DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 3. péntek

Három élcsapat négy versenyzője is pályára gurult a Pirelli mugellói F1-es gumitesztjén

Újabb kétnapos gumitesztet hajtott végre a Pirelli, ezúttal az olaszországi Mugellóban – igaz, érdemben csak a második napon, szerdán tudott dolgozni az abroncsgyártó és a munkáját segítő három csapat. Kedden ugyanis az esőzések miatt alig tudtak körözni a résztvevők, szerdán viszont már jobb időjárás fogadta a szereplőket, még ha délelőtt eleinte nedves aszfalton is köröztek, ami hasznosnak bizonyult az intermediate gumikról való adatgyűjtés szempontjából.

f1-pirelli-teszt-mugello-1

Összesen három alakulat volt jelen Mugellóban: a Red Bull Racing az Austintól már a Visa RB színeiben versenyző tartalékosát, Liam Lawsont küldte csatasorba, a McLarennél Lando Norris teljesített szolgálatot, míg a csak szerdán akcióba lépő Ferrari részéről délelőtt Carlos Sainz, délután Charles Leclerc volt akcióban. A Pirelli kétféle programot teljesített a toszkán pályán: a Red Bull-lal és a Ferrarival a 2025-ös abroncsok véglegesítésén dolgoztak, különösen a legkeményebb keverékeken, míg a McLaren egy öszvérautót bocsátott a cég rendelkezésére, hogy az új 2026-os szabályok szerinti, ugyancsak 18 colos, de némileg szűkebb gumikat tesztelhessék.

f1-pirelli-teszt-mugello-3

Szerdán összesen 390 kört tett meg a négy pilóta: Norris volt a legszorgalmasabb a maga 118 körével (bár ha összeadjuk az egymást váltó két ferraris penzumát, az 156 körre jön ki), míg a legjobb időt – aminek persze semmi jelentősége nincs egy ilyen teszten – Leclerc futotta meg 1:21,053-as eredménnyel. A 2025-re szánt gumikat amúgy néhány hét múlva a teljes mezőny élesben is kipróbálhatja a Mexikóvárosi Nagydíj második, emiatt 90 percesre duzzasztott szabadedzésén.

f1-pirelli-teszt-mugello-2

Wickens annyira népszerű, hogy belefájdult a háta

A tavaly augusztusi, horrorisztikus poconói balesetéből lábadozó Robert Wickens az elmúlt hetekben-hónapokban rengeteg részletet megosztott rehabilitációjáról, és mindenki nagy örömére nemrég bejelentette, hogy ott lesz a szezonnyitó IndyCar-futam helyszínén, St. Petersburgben.

A kanadait természetesen körberajongták a paddockban, hiszen több mint fél éve nem látta őt a mezőny, ám a 2018-as év újonca Twitteren hívta fel követői figyelmét egy nagyon fontos dologra. A háta még mindig érzékeny a műtéti hegek miatt, ezért annyit kért, hogy ne lapogassák azt, csak egyszerűen köszönjenek rá, vagy intsenek neki.

Persze a viccelődés is belefért: "Örülhetsz, hogy nem találtam meg a kulcsaidat" - üzente Wickens Alexander Rossinak, miután közelről megszemlézte az amerikai robogóját.

Nyitókép: IndyCar Media

Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni

Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt

 Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.

IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan

Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.

Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.

Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.

Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn

A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.

Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.

A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.

Az időmérő edzés végeredménye:

1 5 Belgium
 Stoffel Vandoorne 
Germany
 HWA AG
1'11.580  
2 22 United Kingdom
 Oliver Rowland 
France
 DAMS
1'11.903 0.323
3 36 Germany
 Andre Lotterer 
China
 Techeetah
1'12.868 1.288
4 17 United Kingdom
 Gary Paffett 
Germany
 HWA AG
1'13.033 1.453
5 11 Brazil
 Lucas di Grassi 
© 2026 Formula.hu - Minden jog fenntartva!  |  Fejlesztette: insource.hu