DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd

Hatalmas utolsó körös baleset és Penske-dupla Iowában (videó!)

Iowában vendégeskedett a hétvégén az IndyCar mezőnye, ahol két oválversennyel folytatódott a szezon. A szombati futamot Scott McLaughlin nyerte, aki először diadalmaskodott ilyen típusú pályán. A Penske pilótája a mclarenes Pato O’Wardot és saját csapattársát, Josef Newgardent előzte meg a célban. A versenyt számos baleset tarkította, közülük a bajnokság szempontjából a legjelentősebb, hogy a már előtte egy bokszutcai lefulladás miatt hátrébb eső éllovas, Alex Palou is hibázott a 175. körben: a spanyol „elfogadhatatlannak” nevezte az aznapi teljesítményét.

 

Vasárnap aztán második hellyel szépített Palou, aki így továbbra is vezeti az összetett pontversenyt. A győzelmet viszont a 22. rajthelyről induló Will Power húzta be – azaz a Penske duplázott Iowában –, ezzel karrierje 41. sikerét jegyezte az ausztrál, aki több mint öt év után nyert ismét oválpályán. A pódiumot a csapattárs McLaughlin tette teljessé.

A második verseny egyébként az utolsó körben egy hatalmas balesettel ért véget: Sting Ray Robb hátulról eltalálta Alexander Rossi lelassuló autóját, amitől a levegő emelkedett, míg mögöttük Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is megpörgött a baleset elkerülése miatt, és egymást és Rossit is begyűjtve a falnak csapódtak. Robbot kórházba is szállították az incidens után, de csapata, az A.J. Foyt Racing közlése szerint kora este már ki is engedték onnan.

Mekkorát is hibázott valójában Leclerc Imolában?

A Formula Podcast Emilia-Romagna-i Nagydíjat kiveséző adásában természetesen az egyik központi témát a Ferrari világbajnoki éllovasának első komolyabb megingása jelentette – a vonatkozó részt 33:16-tól hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Max Verstappen másodjára ért el grand slamet

Karrierje során második alkalommal volt képes a Red Bull holland pilótája egy adott versenyhétvégén megszerezni a pole-pozíciót, az elejétől a végéig vezetni a versenyt, és megfutni a leggyorsabb kört a futamon. A címvédő először a tavalyi Osztrák Nagydíjon tudta ezt abszolválni, most pedig a vonatkozó ranglista 14. helyére jött fel, beérve olyan bajnokokat, mint Juan Manuel Fangio, Jack Brabham, Mika Hakkinen, és Nico Rosberg.

A Mercedes továbbra sem feledkezett meg a tehetségeiről

Úgy tűnik a német márka nemcsak a háttérben, de a közösségi médiában is igyekszik felhívni a figyelmet az általuk támogatott fiatal versenyzőkre. Az ART Grand Prix színeiben induló Frederik Vesti a Formula-2 főfutamán a hatodik helyen zárt, amivel megszerezte első pontjait a sorozatban. Ezt a teljesítményt a Mercedesnél is méltatták, így az alábbi üzenetet tették közzé a Twitteren: „Szép munka Frederik Vesti. Top 10-es helyezés a sprinten, és az első F2-es pontjaid egy hatodik hellyel a főversenyen” – állt a bejegyzésben.

 

Bruno Spengler az ETCR-ben is szerencsét próbál

Rutinos pilótákkal erősített az idei szezonra a Romeo Ferraris csapata az FIA ETCR sorozatban. Az Alfa Romeo Giuliákkal induló alakulat korábban már megnevezett két ismert pilótát, Maxime Martin és Luca Filippi személyében, a minap pedig azt is bejelentették, hogy Bruno Spengler vezetheti a harmadik autójukat. A kanadai versenyző a Német Túraautó-bajnokság egyik legjobbja volt, idén pedig először próbálhatja ki magát élesben egy elektromos versenygép volánja mögött. Spenglernek egyébként volt már tapasztalata hasonló technológiával, miután a Formula E-ben az Andretti tartalékosa volt korábban.

Rendkívüli változást jelentett be az IndyCar

Jelentősen megváltozik az Indy 500 kvalifikációjának lebonyolítása. A részletekről nemrégiben számolt be a népszerű amerikai szériát bírtokló Penske Entertainment. Az eddigi lebonyolítás két napos volt, a szombati napon minden résztvevő pályára hajtott, hogy teljesítsen egy négykörös etapot, ezek után pedig a negyediktől a tizedik sorig végleges lett a felállás, míg vasárnap az utolsó 11. sorért és a versenyre való kvalifikálásért, valamint az első 3 sorért, folytak újabb harcok. Utóbbi szakasz a Fast 9 névre hallgatott, ám ezt mostantól elfelejthetjük.

Az új szabályok értelmében a második napon már a legjobb 12 pilótának lesz lehetősége újabb próbálkozásra, a Fast 12 keretein belül, közülük pedig a leggyorsabb hat, ismét pályára hajthat, hogy eldöntse a legjobb rajthelyek, továbbá a pole pozíció sorsát. A kvalifikáció győztese 100.000 dolláros bónuszt kap, de bajnoki pontokat is osztanak majd. A 12. helyezett egy ponttal, míg a rajtelsőséget elhódító versenyző 12 egységgel gazdagodik. Változik még ezen felül az utolsó sorért vívott küzdelem elnevezése is, a korábbi Bump Day helyett érkezik a Last Chance Qualifying, persze csak abban az esetben, amennyiben a maximális 33-nál több résztvevő indulna el.

A McLaren ünneplését kritizálta az Andretti pilótája

A Formula-1-ben teljesen megszokott látvány a leintéskor, hogy a csapattagok a bokszfalon ünneplik versenyzőjüket, mikor átszeli a célvonalat, és ez Imolában sem volt másképp. A McLaren tagjai ráadásul egy pocsék szezonkezdet után fejlődtek óriásit és állhattak dobogóra az olasz pályán, így érthető volt az örömük. Ahogyan az alábbi videón is látszik, a wokingiak eufórikus állapotban voltak, ám az ünneplés formájával nem ért egyet Jake Dennis, aki jelenleg az Andretti színeit képviseli a Formula-E-ben. A brit versenyző szerint könnyen tragédia lehet az ilyesmiből.

„Dolgok, amiket szeretsz látni, mert annyira varázslatos. De egy csúszás a szerelőtől nem szép látvány. Van egy olyan érzésem, hogy ez csak akkor fog megváltozni, ha valami rossz történne” –írta Instagram sztorijában Dennis, aki legközelebb a hétvégén Monacóban indul majd az elektromos szériában.

 

Rajtkáosz és a ferrarisok hibái – a legjobb imolai onboard videók

Természetesen az Emilia-Romagna-i Nagydíjról is készült belső kamerás válogatás az F1 részéről, a főszerepben többek között Charles Leclerc-rel, Carlos Sainzcal, Lando Norrisszal és Valtteri Bottasszal – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-imola-onboard-video

Hamilton: A W13-as majdnem olyan rossz, mint a 2009-es McLaren

Egyelőre inkább a küszködésről szól a Mercedes és különösen Lewis Hamilton 2022-es Formula-1-es idénye: ennek a mélypontja Imolában jött el, ahol gyakorlatilag esélye sem volt a pontszerzésre. A hétszeres világbajnok még a szombati sprintet követően nyilatkozott először úgy, hogy idén már kiszálltak a vb-harcból, de egyúttal arra is utalást tett, hogy a W13-as az egyik legrosszabb autó, amelyet az F1-ben vezetett, a 2009-es McLarenhez hasonlítva az idei Mercedest:

„Vannak olyanok, akik azt mondják, hogy sosem volt rossz autóm. De mindenkit biztosíthatok róla, hogy volt: a 2009-es autóm nagyon-nagyon messze volt, az volt a legrosszabb autóm valaha. Ez a mostani élmény nincs messze ettől, de úgy gondolom, rengeteg potenciál rejlik benne, ahogy abban az autóban is rejlett. Annak idején megjavítottuk azt az autót és visszatértünk a harcba, és messzemenőkig hiszek benne, hogy a csapatom ezt is meg tudja csinálni” – idézi a RacingNews365.com Hamiltont. 2009-ben egyébként szintén egy jelentős szabályváltoztatás okán esett vissza a mezőny végére az előző évben vb-t nyerő McLaren, de ahogy arra Hamilton is utalt, a szezon második felére magára találtak a wokingiak, s a brit két győzelmet is tudott aratni.

hamilton-2009-mclaren-f1-dppi

Így beszélték ki Leclerc hibáját a dobogósok – videó

Az Emilia-Romagna-i Nagydíj egyik nagy visszatérője volt a „lihegő szoba” a leintés után: korábban gyakran láthattunk olyat, hogy a dobogós versenyzők átbeszélték a verseny kulcspillanatait, miközben esetenként meg is nézhették azokat. Imolában éppen azt hallgathattuk végig, ahogy a Max Verstappen, Sergio Perez, Lando Norris trió Charles Leclerc hajrában bemutatott kiforgását vesézte ki. Norris például megjegyezte, hogy ő egyáltalán nem használta a rázókövet a Variante Altában, majd a Ferrari sérülése kapcsán hozzátette, hogy Leclerc-nek bokszkiállásnál nélkül kellett volna folytatnia, mert talán még sérült első szárnnyal is gyorsabb lett volna nála – ám ahogy arra Verstappen is rámutatott: vélhetően az abroncsainak is annyi volt.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Mentegetőző Wolff, szülinapi köszöntést éneklő Norris – így szólt a rádió Imolában

Megérkezett a Formula-1 szokásos válogatása a legutóbbi nagydíjhétvégéről, benne a futam és az egész imolai forduló legérdekesebb csapatrádiós üzenetváltásaival – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

imola-radio-1

Alonso: 25-30 pontomnak kellene lennie

Az egyéni világbajnokságra pillantva egészen lent találjuk csak Fernando Alonso nevét: a spanyol két pontjával csupán 15. helyen áll az összetettben, még a bahreini kilencedik helyezésért kapott egységgel. Szaúd-Arábiában és Imolában kiállt, Ausztráliában, ahol érzése szerint dobogós tempót diktált, pechszéria folytán az utolsó lett.

„25-30 ponttal kellene rendelkeznem, ami fájdalmas” – mondta Alonso. „Igaz, tavaly Imola után csupán egy ponttal rendelkeztem, mégis elöl végeztem a bajnokságban és versenyképes voltam” – folytatta a 2021-es év tizedik helyezettje.

Az általa kiszámított 25-30 ponttal Alonso a hetedik-nyolcadik helyen állna a bajnokságban: ebben a két pozícióban jelenleg Lewis Hamilton (28 pont) és Valtteri Bottas (24 pont) található. A csapattárs, Esteban Ocon 20 pontot gyűjtött az első négy versenyen, ami a kilencedik helyezésre elegendő.

Fotó: Alpine

Chelsea-sztár: Hamilton maradjon hűséges az Arsenalhoz!

Az imolai hétvége előtti váratlan hír volt, hogy Lewis Hamilton Serena Williamsszel együtt beszáll a Chelsea FC megvásárlását célzó konzorciumba – annak ellenére, hogy közismerten az Arsenal szurkolója. A Chelsea egykori játékosa, a most 60 éves Paul Canoville nincs elragadtatva, annak ellenére, hogy kedveli és nagyra tartja Hamiltont.

„Tudom, hogy Lewis állítja, a testvére heccelte, amíg Arsenal-drukker nem lett, de a lényeg, hogy most már az Arsenal rajongója. Mindig is támogatni fogom Lewist mindenben, amit az F1-ben csinál. A legnagyobb versenyzők egyike, és akárcsak Serena Williams, fenomenális ikon a feketék számára sikeresség és emberi jogok tekintetében. Ami azonban a futballt illeti, inkább maradjon hűséges a saját csapatához” – olvasható Canoville Twitter-posztjában.

Kölcsönvette Verstappen régi rajtszámát Tom Coronel

A túraautózás veteránja idén is a WTCR mezőnyében lesz: múlt héten jelentették be, hogy Tom Coronel újra a Comtoyou csapat Audiját vezeti. 17. szezonja lesz ez a világbajnoki/világkupa-sorozatban, összességében pedig 33. idénye. A versenyzéssel töltött 30. év, 2019 óta rajtszáma megegyezik aktuális szezonjának számával, a 33-as számnak azonban más apropója is van: ezt használta honfitársa, Max Verstappen, mielőtt idén lecserélte a vb-cím megnyerésével kiérdemelt 1-esre.

„Arra gondoltam, hogy ha Max Verstappen nem akarja a 33-as számot idén, mert használhatja az 1-est is, akkor nagy örömmel kölcsönveszem tőle” – mondta a mókamesterként ismert Coronel. „A 33-as egyébként is jó kombináció az Audival, tudniillik René Rastnak szintén ez volt a rajtszáma, és háromszor is megnyerte a DTM-et.”

Az A-betűs csapatok Imolában maradtak tesztelni

Az Emilia-Romagna-i Nagydíjat követően Imolában maradt az Alpine, hogy részt vegyen a Pirelli gumitesztjén, a 2023-as fejlesztés alatt álló abroncsokat kipróbálva. Kedden Esteban Ocon ült autóba – csodaszép kék ég alatt, ellentétben a vasárnappal, amikor alig látott valamit a felvert esővíztől a rajtnál.

Az Alpine mellett a többi A-betűs csapat is tesztel Imolában. Az Alfa Romeo is egy állandó versenyzőt vet be Guanyu Zhou személyében, és a Pirelli tesztnaptára alapján az AlphaTauri szintén pályára gurul, nálunk Pierre Gasly vezet. Szerdán az Alpine a másik két csapattal ellentétben nem marad, de átveszi helyét a Ferrari.

We are GO for today’s @pirellisport 2023 tyre test at @autodromoimola with @OconEsteban!

Oh look… some and blue sky!

pic.twitter.com/T9W2FneaWM

— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) April 26, 2022

Esteban Ocon nem sokat láthatott a rajtot követően

Az idei évben már több versenyzőnél is láthattuk azt a sisakkamerát, mely némi betekintést ad abba, hogy mit lát egy pilóta vezetés közben. Az alábbi felvétel az Alpine francia pilótájának sisakjából készült, az pedig egyértelműen látszik, hogy milyen nehéz dolga volt a versenyzőknek a futam elején Imolában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Elképesztő módon rajtolt el Alex Rins Portugáliában

Hihetetlen első köröket teljesített a Suzuki versenyzője a MotoGP Portugál Nagydíján. A spanyol motoros az utolsó sorból volt kénytelen elindulni, de rajt után mindössze öt kanyarra volt szüksége ahhoz, hogy 13 pozíciót javítson. Rins végül a negyedik helyen ért célba, kivételes teljesítményét pedig külön kiemelték a világbajnoki sorozat hivatalos közösségi oldalain.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Ismét eldobtak egy dinnyét a NASCAR Cup Seriesben

Azok után, hogy Austinban megszerezte első győzelmét a legmagasabb kategóriában, a Talladega Superspeedwayen első oválpályás győzelmét is begyűjtötte Ross Chastain. A NASCAR Cup Series egy legendás pályára látogatott vasárnap, ahol egy végletekig kiélezett befutó döntött a győztes kilétéről. Bár sokáig úgy tűnt, hogy Erik Jones, vagy a címvédő Kyle Larson nyerheti meg a futamot, végül Bubba Wallace és William Byron esete miatt óriási kavarodás alakult ki az utolsó kanyar előtt, amit a „dinnyés ember” becenévre hallgató pilóta használt ki a legjobban, így végül ő szelte át elsőként a célvonalat. Chastain természetesen a leintés után nem hagyhatta ki a szokásos ünneplést, így idén már másodjára vághatott földhöz egy dinnyét a versenyautójáról.

 

A McLaren beállította a Red Bull rekordját

A wokingiak alakulata idén már harmadszor bizonyult a leggyorsabbnak a bokszutcában. A McLaren Bahreinben és Szaúd-Arábiában is verhetetlen volt ebben a tekintetben, Ausztráliában viszont a Red Bull volt a leggyorsabb. Akkor 2,27 másodperc alatt végeztek Sergio Perez kiállásánál, ami az abszolút legjobb idő volt idén, de ugyanezt a brit istállónál is megcsinálták Lando Norris kerékcseréje alkalmával Imolában.

A kör, amivel még a bónuszpontot is bezsebelte Verstappen – videó

Pole-pozíció, összes kör az élen, futamgyőzelem – és ehhez jött még hozzá az egy világbajnoki pontot érő leggyorsabb kör is Max Verstappen számára az Emilia-Romagna-i Nagydíjon. Íme, a vasárnapi futam 55. körében teljesített 1:18,446-os eredmény belső kamerából:

Marko odaszúrt Hamiltonnak: „Talán vissza kellett vonulnia tavaly!”

Idei, de talán karrierjét tekintve is az egyik legpocsékabb hétvégéjét teljesítette Lewis Hamilton, aki Imolában szinte végig Pierre Gasly mögé volt beragadva, s végül mindössze a 13. helyen ért célba. A Mercedes küszködése George Russell negyedik helye ellenére is nyilvánvaló, Toto Wolff magukra is vállalta a felelősséget a hétszeres világbajnok eredményéért. Különösen fájó lehetett számukra, hogy még kört is kaptak Max Verstappentől, akivel tavaly még késhegyre menő csatát vívtak a vb-címért. Ennek kapcsán a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko finoman oda is szúrt kicsit Hamiltonnak: „Úgy értem, leköröztük őt, szóval azt gondolhatja, talán be kellett volna fejeznie tavaly!”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is kifejtette véleményét Hamilton szenvedéséről: „Egyértelmű, hogy borzalmas hétvége volt, de továbbra is egy nyolcszoros világbajnok” – nyilatkozta Horner, aki aztán gyorsan javított „hétszeresre”, miután rájött, hogy egy címet Nico Rosberg nyert a Mercedesszel. „Nem felejtett el vezetni a legutóbbi négy futamon, szóval amint megoldják a gondjaikat, újra tényezővé fog válni, nincs kétségem felőle. De nyilvánvaló, hogy a fiatalok remek munkát végeznek jelenleg” – tette hozzá.

hamilton-imola-dppi