Verstappen „nem emlékszik” a találkozóra Wolff-fal
https://formula.hu/parc-ferme/38333
Az F1-es Holland Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu tudósítója is jelen volt, a második helyen záró Max Verstappent megkérdezték arról a találkozóról, mely Toto Wolff elmondása szerint a Mercedes első embere és a Verstappen-tábor között zajlott le egy esetleges Mercedeshez igazolással kapcsolatban.

„Milyen találkozó?” – kérdezett vissza Verstappen, majd amikor arról érdeklődtek nála, hogy részt vett-e ezen a találkozón vagy csak a menedzsmentjével egyeztetett Wolff, így reagált: „Nem emlékszem.”
A hollandnak azt a kérdést is nekiszegezték, hogy szerinte Wolffnak abba kellene-e hagynia, hogy rendszeresen róla és a leigazolásáról beszél, ám Verstappen sokkal megengedőbb ezzel kapcsolatban, mint főnöke, Christian Horner: „Nem, mindenki azt mond, amit akar. Jól kijövök Totóval, szerintem nyíltan beszél arról, ami a csapatával történik, beleértve a pilótafelállást és hasonlókat is. Nincs ezzel semmi baj. Én viszont csak a saját dolgomra koncentrálok, hiszen bőven van mit csinálnunk.”

Brown szerint Norrisnak igaza van: visszatérhetnek a csúcsra
https://formula.hu/parc-ferme/40414
Zak Brown egyértelműen egyetért Lando Norris optimizmusával, és úgy véli, a McLaren képes lehet visszatérni a Formula–1 élére a 2026-os szezon során. A brit versenyző korábban arról beszélt, hogy a csapat elsődleges célja a dobogós helyezések visszaszerzése, majd a futamgyőzelmek elérése.
„Amit most célul tűztünk ki, az először a dobogó, majd hogy újra futamokat nyerjünk. De magabiztosak vagyunk. Azt mondanám, csapatként hiszünk magunkban, mert az elmúlt két bajnokságot megnyertük, és tavaly az egyéni címet is, mert képesek voltunk a legjobb autót megépíteni. Biztos vagyok benne, hogy ezt újra meg tudjuk tenni.”
Brown a Channel 4-nek reagált Norris szavaira, és nem hagyott kétséget az álláspontja felől: „Teljes mértékben. Először is, a verseny elképesztően szoros, de ha megnézzük, mit értünk el az elmúlt években, a McLarennél dolgozó férfiak és nők fantasztikus munkát végeztek az autónk fejlesztésében.”
Brown szerint a csapat fejlődési íve önmagáért beszél: „A kilencedik helyről a másodikra, majd a negyedikre, aztán az elsőre jutottunk, és most itt vagyunk, nagyjából a harmadik vagy második leggyorsabbként. Nagyon magabiztos vagyok azzal kapcsolatban, amit a gyárban végzünk.”

Wolff: A szurkolók 90 százaléka élvezi az új F1-et
https://formula.hu/parc-ferme/40413
Toto Wolff ismét kiállt a 2026-os Formula–1-es szabályrendszer mellett, hangsúlyozva, hogy a szurkolók többsége elégedett az új iránnyal, még akkor is, ha egyes versenyzők – köztük Max Verstappen – élesen kritizálják azt. A négyszeres világbajnok korábban „antiversenyzésnek” nevezte az új Formula–1-et, Wolff azonban más szemszögből közelíti meg a kérdést.
„Nem mindenki panaszkodik, de néhány versenyzőnek gondot okoz az összetett elektronikus menedzsment” – mondta. Hozzátette, hogy „a fő célcsoport azonban a szurkolók, és több mint 90 százalékuk úgy gondolja, hogy most szórakoztató versenyeket látunk: szórakoztató és izgalmas”.
Az új erőforrások jelentősen növelték az elektromos teljesítményt, amely azonos szinten van a belső égésű motorral, és ez alapjaiban változtatja meg a vezetési élményt és a versenyzés karakterét. Wolff szerint azonban a sport fejlődése elkerülhetetlen. „A sportban mindig fejlődni kell. Tiszteletben kell tartani mindkét oldalt, a hagyományőrzők véleményét, akik azt szeretnék, hogy minden a régi maradjon, és az új szurkolókét is, akik azt mondják, nekik így tetszik, és maradjon is így”.
A Mercedes csapatfőnöke hangsúlyozta, hogy a döntések során a sport egészének érdekeit kell szem előtt tartani. „Meg kell vizsgálnunk, mi a legjobb a Formula–1 és a szurkolók számára. Jelenleg egyértelmű irányt látunk”.

Inkább Andrea vagy inkább Kimi? Antonelli tiszta vizet öntött a pohárba!
https://formula.hu/parc-ferme/40411
Olasz pilótának kissé furcsa, viszont az autósportban jól csengő neve van a friss Formula-1-es világbajnoki éllovasnak, Andrea Kimi Antonellinek. Az első, Kínai Nagydíjon aratott győzelmekor a dobogóceremóniánál el is rontották a megszólítását, Kimi Raikkönent hívták a pódiumra – pedig egyébként a 19 éves versenyzőt nem a 2007-es F1-es világbajnokról nevezték el. A Mercedes pilótája a BBC Radio 5-nek beszélt arról, hogy bár az autósportban leginkább Kiminek hívják, azért szereti a teljes nevét is használni:
„Nyilvánvalóan az Andrea Kimi Antonelli név elég hosszú, de szerintem mindenki Kiminek hív, mert az egy elég jó ismert név az autósport világában. Például jótékonysági célra összeállítottuk egy dobozt, és eleinte ’Kimi Antonellit’ akartak ráírni, de kértem, hogy ’Andrea Kimi Antonelli’ szerepeljen rajta, hiszen elvégre az a teljes nevem. Természetesen inkább ismernek Kimiként, mint Andreaként, de szerintem az is fontos, hogy megmutassam a teljes nevemet. Nyilván a versenyzés világában csak Kiminek hívnak, ami rendben is van számomra, de otthon a legközelebbi barátaim Andreának szólítanak” – magyarázta Antonelli.

Közel 300 kört tesztelt Hamilton a Pirellinek a fellocsolt Fioranóban
https://formula.hu/parc-ferme/40412
Újabb esőgumis Pirelli-tesztre került sor a héten, méghozzá ezúttal Suzuka után Fioranóban, a Ferrari saját pályáján, ahol mesterségesen locsolták fel ehhez az aszfaltcsíkot. Értelemszerűen a Scuderia segítette az olasz abroncsgyártó munkáját, és csütörtökön és pénteken is Lewis Hamilton autóba ült autóba: a hétszeres világbajnok a két nap során összesen 297 kört tett meg, ami 884 kilométeres távnak felel meg.
A Pirelli tájékoztatása szerint többek között egy új futófelületű full esős gumit teszteltek, amelyet már a múlt héten Suzukában is kipróbáltak, amellyel a céljuk, hogy kiterjesszék ennek a típusnak a működési tartományát kevésbé extrém esős körülményekre is. Ezután Hamilton különböző intermediate prototípusokat is próbálgatott, hogy a gumigyártó felmérhesse, hol húzódik a kétféle gumi közötti átmeneti sáv.
Jövő héten a McLaren és a Mercedes folytatja a munkát a Pirellivel: ahogy arról már írtunk, a Nürburgringen tesztelik majd a jövőbeli slick abroncsokat.

Piastri reagált a Webberrel kapcsolatos pletykákra
https://formula.hu/parc-ferme/40410
Oscar Piastri erős hétvégével vágott vissza Japánban, miután a szezon eleje kifejezetten rosszul indult számára: az első két futamon el sem tudott rajtolni, Suzukában viszont a második helyen zárt, amit „az egyik legjobb F1-es hétvégéjének” nevezett. A javuló forma közepette korábban felmerült, hogy megromlott a kapcsolata menedzserével, Mark Webberrel, különösen a 2025-ös bajnoki küzdelem idején, amikor a McLaren pilótakezelése komoly kérdéseket vetett fel sokakban.
Piastri azonban egyértelművé tette, hogy nincs szó eltávolodásról. „Webber továbbra is nagyon is jelen van, és az év eleje óta is sokat beszéltem vele” – mondta a Fox Sportsnak, majd hangsúlyozta, hogy a változás inkább saját fejlődéséből fakad: „Egyre több tapasztalatot szerzek a saját karrieremben, és van egy olyan része is, hogy már magam is meg tudok hozni bizonyos döntéseket, fel tudok tenni kérdéseket” – fogalmazott.
A McLaren versenyzője szerint ez egy természetes folyamat. „Az első pár évben sok olyan kérdés volt, ami még csak eszembe sem jutott, miközben Mark úgy tette fel őket, mintha ez magától értetődő lenne. Most már ezek a kérdések sokkal természetesebben jönnek. Ez egyszerűen egy természetes fejlődés”.
Piastri azt is kiemelte, hogy növekvő önbizalma szorosan összefügg a pályán nyújtott teljesítményével. „Most biztosan komfortosabban érzem magam, mint az első évemben a Formula–1-ben” – mondta, majd hangsúlyozta: „Mindig is fontos volt számomra, hogy önmagam legyek, és ne próbáljak meg olyasmit erőltetni, ami nem én vagyok”.

Marko: Verstappen sem tud csodát tenni most
https://formula.hu/parc-ferme/40409
Nehezen indult az új korszak a Red Bull számára a Formula–1-ben, miután a csapat először működik teljes gyári konstrukcióként, saját erőforrással. Az idény elején több probléma is hátráltatta az istállót, és eddig kevés pozitívum akadt, ezek közül kiemelkedik Isack Hadjar harmadik rajthelye Ausztráliában.
Helmut Marko az APA-nak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy „a pozitívum az, hogy a melbourne-i rajt egészen jól sikerült Isack Hadjar harmadik helyével az időmérőn”. Ugyanakkor hozzátette, hogy „a fejlesztések, különösen a japánok, rossz irányba vitték az autót. Rosszabb lett. De feltételezhetjük, hogy az európai szezon során a Red Bull ismét az élmezőnyben versenyezhet” – fogalmazott.
A múltban Max Verstappen többször is képes volt gyengébb technikával is kiemelkedő eredményeket hozni, ám ez idén eddig nem történt meg. Marko ezt azzal magyarázza, hogy a négyszeres világbajnok csak akkor tud extrát nyújtani, ha teljes bizalommal van az autó iránt: „A Max-faktor csak akkor létezik, amikor olyan autója van, amelyben bízik” – mondta, majd egyértelművé tette, hogy „ez jelenleg nincs meg”.

Piastrinak fontos, hogy a pályán kívül is önmagát adja
https://formula.hu/parc-ferme/40408
Oscar Piastri úgy érzi, hogy mindig is önmagát adta a Formula-1-ben, de ahogy jöttek az eredmények, úgy tudta jobban megmutatni a személyiségét is. Minderről a Fox Sportsnak nyilatkozott a McLarennel tavaly világbajnoki bronzéremig jutó ausztrál, akit elsősorban higgadtságáról és olykor szarkasztikus megjegyzéseiről ismerhetünk: „Határozottan komfortosabban érzem magam most, mint az első F1-es évemben. Úgy vélem, ez mindig eléggé fontos volt számomra, hogy a pályán kívül is önmagam legyek és ne próbáljak meg olyasmit erőltetni, ami nem én vagyok.”
„Ez mindig összefügg a pályán nyújtott teljesítménnyel. Gyakran nagyon nehéznek találom, hogy viccelődjek vagy másokon élcelődjek és hasonlók, ha ezt nem tudom a pályán alátámasztani, és számomra ez mindig csak arról szólt, hogy nyugodt legyek és mindig önmagamat adjam. Úgy hiszem, ahogy egyre komfortosabban érzed magad, úgy tudsz jobban elviccelődni például azzal, hogy nem tudtam rajthoz állni az első két versenyen.”
„Bizonyos szempontból mindig ilyen voltam, de amint jön néhány eredmény és mondjuk úgy, hogy ezzel hitelem lesz, akkor természetesen egyre kényelmesebben érzed magad, jobban megmutatod magad és azt, hogy nem lehetsz mindig a szuperprofi F1-es pilóta, hanem megmutatkozhat a személyiséged. Én ilyen vagyok emberként, és szerintem mindenki egyedi a maga módján.”

Tesztlehetőséget adna az F1 Academy bajnokának a Mercedes
https://formula.hu/parc-ferme/40407
Doriane Pin elárulta: a Mercedesszel együtt dolgoznak azon, hogy privát teszten vezethesse az alakulat Formula-1-es autóját. Pin már évek óta az Ezüst Nyilak pilótaprogramjának tagja, az ő támogatásukkal nyerte meg tavaly a női formulaautós széria, az F1 Academy bajnoki címét. A francia hölgyversenyző a Beyond the Grid podcast adásában beszélt arról, hogy Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatfőnöke lehetőséget adna neki, hogy kipróbálja egy privát teszten a versenygépüket:
„Igen, ezt mondta. Nyilvánvalóan meg kellett néznünk, hogyan megy a szimulátorban, és aztán ez volt a potenciális következő lépés. De a szimulátorozás jól sikerült, nagyon jól valójában, és ezért jött az ötlet, hogy részt vegyek egy privát teszten és lehetőséget adjanak nekem, hogy vezessem az igazi autót.”
„Szóval határozottan nagyon hajtom ezt én is, mert nagyon szeretném megkapni az esélyt, hogy vezethessem az autót és megmutassam a bennem rejlő potenciált, mert a célom, hogy eljussak a Formula-1-be” – jelentette ki Pin, aki azt is elárulta, hogy üléspróbán viszont még nem járt. „Úgyhogy biztosra fogok menni, hogy teljesen készen álljak, mielőtt beülhetek a valóságban is az autóba.”
Az utolsó női versenyző, aki F1-es hétvégén vett részt, épp az F1 Academy igazgatója – és Toto Wolff felesége –, Susie Wolff volt, aki 2014-ben szabadedzésen szerepelt a Williamsszel, míg privát tesztet legutóbb Jessica Hawkins teljesített néhány éve az Aston Martinnal.

Története első észak-amerikai futamaival pótolja a kieső közel-keleti fordulókat a Formula-2
https://formula.hu/parc-ferme/40406
Miamiban és Montrealban rendezik meg az idei Formula-2-es szezon második és harmadik állomását – jelentette be a bajnokság csütörtökön. Akárcsak az F1 esetén, természetesen az első számú betétsorozat bahreini és szaúd-arábiai versenyeit is törölni kellett, ám az F2-re találtak pótlást: a két májusi Formula-1-es hétvégén, a Miami és Kanadai Nagydíjon (május 1-3. és május 22-24.) csatlakoznak a száguldó cirkusz mezőnyéhez. Ezzel először tesz látogatást a Formula-2 az észak-amerikai kontinensen.
A Formula-3-ról, amely Bahreinben szintén versenyzett volna, egyelőre nincs hasonló hír, azt pedig már korábban bejelentették, hogy a női széria, az F1 Academy mezőnye számára kettő helyett három futamot rendeznek a naptárukban eredetileg is szereplő kanadai és austini fordulók során.

Alonso kis híján a pápamobil sofőrje lett
https://formula.hu/parc-ferme/40405
Elképesztő történet került napvilágra annak kapcsán, hogy a következő hónapokban spanyolországi látogatásokat tervez XIV. Leó pápa. A katolikus egyház fejének ibériai útjait szervező Yago de la Cierva ugyanis elárulta: amikor 2011-ben XVI. Benedek látogatott Spanyolországba, akkor felmerült az ötlet, hogy az akkor épp a Ferrarinál versenyző kétszeres F1-es világbajnokuk, Fernando Alonso vezesse a pápamobilt!
„2011-ben kifejezetten megkérdeztük, hogy Fernando Alonso vezethetné-e a pápamobilt. De az égre nézve kiabálva mondták, hogy ki van zárva! Próbáltam védeni az ötletet, mondván, hogy szerintem tudja, hogyan kell vezetni, nem lesz veszélyben a pápa. De azt felelték, hogy egy nemzeti rendőrnek kell lennie, és az is lett” – elevenítette fel a szürreális, de gyorsan elvetett ötletet De la Cierva, akit a Crash.net idézett.

Csaknem hat év után ad otthont F1-es eseménynek a Nürburgring
https://formula.hu/parc-ferme/40404
Újra Formula-1-es eseményt rendeznek a Nürburgringen a jövő héten: az ikonikus német pálya ad otthont ugyanis a Pirelli legközelebbi gumitesztjének. Az olasz gyártó közleménye szerint a múlt heti suzukai és az április 9-10-re tervezett ferraris esőgumis fioranói teszt után április 14-én és 15-én a Mercedes és a McLaren segítségével tesztelik majd az abroncsokat. Partneroldalunk, a RacingNews365 úgy tudja, mindkét istálló esetén az állandó versenyzők lesznek akcióban, azaz George Russell és Kimi Antonelli, valamint Lando Norris és Oscar Piastri.
Néhány bemutatóeseményt leszámítva a Nürburgringen legutóbb 2020-ban köröztek F1-es versenygépek, amikor a koronavírus-járvány által sújtott szezonban beugróként bekerült a versenynaptárba az Eifel Nagydíj helyszíneként.

Három apró módosítást kért csupán a MotoGP a Balaton Park Circuittől
https://formula.hu/parc-ferme/40403
A tavaly nyári versenyek után hamarosan újra visszatér hazánkba a Superbike-világbajnokság és a MotoGP: előbbi versenyének a május 1-3-i hétvégén, utóbbinak pedig június 5-7-én ad otthont a Balaton Park Circuit. A 2023-ban átadott Balatonfőkajár melletti pályán az előző évi motoros események előtt több ponton is módosítani kellett – három helyen a nyomvonalon is –, az idei futamok kapcsán szerdán rendezett sajtótájékoztatón pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy a FIM kért-e bármilyen változtatást a mostani viadalok előtt.
„A tavalyi évhez képest csak minimális módosításokat kértek tőlünk” – felelte a Formula.hu kérdésére Walterné Dancsó Adrienn, a Balaton Park Circuit operatív igazgatója. „Ezek nagyjából három részét érintik a pályának. Az egyik aszfaltozott bukótérben kellett egy minimális aszfaltozást végrehajtani, hogy a pályára való visszatérés kicsit biztonságosabb legyen. A 8-as kanyar kijáratánál a rázókő és a kavicságy között szélesítettünk a betonon, hogy ha kissé túlszaladnak a motorosok, akkor legyen egy jó hosszú kivezetésük. A harmadik módosítás az egyik bukótérnél való visszatérésnél a felfestést érinti, úgyhogy ezek viszonylag apróságok, és mind azt a célt szolgálják, hogy még biztonságosabb legyen a pálya, és ezekkel már a tavalyi futamok után tisztában voltunk.”
A sajtótájékoztatón egyébként elhangzott: a FIM és a Dorna is roppant elégedett volt a 2025-ös szervezéssel, az idei sportszakmai előkészületek pedig a pálya és a MAMS részéről is már hónapok óta zajlanak, többek között a sportbíróképzések révén, és minden érintett fél várja, hogy a Hungaroring Sport Zrt. mint promóter belépésével a tavalyi sikert is felülmúlják az idei versenyek.

Fotó: Nyolczas Csaba
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Újabb McLaren-teszt: Fornaroli folytatta az F1-es felkészülést
https://formula.hu/parc-ferme/40402
Leonardo Fornaroli ismét pályára gurult a McLaren egyik korábbi Formula–1-es autójával, folytatva felkészülését wokingi csapat programjában. Az olasz versenyző ezúttal Silverstone-ban vezette az MCL60-at, amelyet márciusban már Barcelonában is kipróbált: összesen 68 kört teljesített, ami 393 kilométernek felel meg. A program már összetettebb volt, mint az első teszten, a csapat hosszabb etapokra, alacsonyabb üzemanyagszintekre, valamint a kemény és lágy keverékű gumik használatára helyezte a hangsúlyt.
„Egy újabb jó nap volt a pályán, elképesztő érzés volt ismét az MCL60 volánja mögé ülni” – mondta Fornaroli. „Silverstone az egyik kedvenc pályám, ezért hálás vagyok a McLarennek a lehetőségért, hogy itt vezethettem egy Formula–1-es autót. Mivel ez volt a második tesztem, a program fejlettebb volt, így különböző beállításokat és eltérő üzemanyagszinteket is kipróbálhattam, ami segíti a Formula–1-es autó vezetésének megértését.”
Fornaroli elégedetten zárta a napot, és hangsúlyozta, hogy folyamatosan fejlődik. „Nagyon boldog vagyok a mai nappal, és tovább javultam az előző tesztemhez képest, egyre komfortosabban érzem magam ezekben az autókban.”
A McLaren tervei szerint az olasz versenyző az év során további teszteken is részt vesz majd különböző pályákon, ami kulcsszerepet játszik a tartalékversenyzői feladataiban és hosszú távú fejlődésében. A felkészülési program egyértelműen jelzi, hogy a McLaren hosszabb távon is számol vele, aminek lehetőségéről Mészáros Sándor is beszélt a Formula Podcast Kínai Nagydíjat értékelő adásában.

Formula–E: Pár év és gyorsabbak leszünk az F1-nél!
https://formula.hu/parc-ferme/40401
A Formula–E vezérigazgatója, Jeff Dodds szerint a sorozat technológiai fejlődése oda vezethet, hogy néhány éven belül gyorsabbá válik, mint a Formula–1. „Nincs szükségünk arra, hogy a Formula–1 megbukjon ahhoz, hogy a Formula–E sikeres legyen” – mondta Dodds, majd az eltérő technológiai alapokra hívta fel a figyelmet. „A világ leghatékonyabb belső égésű motorja egy Formula–1-es erőforrás, és úgy gondolom, nagyjából 40 százalékos hatékonyságon működik, ami azt jelenti, hogy az energia több mint fele elvész a légkörben, ezért halljuk azt a mély, jellegzetes hangot, amit az emberek szeretnek.”
Ezzel szemben a Formula–E hajtásláncai jóval hatékonyabbak. „A mieink körülbelül 97 százalékos hatékonysággal működnek. Így teljesen biztos, hogy idővel az autóink gyorsabbak lesznek, mint a Formula–1-esek. És ez nem azért van, mert mi különösen okosak vagyunk, hanem a mögöttes technológia fizikája miatt.”
Dodds szerint a következő évek kulcsfontosságúak lesznek a sorozat számára. „Egy nagyon izgalmas utazás elején járunk, ahol a következő két, három, négy, öt, hat évben az autók gyorsabbak lesznek, mint a Formula–1-esek, és közben remélhetőleg tovább növeljük a rajongótáborunkat, valamint egy erős globális televíziós közönséget építünk.”

Sajtó: Újabb fontos F1-es mérnököt veszíthet el Verstappen stábjából Red Bull
https://formula.hu/parc-ferme/40400
Egybehangzó lapértesülések szerint távozhat a Red Bulltól az évtizedek óta a csapatnál dolgozó Ole Schack – számolt be róla többek között a PlanetF1 szakoldal. Schack még akkor kezdett el dolgozni a Milton Keynes-i istállónál, amikor az még Jaguar néven szerepelt a Formula-1-ben, azaz a Red Bull teljes története során a csapatot szolgálta, sőt egyetlen futamot sem hagyott ki 2005 eleje óta. A dán mérnök azonban rövidesen távozhat a gárdától: a hírek szerint a „csapat belső légkörében bekövetkezett változás” sarkallhatta erre a döntésre a szakembert. A válás pontos dátumáról egyelőre még zajlanak az egyeztetések.
Schack már a sokadik fontos mérnök lehet Max Verstappen stábjából, aki távozik a posztjáról azok közül, akik kulcsszerepet játszottak a négyszeres F1-es világbajnok sikereiben: az elmúlt időszakban elhagyta őket többek között a Red Bull-főtervező Craig Skinner és Matt Caller vezető szerelő is.

„Ha valaki azt mondta volna, negyedik helyen fogunk állni, kinevetem” – Komatsu
https://formula.hu/parc-ferme/40399
Nem számított ilyen erős szezonkezdetre a Haas F1-es csapatfőnöke, Ayao Komatsu, aki ugyanakkor hangsúlyozta: nehéz lesz számukra tartani a lépést a fejlesztési versenyben. A teszten látottaknak megfelelően a középmezőny egyik legjobbja volt eddig a Haas, amely főleg Oliver Bearman pontjai révén a konstruktőri negyedik helyet foglalja el a világbajnoki összetettben, megelőzve az Alpine-t és a Red Bullt is. Komatsu így értékelte a helyzetüket és a további esélyeiket:
„Az idei évben nagyon kemény lesz a fejlesztési háború, és kiscsapatként ez komoly kihívást fog jelenteni. Viszont nagyon jól kezdtük az évet. Ilyen eredmény nem fordul elő minden évben. Ha valaki azt mondja, hogy negyedik helyen fogunk állni a konstruktőri értékelésben három futam után, kinevettem volna” – ismerte el a csapatvezető a Motorsportnak.
„Nagyon jó helyzetben vagyunk, de nem a pozíciónkat védjük vagy próbáljuk meg tartani, hanem maximalizáljuk a képességeinket, figyeljük a fejlődésünket és az előrejelzéseinket, és aztán igyekszünk kihozni a legjobbat az autóból, a csapatból és a versenyzőinkből, úgyhogy erre fogunk koncentrálni.”

„Ha Max nem boldog, menjen el és csináljon valami mást!” – Hill
https://formula.hu/parc-ferme/40398
Damon Hill szerint Max Verstappennek szünetet kellene tartania, ha annyira nem élvezi a jelenlegi F1-et, mint ahogy azt mondja. A négyszeres Formula-1-es világbajnok a kezdetektől fogva az egyik leghangosabb kritikusa a 2026-os szabályoknak és autóknak, a Red Bull hollandja saját bevallása szerint egyáltalán nem élvezi idén a vezetést. Hill szerint emiatt jót tenne a 28 éves pilótának egy kis távollét az F1-től:
„Úgy gondolom, ha nem vagy boldog, miközben csinálsz valamit, akkor abba kellene hagynod és valami mást csinálnod. Nem vagy köteles ezt csinálni. Maxnak nem kell ezt csinálnia. Ráadásul friss apuka, és már eléggé régóta ezt csinálja. Eljön a pont, amikor a rágógumi már kissé elveszíti az ízét. Talán szüksége van egy kis szünetre” – nyilatkozta az 1996-os világbajnok a BBC-nek.
„Ha azért mondja ezt, hogy valahogy befolyásolja a dolgokat jelenleg, akkor nem hiszem, hogy ez működni fog. Szerintem ez a megközelítés… az emberek annyit fognak mondani, hogy ’Max, menj el, és gyere vissza, ha átgondoltad a dolgot. Nem kaphatod meg mindig, amit akarsz.”

Antonelli Rossi Ranchára látogatott húsvétkor – fotók és videó!
https://formula.hu/parc-ferme/40397
Nem akárhol tűnt fel Kimi Antonelli: az olaszok friss F1-es világbajnoki éllovasa a napokban MotoGP-legenda honfitársa, Valentino Rossi saját pályájára, a Ranchra látogatott el. Ahol a Doktor mellett találkozott többek között a MotoGP olasz vb-éllovasával, Marco Bezzecchivel is – ahogy arra Gellérfi Gergő kollégánk rámutatott, hasonló együttállásra egyébként már évtizedek óta nem volt példa a két királykategóriában! Videók a nagy találkozásról Antonelli lapozható Instagram-bejegyzésében, a statisztikai nyalánkság pedig kollégánk posztjában:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Ocon szerint kevés, amit eddig elért az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/40396
Esteban Ocon őszintén beszélt arról, hogy nem elégedett eddigi Formula–1-es pályafutásának eredménylistájával. A francia pilóta 2016-ban mutatkozott be a királykategóriában, és bár azóta egy futamgyőzelmet és három további dobogós helyezést szerzett, úgy érzi, ez messze elmarad attól, amit saját magától elvárt.
„Igen” – válaszolta a paddockban arra a kérdésre, hogy úgy gondolta-e, hogy tíz év után már világbajnok lesz. „Azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy büszke vagyok a dobogókra és a győzelemre, amit szereztem, de nem értem el eleget a Formula–1-ben” – mondta a francia, aki a juniorkategóriákban remekelt, többek között Max Verstappent legyőzve szerzett bajnoki címet, s erre rá is mutatott.
„Minden kategóriában nyertem, ahol indultam, a gokarttól az együléses szériákig, leszámítva a DTM-et, ahol talán fél évet töltöttem csak. Igen, nyertem egy futamot a Formula–1-ben, de ez nem elég. 180 versenyből ez az én szintemen csalódás” – mondta, majd hangsúlyozta, hogy nem adja fel, és szeretne változtatni ezen a helyzeten: „Remélem, hogy ez a közeljövőben változni fog, és keményen dolgozom azért, hogy ez így legyen.”

A Formula–E főnöke szerint túl korai ítélkezni az új F1-ről
https://formula.hu/parc-ferme/40395
Jeff Dodds szerint a Formula–1 jelenlegi helyzetét nem lehet egyszerű technikai módosításokkal megoldani, miközben egyre erősebb kritikák érik a sportágat a versenyzők, csapatok és szurkolók részéről. A Formula–E első embere úgy véli, hogy a probléma gyökere magában a koncepcióban rejlik: „Amit tehetnek, hogy növelik az elektromos teljesítményt, de a fizika törvényei szerint minél nagyobb a teljesítmény, annál lassabb lesz az autó” – mondta.
Dodds szerint a Formula–1 irányát alapvetően az autógyártók határozzák meg: „A szabályokat úgy alakítják ki, hogy támogassák azt az irányt, amerre az autómárkák haladnak, mert azt akarják, hogy a gyártók részt vegyenek, és ők az elektromos autók felé mozdulnak. Ez azonban kompromisszumokat jelent.”
A Formula–E vezetője arra is rámutatott, hogy még az FIA-n belül is volt támogatottsága az egyszerűbb motorok visszahozásának: „Úgy gondolom, hogy az FIA munkatársai közül sokan a V8-as motorok visszatérésének legnagyobb támogatói voltak, de ehhez nem kapták meg a gyártók hozzájárulását. Tudom, mennyire nehéz egy globális szintűn sorozatot menedzselni, ahogy azt is, milyen nehéz elégedetté tenni a szurkolókat.”
Dodds ugyanakkor türelemre int a jelenlegi kritikák kapcsán: „Ha egy motorsport-sorozatot vezetsz, figyelsz arra, mit mondanak a szurkolók, de még nagyon korai erről beszélni. Voltak, akik már az első futam előtt kritizálták, anélkül hogy láttak volna egyetlen versenyt is. Várjuk meg, mi történik, adjunk neki időt.”
