Schumacher rajta van a Sauber listáján
https://formula.hu/parc-ferme/38436
Bár Valtteri Bottas a minap úgy nyilatkozott, hogy 99 százalékig biztos abban, hogy ő kapja a 2025 végén Audivá alakuló Sauber szabad ülését a következő szezonra, s az esélylatolgatások szerint a finn vagy esetleg az F2 listavezetője, Gabriel Bortoleto lehet a befutó, Mattia Binotto a Sky Deutschland kamerái előtt olyan nyilatkozatot tett, ami bizakodással töltheti el Mick Schumacher rajongót.
Amikor a csapathoz nemrég kinevezett olasz szakembert arról kérdezték, szóba jöhet-e a fiatal német náluk 2025-re, Binotto úgy felelt, hogy rajta van a listájukon – igaz, korántsem egyedül: „Nagyon jól ismerem őt, hiszen a Ferrari akadémiájáról jött. Tudom, milyen erős tud lenni, s hogy mire képes. Rajta van a listánkon, ahogy sokan mások is” – mondta, majd hozzátette:
„Nem kell igazán sietnünk, de úgy lenne korrekt, ha hamar döntenénk, egyrészt a csapattal szemben, hogy legyen egy világos perspektíva előttük, másrészt az érintett versenyzőkkel szemben is. Szóval remélhetőleg még szeptember vége előtt megszületik a döntés.”
Mivel a VCARB a Szingapúri Nagydíj utánra ígérte a 2025-ös felállás bejelentését, könnyen lehet, hogy még ebben a hónapban helyére kerül minden kirakósdarab a jövő évet illetően.
Legalább 2030-ig lesz Aston Martin az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/37763
Legalább 2030-ig elköteleződött az F1 iránt az Aston Martin – számolt be saját forrásaira hivatkozva a Racingnews365.com.
Az istálló csütörtökön este jelentette be, hogy több évre szóló szerződést kötött Fernando Alonsóval, így a kétszeres világbajnok legalább 2026 végéig marad majd az istállónál, ő vezeti át a folyamatosan fejlesztő, bővülő silverstone-iakat az új érába, és ő „fogadja” majd a Hondát a gárda új partnereként.
A Racingnews365.com úgy tudja, hogy az Aston 2030-ig elnyújtotta a névadásról szóló megállapodását az F1-es csapattal, vagyis jelen állás szerint addig biztosan Aston Martinnak hívják majd Lawrence Stroll istállóját.
Az Aston vezére nemrég egy eseményen ki is mondta, hogy az F1 jelentős marketingplatformnak bizonyult, rengetegen találkoznak a márka nevével, ráadásul egy fiatal generációval ismerteti meg a legendás zöld színt és az autógyártót, így kifizetődő ez a projekt.
„Epikus lenne” – Hamilton az F1 és a MotoGP közös hétvégéjéről
https://formula.hu/parc-ferme/37762
Két hete jelentették be, hogy a Formula-1-et már birtokló Liberty Media felvásárolta a MotoGP (és a Superbike-vb) kereskedelmi jogait tulajdonló Dorna Sports 86 százalékát. Ennek kapcsán újra felröppentek találgatások arról, hogy esetleg egyszer egy közös szuperhétvégét rendezhetnek az F1 és a MotoGP számára, és bár ki nem zárták ennek lehetőségét az illetékesek, Carlos Ezpeleta, a motoros vb sportigazgatója szerint jelenleg nem dolgoznak ezen a projekten, amelyhez számos problémát – eltérő biztonsági pályaigények, szponzorok, stb. – meg kellene oldaniuk.
Mindenesetre a motorversenyzésért is köztudottan rajongó, néhány éve a Monster révén Valentino Rossi Yamaháját kipróbáló Lewis Hamilton támogatná az elképzelést: „Nem igazán gondolkodtam rajta, de nyilván olvastam a szalagcímeket. Úgy vélem, a Liberty bámulatos munkát végzett a Formula-1-gyel, az értéke nyilvánvalóan növekszik. Úgyhogy szerintem a MotoGP-vel is nagyszerű munkát végezhetnek. Izgalmas, mert imádom a MotoGP-t. Epikus lenne, ha egy hétvégén mehetnénk velük” – felelte a Motorsport.com kérdésére a hétszeres F1-es világbajnok. Viccelődve hozzátette, hogy akár egy hétvégén belül így indulhatna az F1-ben és a MotoGP-ben, de Hamilton gyorsan megjegyezte, hogy ez természetesen lehetetlen lenne.
Csupán négyen voltak képesek arra, amire most Vinales
https://formula.hu/parc-ferme/37761
Maverick Vinales győzelmével zárult a vasárnapi Amerikai Nagydíj, ezzel a spanyol lett az első versenyző a MotoGP-érában, aki három különböző gyártó – Suzuki, Yamaha, Aprilia – motorjaival is futamot tudott nyerni, azaz olyat ért el, ami többek között Valentino Rossinak vagy Jorge Lorenzónak sem sikerült. A mondatban azonban hangsúlyos az, hogy a MotoGP-érában, ugyanis ez a rekord csak a 2002 óta indult modern korszakra igaz, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 1949-es indulása óta még négy motorosnak sikerült három különböző márkával nagydíjat nyernie a mindenkori királykategóriában (2001-ig 500 köbcentis géposztály, 2002-től MotoGP).
Elsőként a kilencszeres világbajnok Mike Hailwood mondhatta ezt el magáról, aki a Nortonnal, az MV Agustával és a Hondával is győzött versenyen. Randy Mamolát ugyan mindössze 13-szor intették le elsőként, viszont nyert Suzukival, Hondával és Yamahával is. Eddie Lawson a yamahás és a hondás diadalai mellett egyszer győzött Cagivával is – épp a máig utolsó, 1992-es Magyar Nagydíjon. Végül pedig Loris Capirossi az, aki Yamahán, Hondán és Ducatin is diadalmaskodott, utóbbival már a GP-érában.
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Lelátóról F1-es autóba – Zhou első hazai versenyére készül
https://formula.hu/parc-ferme/37759
Guanyu Zhou, Kína első F1-es versenyzője már gőzerővel készül hazai versenyére, a Stake 24 éves pilótája nemrég a hazai futamán használatos különleges sisakfestését is bemutatta.
Horváth Dániel kollégánk még 2022-ben készített exkluzív interjút Zhouval a Paddock Magazine számára, amikor úgy tűnt, hogy 2023-ban ismét ott lesz Kína a versenynaptárban.
Zhou így válaszolt a hazai versenyét firtató kérdésre: „Hihetetlen érzés lesz hazai közönség előtt versenyezni. Az első Kínai Nagydíjon még nézőként vettem részt, jövőre pedig remélhetőleg már egy F1-es autó volánja mögött fogok körözni. Fantasztikus élmény lesz, a közönség pedig imádni fogja. Alig várom!”
Nos, Zhounak további egy évet még várnia kellett hazai nagydíjának visszatérésével, ezen a hétvégén azonban már valóban bizonyíthat hazai közönsége előtt.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hill: Az Audi nem félkészen érkezik az F1-be
https://formula.hu/parc-ferme/37760
Damon Hill, 1996 F1-es világbajnoka úgy véli, hogy az Audi felkészülten fog megérkezni az F1-be 2026-ban, emiatt pedig megfontolandó lehet Carlos Sainz számára, hogy a német gyártóhoz igazoljon.
„Az Audi egy nagy márka, akik nem fognak félkészen érkezni az F1-be. Invesztálhatnak Carlos Sainzba azzal, hogy már jövőre leigazolják a Sauberhez, ami 2026-ban Audi lesz” – mondta Damon Hill az F1Nation podcastben.
Ahogy az F1 hivatalos oldalának összeállításából is kiderül, jelen állás szerint 13 ülés kiadó még a 2024-es szezonra.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A korábbi F1-es versenyző szerint Sargeantnek valami mást kellene csinálni
https://formula.hu/parc-ferme/37758
Ralf Schumacher, a német Sky F1-es riportereként tevékenykedő korábbi versenyzőtől nem áll távol a szókimondó stílus, Ralf ezúttal Logan Sargeantről alkotott véleményt.
„Őszintének kell lennünk, Logan egyértelműen csökkentette a lemaradását Albonhoz képest, de továbbra is sok hibát vét. Túl sokat akar kihozni az autóból, ez pedig hibákat eredményez” – mondta Ralf Schumacher.
„Mindig ugyanazokat a malőröket követi el, egyszerűen nem tud túllépni ezen. Talán itt az ideje, hogy beismerje ezt saját magának és belekezdjen valami másba” – tette hozzá Ralf.
Massa szerint nagyszerű lesz Hamiltont vörös overálban látni
https://formula.hu/parc-ferme/37757
Felipe Massa, Lewis Hamilton korábbi riválisa és bajnoki kihívója is megszólalt a hétszeres világbajnok Ferrarihoz igazolásáról – a brazil versenyző szerint remek üzlet köttetett Maranellóban.
„Lewis Mercedestől való átszerződése egy igazán jelentős változás a Ferrari életében. Úgy gondolom, hogy ez egy jó, igazán érdekes dolog. Nézzük meg az átigazolás marketing oldalát, mindenki erről beszél” – mondta Massa.
„Nagyszerű lesz Lewist vörös overálban látni, szerintem a szurkolók is meg fognak őrülni. Remélhetőleg versenyképes autót épít a Ferrari, ami képes lesz felvenni a versenyt a Red Bullal. Meglátjuk majd, miként sülnek el a dolgok, illetve azt is érdekes lesz figyelni, hogy Lewis milyen teljesítményre lesz képes a Ferrarival. Érdekes lesz őt Leclerc mellett látni, nagy csatát várok kettejük között.”
„Én örülök Lewis Ferrarihoz igazolásának, ez jót tesz az F1-nek” – zárta gondolatait a brazil.
„Megtanultam, hogy ne nagyon figyeljek Totóra” – Horner
https://formula.hu/parc-ferme/37756
Hasonlóan domináns formában kezdte a Red Bull a 2024-es F1-es szezont, mint ahogy az előzőt teljesítette: az eddigi négy futamból hármon arattak kettős győzelmet, és az Ausztrál Nagydíjon is jó esélye lett volna Max Verstappennek az első helyre, ha nem esik ki fékproblémák miatt. Az energiaitalosok fölényét látva Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már ki is jelentette a suzukai forduló után, hogy Verstappent senki nem éri utol idén, s a harc mögöttük zajlik a második helyért.
Ám amikor Christian Hornert, a Red Bull csapatvezetőjét szembesítették rivális kollégája szavaival, így reagált: „Nagyon korai még leírni az évet. Még 20 verseny hátra van, de megtanultam az évek során, hogy ne nagyon figyeljek arra, amit Toto mond” – idézi a Motorsport Hornert. Helmut Marko, a Red Bull F1-es tanácsadója pedig abban ugyan egyetértett Wolff-fal, hogy Verstappen remekül vezet, az OE24-nek ő sem mert a szezon letarolásáról beszélni, mindenekelőtt a Ferrari miatt: „Kérlek, hagyjatok ezzel békén. Még csak négy versenyt teljesítettünk, még húsz következik. Melbourne-ben láthattuk, milyen gyorsan fordulhatnak a dolgok. A Ferrari erős és megbízható, nem írhatjuk még le őket.”
„Én leszek az első, aki felteszem a kezem, ha nem leszek gyors 45 évesen” – Alonso
https://formula.hu/parc-ferme/37753
Fernando Alonso többéves szerződéshosszabbítást írt alá az Aston Martinnal, amelynek értelmében legalább 2026-ig biztosan náluk fog versenyezni az F1-ben. Ez azt is jelenti, hogy a kétszeres Formula-1-es világbajnok még a 45. születésnapján túl is a mezőny tagja lesz. Hogy ez mennyire ritka, főleg a modern korban, arról az alábbiakban nézhettek meg egy videót, viszont a téma természetesen előkerült Alonso bejelentés utáni sajtótájékoztatóján is, a spanyol azonban a kora ellenére sem érzi úgy, hogy rövid időn belül elveszíteni a sebességét:
„Ez így igaz, 45 éves és még több is leszek, és folytatom a versenyzést. Ha egy nap úgy érzem, hogy nem vagyok motivált, nem vagyok jó formában vagy nem vagyok gyors… Szerintem elég őszinte a kapcsolatom az Astonnal. Én leszek az első, aki felteszi a kezét és azt mondja: ’itt vagy ott veszítettem’, és megoldást fogunk találni. De nem látom azt, hogy ez a következő néhány évben bekövetkezne. Mint mondtam Japánban, alig pár napja futottam életem egyik legjobb versenyét, szóval jól érzem magam, nem látok itt problémát. És Lewis is betölti a 40-et jövő januárban, szóval legalább nem én leszek az egyetlen 40 pluszos, akiről beszélni fogtok!” – tette hozzá nevetve.
„Megvolt az első visszalépés” – Ocon
https://formula.hu/parc-ferme/37755
A 2024-es F1-es idény eddigi talán legnagyobb csalódása az Alpine, amely a tavalyi konstruktőri hatodik hely és az egy-két dobogó után a sereghajtók közé zuhant vissza a mezőny végére. A múlt vasárnapi Japán Nagydíjon ráadásul rögtön a futam elején össze is ért Pierre Gasly és Esteban Ocon, amely után végigküszködték a versenyt – de utóbbi pilóta szerint amúgy sem volt tempójuk, függetlenül a kontakttól:
„Sajnos nem hiszem, hogy változtatott a verseny összképén. Nem segített, ez egyértelmű, de nem veszítettünk olyan sok teljesítményt egyik autón sem. Úgy gondolom, egyszerűen csak nem voltunk elég gyorsak. Szerintem szépet léptünk előre a hétvégén az időmérőn, a futamon viszont talán az első visszalépést produkáltuk Bahrein óta. És van néhány hasonlóság Bahreinnel, szóval ezt meg kell vizsgálnunk” – idézi a Motorsport.com Ocont, aki szerint lehet, hogy néhány változtatás, amellyel javult az egykörös tempójuk, nagyobb küszködést eredményezett számukra a futamon.
Mindenesetre a stratégiája sem működött az Alpine-nak: hiába vágtak elé több versenyzőnek is a kerékcserék során, később a gyenge tempó miatt képtelenek voltak maguk mögött tartani az ellenfeleket. „Úgy éreztem, nem tudok harcolni, a többiek más kategóriában voltak” – összegzett Ocon.
Kulcsfontosságú találkozó vár az Andrettire
https://formula.hu/parc-ferme/37754
Hiába utasította el néhány hónapja a Formula-1 a jelentkezésüket – legalábbis egyelőre –, az Andretti Global és a General Motors továbbra is gőzerővel dolgozik a projekten, aminek a legújabb megnyilvánulása az új silverstone-i központ megnyitása volt. A csapattulajdonos Michael Andretti ennek apropóján beszélt arról, hogyan zajlanak a munkálatok, és megjegyezte, hogy szerinte eljutnak majd egy pontra, amikor már nem lehet nemet mondani nekik. Édesapja, az 1978-as F1-es világbajnok Mario Andretti is hangsúlyozta a Sports Illustratednek, hogy előrehaladott állapotban van a projekt, és azt is elhintette, hogy rövidesen egy fontos megbeszélésre kerülhet sor fia csapata és az F1 kereskedelmi vezetői között:
„A kezdetektől fogva soha nem álltunk le a munkával. Már van egy autónk, szélcsatornánk, és így tovább. Jelenleg az a célunk, hogy 2026-ban ott legyünk a rajtrácson. Folyamatosan, minden nap dolgozunk ezen, függetlenül attól, hogy mit mutattunk be eddig a médiának. Úgy vélem, megfelelő hozzáállást mutattunk. Az FIA-nál átmentünk minden szemponton, ha úgy tetszik, és még egy áldásra van szükségünk a FOM részéről, de közeleg egy kulcsfontosságú találkozó, és remélhetőleg az pozitív eredménnyel zárulhat.”
fotó: DPPI
Marko nem szeretne újabb kellemetlen meglepetést Kínában
https://formula.hu/parc-ferme/37748
A 2022-es interlagosi futam óta a Red Bull csak kétszer talált legyőzőre, tavaly Szingapúrban és idén Melbourne-ben, utóbbi alkalommal Max Verstappen műszaki hiba miatt kiesett, Sergio Perez pedig csak egy küzdelmes ötödik helyet tudott megszerezni – amiért Helmut Marko, az energiaitalosok tanácsadója elsősorban a gumikat tette felelőssé.
„Remélem, nem érnek majd olyan meglepetések, mint Melbourne-ben. Az aszfalt nagyon agresszív volt, és teljesen félrementünk a gumikopással kapcsolatban, ami éppen az egyik erősségünk” – mondta a veterán osztrák szakember a Skynak, amikor a szezon első sprintes hétvégéjéről, a jövő héten esedékes Kínai Nagydíjról kérdezték.
„Láthattuk Checo esetében, hogy milyen nagy volt a gumikopás. Szóval most is érhet minket ilyen meglepetés, de ami Melbourne-ben történt, egy figyelmeztetés volt, és azt hiszem, most már jobban tudjuk, hogyan kell reagálni. De ez egy teljesen új helyzet a legtöbbünk számára” – utalt Marko arra a tényre, hogy az öt év után visszatérő versenypályán egyetlen szabadedzést rendeznek csak.
Martin pályacsúccsal kezdett Austinban, távozik a Yamaha MotoGP-s főnöke
https://formula.hu/parc-ferme/37752
Pénteken két edzéssel vette kezdetét a MotoGP Amerikai Nagydíjának programja Austinban. A tét nélküli korábbi szabadedzésen Maverick Vinales volt a leggyorsabb, de persze a lényeg a délutáni tréning volt, ahol eldőltek a Q2-es helyek. Az élen Jorge Martin zárt, a vb-éllovas spanyol 2:01,397-es idejével csaknem fél másodpercet javított a pályacsúcson. Így sem volt nagy előnye az ezúttal második Vinales előtt, míg az apriliást a COTA-n korábban hétszer nyerő Marc Marquez követte.
A regnáló világbajnok Francesco Bagnaia negyedik lett, megelőzve az újonc Pedro Acostát. A top 10-be Aleix Espargaro, Franco Morbidelli, Enea Bastianini, Fabio di Giannantonio és Marco Bezzecchi fért még be – azaz hét Ducati, két Aprilia és egy KTM kvalifikálta magát a szombati időmérő második szakaszába. A gyári KTM-ek csak a 14. és 16. helyeken, míg a Yamahák és a Hondák az utolsó hat pozíciót foglalták el Fabio Quartararo vezérletével.
A pénteki nap fő pályán kívüli fejleménye egyébként épp a Yamahához kapcsolódott, hiszen Lin Jarvis a Motorsportnak nyilatkozva elárulta: a szezon végén távozik a csapatfőnöki posztról. Jarvis 26 évet töltött a hangvillásoknál, az ő vezetésével támadt fel a gyártó a 2000-es évek közepén, nemrég pedig neki sikerült nyélbe ütnie Fabio Quartararo hosszabbítását. További részletek minderről – és még több motorsportos hír és érdekesség – a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban.
A pénteki edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
1. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 2'01.397 | |
2. | Maverick Viñales | Aprilia | 2'01.473 | 0.076 |
3. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 2'01.806 | 0.409 |
4. | Francesco Bagnaia | Ducati | 2'01.808 | 0.411 |
5. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 2'01.966 | 0.569 |
6. | Aleix Espargaró | Aprilia | 2'02.024 | 0.627 |
7. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 2'02.103 | 0.706 |
8. | Enea Bastianini | Ducati | 2'02.144 | 0.747 |
9. | Fabio Di Giannantonio | VR46 Ducati | 2'02.244 | 0.847 |
10. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 2'02.358 | 0.961 |
11. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 2'02.466 | 1.069 |
12. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 2'02.476 | 1.079 |
13. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 2'02.493 | 1.096 |
14. | Brad Binder | KTM | 2'02.551 | 1.154 |
15. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 2'02.553 | 1.156 |
16. | Jack Miller | KTM | 2'02.802 | 1.405 |
17. | Fabio Quartararo | Yamaha | 2'02.839 | 1.442 |
18. | Alex Rins | Yamaha | 2'02.875 | 1.478 |
19. | Johann Zarco | LCR Honda | 2'03.014 | 1.617 |
20. | Joan Mir | Repsol Honda | 2'03.444 | 2.047 |
21. | Luca Marini | Repsol Honda | 2'03.521 | 2.124 |
22. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 2'03.984 | 2.587 |
Videó a 45 éves kor felett is versenyző F1-es pilótákról
https://formula.hu/parc-ferme/37751
Fernando Alonso 2026-ig hosszabbított, s annak a szezonnak a végére olyan idős lesz, mint senki az F1-ben a megelőző 50 évben – de pontosan hova kerül a spanyol a veteránok ranglistáin?
A kínai káoszban bízik a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/37750
Nem egy olyan csapat van az F1-ben jelenleg, ahol meglehetősen keserű a hangulat, s a Williams mindenképpen ezek közé tartozik, hiszen míg tavaly a pontszerzésben, idén csak az autótörésben jeleskednek, sőt Melbourne-ben szégyenszemre nem is tudtak két autót kiállítani. Amikor a csapat első számú versenyzőjét, Alex Albont arról kérdezték, hogy vajon a soron következő sanghaji pálya lehet-e az a helyszín, ahol megszakad a grove-iak ponttalansági sorozata, a brit-thai versenyző roppant őszinte választ adott:
„Pontosan ez a helyzet. Nem hiszem, hogy a jelenlegi autónkkal erőből pontot tudnánk szerezni. Talán egy olyan pályán, ami fekszik nekünk, de ezt idén eddig nem igazán találtuk meg” – mondta Albon, majd kifejtette, hogy az a tény, hogy Kína sokéves távollét után tér vissza, ráadásul sprintes hétvégével, a kezükre játszhat: „Kína tökéletes helyszín. Mindenki felkészületlenül megy Kínába, nem tudja, mire számíthat, és ez egy nagy lehetőség számunkra, hogy jobban teljesítsünk másoknál.”
„Zűrzavar van a Mercedesnél, kétségbeesettnek tűnnek”
https://formula.hu/parc-ferme/37749
A mindig mindenről csípős véleményt megfogalmazó többszörös futamgyőztes Ralf Schumacher ezúttal a Mercedest vette célkeresztjébe, azt a csapatot, melynek kötelékébe unokaöccse, Mick is tartozik – de minden jel arra mutat, hogy nem számolnak vele a távozó Lewis Hamilton ülésének betöltését illetően. A német expilóta a következőképp értékelte az Ezüst Nyilak, valamint a csapat vezére, Toto Wolff helyzetét:
„Rendkívül bizonytalannak és nehéznek nevezném. Toto nincs hozzászokva a vereséghez. Meg is lehet érteni, ő mindig is sikeres volt és mindenkit maga mögött hagyott, így ez egy új helyzet. Az ügyfélcsapatai, különösen a McLaren, verik őt. Ez a legrosszabb dolog, ami történhet” – idézi a német Sky Sports Schumachert. „Az első számú versenyzője azért hagyta el őt, mert már ő sem hisz a csapatban, ami hatalmas probléma a számára. Most támadnia kell, gondoskodnia kell arról, hogy csapatként vonzó maradjon, hogy a jó pilóták hozzá jöjjenek.”
„A Mercedesnél jelenleg zűrzavar van, és ez látszik Toto Wolff reakcióiból is a médiával szemben” – folytatta Schumacher. „Nagyra értékelem őt, kedvelem, de katasztrofális, amit most csinálnak. Néhányan nem is tudják, mit csinálnak: azt mondják, hogy kíméltük a gumikat, csak éppen túl sokáig kímélték a gumikat. Két autójuk van, és nem értem, miért nem tudnak két különböző stratégiát használni. Pillanatnyilag ez egy kisebb zűrzavar, szinte kétségbeesettnek tűnnek.”
Hamilton szavait idézte a Ferrari elnöke
https://formula.hu/parc-ferme/37747
A többek között a Ferrariban, a Stellantisban és a Juventusban is komoly részesedéssel bíró Exor N.V. vezérigazgatójaként írt levelet a részvényeseknek a Ferrari elnöke, John Elkann, melyben a Scuderia csapatát hozta fel pozitív példaként, többek között Lewis Hamilton szavait idézve: „ A 2024-es az az év lesz, amikor felgyorsítjuk azt a célunkat, hogy a tulajdonosi, irányítási és vezetési struktúrák megfelelő összehangolásával nagyszerű vállalatokat építünk.”
„A Scuderia Ferrari jó példát szolgáltat erre a fejlődésre, miután több dobogós helyezéssel kezdte az új F1-es szezont. A sikert illetően fontos, hogy emlékezzünk Lewis Hamilton szavaira: A versenyzésben mindig van mit tanulni, minden egyes nap. Mindig van lehetőség a fejlődésre. Azt hiszem, ez az életben mindenre érvényes” – írta a levélben Elkann, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy Hamiltont sikerült elcsábítani a Mercedestől, s 2025-ben immár a Ferrari versenyzője lesz.
Bemutatták Micheliszék Hyundaijának 2024-es festését
https://formula.hu/parc-ferme/37746
Felpörögtek az események a TCR World Tour háza táján egy héttel a vallelungai évadnyitó előtt: azok után, hogy a Cyan Racing bejelentette idei versenyzőit és felállását, a BRC Hyundai leleplezte 2024-es festését. Az immár trióvá bővülő, a bajnoki címvédő Michelisz Norbert mellett Mikel Azconát és Nestor Girolamit indító koreai márka autója némileg megújult dizájnt kapott az idei szezonra, a márka típusát jelölő N és a fehér hangsúlyosabbá vált a Hyundai klasszikus kékesszürkéje és a piros mellett:
Változatlan kvartettel támad a Lynk & Co a TCR World Tourban
https://formula.hu/parc-ferme/37745
Egy héttel a TCR Világsorozat vallelungai évadnyitója előtt bejelentette a Cyan Racing, hogy 2024-ben is négy – legfrissebb generációjú – Lynk & Co 03-ast indítanak a szezon hét állomásán. A versenyzői felállás sem változik, így továbbra is kékben láthatjuk a kétszeres WTCR-bajnok Yann Ehrlacher-t, a világbajnok Thed Björköt, valamint az egyaránt futamgyőztes Santiago Urrutiát és Ma Qing Huát.
Ezzel kilencre nőtt a bejelentett állandó indulók száma a TCR World Tourban, ami megegyezik a tavalyi számmal: a Lynk & Co négyese mellett a BRC Hyundai Michelisz Norbertet, Mikel Azconát és új igazolásként Nestor Girolamit indítja, míg az új hondás alakulat, a GOAT Racing Esteban Guerrerivel és Marco Buttival támad. Persze az egyes futamokon ennél népesebb lesz a mezőny, hiszen a Világsorozat rendre helyi vagy regionális TCR-szériákhoz csapódik. A TCR World Tour versenyeit egyébként idén a Sport TV közvetíti.
A Honda újra együtt akar dolgozni Verstappennel az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/37744
Hiába szálltak ki hivatalosan 2021 végén a Formula-1-ből és térnek vissza oda gyári szinten 2026-ban immár az Aston Martin partnereként, a Honda jelenleg is technikai partnerként dolgozik együtt a Red Bull-lal az erőforrást illetően. Így Max Verstappen jelenlegi dominanciájában is komoly szerepük van, a két fél kapcsolata viszont szűk két év múlva véget ér, hiszen a holland 2028-ig szerződéssel rendelkezik az energiaitalosokkal, a Honda viszont immár az Astonnal fog együtt dolgozni, míg a Red Bull Powertrains új partnere a Ford lesz. A Honda Racing Corporation elnöke, Koji Watanabe a Motorsport.com portálnak nyilatkozva beszélt arról, hogy a későbbiekben újra szeretnének együtt dolgozni Verstappennel:
„Nem hiszem, hogy rövid időn belül eljön ez a nap, de ha mindketten folytatjuk a Formula-1-es tevékenységünket, akkor remélhetőleg újra együtt dolgozhatunk majd. Nagyon jó a kapcsolatunk. Bízunk egymásban, és a Honda dolgozói is kedvelik Maxot. Büszkék vagyunk rá, hogy együtt dolgozhatunk Maxszal, szóval hiányozni fog a jövőben. De még van két évünk együtt, és ígérjük, hogy mindent megteszünk, hogy újabb világbajnokságokat nyerjünk a Red Bull-lal és Maxszal. Rendkívül fontos a személye, ő jelenleg az első számú Formula-1-es pilóta. Persze a csapatvezetés és a versenygép is fontos, de az egész kombinációja számít, és Max egy fontos darabja ennek.”
Watanabe megjegyezte: Verstappen mindig kifejezi a háláját a Hondának, és kedvenc emléke, amikor a spielbergi dobogón a pilóta a logójukra mutatott. Mindenesetre a Verstappen–Honda kapcsolat tényleg megszakad 2026-tól – hacsak egy fordulattal Verstappen nem dönt úgy, hogy átnyergel az Astonhoz (a hosszabbító Fernando Alonso mellé), amiről halovány pletykák már terjengtek is, hogy a csapat csábítgatja őt és Adrian Newey-t is.