DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 6. vasárnap

Hatalmas tömegbaleset, piros zászló és két év után Herta-győzelem az IndyCarban

A szezon egyetlen Egyesült Államokon kívüli és idei utolsó utcai versenyére került sor a hétvégén az IndyCarban, amelynek mezőnye Torontóba látogatott. A vasárnapi futam több incidenst is hozott, közülük a legkomolyabb a 73. körben történt, amikor Pato O’Ward megpördült, autóját pedig Marcus Ericsson, Pietro Fittipaldi, Santino Ferrucci és Nolan Siegel is eltalálta – Ferrucci autója a levegőbe is repült és a tetején landolt, így jött a piros zászlós megszakítás.

Aki nem hibázott egész hétvégén és a versenyen sem, az Colton Herta volt, aki a pole-ból indulva szinte végig vezetett, és ezzel bő két idény után ünnepelt újra győzelmet az IndyCarban. Az Andretti Kyle Kirkwood révén kettős diadalnak örülhetett, míg a dobogót Scott Dixon tette teljessé, megelőzve a bajnoki címvédő és éllovas Alex Palout.

A Penske triójának pocsékul sikerült a versenye: Will Power a hajrában küldte a falba egy kemény előzési kísérlettel Scott McLaughlint, amiért büntetést kapott, míg Josef Newgarden a bokszban is időt veszített, defektet is kapott, így a top 10-ből is kiszorult. Mindössze 15 autó ért amúgy célba, közülük a 14. helyen az a Theo Pourchaire, akit a néhány héttel korábbi váratlan kirúgása után hívott vissza az Arrow McLaren az edzésen kézsérülést szenvedő Alexander Rossi helyére. Íme, a futam videós összefoglalója:

 

A futam végeredménye:

1. Colton Herta Andretti/Curb-Agajanian Honda  
2. Kyle Kirkwood Andretti Honda 0.3469
3. Scott Dixon Ganassi Honda 0.9680
4. Alex Palou Ganassi Honda 1.6911
5. Marcus Armstrong Ganassi Honda 2.7719
6. David Malukas Meyer Shank Honda 3.0853
7. Christian Lundgaard RLL Honda 3.8925
8. Rinus VeeKay Carpenter Chevrolet 4.6346
9. Romain Grosjean Juncos Hollinger Chevrolet 5.6537
10. Graham Rahal RLL Honda 6.1456
11. Josef Newgarden Penske Chevrolet 10.4924
12. Will Power Penske Chevrolet 11.5555
13. Linus Lundqvist Ganassi Honda 1 kör / 6.7013
14. Theo Pourchaire McLaren Chevrolet 1 kör /7.1210
15. Toby Sowery Coyne/WR Honda 1 kör /7.4747
16. Scott McLaughlin Penske Chevrolet  
17. Pietro Fittipaldi RLL Honda  
18. Nolan Siegel McLaren Chevrolet  
19. Pato O’Ward McLaren Chevrolet  
20. Santino Ferrucci Foyt Chevrolet  
21. Marcus Ericsson Andretti Honda  
22. Kyffin Simpson Ganassi Honda  
23. Felix Rosenqvist Meyer Shank Honda  
24. Hunter McElrea Coyne Honda  
25. Sting Ray Robb Foyt Chevrolet  
26. Agustin Canapino Juncos Hollinger Chevrolet  
27. Christian Rasmussen Carpenter Chevrolet  

Ez nem fér a fejünkbe: gumikacsát árul a Williams

Williams Versenykacsa néven új termék vált elérhetővé az F1-es csapat webshopjában. Egy fekete, csapatfelirattal ellátott fürdőszobai játékról van szó, amit tíz angol fontért (kb. 3900 forint) vesztegetnek. Nem értjük az elgondolást, de talán nem is kell értenünk. Íme.

Duck1_1@2x

 

Az idei szezon rejtett hőse: Pierre Gasly most menti meg a karrierjét?

A Spanyol Nagydíjat kiértékelő podcastadásunkban szót ejtettünk arról a versenyzőről is, akit tavaly egy lebőgést jelentő félszezon után soroltak vissza a Toro Rossóhoz, idén viszont az immár Alpha Tauri névre hallgató istállónál valósággal szárnyal: Pierre Gaslyról. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 15:06-tól hallható.

 

 

Az ajándékot idén hamarabb megkapta – 33 éves lett Hülkenberg

Sok boldog születésnapot kívánunk Nico Hülkenbergnek, aki 1987-ben ezen a napon született, így bármilyen hihetetlennek tűnik, már 33 esztendős!

A korai ajándék alatt természetesen a Racing Pointnál való váratlan beugrási lehetőségre, pályafutása 180. és 181. nagydíjhétvégéjére gondoltunk.

(A mellékelt képet a versenyző Instagramján találtuk.)

„Az ember ilyenkor elgondolkodik, milyen sérülékenyek is vagyunk ebben a sportban” – gyászban a magyar rali közössége

Több évtizede versenyző tagját veszítette el a hazai ralisport. Tóth Zsolt halála gyászt és megrendülést váltott ki a magyar versenyzőtársakból: Bagaméri László és Turán Frigyes is beszéltek a bennük keletkezett veszteségérzetről.

Csapata, a Clone Rally Team ezzel a videóval búcsúzott Tóth Zsolttól:

Üdv a fedélzeten: a Spanyol Nagydíj legjobb onboardjai

Bottas elszúrt rajtja, Leclerc és Norris csatája, Ocon balesete a Formula-1 szokásos válogatásában. (A videó a YouTube-ra átkattintva indítható el.)

Hivatalos: Új helyszín került be az idei WRC-naptárba

A rali-világbajnokság még nem indult újra a koronavírus miatti szünet után, annyi mentsége van erre a sorozatnak, hogy a leállás előtt már megrendeztek három futamot - a naptár már félig kész volt az utóbbi hetekben és az biztos, hogy új helyszínen, Észtországban indul újra a száguldás szeptemberben. Most viszont hivatalosság vált még egy új helyszín: a korábban az IRC-ben rendszeresen szerepet kapó, Európa egyik legkomolyabb, legnívósabb versenyényen számító belgiumi Ypres Rali is bekerül a naptárba.

Ezzel viszont ez a bizonyos naptár nem bővül, ugyanis a Japán Ralit ezzel egy időben törölték: annak a helyét foglalja el Belgium november 19-22-én, a világbajnokság nyolcadik, egyben utolsó futamaként.

ogesz

fotó: dppi

Hőségben, viharban, életveszélyben: a sportbírók a világ összes tiszteletét megérdemlik!

Móni István a Formula Podcast adásában:

 

Bemutatjuk a WTCR legújabb magyar pilótáját

Boldizs Bencét igazolta le a Túraautó-világkupa rajtrácsára visszatérő Zengő Motorsport egyik Cupra TCR-jébe. De kicsoda a fiatal pilóta, aki pályaversenyzésben, hegyi futamokon és ralikrosszban is megcsillogtatta már képességeit? Elmondta ő maga az AFM augusztusi adásában:

Fa Nándor-különdíjjal ismertük el Kimi Raikkönen munkásságát – Bottasnak susogós nacit küldünk

Legújabb podcastünkben többek között bizonyos díjakat is kiosztottunk - Kimi Raikkönen Fa Nándort kapott, Bottas pedig susogós nacit. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás erről szóló része 58:10-től hallható.

 

 

Újra elmarad egy hazai raliverseny a koronavírus miatt

Oroszlány város polgármestere arról tájékoztatta az Oroszlány Rali rendezőjét, hogy a COVID19  terjedése miatt az augusztus legvégére kiírt verseny más rendezvényekkel együtt elmarad - a Rali3 újabb futama esik ki.

ose

Ki szerezte eddig a legtöbb pontot a Formula-E-ben?

Múlt héten ért véget az elektromos sorozat hatodik szezonja, a korábbi bajnok Lucas di Grassi pedig megosztotta a szerzett pontok örökranglistáját, amelyet nem meglepő módon épp a brazil vezet Sebastien Buemi és az egyedüli kétszeres összetett győztes, Jean-Eric Vergne előtt – persze azért Di Grassi is hozzáteszi, hogy csupán ő, Sam Bird, Daniel Abt és Jerome d’Ambrosio vettek részt az eddigi összes versenyen, ezért is szerepelnek egytől egyig az élbolyban:

 

Meghökkentő kijelentés Bereznay Danitól: „Így csalt a Ferrari... és az FIA?”

A magyar e-sportoló kifejtette a véleményét arról, hogy mi is történt.

„A mai videóban telemetriával mutatom meg mennyit jelentett a Ferrari "trükközése" a Forma-1 2019-es szezonja folyamán, és kicsit kérdőre vonom az FIA-t, akik nem tudom mi a fészkes fenét csinálnak odafenn a toronyban...” – olvasható a leírásban.

Te mire vagy képes szűk két másodperc alatt? A Red Bull kicserél négy kereket

1,9 másodperc. Ennyi idő a hétköznapi életben alig elég valamire, számos sportágban azonban ennyi dönt győzelemről és vereségről. A Red Bull F1-es szerelőcsapatának nem is volt szüksége többre négy kerék kicseréléséhez, így a Spanyol Nagydíjon megdőlt a szezon leggyorsabb bokszkiállásának rekordja.

Elindult a Formula Retro csoportunk

Szívesen olvasol Michael Schumacher rekorddöntő sikereiről, a hőskor hátborzongatóan nagy csatáiról vagy a múlt izgalmas technikai megoldásairól? Akkor csatlakozz folyamatosan növekvő Facebook-csoportunkhoz, ahol nap mint nap kitárgyaljuk az éppen évfordulós eseményeket!

senna-19861

Fotó: DPPI

A rali és ralikrossz specialistája az AFM stúdióvendége

Szokás szerint ebben a hónapban is megtartottuk az Autósport és Formula Magazin stúdiófelvételét, amelyen egy különleges pályafutást felvonultató versenyző volt egyik vendégünk: a Csucsuként ismert Lukács Kornél, aki dupla szezont fut 2020-ban a rali és ralikrossz magyar bajnokságában – utóbbiban már futamgyőzelmet is szerzett – pályafutása során azonban az Európa-bajnokságot, sőt a világbajnokságot is megjárta a két szakágban, emellett NASCAR-autót is tesztelt.

A másik vendég a Magyar Gokart Szövetség főtitkára, Horváth Péter volt, akivel a rendhagyó 2020-as szezon volt a beszélgetés témája.

Verstappen hosszan magyarázza a helyzetet a csapatnak, Bottasnak melege van, Leclerc-nek ki van kapcsolva az öve - így szólt a rádió Barcelonában

A Formula-1-es hétvége legjobb rádióüzenetei ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthetők!

Vettel most odatette magát – de mi történik közte és a Ferrari-között?

Legújabb podcastünkben többek között Sebastian Vettel hétvégi teljesítményét és a Ferrarival való egyre rosszabbra forduló kapcsolatát is kielemeztük. Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!

Az adás Vettelről szóló része 25:43-tól hallható.

 

 

Megható búcsú Felipe Massától... négy éven belül harmadszor

Hiszen a brazil 2016 novemberében elbúcsúzott a Formula-1-től, aztán váratlan maradása után 2017 végén ismét, most pedig két szezonig tartó együttműködése ért véget a Formula-E-ben a Venturival. A monacói csapat összeállított egy búcsúvideót Massa legjobb pillanataiból, a csapattársával való bolondozásokról, a pályán látott megmozdulásairól és persze a fénypontnak számító tavalyi monacói dobogóról.

Egyelőre nem tudni, hova vezet a 39 éves pilóta útja, de ígéri, hamarosan részleteket árul el erről. 

Nincsenek szavak: ezt látta Rossi a felé repülő motorból

Csak egy másodperc töredéke a veszélyes pillanat, de mi nem tudjuk hátborzongás nélkül végignézni ezt a videót, amit Valentino Rossi fedélzeti kamerája rögzített a MotoGP Osztrák Nagydíján, Johann Zarco és Franco Morbidelli balesete után.

Előzmények:

- a baleset

- futambeszámoló

- Rossi és Vinales a baleset megúszásáról

- Zarco és Morbidelli nyilatkozata