DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Hatalmas tömegbaleset, piros zászló és két év után Herta-győzelem az IndyCarban

A szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli és idei utolsó utcai versenyére került sor a hétvégén az IndyCarban, amelynek mezőnye Torontóba látogatott. A vasárnapi futam több incidenst is hozott, közülük a legkomolyabb a 73. körben történt, amikor Pato O’Ward megpördült, autóját pedig Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Santino Ferrucci és Nolan Siegel is eltalálta – Ferrucci autója a levegőbe is repült és a tetején landolt, így jött a piros zászlós megszakítás.

Aki nem hibázott egész hétvégén és a versenyen sem, az Colton Herta volt, aki a pole-ból indulva szinte végig vezetett, és ezzel bő két idény után ünnepelt újra győzelmet az IndyCarban. Az Andretti Kyle Kirkwood révén kettős diadalnak örülhetett, míg a dobogót Scott Dixon tette teljessé, megelőzve a bajnoki címvédő és éllovas Alex Palout.

A Penske triójának pocsékul sikerült a versenye: Will Power a hajrában küldte a falba egy kemény előzési kísérlettel Scott McLaughlint, amiért büntetést kapott, míg Josef Newgarden a bokszban is időt veszített, defektet is kapott, így a top 10-ből is kiszorult. Mindössze 15 autó ért amúgy célba, közülük a 14. helyen az a Theo Pourchaire, akit a néhány héttel korábbi váratlan kirúgása után hívott vissza az Arrow McLaren az edzésen kézsérülést szenvedő Alexander Rossi helyére. Íme, a futam videós összefoglalója:

 

A futam végeredménye:

1. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda  
2. Kyle Kirkwood Andretti Honda 0.3469
3. Scott Dixon Ganassi Honda 0.9680
4. Alex Palou Ganassi Honda 1.6911
5. Marcus Armstrong Ganassi Honda 2.7719
6. David Malukas Meyer Shank Honda 3.0853
7. Christian Lundgaard RLL Honda 3.8925
8. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 4.6346
9. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 5.6537
10. Graham Rahal RLL Honda 6.1456
11. Josef Newgarden Penske Chevrolet 10.4924
12. Will Power Penske Chevrolet 11.5555
13. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör / 6.7013
14. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 1 kör /7.1210
15. Toby Sowery Coyne/WR Honda 1 kör /7.4747
16. Scott McLaughlin Penske Chevrolet  
17. Pietro Fittipaldi RLL Honda  
18. Nolan Siegel McLaren Chevrolet  
19. Pato O’Ward McLaren Chevrolet  
20. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet  
21. Marcus Ericsson Andretti Honda  
22. Kyffin Simpson Ganassi Honda  
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda  
24. Hunter McElrea Coyne Honda  
25. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet  
26. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet  
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet  

3D nyomtatással készül a Cupra TCR-gépe

A WTCR-ben is szereplő versenygép megalkotásához a legmodernebb gyártási technológiát is felhasználják. 3D nyomtatás, szélcsatorna és pálya: így készül a TCR-specifikációjú Cupra León Competicion.

Most hétvégén rendeznék a Bahreini Nagydíjat: mennyit tudsz a történetéről?

A koronavírus-járvány miatt ugyan a szezon második futamának szánt versenyét is elhalasztották, de kvízünk segítségével tesztelheted tudásod a korábbi nagydíjak történéseiből IDE vagy a képre kattintva:

bahrein-f1

Szeptemberben fogják megtartani a Le Mans-i 24 órást

A legendás egynapos is kénytelen volt megadni magát a koronavírusnak. A szervező Automobile Club de l’Ouest hétfőn még ragaszkodott a június 13-14-i időponthoz, és azt ígérte, egészen április közepéig kivár. Azóta viszont Franciaországban bevezették a kijárási tilalmat, ezért az ACO lemondott a júniusi rendezésről, és szeptember 19-20-ára helyezte át a viadalt.

Az idei Le Mans így is a 2019/20-as WEC-szezon zárófordulója marad, holott az eredeti terv szerint szeptember 5-én már a 20/21-es idény kezdődött volna Silverstone-ban. Az elnyúlt aktuális évad finisét egy hatalmas hézag fogja megelőzni: a mezőny utoljára februárban versenyzett Austinban, a sebringi fordulót törölték, a spáit halasztották. Austint és Le Mans új időpontját közel hét hónap választja el egymástól – a szünet lerövidülhet, de még mindig tetemes marad, amennyiben a belga futamot pótolják.

A Le Mans-i 24 órás júniusi dátuma szinte kőbe vésett a rajongók számára, de néhány kivételt azért találunk az 1923 óta megtartott verseny történetében. Az első kiadást májusban, az 1956-ost pedig júliusban rendezték. 1968-ban a franciaországi zavargások miatt szintén szeptemberre halasztották a futamot. A 88. verseny csupán a negyedik kivétel lesz a júniusi időpont alól.

Videó: a legszorosabb befutók a MotoGP történetében

Továbbra sem hagynak unatkozni minket a koronavírus-kényszerszünet ideje alatt a gyorsaságimotoros-vb közösségiamédia-felelősei, ezúttal ugyanis öt olyan futam befutóját osztották meg, ahol csupán ezredek döntöttek a győzelemről. A válogatásban szerepel többek között Alex Rins tavalyi silverstone-i sikere, de Valentino Rossi is feltűnik az összeállításban – győztesként és vesztesként is:

 

Kiss Norbiék az állatok védelmére figyelmeztetnek a koronavírus-járvány kapcsán

Kétszeres kamionos Európa-bajnokunk köztudottan kedveli a macskákat, így a Macskaárvaház Alapítvánnyal együtt hívta fel a figyelmet arra, hogy állatoktól nem lehet elkapni a COVID-19-et, és hogy a járvány idején is figyeljünk állatainkra:

 

A versenyzők kezdenek megőrülni: terjed a WC-papírral dekázós kihívás!

Kellemes felfrissülést jelent ezekben az ínséges időkben, hogy világ autó- és motorversenyzői között akadnak olyanok, akik szerint jobb kifigurázni a koronavírus-pánikot, mint a részesének lenni. A WC-papír sütés még csak a kezdet volt, most ugyanis útjára indult egy kihívás, amely szintén ezzel a - sokak otthonában kupacokban álló - tisztálkodási kellékkel kapcsolatos, és amely talán gyorsabban fog terjedni a közösségi médiában, mint a koronavírus a levegőben.

Egyelőre a tudósok sem tudják biztosan, hogy ki volt az első fertőzött, akiről aztán elkezdett terjedni a WC-papírral dekázós vírus, mi egyelőre a MotoGP-sztár Fabio Quartararóig tudtuk visszavezetni a járvány eredőjét, aki aztán egy felkéréssel Daniel Ricciardónak adta át ezt a fertőző kórt. Kíváncsian várjuk, kiket fognak legközelebb diagnosztizálni ezzel az őrülettel.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I’m getting crazy

 

Kérdezzetek bátran Michelisz Norbitól!

"Sziasztok! Remélem, jól vagytok és minél többen otthon tudtok maradni. Arra gondoltam, hogy "beszélgethetnénk" egyet, úgyhogy a kép alá hozzászólásban várom a kérdéseiteket, én pedig pénteken jelentkezem a válaszokkal. Ne kíméljetek!" - írta közösségi oldalán Michelisz Norbert. A poszt, ahova a kommenteket várja:

 

Rajtszámot vált Michelisz Norbi: a bajnoknak járó 1-essel versenyez idén

„Korábban is mondtam, hogy egyetlen rajtszám van, amire lecserélném az 5-öst… Bajnokként választhattam az #1-est, és éltem a lehetőséggel, 2020-ban ez lesz a rajtszámom. Nehéz döntés volt, de az új logómba is beépítettem, méghozzá a piros-fehér-zöld színekkel kombinálva. Mit szóltok?” – írta Facebook-oldalán a WTCR címvédője. És tényleg: mit szóltok?

 

Mire használják a versenyzők a telemetria-adatokat?

A magyar túraautó-versenyző, Nagy Dániel vezet be minket ebbe a világba.

A világ legfélelmetesebb pályája is letérdelt a koronavírus előtt

A Nordschleifét nem mindenki éli túl, de a Nordschleife mindent túlél - lehetett mondani az autóversenyzés legveszélyesebb évtizedei során. Egészen mostanáig, hiszen olyasvalami történt, aminek hatására még a Zöld Pokol is felhúzta a fehér zászlót. Az FIA, a szervezők és a német autósport-szövetség közösen döntöttek arról, hogy a május 23-24-re kitűzött nürburgringi 24 órás versenyt a koronavírus-járvány miatt a szeptember 27-i hétvégére halasztják, ennek viszont egyéb következményei is vannak.

A 24 órással azonos hétvégén rendeznék a WTCR nordschleifei futamait is, ám az új időpont a Túraautó-világkupa mezőnyének már nem felel meg, hiszen ekkor a tervek szerint már ázsiai túráján jár majd a sorozat, a felszerelés pedig valahol Kína és Dél-Korea között utazik majd. Emiatt a WTCR kénytelen volt bejelenteni, hogy törli az idei naptárból a németországi fordulót. A terv viszont továbbra is az, hogy a nehéz idők ellenére is tartják magukat a 20 futamhoz a szezonban, így a két kieső német versenyt úgy pótolják, hogy Vila Realban és a Salzburgringen is a kettő helyett három versenyt rendeznek majd. Korábban persze már a magyar fordulót is törölték, amelynek elmaradó futamait a közlemény szerint az aragóni hétvége programjában passzírozzák valahogy bele. Viszont a WTCR még ezzel sincs kint a vízből, hiszen egyelőre a június 7-i, szlovákiai forduló megrendezése sem százszázalékosan biztos: Francois Ribeiróék folyamatosan értékelik az egészségügyi helyzetet a világban, és ennek fényében döntenek majd a naptár esetleges további módosításairól.

unnamed_1

Michelisz Norbert gondolatai az elmúlt és a következő szezonról

A Motorsporthíradó interjúja a túraautó-világkupa címvédőjével – a teljes beszélgetés szövegesen itt olvasható.

A hétfői bejelentéssel eldőlt, hogy Michelisz Norbert a Hyundai versenyzője marad a BRC színeiben a 2020-as szezonban is. Már csak az kérdés, mikor fog elkezdődni a WTCR.

Sainz örömhíre: Nem vagyok koronavírusos!

A McLaren karanténban tartózkodó spanyol versenyzője egy pozitív és egy negatív eredményről számolt be kedd este:

"NEGATÍV VAGYOK COVID-19-RE
POZITÍV VAGYOK HOZZÁÁLLÁSBAN
Az Ausztráliában történtek után át kellett esnem egy koronavírusteszten, és örömmel tudatom, hogy negatív lett az eredménye. Gyakorlatban azonban ez nem sokat változtat számomra, hiszen továbbra is karanténban maradok. #maradjotthon"

 

Napi cukiságbomba: Így játszanak Buttonék a kisfiukkal

A 2009-es F1-es világbajnok Jenson Button és párja, Brittny Ward is jól elvan a kis Hendrixszel:

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Brittny Ward (@brittnyward) on

 
 
 
View this post on Instagram
 
 

 

A post shared by Jenson Button (@jensonbutton) on

Klasszikus versenyek ingyenessé tételével teszi elviselhetőbbé a kényszerszünetet a MotoGP

Mivel a koronavírus-járvány miatt leghamarabb május elején rendeznek futamot a világ legjobb motorosai számára, a MotoGP hivatalos honlapja tíz klasszikus viadalt is ingyen elérhetővé tett. Így többek között egy egyszerű regisztráció után fel lehet eleveníteni Valentino Rossi első királykategóriás győzelmét, a Casey Stoner elleni Laguna Seca-i vagy Jorge Lorenzo elleni barcelonai parádés párharcát, vagy épp az elmúlt évek őrült Phillip Island-i és asseni versenyeit. A videók IDE vagy a képre kattintva érhetők el.

motogp-rossi-stoner-dppi

Öt hónapig kómában feküdt, most újra versenyezni készül a belga pilóta

Nem akármilyen visszatérésre készül Enzo Ide: a Blancpain GT Sprint korábbi bajnoka tavaly augusztusban otthonában szenvedett balesetet, amely után öt hónapig mesterséges kómában tartották egy belga kórházban. Újévkor már arról posztolt, hogy köszöni az orvosok segítségét, most pedig már azt tervezi, hogy rajthoz áll a Ralikrossz-Eb-n, amely öt állomáson is a vb-vel együtt fog szerepelni (már amennyiben persze a koronavírus engedi…).

„Már alig várom, hogy újra vezethessek. A fő célom, hogy jól érezzem magam, és beletanuljak a ralikrosszba” – fogalmazott Ide, aki tavaly Spában kóstolt bele a nemzetközi ralikrosszba egy Audi S1-gyel, és idén is a Joel Christoffersson által futtatott svéd JC Raceteknik színeiben fog szerepelni.

enzo-ide-rx

Erre befizetnénk: 2020-as F1-es autók Legóból

Egy lelkes rajongó alkotott meg az aktuális mezőnyből öt autót, amelyek valódi LEGO-alkatrészekből is összeállíthatók. További képek és információk az Instagram-oldalán találhatók.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lego F1 2020

Videó: Karanténban van, így tengerpartot takarít a WRC-pilóta

Mads Ostberg posztolta az alábbi videót közösségi oldalán azzal, hogy a Mexikó Raliról hazatérve elővigyázatosságból karanténba vonult - nem beteg, a családjával lehet és ki is mehet a házból, de nem mehet a többi ember közé. Úgyhogy ezzel töltötte a hétfői napját:

 

Járvány alatt minden felelős versenyzőnő WC-papírt süt

"Ma egy nagyon különleges vacsorát készítek. Mostanság ez mindenki kedvence, így nekem is ki kellett próbálnom: már sül is a WC-papír! Ne felejtsük ki a borsot és a sót, és már készen is van. Jó étvágyat!" - mondja haláli komolysággal a W Series tavalyi második helyezettje.

Beitske Visser - Koronavírus-pánik 1:0

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Making a special dinner tonight

Hamilton is bemutatja a koronavírus elleni legfontosabb védekezési módot

A hatszoros világbajnok a közösségi médiában demonstrálja, hogyan kell helyesen kezet mosni a brit egészségügyi szolgálat, az NHS útmutatása alapján. Klímavédőként Hamilton még a vízzel való spórolásra is figyel, de szubjektív véleményünk szerint Grosjean a minap alaposabb volt.

Verstappen próbálta ki először az elkészült holland F1-es pályát

Régi-új pálya került a Forma-1 versenynaptárába a holland Zandvoort formájában. A nagy múltú helyszín néhány kihagyástól eltekintve 1952-től több mint harminc éven keresztül adott otthont a világbajnoki versenyeknek. Az elmúlt években főként túraautók és utánpótlásszériák szerepeltek rajta, Max Verstappen népszerűségének köszönhetően azonban újra megrendezik a Holland Nagydíjat.