilótáknál - ki javított és ki rontott a legtöbbet vasárnaponként?

Ezt már vártuk: a Török Nagydíj legjobb onboard felvételei egy videóban

Közel negyedórás összefoglaló készült a legutóbbi F1-es futam fedélzeti kamerás felvételeiből. Dőlj hátra és élvezd!

Semmi váratlan: egy futam törölve, a Kanári-szigeteken lesz az ERC szezonzárója

A Rali Európa-bajnokság bejelentette, hogy az utólag a naptárba illesztett belgiumi Spa Ralit törölték, a Kanári-szigetek lesz a szezonzáró – ebben persze nincs meglepetés, Belgiumban mindent töröltek, köztük az Ypres Ralit is, ami WRC-futam lett volna. A jövő héten megrendezésre kerülő spanyol verseny így az Eb-címről dönt majd – Alekszej Lukjanuk közel harminc ponttal vezet Oliver Solberg előtt, így gyakorlatilag már az is elég neki az aranyéremhez, ha célba ér.

lukjanuk-erc-840x560

fotó: FIA ERC

Kubicát újabb két alkalommal veti be az Alfa Romeo

A hátralévő három futamból kétszer is lehetőséget kap az első szabadedzésen Robert Kubica. A lengyel pilóta az Alfa Romeo tájékoztatása szerint Abu Dhabiban, illetve az egyik bahreini gyakorláson is beleülhet az autóba - maga Kubica annyit mondott róla, hogy továbbra is csak annyi lesz a szerepe, hogy segítsen a csapatnak a hétvége előtt a visszajelzéseivel, valamint a fejlesztési irányról is véleményt mondjon, hiszen utoljára hónapokkal ezelőtt vezethette az autót.

kubesz_1

fotó: dppi

Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni Perezékről

Fennállása legjobb eredménye, egy kettős győzelem felé menetelt a Racing Point istállója a Török Nagydíjon, mielőtt beütött volna a krach. Bár Lance Stroll az élről egészen a kilencedik helyig csúszott, a második helyen befutott Sergio Perez megmentette a csapat becsületét. A rózsaszínek múlt hétvégi futamáról beszélgettünk legutóbbi podcast-adásunkban.

 

Lesz idén Autósport évkönyv? Megrendezik a TOP50 gálát? Megmondja a főszerkesztő

A Formula Podcastból jól ismert Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője a Motorsporthíradó vendégeként beszélt az Autósport évkönyvről és Száguldás és Cirkuszról, a TOP50 ranglistáról, annak összeállításáról és a 2020-ban sajnos elmaradó díjátadó gáláról. Érdemes meghallgatni, mit mondott!

A törökök szerint kétmilliárd ember nézte a nagydíjat – tavaly az egész szezont nem látták ennyien

Érkezett hozzánk egy sajtóközlemény a török turisztikai hivataltól, amely a kilenc év után visszatérő Török Nagydíj sikereit ecsetelte. Megakadt a szemünk egy számadaton: a közlemény arról ír, kétmilliárd ember nézte a versenyt a tévében – hogy honnan jött össze a nézettség, azt már nem részletezi.

A mennyiség nem véletlenül bántja a szemet: megkerestük a 2019-es nézettségi adatokról szóló cikkünket, amelyben azt láthattuk, hogy 1922 millió fő volt a Formula-1 teljes közönsége az év során, ez ráadásul úgy jött össze, hogy a 21 nagydíj nézettségét összeadták. A legnézettebb versenyt, az Olasz Nagydíjat 112 millióan követték, az egyedi nézőszám a teljes szezon során 471 millió volt, ennyi különböző ember kapcsolt tavaly legalább egyszer a Formula-1-re.

Valószínűleg nem arról lehet szó, hogy a török szervezők ennyire nagyot akartak mondani, inkább arról, hogy az egyébként sem könnyen átlátható közönségmérési mutatókon rosszul igazodott ki valaki. A Török Nagydíjat már a verseny előtt azzal reklámozták, hogy a Formula-1 kétmilliárd emberhez jut el (ami téves adat, hiszen körülbelül félmilliárdhoz), ezzel egybecseng, hogy most azt állítják, a Földön élő minden negyedik ember leült a tévé elé, hogy lássa Lewis Hamilton történelmi hetedik világbajnoki címének megszerzését.

Fotó: Pirelli

2021-ben külön érkezik a Hungaroringre a WTCR és a Kamion-Eb

Ez derül ki abból, ha összehasonlítjuk az utóbbi által ma közzétett versenynaptár-tervezetet a Túraautó-világkupa múlt héten ismertetett menetrendjével. A kamionosok ugyanis június közepén, a WTCR-esek viszont egy hónappal korábban terveznek ellátogatni a mogyoródi pályára, ahol idén együtt vendégeskedtek egy hónapja.

A Kamion-Európa-bajnokság egyébként összesen hét fordulóból fog állni (ha a koronavírus-járvány is lehetővé teszi), a Hungaroringen kívül a megszokott helyszínek, azaz Misano, a Nürburgring, Most, Zolder, Le Mans és Jarama szerepel a kalendáriumban. Idén a pandémia miatt összesen két fordulót tudtak lebonyolítani (Csehországban és nálunk), emiatt pedig végül nem is osztották ki az Eb-címet, az összetett pontversenyt vezető Kiss Norbert legnagyobb bánatára.

A Kamion-Eb 2021-es versenynaptára:

Május 22-23.: Misano, Olaszország

Június 12-13.: Hungaroring, Magyarország

Július 17-18.: Nürburgring, Németország

Augusztus 28-29.: Most, Csehország

Szeptember 11-12.: Zolder, Belgium

Szeptember 25-26.: Le Mans, Franciaország

Október 2-3.: Jarama, Spanyolország

kiss-norbi-kamion-hung

Hamilton már 24 évvel ezelőtt is megmutatta, hogy nagy dolgokra lesz hivatott

A rekordbeállítást jelentő hetedik vb-címének megszerzése után a Formula-1 YouTube-csatornája előásott egy 1996-os gokartversenyt a Formula Junior Intercontinental sorozatból, amelyen az akkor 11 éves Lewis Hamilton a mezőny végéről indulva tudott győzni – íme, a teljes futam (átkattintás után nézhető!):

Az Alfa Romeo is lerántotta a leplet elektromos túraautójáról

A Cupra és a Hyundai után itt a harmadik márka, amely bemutatta a 2021-ben elinduló Pure ETCR-re szánt versenyautóját. Az Alfa Romeo Giulia ETCR-t a Romeo Ferraris fejlesztette, s a Túraautó-vk-n idén összetett bronzérmet szerző Jean-Karl Vernay fog vele szerepelni. Íme, néhány fotó róla:

alfa-romeo-etcr

alfa-romeo-etcr-2

alfa-romeo-etcr-3

Szabadedzésen és teszten is újból lehetőséget kap a magyar kötődésű izraeli pilóta

A Williams bejelentette felállását a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjat követő fiatal pilóták tesztjére: a grove-i csapat autóját a tartalékversenyző Jack Aitken és a tesztpilóta Roy Nissany fogja vezetni. Egyikük sem először ül majd Formula-1-es autóban: előbbi a Stájer GP-n, míg utóbbi a Spanyol és az Olasz Nagydíjak első edzésein kapott már lehetőséget. Nissany ráadásul ilyen tekintetben is újrázhat, hiszen a magyar kötődésű (az MNASZ-elnök Oláh Gyárfás által menedzselt) versenyző a Bahreini GP első tréningjén is újfent vezetheti az FW43-ast.

nissany-williams

Talmácsi egykori csapattársa ugrik be a koronavírusos MotoGP-s helyére

Kalandos heteken van túl Iker Lecuona: az Európai Nagydíjat azért kellett kihagynia, mert testvére pozitív koronavírustesztje miatt karanténba kellett vonulnia. Amikor az lejárt, elutazott Valenciába, ahol azonban már ő maga is pozitív eredményt kapott a PCR-tesztnél, így a második futamon sem állhatott rajthoz.

Ekkor még nem helyettesítette őt a Tech3 KTM, most azonban bejelentették, hogy a hétvégi portimaói szezonzárón Mika Kallio ülhet fel Lecuona motorjára. A finn versenyző a KTM egyik tesztmotorosa Dani Pedrosa mellett, a magyar szurkolók számára pedig onnan lehet elsősorban ismerős, hogy 2005-ben ő volt Talmácsi Gábor csapattársa a 125-ösök között, szintén az osztrák gyártó színeiben. Kallio abban az évben vb-ezüstérmes lett, ahogy 2006-ban is, ezt az eredményét később a Moto2-ben is megismételte, de előtte még a MotoGP-ben is lehúzott néhány szezont. Az utóbbi néhány évben a KTM szabadkártyásaként vagy beugrójaként tűnt fel a rajtrácson, legutóbb a 2019-es valenciai évadzárón.

kallio-motogp

Grosjeannál nehéz eldönteni, hogy a megforgás volt-e előbb vagy a káromkodás – így szólt a rádió Isztambulban

Megérkezett a szokásos összeállítás a csapatrádiós üzenetekből, benne többek között a jégralizó Kvjattal, a pole miatt kurjongató Stroll-lal, a vb-címet ünneplő Hamiltonnal, a magát ostorozó Leclerc-rel és a menetrendszerű panaszkodást bemutató Grosjeannal (a videó átkattintás után nézhető!):

Magyar csapattal nyerte a WRC-sztár Mikkelsen a Rally Hungaryt, mi pedig kifaggattuk a csapatfőnököt

Már önmagában szenzációs, hogy az Európa-bajnokság versenye Nyíregyházán olyan nevet vonzott, mint a WRC-ben három győzelmet és három év végi harmadik helyet gyűjtő (vb-n összesen 25-ször dobogóra álló) Andreas Mikkelsen: a norvég klasszis győzelme még különlegesebb annak fényében, hogy egy magyar istálló, a Topp-Cars R5-ös Skoda Fabiájával versenyzett. A csapat vezetőjét, Topp Zoltánt a győzelem másnapján sikerült becsábítani stúdiónkba, ahol frissen beszélt a formáció eddigi legnagyobb mérföldkövéről:

Az AFM Motorsporthíradó beszámolója a futamról:

Alesi fia cáfolta, hogy kikerült volna a Ferrari akadémiájáról

Néhány napja mi is beszámoltunk róla, hogy mennyire nehéz helyzetben van az egyszeres Formula-1-es futamgyőztes Jean Alesi fia, Giuliano: idén két csapatnál is szerepelt a Formula-2-ben, ám míg a GP3-ban versenyt is nyert, az F1 közvetlen előszobájának számító szériában egyelőre várat magára az áttörés. A fiatal pilótának pénzügyi gondjai is voltak, Jeannak a Ferraritól kapott F40-esét is el kellett adnia.

A hírek szerint ráadásul a Ferrari is kirakta a versenyzői akadémiájáról Giulianót – erről apja nyilatkozott állítólag a svájci Blicknek –, ez utóbbi értesülést Instagram-sztoriban cáfolta az ifjú versenyző: „Először is, köszönöm mindenkinek, aki kedves és biztató üzenetekkel támogatott. Keringett néhány pletyka mostanában, ezért szeretnék mindenkit biztosítani róla, hogy továbbra is a Ferrari Akadémiájának tagja vagyok” – írta a francia, aki néhány a TOP50 Gálánkra is ellátogatott.

giuliano-alesi-dppi