DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 9. kedd

Dixont a falba rakták, Power győzött Portlandben – videó

A hétvégén Portlandben versenyzett az IndyCar mezőnye, ahol ugyan Santino Ferrucci tíz év után szerzett pole-t A.J. Foyt csapatának, a futam azonban nem róla szólt (végül csak nyolcadik lett). Will Power ugyanis némi kontakt árán, de rögtön a start után átvette tőle a vezetést, onnantól kezdve pedig igazából semmi sem jelentett fenyegetést a Penske ausztráljának idei harmadik győzelmére. Hátrébb ellenben történt némi kalamajka az első körben, Pietro Fittipaldi hathatós közreműködésével Scott Dixon állt falba, így a rekordbajnok ezzel gyakorlatilag kiszállt az összetett elsőségért folyó harcból.

indycar-power-portland

Alex Palou viszont megerősítette vezető pozícióját, hiszen másodikként futott be, így a spanyol még mindig 54 pontos előnnyel rendelkezik a második helyre feljövő Power előtt. A vasárnapi dobogót Josef Newgarden tette teljessé, megelőzve egy büntetés ellenére – a bokszban a hibrid hajtás segítségével indította újra a motorját, ami tiltott – is negyedik Colton Hertát, aki a harmadik a bajnoki tabellán. A verseny krónikájához tartozik még Romain Grosjean, aki egy potenciális ötödik helyet dobott el egy megforgással, amely után menetirányba visszaállva még Christian Rasmussennel is ütközött.

A szezon néhány nap múlva a Milwaukee-ben rendezendő duplával folytatódik, majd két hét múlva következik a nashville-i évadzáró.

 

A futam végeredménye:

1. Will Power Penske  
2. Alex Palou Ganassi 9.8267
3. Josef Newgarden Penske 23.2046
4. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian 37.1039
5. Marcus Armstrong Ganassi 38.0334
6. Marcus Ericsson Andretti 40.7687
7. Scott McLaughlin Penske 42.3498
8. Santino Ferrucci Foyt 44.8556
9. Graham Rahal RLL 49.5811
10. Kyle Kirkwood Andretti 50.9987
11. Rinus VeeKay Carpenter 52.1760
12. Alexander Rossi McLaren 52.4979
13. Christian Lundgaard RLL 55.4967
14. Felix Rosenqvist Meyer Shank 56.7606
15. Pato O’Ward McLaren 58.3930
16. Kyffin Simpson Ganassi 59.4851
17. Toby Sowery Coyne/WR 1 kör /7.6330
18. Sting Ray Robb Foyt 1 kör /16.2000
19. Juri Vips RLL 1 kör /17.4028
20. David Malukas Meyer Shank 1 kör /22.0858
21. Nolan Siegel McLaren 1 kör /31.0681
22. Conor Daly DRR-Cusick 1 kör /31.7385
23. Linus Lundqvist Ganassi 1 kör /31.8149
24. Jack Harvey Coyne 1 kör /34.7839
25. Pietro Fittipaldi RLL 1 kör /36.4838
26. Christian Rasmussen Carpenter 2 kör /13.5292
27. Romain Grosjean Juncos Hollinger 3 kör /11.6560
28. Scott Dixon Ganassi Kiesett

Ha lemaradtál róla, visszanézheted a novemberi Motorsporthíradót

Tartalom:

Stúdióvendégünk Szomszéd Lali, Magyarország legfiatalabb fromaautó versenyzője

Tudósítás a ralikrossz szakág máriapócsi szezonzárójáról

Beszámoló a gyorsasági-ob hungaroringi fináléjáról

Így zárta az évet a Mogul Racing Team 

Ken Block egy közel 1000 lóerős szörnyeteggel ment neki Kína egyik legveszélyesebb útjának

A showman a 914 lóerős Ford F-150 Hoonitruckkal vágott neki a világ egyik legveszélyesebb útjának Kínában, íme a Climbkhana 2:

F1-es rekordott döntött az interlagosi dobogó

23 év, 8 hónap és 23 nap - ennyi volt az átlagéletkora a Brazil Nagydíj három dobogós helyezettjének, ami új rekordot jelent a Formula-1 történetében. Az eddigi csúcsot a 2008-as monzai pódium tartotta, amikor Sebastian Vettel első győzelmét arra Heikki Kovalainen és Robert Kubica előtt. Érdekesség, hogy az F1-es történelem harmadik legfiatalabb dobogójára is idén került sor: Ausztriában Max Verstappen, Charles Leclerc és Valtteri Bottas alkotta a top hármat.

pod

fotó: dppi

Verstappen könyörtelen volt a dobogón

A szokásos "pezsgővideó" megmutatja, hogy Max Verstappen bőséggel "megkínálta", akit csak tudott.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

How sweet did that champagne taste @pierregasly? . #F1 #Formula1 #Gasly #Verstappen #BrazilGP #Champagne #Podium @champagne_carbon_official

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mikor járt utoljára ilyen magasan az Alfa és mikor tűnt el utoljára ennyire a Mercedes-Ferrari páros?

A két Ferrari ütközése, illetve a Mercedesek problémái után a következő pontszámokat gyűjtötték a csapatok a Brazil Nagydíjon:

pf1_12

Vettelre 2010-ben sem volt büszke a csapata

A Ferrari Brazil Nagydíjon történt kettős kieséséhez hasonló helyzetet élt át a Red Bull 2010-ben, amikor Sebastian Vettel Mark Webbert támadta meg az első helyért. A páros ugyanúgy ütközött össze, ahogy a vörösök tegnap: Vettel kissé ráhúzott csapattársára, ezzel kis túlzással mindkettejük versenyének véget vetve. Ő kiesett, Webber a harmadik helyen ért célba.

A Red Bull Brazíliában ismét megdöntött egy világrekordot

1,82 másodperc. Mindössze ennyi idő volt a világ leggyorsabb Formula-1-es bokszkiállása, amit a Red Bull szerelőcsapatának sikerült összehozni a Brazil Nagydíj vasárnapi futamán. Az idei tabella első öt helyezését egyébként az energiaitalos csapat birtokolja, mindegyik eredményük 2 másodperc alatti.

pitstops-2019f1

Sosem láttunk ennyi érzelmet (Ro)Bottastól

Valtteri Bottas a Brazil Nagydíjon sem hazudtolta meg a visszafogottságáráról elhírestül finneket: miután kiesett a versenyből, a paddockban nézte végig a két Ferrari összeütközését, és egy hosszú másodpercig úgy tűnt, arcára semmilyen érzelem nem fog kiülni. De aztán:

Lemaradtál valamelyik makaói WTCR-futamról? Pótold be percek alatt!

Háromból kétszer a tizenkettedik pozícióból rajtolt Michelisz Norbert, mégis megőrizte összetettbeli előnyét. Így zajlott a hétvégi WTCR-forduló Makaóban:

Videó: A Brazil Nagydíj összefoglalója

Ezt látni kell még egyszer és még egyszer és még egyszer... Értitek, ugye?

Vagy mi maradtunk le valamiről, vagy Gaslyék tényleg úgy örültek, mintha vb-t nyertek volna

Pierre Gasly megtartotta második pozícióját Lewis Hamiltonnal szemben az utolsó gyorsulási versenyen a célegyenesben, az idén pedig óriási érzelmi hullámvasúton ülő Pierre Gasly pedig úgy örült a dobogós helyezésnek, mintha megnyerte volna a világbajnoki címet.

 

Kínos baki a Moto-E futamgyőztesének ünneplése közben

Eric Granado az év utolsó pillanatában mutatta be a Moto-E szezonjának legcikibb pillanatát. Sokkal többet ehhez nem is fűznénk hozzá, helyettünk beszéljenek inkább a képsorok:

 

Így ünnepelte a McLaren "Szuper Carlost"

2072 nap telt el azóta, hogy valamelyik McLaren-versenyző a pódiumra állhatott. Akkor Kevin Magnussen ácsorgott a dobogó harmadik fokán, azonban a sors furcsa játéka, hogy akkor is megbüntettek egy pilótát, aki az első három között végzett, s így akkor is lemaradt egy mclarenes a dobogón való ünneplésről, hiszen Jenson Button végzett akkor a negyedik helyen, de a büntetés következtében a harmadik helyen rangsorolták. Így ünnepelte a McLaren ennek a csúfos, hosszú időszaknak a lezárását:

 

Beidézte az FIA Vettelt és Leclerc-t, de nincs büntetés

Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t is beidézte a versenyfelügyelőség a Brazil Nagydíj leintését követően a kettejük között történt ütközés miatt, melynek következtében mindkét ferraris kiállni kényszerült a versenyből. A hivatalos álláspont szerint mindkettejüknek egyformán meg lett volna a lehetősége, hogy elkerülje az ütközést, így nem jelenthető ki egyértelműen valamelyikük felelőssége.

Videón Hamilton és Albon ütközése

Emiatt az incidens miatt Lewis Hamilton a verseny leintését követően ötmásodperces időbüntetésben részesült, így csak a hetedik hely lett az övé végül, persze ez nem vigasztalja Alexander Albont, aki először állhatott volna dobogóra.

 

Leclerc a szezon pole-királya

Mivel már csak egyetlen kvalifikáció maradt hátra a 2019-es szezonból, eldőlt, hogy Charles Leclerc-é a legtöbb pole-pozíció megszerzéséért járó díj, miután a monacói pilóta hétszer indulhatott a pole-ból az idei évben. Mögötte öttel Bottas következik a listán, majd a világbajnok Hamilton néggyel, míg Verstappen és Vettel két-két alkalommal indulhattak az első rajtkockából.

 

Ricciardo idei kedvenc poénforrása: a francia kiejtésen élcelődni

Ebben pedig csapattársa, Nico Hülkenberg is partner, hiszen a Renault-nál vezetve mindketten több francia beszéddel vagy legalábbis akcentussal találkoznak, mint amennyi az egészségügyi határérték lenne. Most épp azt prezentálják, hogyan mondaná ki a nevüket egy francia.

Videó: Így szerezte meg második pole-ját Verstappen

Max Verstappen a Brazil Nagydíj időmérő edzésén megszerezte második pole-pozícióját, noha az ő világában ez a harmadik, a statisztikák kedvelői tudják, hogy a szombati időmérős győzelem nem egyenlő a pole-pozíció megszerzésével. Így zajlott tehát az interlagosi kvalifikáció tegnap.

Valamiben már Verstappen nevét is oda lehet írni Senna mögé

A Honda ugyanis legutóbb 28 évvel ezelőtt, 1991-ben szerzett pole-pozíciót Interlagosban, akkor a McLarent vezető Ayrton Senna révén. Most Verstappen folytatta ezt a sort a japánok számára, méghozzá az alábbi körrel:

Verstappen: Már bocsánat, de ez a harmadik rajtelsőségem

"Lewis Hamilton indul a harmadik rajthelyről, Sebastian Vettel a másodikról, Max Verstappen pedig Formula-1-es karrierjének második pole-pozícióját szerezte" - hangzott az időmérő első három helyezettjének felkonferálása a sajtótájékoztatón, amire a hollandnak rögtön volt is egy közbevetése, helyesbítésként felmutatta ugyanis három ujját. 

"Kettőt mondott, de ez a harmadik volt. Én a harmadiknak számolom" - adott is rögtön magyarázatot Verstappen a mellette ülő Vettel kérdésére. Emlékezetes, hogy a Red Bull pilótája első F1-es pole-ját az idei Magyar Nagydíjon szerezte, majd Mexikóvárosban is az élről indulhatott volna, ám utólag három rajthelyes büntetést kapott, amiért nem lassított sárga zászlós jelzés alatt. A holland már akkor sem értett egyet az ítélettel, most pedig ismét nyomatékosította, hogy nála másképpen vezetik a vonatkozó statisztikát. Világbajnok riválisai csak mosolyogtak ezen megállapításán.

Vajon karrierje hátralévő részében is minden rajtelsősége után közbevágja majd ezt a helyesbítést?