DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Bagnaia-körrekord és három Acosta-bukás pénteken Spielbergben

Két edzéssel vette kezdetét pénteken a MotoGP Osztrák Nagydíja a Red Bull Ringen. A tét nélküli délelőtti tréningen Jorge Martin volt a leggyorsabb pramacos csapattársa, a jövőre már a VR46-nál induló Franco Morbidelli előtt, míg Francesco Bagnaia elé Pol Espargaro is befért – de persze a hangsúly a délutáni egyórás gyakorláson volt, ahol eldőlt, melyik tíz versenyző jut automatikusan az időmérő második szakaszába.

motogp-bagnaia-ducati-spielberg-day1

Ekkor pedig már Bagnaia futotta meg a legjobb időt, sőt az 1:28,508-as körrel új pályacsúcsot is állított fel egyből a regnáló világbajnok. A gyári ducatis mögött a Pramac duója következett, csak ezúttal Morbidelli megelőzte a vb-éllovas Martint. Őket a két Marquez és a közéjük ékelődő Brad Binder, majd a két Aprilia követte a sorban, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Marco Bezzecchi és Enea Bastianini fért még be – utóbbi annak ellenére, hogy az edzés végén bukott. Épp csak kiszorult a legjobbak közül Pedro Acosta, aki viszont pocsék napot teljesített, hiszen összesen három esést könyvelhetett el (persze mások is szenvedtek balesetet a két edzés során), a délelőtti második után ráadásul a piros zászlók is előkerültek. A Yamaha és a Honda különversenyéből Fabio Quartararo jött ki „győztesen” a 12. helyen.

A délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Francesco Bagnaia Ducati 1'28.508  
2. Franco Morbidelli Pramac Ducati 1'28.789 0.281
3. Jorge Martín Pramac Ducati 1'28.827 0.319
4. Marc Márquez Gresini Ducati 1'28.858 0.350
5. Brad Binder KTM 1'28.969 0.461
6. Álex Márquez Gresini Ducati 1'29.056 0.548
7. Aleix Espargaró Aprilia 1'29.107 0.599
8. Maverick Viñales Aprilia 1'29.117 0.609
9. Marco Bezzecchi VR46 Ducati 1'29.233 0.725
10. Enea Bastianini Ducati 1'29.281 0.773
11. Pedro Acosta Gas Gas Tech3 1'29.308 0.800
12. Jack Miller KTM 1'29.329 0.821
13. Fabio Quartararo Yamaha 1'29.380 0.872
14. Johann Zarco LCR Honda 1'29.606 1.098
15. Augusto Fernández Gas Gas Tech3 1'29.762 1.254
16. Luca Marini Repsol Honda 1'29.809 1.301
17. Alex Rins Yamaha 1'29.822 1.314
18. Miguel Oliveira Trackhouse Aprilia 1'29.881 1.373
19. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'29.952 1.444
20. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'30.058 1.550
21. Pol Espargaró KTM 1'30.183 1.675
22. Takaaki Nakagami LCR Honda 1'30.421 1.913
23. Lorenzo Savadori Aprilia 1'30.545 2.037
24. Joan Mir Repsol Honda 1'30.168 1.660
25. Stefan Bradl Honda 1'30.895 2.387

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Megtaláljátok a hét eltérést ezen a képen?

Pontosabban az alábbi két kép összevetésében:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Spot the differences! Can you find all 7 differences? Let us know! #MotoGPGames #MotoGP

MotoGP (@motogp) által megosztott bejegyzés,

Jobb későn, mint soha: Perez is megkapta a szimulátorszettjét

Nagyjából két hónappal a többiek után, de most már Sergio Perez is komoly szettel tekerheti:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Christmas came early! Thanks @cube.controls @fanatec_official and @simlab_eu for the amazing rig! Who would like a Twitch stream?

Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés,

Egy ország két versenyzője: akinek saját munkakört csináltak, és aki gyors volt, de minek...

Egy igazi különlegességel készültünk a Formula.hu podcastjének legújabb adásában, hiszen sorra vettük a 2000-es évek legelfeledettebb pilótáit, akik között két indiai is feltűnt. A róluk szóló részt (meg persze a teljes adást) meghallgathatjátok az alábbi videóban:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Leclerc–Giovinazzi páros, csajos csapat és egy magyar induló is lesz a virtuális Le Mans-on

Továbbra is záporoznak a bejelentések a két hét múlva esedékes 24 órás szimulátorverseny résztvevőivel kapcsolatban (ITT, ITT és ITT olvasható az eddigi sztárparádé), ráadásul ismét aktív Formula-1-es pilóták részvételéről számolhatunk be Max Verstappen, Lando Norris és Pierre Gasly után. A Ferrari AF Corse csapata ugyanis nem mást indít a GTE kategóriában szereplő #52-es rajtszámú Ferrari 488-asában, mint Charles Leclerc-t és Antonio Giovinazzit, ráadásul a két profi szimulátoros társ, Enzo Bonito és David Tonizza is elég nagy név, hiszen előbbi nyert már virtuális versenyt a Bajnokok Tornáján, míg utóbbi az F1 hivatalos e-sport-szériájának tavalyi bajnoka.

Van még Leclerc-éken kívül is érdekesség a „rajtrácson”, hiszen lesz egy teljesen női egység is a virtuális Le Mans-on: a Richard Mille Racing Team Tatjana Calderónt, Sophia Flörscht, Katherine Legge-t és Emily Jonest indítja. Ami pedig magyar szempontból a legfontosabb: egy honfitársunk is ott lesz a szereplők között, méghozzá a WTCR e-bajnokságaiból ismert Pinczés Ádám, aki Olivier és Aurélien Panisszal fog egy csapatot alkotni majd.

leclerc-gio-lm24-1

A Honda felidézte a Hungaroringen valaha futott leggyorsabb kört

A 2019-es Magyar Nagydíjon Max Verstappen új abszolút pályarekordot állított fel, amikor az időmérő edzésen 1:14,572-t teljesítve megszerezte a pole-pozíciót. Erre emlékezett vissza a Honda.

De mit eszik egy pilóta a futam előtt?

Az élsportolók teljesítményének egyik alappillére a megfelelő étrend kialakítása és követése. Az F1-es pilóták számára kiemelt fontossággal bír a futam előtti néhány órás időszak, amely során a könnyen emészthető, de tápláló ételek kerülnek terítékre. Az Alfa Romeo két pilótája, Antonio Giovinazzi és Robert Kubica elárulták, mit fogyasztanak a versenyekre készülve.

Nem lehet elég korán kezdeni: Sainz már 3 évesen is „fánkozott” a kertjükben

Az alábbi felvételek alapján elég korán megpecsételődött a ralis legenda Carlos Sainz jövőre már Ferrarinál versenyző fiának sorsa:

 

Amikor Loeb a ralikrosszban is vb-futamgyőztessé vált

Különleges karrier Sebastien Loebé, aki kilenc világbajnoki címével minden idők legsikeresebb raliversenyzője, de túraautóban és ralikrosszban is indult, sőt versenyt nyert vb-szinten. A WRX-ben a 2016-os lett fordulón, Rigában jött el a nagy pillanata: a felázott pályát az elejétől fogva érezte. Loeb végül három szezonja alatt csak két győzelemig jutott a ralikrossz-vb-n.

Nem semmi: Raikkönen megkapta ajándékba utolsó futamgyőztes Ferrariját

Nem akármilyen szállítmány érkezett Kimi Raikkönenhez: a 2007-es világbajnok az Instagram-sztorijában tudatta a nagyvilággal, hogy megkapta a Ferraritól ajándékba azt az F1-es autóját, amellyel eddigi utolsó futamgyőzelmét aratta a 2018-as USA Nagydíjon. A képek tanúsága szerint az azóta az Alfa Romeónál szereplő finn már meg is találta a helyét az autónak:

kimi-ferrari-1

kimi-ferrari-2

A főszponzor távozásával megváltozik a Williams festése

Még az idei szezonrajt előtt bemutatja új festését a Williams. A változtatásokra azt követően kerül sor, hogy az istálló ma bejelentette, azonnali hatállyal felmondja szerződését főtámogatójával, a Rokittal. A brit telekommunikációs cég tavaly lett a csapat névadó szponzora, de az istálló olyan súlyos pénzügyi nehézségekkel küzd, hogy a vezetőség számára az eladás is felmerült. Részletek ebben a cikkben.

Az új festésre tehát legkésőbb július elején fény derül, hiszen az ígéretek szerint 5-én Ausztriában elrajtol a szezon.

williams-action1-2020

Fotó: DPPI

Videó: éledezik a MotoGP, tesztelni kezdett az egyik csapat!

Azok után, hogy az utóbbi néhány hétben a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésének köszönhetően több MotoGP-sztár újra pályára gurult és nyeregbe pattant, most az egyik királykategóriás gyártó konkrét tesztbe kezdett. A KTM-ről van szó, amelynek a főszponzor Red Bullon keresztül lehetősége volt kétnapos privát gyakorlást tartani a spielbergi Red Bull Ringen – ezt azért tehették meg, mert dobogós helyezések híján jogosultak bizonyos kedvezményekre, így a korlátlan tesztelésre is. Az osztrák márka munkáját a gyári csapat versenyzője, Pol Espargaro, valamint a tesztmotoros Dani Pedrosa segítette, és egy videó is készült erről, így hosszó hónapok után végre mozgásban láthatunk MotoGP-motorokat:

 

Újabb ütős egység a virtuális Le Mans-on: Alonso és Barrichello egy csapatban

Folyamatosan záporoznak a bejelentések a legendás 24 órás verseny eredeti időpontjára kiírt szimulátoros megmérettetésre: korábban beszámoltunk Lando Norris és Max Verstappen csapatáról, de indul még a nagyobb nevek közül például Jenson Button, Felipe Massa, Giancarlo Fisichella, Pierre Gasly, Jean-Eric Vergne és Juan-Pablo Montoya is. Most pedig bejelentettek egy újabb erős egységet: a valóságban kétszeres Le Mans-győztes Fernando Alonso Rubens Barrichellóval alkot majd egy egységet, méghozzá a találó FA/RB Allinsports névre hallgató csapatnál.

Rajtuk kívül is van amúgy még egy érdekes induló, a MAHLE Racing Team egyik versenyzője ugyanis a „magyar királyi sarj”, Habsburg Ferdinánd lesz, míg a társa a W Series bajnoka, Jamie Chadwick. A szabályok szerint egyébként a négyes csapatokban kötelező legalább két profi versenyző indítása, a másik két résztvevő lehet szimulátoros, és a legtöbb esetben valóban az e-sport legjobbjai közül válogatnak.

alonso-barrichello-lm24-1

Így tartja rendben a reflexeit Ricciardo

Nagyon készül a szezonra!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Reflex training @gopro

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Így tölt el minőségi időt a családjával Raikkönen

"Minőségi idő" - ezzel a szöveggel posztolta közösségi oldalán az alábbi fotókat Kimi Raikkönen.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Quality time.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Egy kisebb kategóriában csapatot vehetsz annyiért, amennyit hét futamért fizetett a japán politikus. Hogy kicsoda?

Egy igazi különlegességel készültünk a Formula.hu podcastjének legújabb adásában, hiszen sorra vettük a 2000-es évek legelfeledettebb pilótáit, akik között a dobogóra is felfért a poszt címében említett úriember. Hogy kiről is van szó pontosan, kiderül az alábbi videóból, ahol a vonatkozó részt (meg persze a teljes adást) meghallgathatjátok:

 

 

A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

yt

buzz3

google-pc

rp 

deezer

sc

Járd körbe a Hyundai idei túra- és raliautóját

A Hyundai az utóbbi évekhez hasonlóan idén is két nemzetközi versenyprogrammal képviselteti magát az autósport világában. A WRC-ben az i20-as, a WTCR-ben pedig az i30-as típussal állnak rajthoz. Előbbit ezen, utóbbit pedig ezen a linken járhatjuk körbe egy-egy animációnak köszönhetően, valamint technikai információkat is megtudhatunk a két modellről.

hyundai1

Button, Gasly, Vergne, Montoya: csak úgy záporoznak a sztárindulók a virtuális Le Mans-ra

Nemcsak az egymás csapattársaiként induló Max Verstappen és Lando Norris, valamint Felipe Massa, Giancarlo Fisichella és Olivier Panis fog szerepelni igazi nagyágyúként a koronavírus-járvány miatt elhalasztott Le Mans-i 24 órás eredeti időpontjában sorra kerülő szimulátorviadalon. Sorra jelentik be az egyes istállók a felállásukat, amelyben a négy résztvevőből legalább kettőnek profi pilótának kell lennie.

A Veloce Esports színeiben például ott lesz az egyik egységben az Alpha Tauri F1-ese, Pierre Gasly, valamint a száguldó cirkuszban is megforduló, a Formula-E-ben kétszeres bajnok Jean-Eric Vergne, míg a másik autóban Stoffel Vandoorne tűnik fel. A Williams e-sportos csapatában Bruno Senna a legismertebb név, míg a főként a tengerentúli sorozatokban induló Penske Juan Pablo Montoyával és Simon Pagenaud-val igyekszik felvenni a harcot. A háromszoros WTCC-világbajnok Andy Priaulx a saját fiával, Sebastiannal fog egy csapatot alkotni, de a legnagyobb ász kétségkívül a Rocket Motorsport és a Zanscho Simsport közös egységében található eddig, hiszen náluk a 2009-es Formula-1-es világbajnok Jenson Button is a szimulátorvolán mögé ül.

button-lemans-virt-1

Nagy Dani a virtuális Hungaroringen is nyert, három magyar a bajnokság élén

Szerdán folytatódott a TCR Európa-kupa szimulátoros előszezoni sorozata, a harmadik fordulót pedig nem máshol tartották, mint a Hungaroringen. Nagy Dániel ezúttal is remek formát mutatott: a BRC Hyundai pilótája most sem talált legyőzőre az időmérőn – zsinórban harmadszor –, ahogy az első futamon sem, így már negyedik sikerét könyvelhette el. A második versenyen aztán balesetbe keveredett, így nem szerzett pontot (a győzelmet ezúttal a csapattárs Mat’o Homola zsebelte be), de az összetettet ezzel együtt is simán vezeti, méghozzá két magyar vetélytársa, a 32 pontra lévő Boldizs Bence és a további 26 egységnyi hátrányban lévő Tenke Tamás előtt.

 

Ki ismeri fel ezt a versenyautót?

Ha valaki a megoldásra kíváncsi, a kép alatt jelölje ki a fehér színnel írt szöveget!

varrogep-versenyauto-1

Ez valójában egy varrógép-reinkarnáció.

Tovább folytatódik az F1-es autók hízókúrája

A Formula-1 tegnap elfogadott szabálymódosításaival 2021-re ismét gyarapodik az autók minimumtömege. A jelenlegi 746 kilogrammos alsó határt a hírek szerint jövőre 3 kilogrammal 749-re növelik. Ennek a beszámolók szerint azért látta szükségét az FIA, mert a jelenlegi mezőnyből négy istálló nem tudta elérni ezt a minimum értéket, így hátrányba került a többi csapathoz képest. 

A KERS 2009-es bevezetése óta hosszú távú hízókúrát teljesít az F1, aminek egyelőre nem látszik a vége. A bonyolult hibrid erőforrásokkal, a szélesebbé és hosszabbá váló karosszériákkal, a halóval és egyéb biztonsági berendezésekkel tíz év alatt közel 100 kilogrammal váltak nehezebbé az autók, és ez a folyamat a 2022-ben érkező egységesített alkatrészekkel tovább folytatódik.

f1-weight

Fotó: DPPI